Evangélikus Élet, 2007 (72. évfolyam, 1-52. szám)
2007-08-12 / 32. szám
2 «H 2007. augusztus 12. FORRÁS ‘Evangélikus ÉletS SZENTHÁROMSÁG ÜNNEPE UTÁN 10. VASÁRNAP - Lkig,41-48 ÉLŐ VÍZ / Áramszünet A napokban áramszünet volt a házunkban. Ijedt fejek az ajtókban. Bár nappal volt, mi már annyira az elektromosság rabságában vagyunk, hogy jogos volt az aggodalom: mi lesz a hűtőszekrénnyel, a háztartási gépekkel... Hallgat a tévé, hallgat a rádió. Mondhatnánk úgy is: a házunkban megállt az élet. A kényszerű tétlenségben és várakozásban elgondolkoztam: megállt az élet, nem tudunk villany nélkül, az áramforrástól elszakadva élni. De vajon érezzük-e, hogy létezik egy másik fajta üzemzavar is, amikor Isten hallgat?! iSám 3-ban azt olvassuk, hogy abban az időben ritkán volt kijelentés, vagyis Isten hallgatott. Visszaemlékszem gyerekkoromra, amikor rosszak voltunk, és édesanyánk azzal büntetett minket, hogy nem szólt hozzánk, hallgatott. Hogy könyörögtünk: „Verjen meg inkább, édesanyám, csak mondjon már valamit.. Borzasztó az, amikor nincs pap a faluban, amikor már templom sincs a faluban. Amikor nincs gyülekezet. Isten hallgat. Nincs, aki az igét szólja. Nyilvánvaló, hogy Isten hallgatása mögött elsősorban ítélet van. Elveszi az igét, mert nagyon is természetesnek tartottuk és megvetettük Talán úgy voltunk vele, mint Sámuel, aki amikor Isten szólt hozzá, azt hitte, csak Éli, a pap volt az. Valljuk meg, hogy mi is többnyire úgy hallgatjuk az igehirdetést, mint a lelkész gondolatait - nem vesszük észre, hogy Isten elő és ható igéje szól hozzánk Ez az az állapot, amikor nem vagyunk kapcsolatban az életet adó forrással. Hányszor tapasztaljuk, hogy olvassuk az Útmutatót, de az ige nem mond nekünk semmit. Ez az „áramszünet” Isten felé. Amikor nem tudunk imádkozni, mert gondolataink csak a mindennapi élet gondjai körül forognak. Csak kéréseinket, hiányainkat soroljuk. Nem vesszük észre, hogy „sötét” van, nincs áram, elszakadtunk a forrástól, Istentől. Ez a néhány soros írás nyugtalanítani akar: vajon szól-e hozzám Isten? Felismerem-e a hangját? Sokszor visszautasítottam, sokszor csak legyintettem rá. Jézus azt mondja: „Azénjuhaim hallgatnak a hangomra, (...) követnek engem.” (Jn 10,27) Ahogy a háztartás nem működik áram nélkül, mennyivel inkább szükségünk van az ige forrására, Jézus szavára, vezetésére! A mai - sajnos - lármás világ forgatagában könnyű letérni Isten útjáról, reménytelenségbe, csalódottságba, mélységbe zuhanni. De Isten szól - ő nem hallgat. Nekünk kell csendet teremtenünk a lelkűnkben, hogy meghalljuk szavát. ■ Gáncs Aladár SEMPER REFORM A N D A .Amint a száraz föld önmagától nem terem esőt, és képtelen megszerezni azt, ugyanúgy vagyunk képtelenek mi, emberek megvalósítani és saját erővel és munkával megszerezni az isteni, mennyei és örök megigazulást.” H Luther Márton: Előadások a Galatákhoz írt levélről (Böröcz Enikő fordítása) Hol lakik az Isten?- Tízezer dollárt fizetek - mondta a gazdag fiatalember az öreg bölcsnek -, ha megmondja, .’tol lakik az Isten!- ...én meg húszezret magának, ha megmondja, hogy hol nem! Zsolt 139 alapján Mindennapi és nem egészen mindennapi történetek Kálvin Kiadó, Budapest, 2005 Ahogy megyek az életben előre, úgy szaporodik sorsomban, mint „fogamban az idegen anyag”, a visszafordíthatatlan történetek sora. A lerombolt templomok kövei kiáltanak. Ha elhallgat a hozsanna, mi is maradhatna más? Felemelhetjük kezünket, mutathatjuk az égnek a széthullott életdarabokat, ahol kő kövön nem maradt, ott már nem lehet többé úgy tenni, mintha mindez jóvátehető lenne. Testünkön a hegek, szemünkben rettenetes élmények látványa, arcunkon újabb és újabb árkok, szívünkben az egyre erősebben szorító úr. * * *- Adjon egy kis aprót, ma vagyok negyvenhat éves! Hajléktalan a villamosmegállóban. Mosolyog, ez ritka. Semmije sincs, csak a negyvenhat éve. Mennyi lehet még hátra? Már most legalább tízzel többnek látszik. Hol veszítette el a békességre vezető utat?- Isten éltesse sokáig! - mondom, magam is küzdve a tartalommal. Kétszázast adok. Én negyvennyolc leszek. * * * Lukács, az orvos tudja, hogy Jézus nem adja fel. Szinte kapkodva sorolja a próbálkozások fordulatait: azután, ezután... Benne ott van annak a hite, hogy a dolgok jobbra fordulnak. Elsőként a diagnózis, azután a terápia. Nem elégszik meg a látott tényekkel - kő kövön nem marad -, őt az okok is érdeklik. .Azután bement a templomba, és kezdte kiűzni az árusokat...” Mintha csak életünk templomába lépne be. Ez ugyanaz a templom, amelyre Sokszor halljuk manapság azt az általános kijelentést, hogy kihalóban vannak a polihisztorok. Ekkor mindig némi irigykedéssel, ám kellemes nosztalgiával gondolok azokra a nagy formátumú elődökre az egyháztörténetben - itt-ott még tán személyesen is találkozhattunk ilyenekkel -, akikről biztosan tudjuk, hogy rendkívül széles körű ismeretek és hihetetlen intelligencia birtokában prédikáltak. Még a múlt században is akadtak bőven ilyen emberek. Ma párját ritkítja az a lelkész egyházunkban, aki hozzájuk hasonló tájékozottsággal képes megszólalni vasárnapról vasárnapra. Átlépve az ország határain, netán más földrészek evangélikus igehirdetőit hallgatva, prédikációikat olvasva ma is találunk néhány polihisztort. Önkritikusan be kell látnunk, hogy a beszűkülés jobban elért minket, mint pezsgőbb életű testvéreinket a világ más pontjain. A mai nemzedék védelmében azért szintén elmondható pár mondat. Biztos, hogy mi ma egészen másfajta tudást halmozunk fel, mint elődeink. Az is igaznak látszik, hogy egészen másként lehet ma boldogulni az ismeretekkel, mint akár Leromboltan ezt mondja: kő kövön nem marad. Nincsenek illúziói, látja a valóságot, és megmutatja az okát. A jeruzsálemi templomban levő árusokat Jézus nem először látja. Tudja, hogy nélkülük milyen nehézkes lenne az áldozati állatok beszerzése, a sokféle valuta felváltása. Nem is ez zavarja. El szeretne játszani valamit. Meg akarja mutatni, mit tesz az ember Istennel. Itt a templom monumentalitásában szinte érezhető Isten jelenléte. Biztonságot adó, elrejtő. Jézus éppen erről beszél: azt hiszitek, el vagytok rejtve, így nyugodtan vétkezhettek? Azt hiszitek, el lehet rejtőzni a boltívek alatt, a hatalmas falak árnyékában? Meghúzzátok magatokat, mint a rablók a barlangjukban. Isten előtt nincs rejtett cselekedet. Istennel találkozni kell. Szemtől szembe. Konvencionális életünk kellékeinek, hatalmunknak, tisztes jólétünknek, státusszimbólumainknak, vallásos teljesítményeinknek az árnyékából elő kell állnunk őszintén, arcunkat felfedve. * * * Lehet-e egyértelműen látni előre társadalmi folyamatok következményeit? Lehet-e látni emberi sorsok jövőjét jelekből? Heródes uralkodása idején Jeruzsálem nemcsak nagyon megszépült, de a fekvéséből adódó természetes erősségének növelésére emelt tornyokkal, falakkal és erődökkel látszólag bevehetetlen- né is vált. Ha valaki ebben az időben nyilvánosan megjövendölte volna a város pusztulását, azt mondták volna róla, hogy őrült vészjósló. A nép azonban ott hordozta már a bukás jeleit magán. Belcsak néhány évvel ezelőtt. Fontosabb lett maga a tájékozódási képesség, a szükséges információk gyors elérése, mint a hihetetlen mértékben bővülő ismeretanyag memorizálása. Ijesztő mértékű veszélyt jelent ez akkor, amikor a technika mindenen uralkodni kezd, és kiszorítja a mélyebb elkötelezettséget, az érzelmeket és az összefüggéseken való hosszas töprengés módszerét. Az igehirdető a hitét csak úgy tudja a szavakon keresztül őszintén sugározni, ha nagyon sokat hordozta, érlelte és ütköztette a gondolatait, mielőtt a szószékre felviszi őket. Ha a beszéd úgy készül, ahogyan a gyorséttermek étel- választéka, akkor aligha képes kiváltani a tanulás különleges izgalmát a hallgatókban. Az igehallgató életformája is sokat változott napjainkra. Egyre nehezebben vagyunk képesek odafigyelni a hoszszabb beszédre. Alig tíz perc, és már lankad is a figyelmünk. Ebben a környezetben milyen esélyekkel lehet ma úgy prédikálni, hogy az tanítás és tanulás legyen? Kinek fontos ma az, hogy alkalomról alkalomra elhangozzék egy-egy hosszabb tanító beszéd, és mi a küldetése ennek? Lényegre ső feszültségek, taktikázó politika, hatalom és pénz - akár a mi társadalmunk. Ezen a vasárnapon arra is emlékezünk, hogy Titus római vezér, későbbi császár ostrom alá vette Jeruzsálemet és elpusztította. A templomot - akarata ellenére - katonái gyújtották fel. A tényt megállapító mondat mögött pokoli szenvedés, rettenetes történetek, egy kultusz összeroppanása húzódik. Valami végképp elromlott. Talán egy nap alatt történik, vagy sok szenvedés, rettenetes történetek után, hogy magabiztos énünk összeroppan? A dolgok olykor hirtelen fordulnak meg. Védelmünk oda lesz, falaink leomlanak, templomunk tűzben áll. * * * „Ezután naponként tanított a templomban.” Miközben látja előre a majdan összeomló világot, emberi életek megmenthetetlen lehullását, Jézus tanít. Egy szelíd, lágy fuvallat ez, mint Illésnél. Nem kiabál, hogy meneküljön mindenki, nem átkozódik, hogy hogy tehet ilyet Istennel az ember, hanem bemegy a halálra szánt templomba, és tanít. Halk szavakkal vagy szenvedélyesen, logikusan vagy példázatokkal Isten országáról beszél. Gyógyítja az életeket. Hiszen mikor lenne nagyobb szükségünk erre, mint amikor látjuk tisztán - már mi is látjuk -, hogy veszve van minden: kő kövön nem marad. * * * Ötszáz méterre a később elpusztult templomtól halt meg. Hagyta, hogy testének templomából kő kövön ne maradjon. Körül lehetett zárni, meg lehetett törően azt kérdezhetjük: mitől válik olyan súlyúvá egy igehirdetés, hogy nélküle üres lenne a vasárnapunk? Az igazán jó prédikáció végén azt érezzük, hogy már jó lenne a következő vasárnapnál tartani, és rögtön hallani a folytatást. Hasonlóan a kedvenc sorozatainkhoz: ezekben a szerkesztő éppen ott vágja el a cselekmény fonalát, ahol a legizgalmasabb fordulat következik. Képesek vagyunk sokszor hosszasan gondolkodni, vajon mivel folytatódik majd a történet. Van-e ilyen érzésünk az igehirdetés hallgatásakor? Ott van-e bennünk ez a sürgetés, amikor elhangzik az ámen a beszéd végén? Miért hagyta abba? Miért nem mondja tovább, hiszen a legizgalmasabb kérdések most kerültek elő... Most van szó arról, amit mindenképpen szeretnék megtanulni, mert tudom, ettől lesz erőm és tartásom az életben. A tanító igehirdetés mindig akkor jut el csúcspontjára, amikor rácsodálkozik a hallgató a tanító ismereteire és arra, ahogyan összekapcsolja mondandóját a mindennapi aktualitásokkal és a nehezen vagy teljes mértékben sohasem megválaszolható, örök kérdésekkel. A VASÁRNAP IGÉJE alázni, lehetett nála hatalmasabbnak lenni. így jött létre a békesség lehetősége, az utolsó út, amelyet mégis meg lehet találni. így lehet kiállni mégis - bár igazi rablók vagyunk - sértetlenül és őszintén. Ez az igazi tanítás. Magára hagyottan szenvedett a kereszten, miközben a templomban ezrek vesznek részt az istentiszteleten. Nem tudják, hogy mindez a tűz martaléka lesz. Nem tudják, hogy az élet ott kint van, a városon kívül. Csak ötszáz métert kellene menniük a hitükben. * * * A kétszázasommal már az aluljáró lépcsőjénél jár a születésnapos hajléktalan. Kiáltsam utána, hogy az a Názáreti azért halt meg, hogy ne legyenek visszafordíthatatlan helyzetek, hogy legyen mindenből gyógyulás, felépülés, újrakezdés? Bolondnak nézne, csak a kétszázasért kötelező udvariasságból hallgatna meg - gondolom. És én tényleg így hiszem-e sok „fogamban az idegen anyag”-gal? Lenne bennem elég erő elmondani, hogy néha én is bizonytalan vagyok abban, hogy igaz lehet a csoda? És hogy néha mégis meglep azzal, hogy van? A pillanat elszáll. Már nem látom. Elnyeli az aluljáró végképp. A villamos is jön. ■ Koczor Tamás Imádkozzunk! Engedj hitünkben elég bátraknak lennünk ahhoz, hogy merjünk bízni abban, hogy életünk eseményeit végül mégis te irányítod, nem mi. Hogy a célok felé nem mi tartunk, hanem te vonzol. Hogy a végén mégis megértjük a titkot, amelyet csak félve itt-ott sejtünk most. IGE+HIRDETŐ Ma ugyanazért ülünk le a templom- padba igehirdetést hallgatni, mint elődeink több száz évvel ezelőtt. Az egészséges kíváncsiság és az élet végső kérdéseinek izgalma nem hagy nyugodni minket sem. Az élet értelméről szeretnénk hallani, tanulni szeretnénk az életvezetés technikáját is, de ami ennél még izgalmasabb: az állandó, valódi értéket szeretnénk megismerni a sokszor követhetetlenül felgyorsult világban. Ezért is fontos, hogy a prédikátorok ne szűküljenek be, ne csupán egy-egy kedvenc területükkel foglalkozzanak, hanem minél bátrabban nézzenek körül a világban. Minden megtanult új ismeret csak javára lehet annak az útnak, amelyen az őszinte hitű igehirdető halad, Krisztustól indulva mai hallgatói felé. Ezért is értékes, ha a gyülekezet igényli, hogy tanuljon lelkésze szavaiból, illetve ha alkalmanként ennek hangot is ad. De jó odafigyelni az ellenkezőjére is, amikor a kritikus hang azt jelzi, hogy valami nagyon hiányzott a beszédből. Mindkét hangra szükség van, hogy tanító szószékek alatt ülhessünk, ahogyan elődeink tették hosszú évszázadokon át. ■ Szabó Lajos Oratio oecumenica töltött napért. Oltalmadba ajánljuk mindazokat, akiket testi gyengeség, fájdalom és lelki erőtlenség szakít ki a mindennapokból és az emberi közösségből. Légy közel hozzájuk. Éreztesd velük létezésedet. Adj melléjük szeretni kész embereket, akik életben tudják tartani bennük a remény lángját. Nem utolsósorban könyörgünk hozzád a földért és a rajta élőkért: a növényekért és az állatokért, hogy az életüket meghatározó tényezők az általuk még elviselhető keretek között maradjanak. Végül könyörgünk azért, hogy ha eljön a végső idő és a számadás, hitben és szerető bizalomban állhassunk meg színed előtt. Ehhez vezess bennünket, Urunk, Jézus Krisztus, kereszteden megmutatott szereteted által. Ámen. AKI TITEKET HALLGAT... Tanító szószékek Urunk, Istenünk! Kiszabtad időnket, határt szabtál létezésünknek és lehetőségeinknek, mi, emberek mégis úgy élünk, mintha földi életünk örök lenne, és lehetőségeink korlátlanok. Adj nekünk bölcsességet, hogy felismerjük és elfogadjuk korlátáinkat és határainkat. Adj belátást, hogy lehetőségeinket időben felismerjük, és adj kellő erőt is, hogy akaratod szerint tudjunk élni velük. Hálát adunk azért, mert embereket választottál és választasz ki mind a mai napig üdvösséged eszközeiül. Köszönjük neked választott népedet, hogy a történelem viharain keresztül, évezredeken át hitték és vallották, hogy te vagy egyedül Isten és Úr. Szabadíts meg bennünket a vakhittől és a vallási fanatizmustól. Adj az embereknek kellő kritikai érzéket, hogy felismerjék a hiteles és a hiteltelen tanítás közötti különbséget. Őrizz meg bennünket az erőszak csábításától, az erő csodálatától, és add meg nekünk, hogy felismerjük azt az erőt, amely a gyengeség látszata mögött rejlik, amely szent Fiad keresztjének titkához vezet bennünket. Add meg nekünk a közös emlékezés minden szépségét. Köszönjük neked szent színed előtt, hogy közösen átélhetjük a régiek minden példás és akaratod szerinti döntésének áldását, de tévedéseiknek és botlásaiknak minden fájdalmát és szomorúságát is. Segíts bennünket abban, hogy ne legyen rest a szívünk tanulni eleink példájából. Urunk, látjuk és tapasztaljuk, milyen sérülékeny és sebezhető minden élet, és milyen törékeny lény maga az ember is. Ezért hálát adunk minden egészségben el-