Evangélikus Élet, 2007 (72. évfolyam, 1-52. szám)
2007-06-24 / 25. szám
KRÓNIKA io 41 200/. június 24. ‘Evangélikus ÉletS ISTENTISZTELET-KÖZVETÍTÉS A RÁDIÓBAN Bemutatkozik a bobai evangélikus gyülekezet ► Boba Vas megye keleti szélén, a Kisalföld legdélibb csücskében, a Marcal folyó medencéjében, Kemenesalja szelíd, lankás vidékének két jelentős kiemelkedése - a Ság hegy és a Somló - között terül el. Boba község eredete a 13. századra nyúlik vissza; evangélikusok a 16. századtól élnek a településen. A falu első írásos említése 1211-ből származik; a 13. században már létezett a jelenlegi település határában fekvő, a középkorban elnéptelenedett, Vadasüllés nevű község. A bobai evangélikusok eleinte ide, a környék egyetlen templomába jártak istentiszteletre egészen addig, míg az 1500-as évek végén a török portyák következtében Vadasüllés leégett, az életben maradt lakosság Kocsba és Bobára költözött. Az elnéptelenedett falu templomát még 1731-ig használták a hívek, de az erősödő ellenreformáció ennek véget vetett. MagyarRádió)^ Evangélikus istentisztelet a Magyar Rádióban Július i-jén, vasárnap 10.04-től istentiszteletet hallhatunk a Kossuth adó hullámhosszán Bobáról. Igét hirdet Rostáné Piri Magda esperes. A bobai és kocsi evangélikusság reménye 1781 után éledt újjá. 1782-ben Bo- bán iskolát és tanítólakást építettek, majd 1783-ban megkezdődött a templomépítés az anyagyülekezetben; az új templomot 1784. augusztus 15-én, a Szentháromság ünnepe utáni 10. vasárnap Perlaky Gábor szuperintendens szentelte fel. Nemeskocs evangélikussága 1792-re készült el a templomépítéssel. Ugyancsak 1792-ben készült el a bobai templomban az egyedülállóan gazdag ikonográfiái mondanivalót hordozó re- tabló (oltárfelépítmény). A gyülekezet lelkésze 1800-tól 1814-ig Döbrentei Lajos volt; fia, Döbrentei Gábor a Magyar Tudományos Akadémia első titkára volt. 1820-ban elkészült az anyagyülekezet templomának tornya is, de a 19. század végére a százéves templom teljesen leromlott. 1898-ban fogott hozzá a gyülekezet a templom eddig talán legjelentősebb renoválásához. Ekkor a templombelsőbe kórus és új padok készültek. A megújult templomot 1899 januárjában szentelte fel Gyurátz Ferenc püspök. 1893-ban a kemenespálfai filia építette fel imaházát, iskoláját és tanítólakását. Az anyagyülekezet és a két filia ma 630 lelket számlál. Bobán az óvodában és az iskolában, Kemenespálfán a gyülekezetben mintegy száz gyermeknek tanítunk hittant. Évről évre negyven-öt- ven gyerek vesz részt gyülekezeti nyári táborainkban. A vasárnapi istentiszteleteket a három gyülekezetben hatvan- öten-hetvenen ünneplik. Adventtői böjtig bibliaóra, havonta egy családi isten- tisztelet, szeretetvendégségek, idősebb testvéreinknek utcánkénti rendszeres házi istentisztelet, fiatal családoknak évenként más és más helyen megtartott családi hétvége kínál lehetőséget az Istennel és a testvérekkel való közösség megélésére. A bobai gyülekezet tagjai istenfélő, szorgalmas emberek. Imádságainkban kérjük Istent, hogy - kicsinyeinken éppúgy, mint a nagyokon - megérezhessék az emberek, hogy ők Krisztus népének tagjai. Mert amit „szeretnétek, hogy az emberek veletek cselekedjenek, ti is ugyanazt cselekedjetek velük" (Mt 7,12). HIRDETÉS A Joób Olivér Gondozó és Rehabilitációs Otthon Fejlesztéséért Alapítvány, mely kiemelten közhasznú alapítvány, 2006. évi közhasznúsági jelentése. A 2006. évben a bevételek összege hatvanhatezer forint. A kiadások összege tizennyolcezer forint. Az eredmény negyvennyolcezer forint. A bevételekből bankköltséget, postaköltséget és pályázati regisztrációs díjat fizettünk ki. Az alapítvány szűkös anyagi helyzete miatt a feladatait pályázati összegből szerette volna finanszírozni, de sajnos a beadott pályázatunk nem nyert. Csengeti Tamás, a kuratórium elnöke ISTENTISZTELETI REND j 2007. június 24. - Budapest Szentháromság ünnepe után 3. vasárnap. Liturgikus szín: zöld. Lekció: Ez 18,1-4.21-24.30-32; Lk 15,1-10. Alapige: iPt 5,6-n. Énekek: 382., 422. I., Bécsi kapu tér de. 9. (úrv.) Bence Imre; de. 10. (német, úrv.) Andreas Wellmer; de. 11. (úrv.) Bencéné Szabó Márta; du. 6. Balicza Iván; II., Hűvösvölgyi út 193., Fébé de. 10. Tóth-Szöllős Mihály; II., Modori u. 6. de. 3/4 11. Sztojanovics András; Pesthidegkút, II., Ördögárok u. 9. de. fél 10. (úrv.) Fodor Viktor; Csillaghegy-Békásmegyer, III., Mező u. 12. de. 10. dr. Varga Gyöngyi; Óbuda, III., Dévai Bíró M. tér de. 10. Hokker Zsolt; Újpest, IV., Lebstück M. u. 36-38. de. 10. Solymár Péter Tamás; V., Deák tér 4. de. 9. (úrv.) Smidéliusz Gábor; de. 11. (úrv.) Gáncs Péter; du. 6. (orgonazenés áhítat) Cselovszky Ferenc: VII., Városligeti fasor 17. de. 11. (úrv.) Aradi György; VIII., Üllői út 24. de. fél 11. Gombkötő Beáta; VIII., Rákóczi út 57/a de. 10. (szlovák, úrv.) Szpisák Attila; VIII., Karácsony S. u. 31-33. de. 9. Gombkötő Beáta: VIII., Vajda P. u. 33. de. 9. Smidéliusz András; IX., Gát utcai római katolikus templom de. 11. (énekverses liturgia) Koczor Tamás; Kőbánya, X., Kápolna u. 14. de. fél 11. (úrv.) Smidéliusz András; Kelenföld, XI., Bocskai út 10. de. 8. (úrv.) Czöndör István; de. 11. (úrv.) Czöndör István; du. 6. (úrv.) Blázy Árpád; XI., Németvölgyi út 138. de. 9. Blázy Árpád: Budagyöngye, XII., Szilágyi E. fasor 24. de. 9. (úrv.) Bencéné Szabó Márta; Budahegyvidék, XII., Kék Golyó u. 17. de. 10. (úrv.) Keczkó Pál; XIII., Kassák Lajos u. 22. de. 10. Kendeh György; XIII., Frangepán u. 41. de. fél 9. Kendeh György; Zugló, XIV., Lőcsei út 32. de. 11. (úrv.) Tamásy Tamás; XIV. Gyarmat u. 14. de. fél 10. Tamásy Tamás; Pestújhely, XV., Templom tér de. 10. (úrv.); Rákospalota, XV., Régi Fóti út 75. (nagytemplom) de. 10. Bátovszky Gábor; Rákosszentmihály, XVI., Hősök tere 10-11. de. 10. Kovács Viktor; Cinkota, XVI., Batthyány I. u. de. fél 11. Blatniczky János; Mátyásföld, XVI., Prodám u. 24. de. 9. Blatniczky János; Rákoshegy, XVII., Tessedik tér de. 9. Kosa László; Rákoskeresztúr, XVII., Pesti út 111. de. fél ii. Kosa László; Rákoscsaba, XVII., Péceli út 146. de. 9. Eszlényi Ákos; Rákosliget, XVII., Gőzön Gy. u. de. 11. Eszlényi Ákos; Pestszentlőrinc, XVIIL, Kossuth tér 3. de. 10. Győri Gábor; Pestszentimre, XVIII., Rákóczi út 83. (református templom) de. 8. Győri Gábor; Kispest, XIX., Templom tér 1. de. 10. Széli Bulcsú; XIX., Hungária út 37. de. 8. Széli Bulcsú; Pesterzsébet, XX., Ady E. u. 89. de. 10. Győri János Sámuel; Csepel, XXL, Deák tér de. fél II. Zólyomi Mátyás; Budafok, XXII., Játék u. 16. de. 10. Solymár Gábor: Budaörs, Szabadság út 75. de. 10. Endreffy Géza; Názáret-templom, Mátraszentimre-Bagolyirtás de. 11. Lackner Pál; Pilisvörösvár (református templom) du. 2. ■ Összeállította: Boda Zsuzsa Szolgatársak evangélizálása Lelkészevangélizáció volt június 11. és 14. között a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerületben. A Gyenesdiáson tartott alkalmon - melyen a lelkipásztorok házastársai is jelen lehettek - előadást tartott dr. Bándy György, a pozsonyi Come- nius Egyetem Evangélikus Teológiai Karának dékánja, az igeszolgálatot pedig D. Keveházi László nyugalmazott esperes, egyháztörténész végezte (képünkön). Az együttlét csütörtökön burgenlandi kirándulással zárult. ■ Menyes GYULA/elvétele Az önérzetes kecske A boldogtalan jószágot életem nyolcadik évében sodorta balsorsa népes családom háza tájára. Röviddel ezután ugyanis jámbor kecskeélete kínos véget ért. Szerintem, bár ezzel a megállapítással apámat mindig elkedvetlenítettem, egyszerűen fölakasztotta magát. Mégpedig szégyenében lett öngyilkos. Apám világéletéberi falusi parókiákon, akkor éppen egy Sopron melletti faluban, Harkán lelkészkedett. S egy falusi protestáns paptól a parasztemberek a mai napig is három dolgot várnak el hallgatólagosan: hogy szép ember legyen, hogy jól beszéljen, és hogy értsen a gazdálkodáshoz. Elfogultság nélkül állíthatom, hogy az első két kívánalomnak apám maradéktalanul megfelelt, de mi tűrés-tagadás, a harmadik körül alapvető hiányosságok mutatkoztak. A falusiak többnyire elnéző mosollyal szemlélték apám különcségeit: ahelyett, hogy a földjárandóságán hasznos növényeket termesztett volna, vagy a nagy gazdasági udvaron háziállatokat tartott volna, inkább a könyvei között vesztegette az idejét. Emlékszem, valahányszor költöztünk, mindig fejcsóválva emelgették le a teherautókról apám könyves ládáit. „Mire jó ez a sok könyv, tisztelendő úr?” - intették jóakaratúlag. „Ebből nem lehet megélni!” Azt hiszem, meg voltak győződve arról is, hogy a gyermekeit élhetetlenségre neveli. Rendszeresen kirándulni vitt minket a soproni hegyekbe, s az ottani Naphegy melletti patakparti tisztáson még számháborúsdit is játszott velünk. És hagyta, hogy szüretkor a szüretelők között és a présházban botladozzunk, s nem feddett bennünket, amikor a szőlőt a puttonyok helyett inkább mértéktelenül magunkba tömtük. A kukoricát is csak azért hozatta be fosztásra az evangélikus papiak nagy, kihasználatlan pajtájába, hogy estéről estére a fosztás ürügyén népdalokat énekelgessen nekünk. Mert a munkánknak nemigen volt látszatja. Eltartott egy hónapig is, míg egy szekér kukoricát megfosztottunk. De az igaz, hogy máig emlékszem azokra a gyönyörű népdalokra, amelyeket apám zengő bariton hangján ezeken az estéken énekelt. Apám a könyvbolondériáját is ránk ragasztotta. Ma már tudom: nem volt véletlen, hogy a kezem ügyében hagyta Durant A gondolat hősei című könyvét, amelynek egyik oldalán Platón filozófiai fejtegetését olvashattam a női nem alsóbbrendűségéről, a másik oldalon pedig ékes illusztrációként állott egy humoros rézkarc, amelyen Xanthippé, Szókratész felesége a filozófus hátán térdepelve egy jókora husánggal ütlegeli férjét. Azt hiszem, ekkor kaptam az első leckét a dialektikus gondolkodásmódból. A falusiak azt sem nagyon értették, mire való az a sokféle szójáték, verssoros kitalálósdi, amelyekkel apám a bibliaórákon szórakoztatni tudta nemcsak a saját gyermekeit, de az ő serdülő lánya- ikat-fiaikat is. Akkor, amikor még nemcsak hogy a televíziós vetélkedők nem voltak divatban, de maga a televízió sem. Bár, hajói emlékszem, apám szellemi játékai korántsem voltak olyan egy- ügyűek és unalmasak, mint némelyik mai televíziós vetélkedő. Szó, ami szó, a parasztemberek szemében apám csupa haszontalan és céltalan dolgot cselekedett. Időnként ugyan mintha jobb belátásra tért volna, és felbuzdulásában - a család életszínvonalát javítandó - különféle vállalkozásokba kezdett. Ám valahogy ezek mindig balul ütöttek ki. Egy alkalommal a szomszéd rábeszélésére, akinek több száz kaptáros,' óriási méhese volt, úgy döntött, hogy méhész- kedni fog, mert a méz öt gyermeke fejlődését előnyösen befolyásolja. Magára öltötte hát talpig hófehér vívódresszét - apám teológushallgató korában kiválóan párbajtőrözött, és versenyszerűen kardozott -, és sisakrostéllyal a fején bevonult a méhek közé, tanulmányozni az életüket. Kapott ajándékba tíz kaptár állatkát a szomszédtól, ezért beszerezte a fellelhető összes méhészeti szakkönyvet, valamint egy mázsa cukrot télire, és hozzákezdett a méhészkedéshez. Tavasz jöttén izgatottan figyeltük a méhek ébrede- zését, ám érthetetlen módon mind egy szálig döglötten hevertek a kaptárok alján. Anyám ezek után egy söprűvel és egy szemétlapáttal vetett véget a méhészkedésnek. Apám később szelídebb állatokkal, birkákkal kísérletezett. „Jó a húsuk, és a gyerekeknek bundát lehet csináltatni a bőrükből” - állította. Ami a bundacsiná- lást illeti, az ugyancsak hamar bekövetkezett. De ebben az öcsémmel együtt mi is ludasok voltunk. A két birkát ugyanis nekünk kellett volna őriznünk a hátulsó füves templomkertben, mi meg elját- szottuk az időt, s a báránykák elkóboroltak. A fél falu mozgósult a keresésükre. Az öcsémmel reszketve figyeltük az ablakból, amikor végre előkerültek, és furcsa bégetéssel körbe-karikába rohangáltak az udvaron. „Megkergültek” - állapította meg a kurátorunk. „Rosszfélét ehettek.” Mit lehetett tenni, apám kénytelen volt hagyni, hogy helyben lemészárolják szegény barikákat. De térjek végre az öngyilkos kecske történetére. Apám az állatokkal kapcsolatban újabb felfedezésre jutott: „A kecsketej rendkívül egészséges. Jót tesz a gyerekeknek.” Anyám, aki akkor már ötödik gyermekét is megszülte, rendíthetetlen bizalommal bocsátotta útjára apámat Sopronba a hetivásárra, egy jól tejelő kecske vásárlása céljából. Apám diadalmas mosollyal, estefelé érkezett haza egy bérelt szekéren a kecskével. Nekünk azonban - mert a kecske megpillantását apám stílusos meglepetésnek szánta - nem volt szabad megközelítenünk a kocsit. Előbb két markos munkásember - akik szintén a kocsival érkeztek - bevezényelte az elcsigázott állatot a bokrok mögött, az udvaron álló ólba. Távozásuk után apám testületileg vonult ki családjával kecskenézőbe. „Na, mit szóltok, micsoda fejlett példány! Láttatok már ilyen akkurátusán kunko- rodó szarvakat, gyerekek? Ez biztosan sok tejet ad majd.” A kecske valóban nagy volt, szép fehér-fekete foltok díszelegtek rajta, a szarva is hibátlanul kunkorodott, anyám mégis megkövültén bámult néhány pillanatig, majd sírva fakadt, és mielőtt beszaladt a házba, csak annyit mondott: „De hiszen ez egy kivénhedt bakkecske!” Hogy miként sózták apámra a vásáron jól tejelő állat gyanánt az élemedett korú bakkecskét, az máig is rejtély. Ezt a kérdést, tapintatosan, a hívei sem firtatták. A kecske azonban, azt hiszem, meg- bántódott, mert ettől kezdve a család csak ímmel-ámmal törődött vele. Nem is csodálkoztam hát túlzottan, amikor játék közben az udvaron a testvéreimmel arra lettünk figyelmesek, hogy a kecskeól felől hörgő, fuldokló hangok hallatszanak. Odaszaladtunk. A kőfal és az ól közötti résbe szorult szarvakkal ott vergődött a mellőzött pára. Az újfent összesereglett szomszédok gyorsan döntöttek, s egy vállalkozó szellemű legény - megrövidítve az állat szenvedését - sürgősen elvágta a nyakát. Az asszonyok szerint kecskénk a kőfal tetején virító tátikát akarta felugrálva lelegelni, s így érte a baleset. Én azonban mélyebben belegondoltam a dologba. Végül is egy bakkecskétől azt elvárni, hogy tejet adjon, igazán megalázó lehet. Ezért mondom én, hogy az a jószág egy óvatlan pillanatban szégyenében akasztotta föl magát. ■ Sághy Ildikó Nyugdíjaslelkész-találkozó Győrben A Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület területén korábban szolgáló vagy jelenleg ott lakó nyugdíjas lelkészeket - házas- társukkal együtt -, valamint a lelkészözvegyeket ebben az esztendőben június 16-ára hívta meg testvéri találkozóra Itt- zés János püspök. A győri egyházkerületi székházban tartott megbeszélésen a megjelent több mint harminc idős szolgatárs tájékoztatást kapott egyházunk jelenlegi helyzetéről. A közös ebéd elfogyasztása után a nyugdíjas lelkipásztorok kötetlen beszélgetés keretében oszthatták meg örömeiket és nehézségeiket a püspökkel. Hl Menyes Gyula felvétele
