Evangélikus Élet, 2007 (72. évfolyam, 1-52. szám)

2007-07-01 / 26. szám

6 «M 200/. július i. 5. ORSZÁGOS EVANGÉLIKUS TALÁLKOZÓ ‘Evangélikus Élet®? Fiatalság - bolondság? Könnyű lett volna a generációk közötti megbékélésről tartott fó­rumbeszélgetést egy karlegyin­téssel kihagyni, mondván, úgy­sem vetődhet fel rajta olyan kér­dés, amelyet az idő meg ne olda­na. Elvégre egy-két évtizednyi tü­relmes várakozás után már a mostani fiataloknak lesznek gondjaik saját csemetéikkel, és nagy valószínűséggel a most még „fasírtban lévő” generációk­nak már eszük ágában sem lesz ágálni egymás ellen. Pintér Károly nyugalmazott lelkész és Frenyó Anna ifjúsági referens szópárbaja azonban világossá tette, hogy a mai fiatalokban azért bőven akad kivetnivaló. Elvégre a fiatalság öntelt, za­bolátlan, nagy hangú és tapin­tatlan, az önfegyelmet nem is­meri, nem neveli önmagát, vala­mint meglévő értékeit sem tudja megfelelően megmutatni. Ez utóbbira a lelkész egy autóbu­szon történt esetet hozott fel: a felszálló idős hölgynek egy vad kinézetű fiatalember adta át a helyét „csüccsenj ide, nyanya, passzolom a stéget!” felkiáltás közepette. így viszont a nemes gesztus nem vívhatott ki nála maradéktalan elégedettséget. Az ifjúsági referens válaszában azonban éppen azt emelte ki, hogy a dicséretes tett mellett a stiláris bravúrt is lehetett volna értékelni. A fiatalok kapcsolatai felszí­nesek, a hűséget nem tekintik ér­Az ifjúság küzd a megszoká­sok, a semmitmondó gyakorla­tok ellen, ugyanakkor hiányzik belőlük a rendszeresség, és túlsá­gosan a hangulataik befolyásol­ják őket. Elvégre nem lehet kedv kérdése, hogy egy fiatal elmen- jen-e a vasárnapi istentiszteletre, vagy sem - hangzott a következő lelkészi felvetés. Frenyó Anna er­re feltette a kérdést: egy rossz­kedvű vagy csalódott fiatalnak vajon használ-e, ha végig kell ül­nie egy olyan istentiszteletet, amelyben esetleg nem talál sem­milyen kapaszkodót, és csak még jobban elkeseredik, netán meginog a hitében? A lendületes fórumbeszélge­tés még számos hasonló kérdést járt körül - kezdve a keresztény erkölcs világias értelmezésén, az istenélmény nélküli hívők lelke­sedésvesztésén át egészen a teo­lógusjelöltek elhivatottságának hiányáig. A csaknem egyórás „meccs” végén a nyugdíjas lelkész még azzal hökkentette meg a néző­ket, hogy bevallotta: ő végtelenül szereti a fiatalokat, és az elhang­zott gondolatok legtöbbje nem is tőle származik. Pintér Károly itt tette még hozzá azt is, hogy valamennyi probléma megoldá­sának kulcsát a felnőtt generáció kezében látja, amelynek elsősor­ban a példamutatáson keresztül kell hatnia a fiatalokra. Elvégre hiába tartalmazza a Tízparancsolat a szülők tiszteletének szükséges­téknek, és amikor tudatosan el­fordulnak a hagyományoktól, akkor csak önmagukat csapják be - Pintér Károly példája ezút­tal a Balázs-show vendégeit állí­totta pellengérre: ha a modern­ség jegyében a szexualitás sza­badságát hirdeti valaki, miért sír­ja el magát, ha ő kerül a megcsal­tak oldalára? Mert belül a szív legmélyén mégiscsak konzerva­tív. Frenyó Anna erre válaszolva a Mónika-show hasonló érzelmi világú felnőtt vendégeit hozta példaként, cáfolva ezzel, hogy a szabadosság, a felszínesség kizá­rólag a fiatalok sajátossága len­ne. Hozzátette továbbá, hogy a mai kornak éppen az az egyik nagy vívmánya, hogy a hűséget többé nem a hagyományok kényszerítik az emberre, hanem önkéntes vállalásként születik meg, és így valójában nagyobb értéket képvisel. ségét, a tiszteletet minden eset­ben ki kell érdemelni. Az addig fel-felugráló és .véle­ményüket erélyesen kinyilvánító résztvevők megkönnyebbülve vették tudomásul, hogy valójá­ban egy remekül felépített színjá­ték részesei voltak, amelyben két, egymást kölcsönösen tiszte­lő és szerető ember játszotta a fő­szerepet. A „műbalhé" azonban túl jól sikerült; a fiatalokkal kapcsola­tos problémák ilyen összeszedett felsorolása után már nem lehet az általuk felkavart gondolatokat könnyen visszazárni a palackba. E sorok írója - kerek három iksszel a háta mögött - azóta is azon elmélkedik, hogy tényleg sok gond van a mai fiatalsággal. Pedig pontosan ilyen problémás volt ő is. Vagy talán még mindig ilyen... ■ Nagy Bence ► A Pakson megrendezett ötödik országos evangélikus találko­zó jelmondata - „Békesség nektek!” - nem csupán hangzatos hívószó, amellyel üzenni lehet az egyház népének, hanem a találkozó teológiai tartalmát összefoglaló és kifejező bibliai mondat is. Az idei találkozó eszmeiségét és központi gondo­latkörét egy olyan keresztény üzenet alapján igyekeztek meg­határozni a szervezők, amely rendkívül aktuális mind az egy­házban, mind a szekuláris társadalomban: a békesség, a meg­békélés és a kiengesztelődés teológiája volt a középpontban. Ennek jegyében rendeztek szombaton pódiumbeszélgetést; a megvitatásra szánt kérdéseket a találkozó spiritusz rektora, ifi. dr. Fabiny Tibor egyetemi tanár állította össze. A fajsúlyos teológiai témákról négy keresztény felekezet egy-egy képviselője, dr. Kránitz Mihály, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem teológusprofesszora,, dr. Szűcs Fe­renc professzor, a Károli Gáspár Re­formátus Egyetem rektora, dr. Var­ga Gyöngyi az Evangélikus Hittudo­mányi Egyetem adjunktusa és Szu- hánszky Gábor metodista lelkész, a Magyar Evangéliumi Aliansz főtit­kára folytatott eszmecserét. Fabiny Tibor témafelvezető kérdése az áldozat teológiájára vonatkozott. Luther szerint a ke­reszten szenvedő Megváltó he­lyes szemlélete megrémüléshez vezet: „Én tettem ezt!” A törvény ítéletére azonban rögvest követ­kezik az evangélium: „Nem én szenvedem el az ítéletet.” A ke­reszt arra az áldozatra utal, amely az Istennel való megbéké­lés feltétele volt. Ennek az igazi Az összetartozni tudás művészete A szekcióbeszélgetések egyiké­nek témája társadalmunk legki­sebb és legfontosabb alapsejtje, a família, valamint a családban való megbékélés kérdése volt. A fóru­mot Bencze András, a székesfehér­tek. Szó esett például arról, mi minden ronthat el egy jól induló házasságot, vagy hogy miként gyógyulhatnak a sebek. Gyökeresen új felismerések nem születtek, talán mert a csa­vári evangélikus gyülekezet lelké­sze és Szabó György, a Nyugati (Du­nántúli) Egyházkerület felügyelő­je, illetve házastársaik vezették a paksi művelődési ház színházter­mében, A téma sokakat vonzott, valószínűleg azért, mert a nézőté­ren ülők is egyetértettek az egyik, „alaphangot adó” megjegyzéssel: „Ha a család jól működik, a társa­dalom is jól működik.” A család jó működése érdekében pedig min­dig mindenkinek akad tenni- és tanulnivalója... Az eszmecsere nemcsak témá­ja, hanem a hangulata miatt is családias volt. A fórum vezetői - egyébként mindkét házaspár a Házas Hétvége mozgalom tagja és népszerűsítője - személyes ta­pasztalataikat osztották meg a szépszámú hallgatósággal. Egy- egy megszólalásukat mindig bib­liai idézettel - a kánai menyegző Iád közössége csaknem minden­ki számára ismerős terep. A fó­rum ugyanakkor alkalmas volt arra, hogy mindenkit emlékez­tessen: mennyire fontos a família Krisztus-központúsága. A házasságban felmerülő prob­lémák okaként sokan a férfi és a nő egymástól való különböző­ségét nevezik meg. De mint a fó­rumon hangsúlyozták - ne fe­ledjük, hogy ez a megoldás kul­csa is! -, a férj és a feleség épp különbözőségeik miatt tudja ki­egészíteni és segíteni egymást. Tény, hogy mindkét fél ejt(het) és kap(hat) is sebeket. A béke megőrzésében azonban sokat segíthet egy-egy dicsérő szó, a kérés nélküli gondoskodás, a másik fél figyelmes meghallgatá­sa, egy saját kezűleg készített ajándék és a szeretet testi kifeje­zése - érintés, simogatás - is. történetének egy-egy részletével - vezették fel, azután az általuk elmondottakról a közönség tag­jai egymás között, kisebb cso­portokban beszélgethettek to­vább néhány percben, majd is­mét a pódiumon ülők következ­Fontos, hogy mindig készek legyünk elfogadni és valódi sze­retettel szeretni társunkat, mert - mint elhangzott - „a szeretet olyan, mint egy ösvény: ha nem használják, benövi a gaz”. ■ G. Zs. megbékéltek m áldozatnak az ószövetségi előké­pe (a húsvéti bárány) után Krisz­tus olyan egyszeri és tökéletes ál­dozatot vitt véghez, amelyben ő az áldozó és az áldozat egy sze­mélyben - mutatott rá Kránitz Mihály az áldozat teológiájának a lényegére. Szűcs Ferenc az ál­dozat egyetemes vallástörténeti fejlődését vázolta fel, amely Krisztusig tartott, akinek áldozó főpapként bemutatott és önma­gát áldozati bárányként feláldo­zó cselekedete után nincs szük­ség több áldozatra: a megbékél- tetés elvégeztetett. A beszélgetés moderátora a következő kérdés alapjául egy nehezen értelmezhető páli mon­datot választott a második ko- rinthusi levélből: mit jelent az, hogy Isten bűnné tette Krisztust értünk? A beszélgetés résztvevői egyetértettek abban, hogy a meg­váltás és a megbékélés titkának Pódiumbeszélgetés kifejezésére elégtelenek az embe­ri szavak, ezért az apostolok igye­keztek képeket alkalmazni a lé­nyeg érzékéltetésére. Szűcs Fe­renc kifejtette, hogy ezt a képi, metaforikus kifejezésmódot az Ószövetség liturgikus nyelvének (áldozati bárány), jogi kifejezések­nek (elégtétel, kiengesztelés) és a ko­rabeli katonai nyelv elemeinek (győzelem, diadal) a segítségével igyekeztek megalkotni a bibliai szerzők. Varga Gyöngyi olyan szépirodalmi példákat említett, amelyek a bibliai képhasználattal állíthatók párhuzamba, és sokkal alkalmasabbak arra, hogy segítse­nek átélni a megváltottság nagy misztériumát, mint a dogmatika száraz, tudományos nyelve. A beszélgetőpartnerek ezután azt próbálták címszavakban ösz- szefoglalni - a dogmatörténet emblematikus teológusainak meg­határozó gondolatait felidézve -, Egymáshoz törekvések Viszonylag kis létszámú, de a té­ma iránt őszinte érdeklődést ta­núsító csoport húzódott a Paksi Művelődési Ház egyik klubhelyi­ségébe, hogy Megbékélés a keresz­tény egyházak között címmel az ökumené kérdéseiről folytasson szekcióbeszélgetést. A témave­zetők - Rozs-Nagy Szilvia evangé­likus lelkész és Nagypál Szabolcs katolikus teológus - személye eleve biztosítékul szolgált arra, hogy a felszínre kerülő nézetelté­rések egyiküknél sem fogják „ki­verni a biztosítékot”. Párosuk ugyanis olyannyira kiállta már a felekezeti különbözőségek pró­báját, hogy bár két egyházban szolgálnak, már jó ideje egy ház­tartásban élnek. A házaspár mind­azonáltal nem rejtette véka alá, hogy kapcsolatuk hajnalán ko­moly teológiai viták is színesítet­zás az ökumenéban című írás „pak­si visszhangját” e helyütt csupán a krónikás kötelezettség okán említjük. A szekcióbeszélgetés egyéb­ként korántsem korlátozódott a katolikus-protestáns feszültségek elemzésére. Bizonyos szempont­ból ingerültebb reflexiókat váltott ki a protestáns kisközösségekhez, az úgynevezett szabadegyházak­hoz való viszonyulás kérdése. El­vileg ugyan jóleső érzéssel nyug­tázhatnánk, hogy e közösségek a történelmi egyházak közül még leginkább az evangélikust tartják elfogadható felekezetnek, nyitott­ságunkat azonban valójában csak mint potenciális utánpótlásbázist értékelik. Miután azonban igen sok evangélikus viszont e közös­ségek valamelyikében jutott élő hitre, nem üres frázis kijelenteni: ték romantikus óráikat. Ez a be­ismerő vallomás azonban még inkább valószínűsítette, hogy eb­ben a szekcióban nem lesz nehéz megbékélni egymással... Az alkatilag is szelíd témave­zetők szolid provokációként ad­tak teret az Evangélikus Élet közel­múltban napvilágot látott írását véleményező gondolatoknak. Mint arra bizonyára olvasóink is emlékeznek, hetilapunk június 3-i számában iá. Flafenscher Károly, a Magyarországi Evangélikus Egyház ökumenikus tanácsadója hívta fel a figyelmet a római ka­tolikus egyház protestánsokhoz való viszonyulásában megmu­tatkozó, szemléletváltást tükrö­ző jelenségekre. Mivel az érthe­tően nagy visszhangot kiváltott tanulmányra rövidesen visszaté­rünk lapunkban, az Éghajlatválto­kölcsönösen tanulhatunk egy­mástól. Akár a felekezeti megosztott­ság feletti indulatok abszurditá­sának is minősíthette volna Nagypál Szabolcs azt az általa említett tényt, hogy - ha mélyre­hatóan vizsgáljuk - keresztény közösségeink biblikus látása, teológiája tulajdonképpen 99%- ban azonos, és mégis az az egy­százaléknyi különbözőség az identitásképző elem. Valaki már a beszélgetés félidejében rámu­tatott a felekezeti különbözősé­gekből eredő konfliktusok felol­dásának legcélravezetőbb mód­jára: „Nem egyházhoz, hanem Krisztus keresztjéhez kell minél közelebb törekednünk - s akkor egymáshoz is egyformán közel leszünk.” ■ TPK

Next

/
Oldalképek
Tartalom