Evangélikus Élet, 2007 (72. évfolyam, 1-52. szám)
2007-10-21 / 42. szám
‘Evangélikus ÉletS ÉLŐ VÍZ 2007. október 21. 9 Boldogságórák Németországban elsőként a heidelbergi Willy Hellpach-iskola tantárgyai között szerepel az idei tanévtől felvehető „boldogság”. Az intézmény igazgatója, Emst Fritz-Schubert szerint az új tanórán a diákokban az elégedettség és önbizalom kialakulását kívánják elősegíteni, valamint növelni szeretnék a felelősségtudatukat. A képzés célja, hogy a tanulók komolyan vegyék önmagukat, a környezetüket és a társadalmat, amelyben élnek. Az oktatásban - pedagógusokon kívül - egy színművész és egy terapeuta is közreműködik. Az érdeklődés nagy, már mintegy hatvan fő jelentkezett; a gimnazisták ráadásul érettségit is tehetnek boldogság tantárgyból... De vajon a tanerők miként tudják definiálni hallgatóik számára a boldogság fogalmát? Keresvén a választ a kérdésre, felidéződtek bennem a neves pszichológusnak, dr. Pálhegyi Ferencnek az egyik, párkapcsolatokról szóló előadásán elhangzottak: „Az ember nem attól boldog, hogy házas, és nem attól, hogyha - saját döntése következtében - egyedülálló. Az ember akkor boldog, ha a helyen van...” És - hívő előadóról lévén szó - talán nem véletlen, hogy hozzáfűzött még egy megjegyzést: .....és élő kapcsolata va n Istennel.2’ De mikor van az ember a „helyén”? - vetődik fel az újabb kérdés. Krisztus-követőként teljes mértékben egyetérthetünk azzal a kijelentéssel, hogy valódi lényünket és sorsunkat egyedül az Úr ismeri igazán. A zsoltáros ezt így fogalmazta meg: „Csontjaim nem voltak rejtve előtted, amikor titkon formálódtam, mintha a föld mélyén képződtem volna. Alaktalan testemet már látták szemeid; könyvedben minden meg volt írva, a napok is, amelyeket nekem szántál, bár még egy sem volt meg belőlük." (139,15-16) Ez nem fatalizmust jelent, hanem azt, hogy mindenkinek megvan a helye - és a feladata, amelyet csak ő tud elvégezni. Ha tetszik, küldetésünk van, amelynek teljesítéséről (vagy elmulasztásáról) egykor majd számot kell adnunk a mennyei Atya előtt. Isten szerinti rendeltetésünk megtalálása ezért fontos feladat. Az ige szerint való életvitel, valamint az, hogy hitünk, szavaink és cselekedeteink összhangban legyenek egymással, és így hitelesek legyünk, néha egyenesen embert próbáló. Nehézségek közepette pedig igazán az. Holott Urunk ajándékait számtalanszor „fekete papírba”, azaz szenvedésekbe csomagolja. Ezt már az Erdélyi Református Egyházkerület tiszteletbeli püspöke, dr. Csiha Kálmán fogalmazta meg egy rádióinterjúban. „Isten az ajándékait fekete papírba csomagolja” - olyan ember szájából hangzott el ez a mondat, akit 1957-ben letartóztattak és tízévi börtönre ítélték. Hat és fél év múlva szabadult amnesztiával. Az említett beszélgetésben mégis örvendezve mondta, milyen boldog volt még a rácsok mögött is, mert érezte, hogy vele van az Isten, és engedte, hogy lelkipásztorként szolgáljon rabtársai között. „Az ablakon beszállt a harangszó. A Gecse utcában mindennap harangoznak, reggel és este istentisztelet van. A harangszóra mindenki elnémul és imádkozik. Pantiriu keresztet vet. Ezentúl a harangszóra rövid áhítatot tartunk. Fejből idézem a textust, magyarázom, és imádkozunk. (Csak néha énekelünk, de nagyon halkan, mert tilos az istentisztelet.) A börtön templommá lesz, és köztünk jár Jézus. Itt jövök rá, hogy mennyi igére emlékszem. Ezentúl nem egyszerűen rab vagyok. Szolgálatra küldött ide az Isten. A legnehezebb időkben is ez ad erőt. Ez őrizte meg »lábaimat a fogságtól«. Egy különös belső világ, egy különös, gyötört vagy elfásult gyülekezet pásztora vagyok, ahol soha nem gondolt mélységekre nyílnak meg a lelkek, s ahol Isten erőt adó kegyelme szinte kézzel tapintható” - írja Fény a rácsokon című könyvében. Ilyen erőt adó és kézzel tapintható Isten kegyelme ma is, most is mindenki számára, aki segítségért és támaszért kiállt hozzá. Az Úr az, aki vigyázza gyermekei lépteit, és erőt ad a mindennapok harcai közepette. Hiszen nélküle semmit sem cselekedhetünk (lásd Jn 15,5), de vele együtt „mindenre képesek vagyunk”. Még arra is, hogy megtaláljuk a nekünk rendelt utat, és végigmenve rajta boldog, teljes életet éljünk. „Boldogságéra” nélkül is... ■ Gazdag Zsuzsanna Kedves Gyerekek!----------------—------------------------------------------------ GYERMEKVÁR ► Mostani hétrészes sorozatunkban ismét Albert és Pongrác lovaggal kelhettetek útra. Ezúttal is a Tudás erdejében található várhoz kellett menniük, azonban most a várat megszálló hétfejű sárkányt kell legyőzniük. A két nemes lovag minden alkalommal úgy próbálja meg teljesíteni ezt a feladatot, hogy egy-egy, valamiképpen a Bibliához kapcsolódó feladványt ad a sárkánynak. Ezeket a rejtvényeket ti is megoldhatjátok, a helyes megfejtéseket pedig - akár a hetedik rész végén összegyűjtve * küldjétek el a szerkesztőségünk címére (Evangélikus Élet szerkesztősége, 1085 Budapest, Üllői út 24.). A borítékra írjátok rá: Gyermekvár. A végén jutalmul a sorozathoz kapcsolódó játékot kaphattok. 4Este a tábortűznél a két lovag már a másnapi feladatra, a negyedik fej legyőzésére gondolt.- Tudod, Albert, örülök, hogy ezt a sárkányt nem hagyományosan, karddal kell legyőznünk. Jólesik ez a kis agytorna, hiszen mind a hét fejet más-más feladattal tudjuk megsemmisíteni. A negyedikről azt tudjuk, hogy tériszonya van. Hallani sem bír a magasságról, mert máris szédül tőle. Szerintem emiatt még a többi fej sem mehetett fel magas hegyre.- Ez az! - kiáltott fel Albert lovag. - Készítsünk egy olyan rejtvényt, amiben azokat a hegyneveket kell kiolvasnia, amelyeknél a Biblia tanúsága szerint valamilyen fontos esemény zajlott.- Jó! Vegyük csak sorra őket! Máris hozok egy írószerszámot. Ez lesz csak a szédítő feladat a számára! Olvassátok ti is össze a neveket, majd párosítsátok össze 'betűjelüket a meghatározásokkal! 1. Itt hívta el az Úr Mózest. 2. Itt feszítették meg Jézust. 3. Ittfeneklett meg Nóé bárkája. . 4. ... hegye - itt volt a Gecsemáné-kert. 5. Itt adta az Úr a Tízparancsolatot Mózesnek. 6. Itt kellett volna Ábrahámnak feláldoznia Izsákot. LELKI ÉRTÉKEK Együttérzés és közös gondolkodás Újszülött érkezett a családba. Mindenki örül: testvérek és unokatestvérek, szülők és nagyszülők. Már várták a kicsit, hiszen értesültek a jöveteléről közel kilenc hónapja. A csecsemő megérkezése azonban átrendezi a család mindennapjait. Körülbelül egy hónapba telik, míg természetes lesz számára, hogy éjszaka nemcsak neki, de a család többi tagjának is szüksége van pihenésre. Életritmusa az édesanyát készteti erőteljes alkalmazkodásra. De sorompóba lépnek a nagymamák, olykor még a nagypapák is. Mindez nem teher, hanem természetes együtt örvendezés, közös feladatvállalás. Talán valamikor minket is így vártak s fogadtak. Vagy talán még több odaadással? Mintegy fél évszázada még élt falvaink- ban az a hagyomány, hogy a közeli rokonság női tagjai felváltva gondoskodtak a frissen szült édesanyáról és családtagjairól; naponta házhoz vittek egy-egy finom ebédet. Tudom, más társadalmi és gazdasági viszonyok között élünk, a legtöbb női családtag is munkába jár. Mégis van olyan amerikai nagyvárosi evangélikus egyházközség, ahol a gyülekezeti tagok ma is felváltva gondoskodnak az újszülött családjának ellátásáról. (Igaz, ott a nők sokkal kisebb arányban vállalnak munkát házon kívül, mint hazánkban.) Együttérzés örömben és bánatban is. Lelkészként gyakran átéljük nagyvárosban, hogy a koporsót vagy urnát tíz- tizenkét hozzátartozó veszi körül. Olykor egy-kettő. Falvainkban - hála Istennek - ez még alig elképzelhető. Az együttérzésnek olykor felszínes megnyilatkozása a temetési istentiszteleten való részvétel - mondják sokan. Mégse becsüljük le, hiszen tudunk-e többet tenni a szeretteinktől való elválás óráján, mint hogy imádkozunk a megrettent szívű gyászolókért, hogy kezet nyújtunk, és megöleljük őket, jelezve, hogy összetartozunk, hiszen mindnyájan az élet és halál határmezsgyéjére kerültünk? Jelen lenni: ez a szeretet kifejezése a nehéz órán. Együtt érezni, belehelyezni magunkat a testvér helyzetébe, rágondolni csendes órán - az összetartozásnak ezt az élményét nem adhatjuk fel, nem feledhetjük. Környezetünk közönye, mások gyors ritmusú életformája nem menthet fel minket. Magunkat szegényítjük, lelkünket üressé tesszük, ha adósai maradunk a másiknak a nehéz helyzetében őszintén várt együttérzéssel. „Örüljetek az ömlőkkel, sírjatok a sírokkal" - emlékeztet Pál apostol mindnyájunkat. Az együtt gondolkodás sem könnyű elvárás a mindennapokban. Olykor méltán kérdezzük, hogy a konferenciák sokaságának van-e annyi hozadéka, mint amennyi előkészület és anyagi kiadás jár velük. Mégis igaz, hogy a közös gondolkodás mindig több gyümölcsöt terem, mint az egyén kényszerítő gondolatsora. Világi történész utal az ókori egyházi zsinatok szerepére. A kiegyenlítődésnek szép példája a kalkhédóni zsinat, amelyet azért hívtak egybe, hogy az Antiochi- ában képviselt teológiai irányzat is kellő hangsúlyt kapjon a már korábban elfogadott alexandriai felfogás mellett. Nem volt ez másként a II. vatikáni zsinaton sem, amelynek döntései új arculatot adtak a katolicizmusnak, és visszavonhatatlanul elismerték, hogy szükség van a protestánsokkal való együtt gondolkodásra. Hazai zsinatunknak is az a célja, hogy közös gondolkodással a legjobb döntéseket és az egyház szolgálatát segítő törvényeket hozza. Nine» ez másként a jó rokonságban és a nagy család közösségében sem. Ezért volt társadalomromboló az előző évtizedek nemzedékeket szembeállító, egymástól elszigetelni akaró szándéka. Csak örülhetünk, ha az elszakadt rokonok és családtagok újra felfedezik egymást, keresik a gyökereiket, közösen gondolkodva formálják egymás holnapját, s közben a Teremtőre is figyelnek. A közös gondolkodás nem jóakarat kérdése csupán, hanem azt a cél szolgálja, hogy a felek közös alapot találjanak, amely figyelembe veszi a különböző érdekeket és jogos elképzeléseket. így olyan döntés születhet, amelyet lehetőség szerint a nagy többség el tud.fogadni. Ez az egymás iránti együttérzés legmagasabb iskolája. „Végül pedig legyetek mindnyájan egyetértők, együtt érzők, testvérszeretők, könyörületesek, alázatosak.” (iPt 3,8) ■ D. Szebik Imre HETI ÚTRAVALÓ Ember, megmondta neked, hogy mi a jó, és hogy mit kíván tőled az Úr! Csak azt, hogy élj törvény szerint, törekedj szeretetre, és légy alázatos Isteneddel szemben. (Mik 6,8) Szentháromság ünnepe után a 20. héten az Útmutató reggeli és heti igéiben az Úr Isten három kívánságáról és a mi válaszainkról olvashatunk. Az ember kívánsága: Istent látni és vele élni örökké! Jézus válasza: „Boldogok, akiknek a szívük tiszta, mert ők meglátják az Istent." (Mt 5,8; LK) Ezért járjunk elhívatásunkhoz méltóan, megszentelt életben! Luther szerint: „A törvény és az evangélium Isten ugyanazon igéjének két különböző alakja. A törvény célja nem az, hogy betöltsük, hanem hogy odakergessen a kegyelemhez. Az így összetört embert az evangélium, az Isten bűnbocsátó kegyelméről szóló örömhír vigasztalja meg.” Az ember kérdése: szabad-e a férfinak elbocsátania a feleségét’? Mózes parancsolatában „megengedte (...) az elbocsátást". De Isten törvénye szerint „ők többé már nem két test. hanem egy. Amit tehát az Isten egybekötött, emberei ne válassza." (Mk 10,2.4.8-9) Pál rendelkezése Jézus nevében: „Az az Isten akarata, hogy megszenteljetek: hogy tartózkodjatok a pa- ráznaságtól..." (iThessz 4,3) Éljünk Isten törvénye szerint, szenteljük meg az ünnepnapot! A Sínai-hegynél adott törvény igéiben Isten a szombatév, a szombatnap s a három főünnep megtartását kívánja meg népétől: .....a hetedik napon nyugodjál..." „Háromszor szentelj ne kem ünnepet évenként!" (iMóz 23,12.14) Mózes hallgatott apósa szavára is, bírákat állított a nép fölé. ,A nehéz ügyeket Mózes elé vitték, de minden kisebb dologban ők tettek igazságot. ” (2M0Z 18,26b) Ábrahám fia törekedett a szeretetre, feleségül vette Rebekát. Izsák megszerette őt...” (iMóz 24,67) Mózes alázatosan végezte közbenjáró szolgálatát az Úr Isten s egyben a nép „szóvivőjenként”: „Papok királysága és szent nép lesztek. Ezeket az igéket kell elmondanod Izráelfiainak." Lejött a Sínai-hegyről, és „előadta nekik mindazokat az igéket, amelyeket az Úr parancsolt neki". Majd „Mózes megvitte a nép válaszát az Úrnak" (2MÓZ 19,6.7.8). A mi egyetlen közbenjárónk az Úr Jézus Krisztus, s az ő előképe volt Mózes; de ezt nem ismerték fel a zsidók, akiknek senkit sincs joguk megölni az ő törvényük szerint. Ezért „maguk nem mentek be a helytartóságra, hogy ne legyenek tisztátalanokká, hanem megehessék a húsvéti vacsorát” (Jn 18,28b). Valóban tiszták maradtak-e a mi igazi Páskabárányunk halálra adói? A zsidók királya előre megmondta, milyen halállal kell meghalnia, hogy megváltsa a törvény alatt valókat. Fogadd meg a bölcs Prédikátor utolsó intését: „Féld Istent, és tartsd meg parancsolatait, mert ez minden embernek kötelessége!” (Préd 12,13) A Kis kátéban az első, a főparancsolat magyarázataként ezt olvassuk: „Mindennél jobban kell Istent félnünk, szeretnünk és benne bíznunk!” „Tíz parancs. Azért nyerted mind, / Hogy megismerhesd bűneid.../(...) Szánj meg, Űrünk”, s kegyelmezz! (EÉ 433,11) ■ Garai András
