Evangélikus Élet, 2007 (72. évfolyam, 1-52. szám)

2007-08-19 / 33-34. szám

‘Evangélikus ÉletS UNNEPLAP 2007. augusztus 19-26. 5 MMMB Augusztus 20. apropóján 0 0 Ünnepi profit Koronaőr és egyetemes felügyelő Báró Radvánszky Albert (1880-1963) emlékezete ► Az egyházi közelmúltra vonatko­zó, örvendetesen megszaporodó emlékezések inkább a püspökök és a lelkészek szerepét idézik föl, Radvánszky Albertiéi mégis érde­mes kivételt tenni. Nélküle nem képzelhető el a két világháború kö­zötti, a háború alatti és utáni evan­gélikus egyháztörténet. A Rubicon című színvonalas történelmi ismeretterjesztő folyóirat 2007/4-5. te­matikus száma a Horthy-korszak elitjé­vel foglalkozik. Ebben jelent meg az az információ, amely szerint protestáns részről Radvánszky Albert 1942-től töl­tötte be a koronaőri tisztséget. Kik is voltak hát a koronaőrök? E tiszt a középkorban komoly méltóságnak szá­mított, és a koronaőrök még a két világ­háború között is jelentős közéleti funkci­ót töltöttek be. Mivel az akkori magyar al­kotmányban a Szent Korona kiemelkedő szerepet játszott, két régi történelmi csa­lád sarját - egy katolikust és egy protes­tánst - választották koronaőrnek, a pro­testánsokon belül pedig váltakozva egy­szer reformátust, majd evangélikust. 1928-ban pedig egy törvényi rendelkezés értelmében a korona őrzői közé került a mindenkori miniszterelnök is. A király nélküli királyság számára a korona nem elsősorban királyi ékszer volt, hanem az önálló államiság szimbóluma, elsőrendű történelmi és közjogi fontosságú ereklye. A koronaőri tisztség békeidőben in­kább reprezentatív funkció volt, de a II. világháború válságos évei alatt, amikor a jogrend és az alkotmányosság megin­gott, az ország függetlensége veszélybe került, nagyjelentőségűvé vált. Az evan­gélikus Radvánszky Albert báró 1942-től töltötte be ezt a bizalmi funkciót. O volt az, aki felsőházi tagként 1943-ban részt vett a Kállay-kormány diplomáciai tapo­gatózásaiban, illetve 1944-ben a zsidó­mentésben, és közreműködött a Svéd Vöröskereszt fennhatósága alatt létre­jött úgynevezett védett házak kialakítá­sában. 1944 márciusában a szövetséges Németország megszállta hazánkat, báb­kormányt erőltettek az ország élére. A függetlenség maradéka pedig akkor ve­szett el, amikor - az 1944. októberi meg­hiúsult fegyverszüneti és kiugrási kísér­let után - a Szálasi vezette nyilasok kerül­tek uralomra. A konzervatív báró Radvánszky Al­bert koronaőr, a Németországba hurcolt Horthy Miklós kormányzó híve emlékiratában beszámol 1944 utolsó, drámai hónapjairól. Radvánszky a nyilasuralmat ille­gitimnek tartotta, ezért nem jelent meg Szálasi november 4-i esküté­telén (noha mint koronaőrnek a törvény szerint ott lett volna a he­lye). Báró Perényi Zsigmonddal, a ka­tolikus koronaőrrel mégsem mond­tak le tisztségükről, hanem megkí­sérelték a nyilasdiktatúra körülmé­nyei között védeni a drága nemze­ti ereklyét. Annak érdekében, hogy a korona ne kerüljön illetéktelen kezekbe, illetve külföldre, azt ter­vezték, hogy Pannonhalmára vi­szik, és ott biztonságos helyen el­rejtik. Tervüket azonban nem tud­ták megvalósítani, mert a nyilas kormány a Nemzeti Bank kincsei­vel együtt Veszprémbe, Kőszegre, majd onnan külföldre vitette a koronát. Az ereklye sorsa innen már ismert: szerencsés módon nem sérült meg, a nyugati szövetségesek - az amerikaiak - kezébe került, akik 1978-ban adták vissza Magyarországnak. A koronaőrök szerepe 1944 végén gyakorlatilag lezá­rult. Radvánszkynak a Magyar Országos Levéltárba eljutott feljegyzése őrizte meg utolsó akciójuknak az emlékét (Centgraf Károly: Budától Kőszegig, Levéltári Szemle, 1978/1.). A magyar evangélikus egyháztörténet számára azonban Radvánszky Albert koronaőri szerepénél is fontosabb ma­gas egyházi tisztsége. A Radvánszky csa­lád zólyomradványi ágához tartozott. 1880-ban született; Hatvan közelében, a Verseghez tartozó Pusztavarsányon volt birtoka és mintagazdasága. Jogi és ál­lamtudományi diplomát szerzett, majd a közéletbe is bekapcsolódott. Huszonöt éves korában lett a főrendi­ház tagja. A gróf Tisza István miniszterel­nök által vezetett Szabadelvű Párt és Nemzeti Munkapárt tagjaként Tisza bi­zalmas híve volt. Az első világháború után mégis a családjában hagyományos szerepet töltötte be; az evangélikus egy­házban vállalt vezető tisztséget. * 1923-ban választották meg egyetemes egyházi és iskolai felügyelőnek (ez meg­felel a mai országos felügyelői jogkör­nek). Már apai nagybátyja, Radvánszky Antal is betöltötte ezt a funkciót 1879-től 1881-ig. Radvánszky Albert huszonöt nehéz és küzdelmes éven át viselte ma­gas tisztségét, mindenben egyháza tá­maszaként. Nagy szerepet játszott a Tri­anon következményeként megcsonkult egyház újjáépítésében, az ő idejében, 1934-37 között a zsinat új egyházi tör­vénykönyvet alkotott. Radvánszkynak része volt abban, hogy egyházunk, ellenszegülve a köve­telésnek, nem adta át Luther végrendele­tét a hitleri Németországnak. A háború válságos időszakában részt_ vett a már említett érzékeny és bizalmi diplomáciai és politikai műveletekben. A háború után Ordass Lajossal együtt megpróbált ellenállni az egyre növekvő baloldali nyomásnak. Ennek következtében - nem tekintve negyed évszázados műkö­désének eredményeit, a zsidómentésben és a németekkel szembeni politikában szerzett érdemeit - 1948-ban Rákosi rendőrsége az evangélikus egyház megfélemlítése céljából Ordass Lajos bányakerületi püspökkel és Vargha Sándor egyetemes főtitkár­ral együtt elfogta. Radvánszky a fogságban kényszer alatt lemon­dott egyetemes felügyelői tisztsé­géről. Idős kora és betegsége miatt hamarosan megszüntették fogva’ tartását. Kórházi ápolás után a Fé- bé hűvösvölgyi anyaházába ke­rült. Élete hátralevő részében az időközben Budai Szeretetotthon­ná váló intézményben élt csende­sen. Az egyházi hivatalosságoktól elfeledve halt meg 1963-ban. Emlékezetének ébrentartása, sze­repének méltatása érdekében ed­dig nem sok minden történt. Egy­háza ugyan 1956 decemberében, még életében rehabilitálta, de ezt a rendszerváltás után, 1992-ben meg kellett ismételni. Máig is az evangélikus egyháztörténet nagy ismeretlenjei közé tartozik, akik türelemmel várják, hogy meg- és elismerjék áldozatos tevékenysé­güket. Egyházi történelemkönyvekben, például az Evangélikus arcképcsarnokban már szerepel. Emlékét máig egyetlen em­léktábla őrzi, a Hatvanhoz közeli Heréd evangélikus templomában, ahol gyakran megfordult. Életművének további részle­teit aprólékos egyháztörténeti kutatás hozhatja felszínre. Emlékezzünk mi is báró Radvánszky Albert egyetemes felügyelőre és rajta ke­resztül ezen ősi felvidéki magyar család­ra, amelynek tagjai a magyar evangéli- kusság nehéz • korszakaiban, így a 20. században is az egyház hűséges és állha­tatos támaszai voltak. ■ Czenthe Miklós Akik a Szent Koronát védelmezik ► Báró Radvánszky Albertre emlékező fenti írásunkban a koronaőrökről is szó esik. A világhálón kutakodva számos érdekes információt talá­lunk e hivatás gyakorlóiról, a Szent Korona őrzésére vonatkozó jogsza­bályokról, a testület történetéről. A Köztársasági Őrezred honlapján (http:// www.police.hu/) megtudhatjuk például, hogy a korona őrzéséről már Mátyás ki­rály 1464. évi II. törvénye ren­delkezik, de a koronaőrségről mint önálló szervezetről csak 1608 óta beszélünk. A szerve­zet tagjainak utolsó cseleke­dete a Szent Korona elásása volt 1945. április 26-án, ezzel a szervezet további tevékenysé­ge okafogyottá vált. A koronázási ékszereket az Amerikai Egyesült Államok 1978 januárjában adta vissza Magyarországnak. A kor­mányőrség fogadta a repülő­téren és őrizte őket a Parla­mentben az átadási ünnepség alatt. Ezt követően a Magyar Nemzeti Múzeum vette át a korona őrzését; 1993-tól az ál­lami ünnepségek alkalmával az őrezred díszőri állománya állt díszőrséget mel­lette. A Szent István-i államalapítás emléké­ről és a Szent Koronáról szóló 2000. évi I. törvény alapján a koronát és a hozzá tartozó jelvényeket - ünnepélyes keretek között - a Nemzeti Múzeumból átszállí­tották az Országházba; ennek, illetve a hozzá kapcsolódó egyéb rendezvények­nek a biztosítása kiemelt feladatot jelen­tett a Köztársasági Őrezred számára 2000. január i-jén. Ekkor hozták létre a Koronaőrző Őrség Alosztályát is, és így vált teljessé a II. világháborút megelőző időszak elődszervezetei által végzett te­vékenység. (Az ORFK Köztársasági Őr­ezred elődszervezetének tekinti a Ma­gyar Királyi Koronaőrséget.) A Magyar Koronaőrök Egyesületének honlapján olvasható, hogy a Szent Koro­nát évszázadokon keresztül őrző koro­naőrök „igaz, magyar, keresztény embe­rek” voltak. Az alapokat a legtöbb koro­naőr a jutási Kinizsi Pál tiszthelyetteskép­ző iskolában kapta meg, amely az ország egyik legkeményebb tisztképzője volt. Itt sajátították el azt a tudást, amely alkal­massá tette őket arra, hogy a Szent Koro­nát és a hozzá tartozó koronázási jelvé­nyeket akár életük árán is megvédjék. A kemény kiképzés mellett balettmes­ter tanította őket arra, hogyan lépjenek méltóságteljesen és tisztelettudóan, szinte neszte­lenül a Szent Korona és a Szent Jobb kísérésekor. A ko­ronaőrök elit alakulatot ké­peztek a honvédségen belül. A koronát mindig egy kato­likus és egy protestáns őr véd­te. Ahogy a Révai nagy lexikona szócikkében olvasható: „A magyar Szent Korona őrzésére királyi kijelölés alapján, szüle­tett honfiak közül, valláskü­lönbségre tekintet nélkül, az Országgyűlés által választatott két világi rendű őr, akik rang­ban a zászlós urak után nyom­ban következnek. Rendesen egy katolikust meg egy protestánst válasz- . tanak, még pedig az országgyűlés két há­zának együttes ülésében, akik esküjüket a király és Országgyűlés előtt teszik le. A vá­lasztás úgy, mint a lemondás vagy elhalá­lozás, a felelősség alóli fölmentés, vagy az örökösök fölmentése törvénybe iktatta- tik. A Szent Koronát kettős zár alatt őrzik, és egyikük mindig annak közelében köte­les lakni. Továbbá még a honvédség tény­leges állományából egy őrcsapat szervez- tetik, mely a szent korona mellett éjjel­nappal őrt áll. Régente az Árpádok idejé­ben a szent koronát a székesfehérvári szé­kesegyházban a kanonokok őrizték, de később Visegrádon és pedig világi rendű­ek, mint ahogy ezt az 1492. III., 1500. XXI- II. te. előírja. A XVII. sz.-ban törvényeink a pozsonyi várat jelölik ki a korona őrzésé­nek székhelyéül; végre az 1791. VI. te. Buda fővárosát, ahonnan csak veszély idején szállítható valamely biztosabb helyre, a nádor tudtával és beleegyeztével.” A netjogtár honlapján (http://www. complex.hu/netjogtar.php) „1000 év törvé­nyei” címszó alatt olvasható az 1928. évi XXV. törvénycikk, amely „a Szent Korona és a hozzátartozó drágaságok gondvise­léséről” rendelkezik. A Szent Koronát jelenleg a Parlament épületében őrzik, előzetes bejelentkezés alapján bárki megtekintheti. Mivel az ereklye a magyar államiság évezredes jel­képe, biztonságának garantálása különö­sen fontos feladat. A Köztársasági Őrez­red szakemberei szerint a Szent Korona teljes biztonságban van. ■ Összeállította: Kőháti Dóra ■ Korányi András Mindig valamiféle ünneprontásnak érzem, amikor valaki hasznot akar húzni az ünneplés­ből. Az ünnep lényegéhez tartozik ugyanis, hogy önmagában rejlő értékei köré tud gyűjte­ni kisebb-nagyobb közösségeket, amelyekből nem „kivesszük a részünket", hanem amelyek révén inkább megajándékozottakká válunk Hiszen ezek a napok nem attól lesznek kiemel­kedővé és különlegessé, amit az ember rászer­vez, és nem is attól lesznek fontosak amit kel­lékekkel rájuk tudunk aggatni. Világi és egyhá­zi ünnepeink - karácsonytól húsvétig, március 15-től augusztus 20-ig - mégis gyakran nyög­nek a hétköznapi haszonszerzés terhe alatt. Augusztus 20. hosszú évek, talán évtizedek óta nem egészen az, ami lehetne: a magyarság erőt adó ünnepe. Mélyen megosztják politikai és keresztény felekezeti határok Minden, Isten iránti hálátlan szándék nélkül is látjuk hogy idén is inkább az új kenyérár, mint az új kenyér napja lesz. Az ország alkotmányát is egyre rit­kábban említik - de talán jobb is így egy olyan államban, ahol az alkotmányosság szelleme szinte naponta kerül szétfeszítő nyomás alá. István király nagy formátumú politikai sze­mélyisége szinte nyomasztóan hat mai közálla­potaink láttán. Miről lehetne tehát még szólni a magyarság állami és nemzeti ünnepén? Ami mégis elhangzik azt pedig nem árt alaposan mérlegre tenni: mit és mennyit akart az ünnepi szónok inkább önmagának profitálni, mintsem a közösségnek? ,A közösség boldogulása a legfőbb törvény" - jó lenne ennek az ókori római mon­dásnak a becsületét manapság is helyreállítani! Az általános ünneprontás és ünnepromlás nagyságára döbbenthet rá mindnyájunkat az a mozgalom, amely éppen a héten indítja kampá­nyát „a szabad vasárnapért". A vasárnap ugyanis a legtöbb ember számára már régen nem ünnep, sőt sokak számára inkább olyan nap, amelyet kényszerből vagy haszonlesésből jó árfolyamon adhat el munkaadójának a munkaerő piacán: a vasárnapi munkáért ugyanis nagyobb fizetés jár. Másoknak viszont az állásukba kerülne, ha nem engedelmeskednének a hétvégi robottal a nagyobb bevételt megcélzó főnöknek Talán sokan emlék­szünk még arra a kemény küzdelemre is, hogy leg­alább nagyobb egyházi ünnepeink első napján és bizonyos állami ünnepeken ne lehessen arra kény­szeríteni az alkalmazottakat, hogy családjukat hátrahagyva beálljanak a fröccsöntő vagy a pénz­tárgép mögé. De a vasárnap? Hiszen az is csak olyan napja a hétnek mint akármely másik Nem felejtem, hogy amikor évekkel ezelőtt megérkeztem ösztöndíjas helyemre Németor­szágba, az egyházi irodák ajtaján szinte kivétel nélkül ugyanaz a felirat fogadott: Istennek hála, hogy van vasárnap. Az evangélikus egyház ezzel a matricával állt oda a vegyes hátterű társadalmi és szakszervezeti mozgalom mellé a szabad va­sárnap kiharcolására. Érdemes lenne valamilyen formában követnünk a nyugati példát, hiszen egyházi közösségként még az érdekvédőknél is több mondandónk volna ennek fontosságáról. Csupán remélni lehet - talán egy kicsit naivan -, hogy nálunk mindez nem lesz majd a politikai harc martalékává, hiszen a nyugalom napját Is­ten mindenkinek adta, és pártállástól függetle­nül mindenkinek szüksége is volna rá. A vasárnap megrontása mögött manapság jól láthatóan az extra ünnepi profit áll. A heti ritmusban álló szabadnap védelméről azonban nemcsak a kereskedőket lesz nehéz meggyőzni, hanem azokat is, akik a hétvégi pótlékért vállal­ják a munkát, vagy akik fogyasztóként lelkesen töltik a hétvégét családjukkal a plázákban és a bevásárlóközpontokban. Mégsem hallgathatunk! Augusztus 20-án nemcsak a tűzijátékról beszélhetünk, hanem ar­ról is, hogy István király örökségében mit talál­hatunk a vasárnap védelmére - még ha termé­szetesen nem is a középkori szigort emlegetjük nosztalgiázva, hanem az olyan közösségi életfor­mát, amely nem borogat fel egy kis extraprofit érdekében minden emberközpontú rendet. Mert a hétköznapiasított vasárnapon talán olcsón vá­sárolhatunk, de nyugalmat, családi körben eltöl­tött délutánt, barátokat, új, kisimult idegrend­szert sehol sem kaphatunk diszkontáron. Ha pedig mások ki mernek állni az ünnep­nap szabadságáért, mi még toldjuk azt meg bátran Isten igéjével: szenteljük is meg, mert „megáldotta és megszentelte az Úr a nyugalom napját”. (2MÓZ 20,11) Talán nem is az elrabolt szabad idő hiányzik legjobban az embernek a kimaradt ünnepen, hanem az elve­szett áldás és nyugalom.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom