Evangélikus Élet, 2007 (72. évfolyam, 1-52. szám)
2007-07-22 / 29. szám
'Evangélikus ÉletS EVANGÉLIKUS ÉLET 2007. július 22. !► 3 Isten nem személyválogató Rendhagyó beszámoló a piliscsabai EKME-konferenciáról E sorok írója püspöki titkárként no meg újságíróként és szerkesztőként különösen is igyekszik minden egyházi szervezettől, egyesülettől, szerveződéstől egyenlő távolságot tartani, így védve magát az elfogultság kísértésétől. Számomra mindegyik közösségünk fontos. Állítom ezt annak ellenére is, hogy néhány évvel ezelőtt az Evangélikus Kül- missziói Egyesület (EKME) elnöksége azzal a kéréssel fordult hozzám, hogy az általam szerkesztett Dunántúli Harangszó című periodika negyedévenként fogadja be, jelentesse meg körlevelüket. így az egyesület hírei eljutnak az újság olvasóihoz, és cserébe a külmissziót pártoló tagjaik is megkapják az újságot... Valamikor tavasszal éppen egy ilyen mellékletet tördeltem, amikor B. Pintér Márta, az egyesület lelkészi elnöke azzal a kéréssel fordult hozzám, hogy vállaljam el a nyári piliscsabai konferenciájukon - Joób Olivér zürichi nyugalmazott lelkésszel együtt - az evangélizációs alkalmak szolgálatát. Nehéz lett volna nemet mondani, hiszen egy ilyen alkalom jó lehetőség az egykori ostffyasszonyfai elődömmel, valamint az olvasókkal való találkozásra is. Bátorított a hét mottója - „Isten nem személyválogató” (ApCsel 10,34b) -, valamint az elnökségnek az a figyelmeztetése, hogy bármely munka- területen dolgozom is egyházunkban, én elsősorban lelkész vagyok. Joób Olivérrel előzetesen úgy beszéltük meg, hogy ő reggelente bibliatanulmányt tart Kornéliusz története alapján (ApCsel 10), én pedig az esti evangélizációs alkalmakon hirdetek igét az evangélium po- gányok közötti terjedéséről a samáriai asszony, a kapemaumi százados és az etióp főember megtérésének története alapján. Ilyen előzmények után jött el a várva várt nap, július 8-a, a konferencia nyitónapja. Rögtön az első este egy etióp családdal ismerkedhettünk meg, amelynek tagjai a hitük miatt elszenvedett üldözés következtében menekültek el szülőföldjükről, majd hazánkban találtak otthonra, szabadságra. Bizonyságtételüket hallgatva megfogalmazódott bennem, hogy a harmadik világból most még csak menekültként jönnek hozzánk emberek, de hamarosan misszionáriusokat fognak küldeni... Két külföldi vendége is volt a konferenciának. Heikki Hilvo, a finn misszió (FELM) munkatársa szemléletes módon számolt be a hozzá tartozó távol-keleti országokban, különös tekintettel a Tajvanon végzett missziói szolgálatokról; ez utóbbiban ő maga is részt vett. Elmondta, hogy ma kétszázhatvan finn misszionárius szolgál Ázsiában, a Közel- Keleten, az Ural vidékén (nyelvrokonaink között), valamint Afrikában és Latin- Amerikában. A másik vendég, dr. Hermann Vorländer - a 2007 januárjától Mission EineWelt nevet viselő bajor missziói intézet igazgatója — bemutatta mindazokat az országokat, ahol közel ötven misszionáriusuk és huszonöt önkéntesük szolgál. Ajándékként minden résztvevő kaAz etióp Melesh házaspár pott egy piciny rézkeresztet. Ezeket libériái testvéreink készítették a polgárháború után szerteszét heverő, üres töltényhüvelyekből, a halál helyett a Jézusban kapott életet hirdetve. Ez a misszió feladata is, az élet hirdetése. Hermann Vorländer elmondta még, hogy Kínában nagy az éhség Isten igéjére. Ma közel százmillióra tehető az ottani keresztények száma. Az Amidy Alapítványon keresztül már ötvenmillió példányban jelenhetett meg a kínai fordítású Biblia. A programok keretében Szeverényi János országos missziói lelkész is tartott előadást a konferencián, illetve Joób Olivér személyesen vallott az egykori menekültek között Európa több országában végzett lelkigondozói szolgálatáról, Bre- bovszky Gyula nyugalmazott lelkész pedig a nemrég megjelent Podmaniczky-köny- vet mutatta be. A konferencia zárónapján Gáncs Péter püspök tartott úrvacsorái istentiszteletet. A külmissziói konferenciával párhuzamosan gyermektábor is volt Piliscsa- bán. Ebben gyermekeim is átélhették a testvéri közösséget. Feleségem, Menyesné Uram Zsuzsa lelkész a délutáni bibliakörök vezetésében kapott feladatot, így családi szolgálattá is alakult a meghívás. Hazaérve erről az alkalomról örömmel nyugtázhatom, hogy kár lett volna elszalasztani a lehetőséget. És hálás vagyok azért, hogy részt vehettünk az Evangélikus Külmissziói Egyesület idei nyári konferenciáján. Mert itt is megtapasztalhattuk, hogy Isten valóban nem személyválogató! ■ Menyes Gyula Diakóniai házat szenteltek Nagybányán építkezés azért tartott ilyen sokáig, mert a ház főképpen a gyülekezet anyagi áldozatvállalásával épült. Nem akármilyennel, hiszen a munkálatok összes költsége mintegy negyvenhatezer új lej volt (körülbelül 3,8 millió forint - a szerk). Köszönet jár ezért mindenkinek. Még mindig van munka, de hála Istennek, az épület működőképes” - zárta ismertetőjét a felügyelő. lyisége a gyülekezetnek, de most már gazdagodtunk egy olyan házzal, amely az otthonunk lesz. Majd az idő mondja meg, hogy mennyire tudjuk kihasználni, de mindenképpen remélem, hogy betölti a rendeltetését. Mindenesetre jó ötlete volt annak, aki ezt kitalálta.” ■ Gödri B. Alpár hirhftIs____________________________________________________________________________________________________ Pályázat lelkészi állásra Megüresedett a Nyáregyházi Evangélikus Egyházközség lelkészi állása. A lelkészválasztást előkészítő folyamat a meghirdetés szakaszába lépett. Az egyházközség váija azoknak a lelkészeknek a jelentkezését, akik szolgálatukat szívesen folytatnák Nyáregyházán, illetve a Dánszentmiklóson és Újlengyelben levő szórványokban. Az elvégzendő szolgálatról, a körülményekről és a díj levélről részletes információ kérhető a Dél-Pest Megyei Evangélikus Egyházmegye Esperesi Hivatalában (2721 Pilis, Kossuth Lajos u. 34.). E-mailt a gyorgy.kramer@lutheran.hu címre kérünk; személyes kapcsolatfelvétel a 20/824-2966-os egyházi mobilszámon vagy a 30/626-8309-es telefonszámon lehetséges. A pályázatokat (önéletrajz pályaképpel, motiváció ismertetése, a gyülekezeti szolgálatra vonatkozó tervek, elképzelések) postai úton 2007. augusztus 15-ig (postabélyeg kelte) a Dél-Pest Megyei Evangélikus Egyházmegye Esperesi Hivatalába kell megküldeni. A gyülekezet presbitériuma fenntartja a jogot, hogy a pályázatokat előzetesen értékelje. Az új lelkész megválasztásáról a törvényben meghatározott eljárás szerint a gyülekezet közgyűlése dönt. Visszhangok Paks után ► Remélem, lapunk olvasóinak még nincsen „Paks-mérgezésük”... Meggyőződésem, hogy igen fontos egyházi rendezvényeink - alapos előkészítést és lebonyolítást követő - komoly, széles körű, felelős kiértékelése. Ez gyakran elmarad időhiányra hivatkozva. Emiatt nehezen tanulunk a magunk és mások hibáiból. Kísért a veszély, hogy hamar elfelejtjük a jót és rosszat egyaránt. Az idei találkozó után első ízben nyílt lehetőség az internetes visszajelzésre is, a talalkozo@lutheran.hu címen. Ez még ma is él, akárcsak a találkozó honlapja (http://talalkozo.lutheran.hu), amely színes fotókkal segít felidézni a paksi élményeket. Az első visszajelzést hazafelé, az autóban kaptam, SMS-ben, alig egy órával a záróalkalom után: „Köszönjük az istentiszteletet, az igehirdetést, a Duna-part békéjét! Jó volt, hatott ránk! Pilisiek” Természetesen ennél kritikusabb visszhangokat is kaptunk. Ezek közül elsősorban a találkozó két fókuszával, a szombat délelőtti plenáris beszélgetéssel, illetve a vízparti istentisztelettel kapcsolatos észrevételekből tallózok. A főtémát, a megbékélés teológiai aspektusait feltáró ökumenikus diszkussziót néhányan túl töménynek és hosszúnak ítélték. Komolyan véve minden építő kritikát, úgy érzem, hogy bizonyos tekintetben történelmi „áttörésnek”, fordulatnak lehettünk tanúi a paksi sportcsarnokban. Ezt némi túlzással akár a teológia „rehabilitálásának” is tekinthetjük. Végre megkockáztattuk és elhittük, hogy a teológia legalább olyan fontos és életközeli tudomány, mint a napjainkban sztárolt pszichológia, szociológia, ökológia stb. A teológia az egész egyház, mi több, a teljes élet, az örök élet tudománya. Megújuló feladatunk ezt lefordítani, transzformálni, fogyaszthatóvá tenni az átlag gyülekezeti tag, a „tömeg” számára. Erre tettek biztató kísérletet a disputa tudós résztvevői, akik nem becsülték le, hanem felértékelték hallgatóságukat. Elkötelező drága protestáns örökségünk szerint nem kiskorúsíthatjuk egyházunk népét. Gondolkozni, együtt gondolkozni, tovább gondolkozni - nem csupán néhány kiváltságos teolóÉGTÁjOLÓ gus joga és kötelessége. Mindenki esélyes a Szentlélek által megvilágosított értelem ajándékára. Ugyanakkor egészséges igény, hogy a teológiát más tudományokkal is konf- rontáljuk. Aligha cáfolható az a kritika, mely szerint kicsit „belterjesre” sikeredett a találkozó hivatalos programja. De talán bocsánatos bűn, érthető és védhető, ha először egymás között, önmagunkkal szeretnénk tisztázni a keresztény hit néhány alapkérdését. Ezt viszont követnie kell a nyitásnak, a kilépésnek, az őszinte dialóguskészségnek azzal a külvilággal, amelyben nemcsak benne élünk: ebbe a világba, ezért a világért küldettünk el. A találkozó csúcsának tervezett folyóparti istentisztelet, „a megbékélés ünnepe” többszörösen rizikós vállalkozás volt. Nemcsak az időjárás-függőség miatt. Egész egyszerűen fogalmazva: ilyet még soha nem csináltunk - főleg a televízió széles nyilvánossága előtt... Akadt, aki őszintén megírta, őt éppen a kamerák, kábelek, mikrofonok sokasága zavarta. Aki viszont másnap megnézte a remekül szerkesztett, egyórás közvetítést, hálás lehetett a Magyar Televízió népes stábjának. A képernyőn is jól átjött a paksi hídépítés és kenyércsoda örömüzenete, amely így százezrekhez juthatott el felekezeti, földrajzi határokon innen és túl. A különleges alkalomra összeállított speciális liturgia kényes pontja volt a ke- resztség ajándékára emlékeztető „vizes- tál-akció”. A visszajelzések tükrében ez talán több magyarázatot igényelt volna, elkerülendő a fatális félreértéseket: „újra- keresztelés?...” Egyébként ez a szimbolikus szertartás - vízbe mártott ujjal keresztrajzolás a homlokra - távolról sem új, még kevésbé eretnek, hiszen egyházunk Evangélikus istentisztelet című liturgikus könyvének 570. oldalán hasonló rendet találunk a keresztelési emlékünnepre. Végül egy általános hiányérzet, amelyet többen, sajnos joggal, megfogalmaztak: az országos találkozó nem volt gyermek- és családbarát rendezvény. Hiányzott a külön gyermekprogram, a gyermekmegőrzés. Keveset énekeltünk, kevés volt a zene, a játék, a derű - a klasszikus lutheri hilaritás. Sovány vigasz, hogy ugyanez legtöbb templomunkról, gyülekezetünkről éppúgy elmondható, mint egész egyházunkról. Éppen az ilyen rendezvények nagy lehetősége és fokozott felelőssége, hogyjövőbe mutató, modellértékű kezdeményezéseket kínáljanak. Erre a Szélrózsa találkozó már - sok tekintetben - működő, pozitív példa. Csak ígérni tudom a szervezők nevében - akik legközelebb, remélhetőleg, már jóval többen és valóban országos szinten állnak majd rendelkezésre -, hogy igyekszünk tanulni a paksi tapasztalatokból. Hálásan köszönjük az eddigi visszajelzéseket, és várjuk a továbbiakat akár elektronikus, akár hagyományos levélben. Gáncs Péter püspök Déli Egyházkerület Az ünnepséget külföldi vendégek, valamint városi elöljárók is megtisztelték jelenlétükkel. Magyarországról Lupták György, a Bács-Kiskun Egyházmegye, illetve Győri Gábor, a Pesti Egyházmegye esperese vett részt az ünnepségen, a városi vezetők közül pedig Ludescher István alpolgármester és Bónis István parlamenti képviselő volt jelen. Az ünnepi istentisztelet után szere- tetvendégségre került sor. Ezen Rigán Csaba másodfelügyelő e sorok írójának elmondta: „Eddig nem volt külön he4t Folytatás az i. oldalról „Egy olyan házat - folytatta az esperes ahol bárki otthonra találhat. Fontos ez a ház, főleg egy olyan világban, ahol mindenki keres, rohan valami után. Olyan lelki ház ez - fiataloknak és időseknek egyaránt -, ahol a kereső ember talál valamit, és nem akármit: vigaszt, reményt, szerete- tet” — hangzott el az igehirdetésben. Kishegyi Endre, a gyülekezet felügyelője röviden ismertette a ház építésének történetét. A munkát 1999-ben kezdték el. „Az
