Evangélikus Élet, 2007 (72. évfolyam, 1-52. szám)

2007-11-04 / 44. szám

8 41 2007. november. 4. PANORÁMA ‘Evangélikus ÉletS REFORMÁCIÓ ÜNNEPE - Ézs 62^7.10-12 Boldog nyugtalanság A reformáció ünnepével kapcsolatos ér­zéseinket alaposan meghatározzák a ve­le való első találkozások. Ha visszagon­dolok azokra a legelső hittanórákra az életemben, amikor a lutheri reformáció­ról tanultunk, akkor mind a mai napig a boldog nyugtalanság jut eszembe. Hatá­rozottan ilyennek képzeltem el a refor­máció napjait gyermekfejjel. Nem any- nyira a döntő események vagy a tézisek kemény tartalma, nem a külső harcok és küzdelmek-maradtak meg az emlékeze­temben, hanem ez az alapérzés. Nem tudom eldönteni és nem is aka­rom megítélni, hogy tökéletesen tanítot­ták-e meg a tananyagot egykori hittan­tanáraim, de abban biztos vagyok, hogy egy alapvetően fontos ünnepi érzést át­adtak élményként. Ennek a lényege csu­pán ennyi: nem szabad kétségbeesni, ha nyugtalanság van az életünkben, hanem meg kell keresni a célját és az értelmét. A megvívott küzdelem elvezet a boldog­ság érzéséhez. Luther alakját mindig ebben az össze­függésben szeretem felfedezni azóta is a reformáció ünnepén. Az egészséges, boldog nyugtalanság nála sokfélekép­pen megtalálható. Ezért a dinamizmus és a változás értékének megismerése a reformációval kapcsolatban hozzátarto­zik az életemhez. Módosul is sokszor abban az értelemben, ahogy a valláspe­dagógiában megtanultuk a vallásos identitás fejlődésének útját. Ki tudná akár csak nagy vonalakban is felsorolni, hányféleképpen élte meg ezt az érzést eddigi életében és küzdelmeiben! Ézsaiás próféta szavai nagyon nyíltan adják tudtunkra azt, hogy milyen utak ve­zetnek életünkben a boldog jövő felé. O is gazdag illusztrációval mutatja be a boldog nyugtalanság stációit. Nem hallgat azon­ban arról, hogy melyek az aktuális és félel­metes kudarcok az adott pillanatban a nép életében. Ezek az utak nem vezetnek az ígért jövő felé. Hiába rendezkedünk be egy emberileg tökéletesnek tűnő külső nyugalomra és stabilitásra. Fölöslegesen szerzünk meg egyre nagyobb értékeket, kincseket és vagyonokat is. Önbecsapás csupán az a véget nem érő büszkélkedés, ahogy önmagunk fontosságát próbáljuk meg különböző trükkökkel bizonyítani. A próféta világos üzenete most arról szól, hogy ezen az úton elfogy az Isten­nek szóló dicséret az ajkunkon, és elfe­lejtődik a hálaadás sok-sok ősi mondata is. Lehet, hogy kívülről még elfogadható kép mutatkozik az országról, Jeruzsá­lemről vagy magáról a templomról, de aki mögé lát, és érzékeli a belső világot, az előtt már kirajzolódnak a vészjelek. Ennek az útnak nem is lehet más ered­ménye Ézsaiás szerint, mint a boldogta­lan nyugalom. Nincs ezen az úton iga­zán egyetlen felszabadult érzés sem. Nem lehet őszintén és kedvesen ránézni ) Oratio oecumenica Urunk, irgalmas mennyei Atyánk! Hálát adunk neked, hogy a vőlegény örömével vársz ránk. Köszönjük, hogy minket olyan szépnek, gyönyörűségesnek és boldogító­nak látsz, mint a vőlegény a menyasszonyt. Megdöbbentő ez, hiszen ismered hűtlen­ségünket. Őröket állítasz mellénk, hogy szüntelenül emlékeztessenek téged szerel­medre, minket hűségedre. Ezért van bizalmunk hozzád. Ezért könyörgünk hozzád. Irgalmazz gyáva lelkűnknek, hiszen még ma is félünk hitvalló bizonyságot tenni rólad. Irgalmazz gőgös lelkűnknek, hiszen még ma is alkudozással akarunk nálad célt érni. Irgalmazz tudatlan lelkűnknek, hiszen még ma sem tartjuk fontosnak igéd ismeretét. Irgalmazz, Uram, irgalmazz! Könyörülj meg rajtunk, mert bűneink és hitetlenekhez igazodó életvitelünk téged tesz hiteltelenné. Könyörülj meg rajtunk, mert megértésnek álcázott nemtörődömsé­günk miatt emberek vesznek el. Könyörülj meg rajtunk, mert a próbákban károm- lunk, a bajokban számon kérünk, a csalódásokban hibáztatunk téged ahelyett, hogy dicsérnénk, hálát adnánk, szabadításodat magasztalnánk. Kérünk téged azokért, akik ellen vétkeztünk, de mi tartjuk a haragot. Kérünk té­ged azokért, akik ellenünk vétettek, de nem fogadtuk el bocsánatkérésüket. Kérünk téged azokért, akik hiába várnak ránk, mert nem akarunk elmenni hozzájuk. Ké­rünk téged azokért, akiket ránk bíztál, de mi nem teljesítettük velük kapcsolatos szolgálatunkat. Irgalmazz a keresztszülőknek, akik hit helyett pénzt adtak. Irgalmazz a szülőknek, akik szereteted boldogsága helyett szenvedélyeik fájdalmába vezették be gyermekeiket. Irgalmazz a gyülekezetnek, amely tétlenül nézte mindezt végig. Irgalmazz nekünk! Légy jelen közöttünk ma is, jöjj el szabadításoddal! Hozd magaddal újulásunkat, elhívásunk és szolgálatunk megerősítését! Nevezz népednek újra, hogy felébredjen bennünk ifjúságunk szerelme, és munkád eredménye megszülessen bennünk és kö­rülöttünk. Ámen. A VASÁRNAP IGÉJE a másik emberre, mert irigység, gyanú és bizalmatlanság uralja a tekinteteket. Az sem oldja meg a kilátástalan helyzetet, hogy a rablás, igazságtalanság és álnok­ság terjedő környezetében-az „Úr papja­it” még mindig „Isten szolgáinak” neve­zik az emberek, annak ellenére, hogy cselekedeteik többsége már igaztalan tett csupán (Ézs 61,6-7). A próféta nem tud hallgatni, mert Is­ten szeretetének az egyik legfontosabb bizonyítékát, az igazságot látja végve­szélyben. A reformáció kezdeténél is ha­sonló érzéseket élhettek meg a reformá­torok. Ezt az örökséget hordozhatjuk mi is magunkban. A gyógyulás útját is ugyanilyen hatá­rozottsággal rajzolja elénk a próféta. Ez pedig nem más, mint annak a nyugta­lanságnak a vállalása, amely mindaddig tart, amíg Isten helyre nem állítja a ren­det, és a dicséret helyévé nem teszi a vá­rost. A reformáció szó is így tanulható meg a legjobban, és így is érthető meg igazán: helyreállítás. Ennek a helyreállí­tásnak az irányába tarthat a mi szemé­lyes életünk is naponként. Az ézsaiási reformációt pedig akkor élhetjük át, ha előttünk is felcsillan a távoli cél, és hall­juk a boldog jövő igéjét. Ennek a változásnak nem lehet a kül­ső jele ma sem egy bezárkózó, templo­maiba, épületeibe és egyéb ingatlanjaiba visszavonuló egyház. De még az önma­gáért való aggódást is el kell felejtenie. Ézsaiás határozott felhívása a jövő érde­kében az, hogy meg kell könnyíteni és valóban segíteni kell kereső és „visszaté­résre” vállalkozó társaink útját. Nem hallgathatnak az őrök sem, és nem énekelhetnek a mai kor számára ne­hezen érthető éneket. Egyértelmű üze­nettel szabad csak odaállni az érkezők elé. Biztatásul ők is érezhessék meg a nagy változást, amelyet Isten ajándéka­ként élhetünk meg mi is: nem elhagya­tott hely már a templom, hanem sokak által szívesen látogatott találkozási pont. Az újra felfedezett boldog nyugtalanság épülete, szélesre tárt kapukkal, sokak számára érdekes és vonzó tartalommal. ■ Szabó Lajos Imádkozzunk! Add, Urunk, hogy újra felfedez­zük a régen tanultakat. Add a mi szívünkbe is reformátorunk napi imádságának zárómonda­tát: Mert én magamat, testenwt, telkemet és mindenemet kezedbe ajánlom. Szent angyalod legyen velem, hogy a gonosz ellenség erőt ne ve­hessen rajtam.” Ámen. Több mint gigantikus templom A romjaiból felépített, két éve átadott drezdai M iasszonyunk-templom ► Még csak két éve áll ismét a drezdai Frauenkirche, de máris tíz-, sőt ta­lán százezrek tartották fontosnak, hogy elzarándokoljanak a temp­lomba - hogy megértsenek valamit abból, miért lett ez az épület az emlékezés és a kiengesztelődés szimbóluma. Szokatlan látni, hogy egy „egyszerű” va­sárnapon hosszú-hosszú, szinte vége­láthatatlan sorokban állnak az emberek a gigantikus építmény összes bejáratá­nál már az istentisztelet előtt egy-két órával. Várják a sorukat, hogy belépje­nek a szent helyre e sokat szenvedett vá­rosban. A drezdai Frauenkirche (Miasszo­nyunk-templom) a protestáns barokk egyik legszebb darabja. 1743-ban épült fel, és több mint kétszáz éven át rendít­hetetlenül hirdette Isten nagyságát. (Ku­tatások szerint ugyanezen a helyen már a 11. században is állt templom.) 1945 februárjában, amikor az ismételt angol-amerikai szőnyegbombázások becslések szerint negyvenezer - vannak, akik szerint százezer - drezdai polgár életét követelték, porig rombolták a templomot is. A romokat a város újjáépítése során nem távolították el, így lett a kőhalom több mint négy évtizeden át Drezda el­pusztításának és a háború rémségeinek szimbóluma. Voltak, akik számára a templomro­mok jelenléte természetessé vált, mások azonban ebbe nem nyugodtak bele. A kelet-németországi városban évti­zedeken keresztül nem volt lehetőség a templom felújítására: reális esély csak a kilencvenes években nyílt rá. Ezt köve­tően óriási összefogással, nemzetközi adakozással egy évtized alatt sikerült eredeti állapotában újra felépíteni. A bombázáskor a templom kiégett, és a kupola két nappal a bombatalálat után hatalmas robajjal beomlott, sok kődarab azonban - ha füsttől és koromtól feke­tén is - megmaradt. A romtéglákat (összesen nagyjából százezer darabot) óriási munkával azonosították, majd be­leépítették az új templomba, a többi kö­vet pedig háromdimenziós számítógé­pes szimulációs program segítségével csiszolták méretre és. helyére. így elegye­dik a fehér új a szürkésfekete régivel. Minden fekete tégla egy-egy felkiáltás, amely nem engedi feledni a háborúk ér­telmetlen iszonyatát. Érdekesség, hogy a most még fehér­nek tűnő kövek szakértők szerint évtize­dek múltán kémiai okok miatt elszür­külnek majd. Összeolvadnak a régiek­kel. Mire ez megtörténik, talán száz év is eltelik a bombázástól számítva. Akkorra a lelkek sebei is begyógyulhatnak. Az éppen két éve óriási társadalmi ér­deklődés közepette átadott templom impozáns belső berendezése teljesen új, bár általános meghökkenésre a romok feltárásakor kiderült, sok részlet azono­sítható, beépíthető. A drezdai evangélikus Miasszo- nyunk-templom azért válhatott a béke szimbólumává, mert újjáépítésekor vi­lágméretű összefogás valósult meg; a leginkább szívszorítóak az angoloknak és az amerikaiaknak, a várost egykor le­bombázó államok polgárainak a felaján­lásai. Összesen vagy hatszázezren ada­koztak, együttvéve több mint százmillió eurót adtak össze. Egy orvosi Nobel-dí- jas a díjjal járó teljes összeget e célra ajánlotta föl. A munkák összköltsége száznyolcvanmillió eurót tett ki. A templom felszentelésére 2005. október 31-én, a reformáció ünnepén került sor. A hatvanhét méter magas tornyú Mi- asszonyunk-templomban óriási él­mény részt venni egy istentiszteleten a többi háromezer keresztény hittestvér társaságában. Csodálatos a templom akusztikája, a teljesen új orgona hangja, és a lelkészek is érthetően, a lényegről, a krisztusi evangéliumról szólnak. A gyü­lekezet tagjai közül itt mindenkinek van módja szolgálni a külföldi turisták és a Németország minden részéből idese- reglő hívek között. A több tízezer tagot számláló gyüle­kezet számára zenés áhítatok, egyéb ta­lálkozások, istentiszteletek vannak a hét minden napján, emellett a gazdag egyházzenei programoknak köszönhe­tően is megtelnek a padsorok. Félmillió lakosával Szászország szék­helye, Drezda - nem utolsósorban a Fra­uenkirche miatt - ma ismét kulturális fellegvár. ■ Szegfű Katalin

Next

/
Oldalképek
Tartalom