Evangélikus Élet, 2007 (72. évfolyam, 1-52. szám)
2007-05-06 / 18. szám
2007- május 6. FÓKUSZ ‘Evangélikus ÉletS Gólyahír - anyák napja kontrasztban Noémi, Kamilla, Anna, Borsószem... „Minek neked egy negyedik gyerek?” - mondja. Látszik, hogy teljesen bolondnak tart, én meg csak mosolygok rá csendesen. Mivel idegen, neki nem magyarázom el, hogy ez a gyerek nem becsúszott, nem véletlenke, hanem egyszer csak megszületett mint gondolat, mint vágy, mint könyörgés, és aztán már csak idő kérdése volt, hogy mikor jön el közénk aprócska embrióként, majd csecsemőként. Igen, ez valahol sokkal régebben és mélyebben kezdődik... Első két, örömmel várt, tervezett gyermekünk - Noncsi és Kamilla - születése után megbeszéltük, hogy várunk, bölcsen, erőinket felmérve. Majd később, sok év múlva újra vállalunk babát. Aztán bekéredzkedett Anna. Meglepődtem, de rögtön éreztem, hogy ez a gyerek különleges ajándék. Csak bevallani alig mertem a férjemnek. Mit fog mondani? Talán megszid, miért nem vigyáztam jobban. Hol vannak a szép tervek? Végül elmondtam neki, hogy babánk lesz, ő meg előbb nevetett egyet, aztán okosan mérlegelni kezdett: „Ide kerül a kiságy, a lányainknak meg emeletes ágy kell, és azt a szekrényt oda, azt meg amoda, hogy a szoptatás közben kényelmes hely legyen a fotelban...” O rögtön tudta, mit kell tenni, hogy rendben menjenek a dolgok. Aztán a három kicsi mellett azt hittem, végére jutottunk a babás időszaknak. Nem, mi nem akarunk olyan család lenni, amelynek a tagjai folyton le vannak merülve - beszéltük meg a párommal. Határozott mozdulattal, hogy az Isten is lássa: komolyan gondoljuk, kezdtem elajándékozni a kismamaruhákat meg a csecsemőholmikat. Elégedetten nyújtóztam egyet, de jó, most már elférünk a szekrényeinkben. Nevelgettük a három lánykát, gyönyörködtünk bennük. Mostanra éppen annyira okosak és ügyesek lettek, hogy megkönnyebbülten felsóhajthattunk. Senkinek nem kell pelenka, meg lehet velük beszélni dolgokat, el tudunk menni három váltás ruha nélkül itthonról. Noémi tízéves lesz, Kamilla nyolc múlt, Anna az iskolát kezdi az ősszel. Két éve még dolgozni is visz- szamentem. Örültem az új kihívásnak, kilenc év gyes után jót tett a frissítés. Csak néhány idősebb barátom csóválta a fejét. Az első tanév végén meg a főnököm: „Miért kell neked minden gyereknek külön feladatot adnod? Nem őrülsz meg, míg az összes kicsi fejét megsimogatod? Úgy bánsz velük, mintha mind a tied lenne. Ezért fáradsz el annyira." Tényleg fáradt voltam. És tényleg minden kisgyerek ahhoz szokott, hogy a termembe be lehet jönni csak úgy egy kicsit üldögélni, megnyugodni, panaszkodni is. Anyásra véve a dolgokat húsz gyerek kicsit valóban sok volt. Aztán csak telt az idő, az új tanév nagy meglepetéseként a Luther Kiadónál megjelent a Tök Tóbiás kalandjai. Amikor lelkesen újságoltam a szeretteinknek, többen is felkapták a fejüket, majd kis legyintéssel, hümmögéssel megjegyezték: „Ja, könyv? Azt hittem, egy új gyerek.” Nem baj, tanítok, nevelem a lányainkat, nekünk így jó, nem értenek hozzá az ismerősök. Én tudom, nekünk mi a jó. De ahogy telt az idő, egyszer csak felfedeztem, hogy csalódott vagyok, amikor kiderül, sikeresen védekeztünk. Jaj, Istenem, megőrültem? Olyan jó kis nyugalom van most. A lányaink kedvesek, okosak, nagyon. Megterítik az asztalt egyedül, a két nagy önállóan írja meg a házi feladatát, a kicsi is érdeklődő, eljátszanak együtt, nem kell reggeltől estig százhússzal mellettük lenni minden másodpercben. Örülhetek, kicsit fellélegezhetek. Egy csecsemővel annyi baj van. Sír, elesik, leesik, felmászik, lenyel valamit, nem nyel le valamit, félteni kell, hogy valami elképesztő baj éri, annyira törékeny, esendő. Meg van egy krónikus immunrendszeri betegségem is. A terhesség alatt biztosan nem lehet gyógyszert szedni, mi is lenne úgy velem? Kell ez nekem? De akkor már elcsábultam. Tudtam, hogy bekéredzkedett a szívembe az a csibész. Óvatosan megemlítettem a páromnak. Hümmögött. Jó, majd gondolkodik, emészti a gondolatot. Aztán a párom is elcsábult. Beszélgettünk. Én a gyerekeink hozzáállásán filozofáltam, ő meg azon, hogy akkor új autót kell venni, mert nem férünk be a régibe. Imádkoztunk, én meg számolgattam a napokat, mikor telik le a két hónap gyógyszerek nélkül, amikortól lehet próbálkozni. Aztán egy nap a legkisebb lányunk, Anna előállt a nagy problémával: a barátnőjének két kistestvére is van, neki meg egy sincs, hát milyen dolog ez? Megörültem a felvetésnek, és kis su- tyorgást kezdeményeztem a másik két lányunkkal is babaügyben. Noémi nagylányosan komolyan figyelt, és azonnal szívébe zárta a még el sem indult testvérkét. Megígérte, hogy ő, mivel hívő, majd imádkozik érte. Kamilla elgondolkodott, magában mérlegelte a dolgot, és megkérdezte, hogy azért ugye akkor is fogjuk őket szeretni, ha babánk születik. Aztán amikor megbeszéltük, hogy a baba a családunké lenne, és közös feladat, akkor azonnal vállalta. Ha nemcsak anya idejének a megnyirbálásáról van szó, hanem együtt lehet működni, ő örömmel áll rendelkezésünkre. Kicsit álmosan, de teljes egyetértésben ültünk le este imádkozni. Anna buzgón könyörgött kistestvérért, a két nagy félálmosan bólogatott. „Hé, ti is imádkozzatok! Na, mi lesz!” - böködte őket a kicsi. így mind imádkoztunk az új jövevényért. Másnap kíváncsian vártam az esti ima idejét. Vajon előkerül-e a babaügy, vagy csak fellángolás volt? És... nem került elő. „Ma nem imádkozol kistestvérért?” - kérdeztem Annát. Ő csodálkozó szemekkel mért végig. „Miért? Tegnap imádkoztam, és azt Isten már komolyan vette” - felelt határozottan. És tényleg. Isten komolyan vette őket meg minket is. Borsószem hamarosan jelt adott, hogy elindult hozzánk. Mostanra tizenhárom hetes a babánk. Minden jel szerint egészséges. Az egész család együtt várja. Beszélgetünk róla, figyeljük a fejlődését, követjük a születés felé tartó útját, és azt hiszem, együtt fogjuk nevelgetni, szeretni, tanítgat- ni, ahogyan rajta keresztül Isten is nevelni, szeretni és tanítgatni fog bennünket. ■ Füller Tímea Engem mindig szerettek Engem anyu meg apu vártak, szerettek engem, amikor anyukám hasában voltam, akkor is! És ez olyan jó, mert tudom, hogy ha szeretik az embert, akkor nem számít, hogy szép vagy csúnya, okos vagy buta, bátor vagy félénk, nagyképű vagy inkább szerény, mert attól még (tán titokban) tudja, hogy a szülei mindig szeretni fogják! Ugye, te is így érzed? Én az anyukámra szeretnék hasonlítani, mert őneki első' a család, és csak másodszor gondol saját magára. Én olyan férjet szeretnék, mint apa, mert ő nagyon szereti a gyerekeit és a feleségét, és mindig törekszik rá, hogy jól érezzék magukat mellette. Es nem minden szülő ilyen ám!!! Az is olyan jó, hogy nem sokáig veszekednek Anya mondta:- Amikor apuval veszekszünk, akkor is biztos ám, hogy este kibékülünk!- De hogyan szoktatok kibékülni? - kérdeztem én.- Hát... Úgy, hogy este lefekszünk az ágyunk két végébe, elfordulunk egymástól, és gondolkodunk. Aztán valamelyikünk odamegy a másikhoz, és bocsánatot kér, és a másik is bocsánatot kér. így szoktunk kibékülni. Es nem minden anyuka és apuka ilyen kedves ám! Anyuékkal szeretek kirándulni is, mert ők mindig megmutatják a legszebb dolgokat, és nem engedik, hogy rosszat csináljunk, mert ők előre tudják, hogy az rossz lenne. Szeretek velük utazni, mert utazás közben mindent el lehet mondani, amit szeretnénk, és tanácsokat is tudnak adni, ezért is jó anyuékkal utazni. Anyuék mindig megértenek, segítenek, hogyha valami rosszul megy, és megvédenék attól, aki bánt, és megvigasztalnak, ha valami bajom van. És velem együtt örülnek, hogyha valami jól sikerült, és mindig azt mondják, hogy nagyon-nagyon szeretnek, mert én az ő kislányuk vagyok. És ez nagyon jó. Én tudom, hogy anyuék szeretnek engem. És én is nagyon szeretem a szüléimét, néha talán még Istennél is jobban. Füller Noémi (Tengelic) A gyermekmentés hősei Interjú Mórucz Lajosnéval, a Gólyahír Egyesület elnökével ► A gyermekáldás sajnos nem mindenki számára jelent egyet a boldogsággal, és nem minden nő számára hozza el a mélyről fakadó anyai vágyak beteljesülését. Egy nem várt terhesség súlyos válsághelyzetbe sodorhatja azt a nőt, akinek az egzisztenciális háttere vagy egyéb életkörülményei nem teszik lehetővé a gyermek vállalását. A híradásokban időnként borzalmas esetekről lehet hallani: anyák egyedül, titokban szülik meg, majd meggyilkolják vagy magukra hagyják az újszülöttet. Ezeket a nőket egyöntetűen elítéli a közvélemény, de vajon ki teszi fel a kérdést, hogy milyen segítséget lehetne nyújtani nekik ahhoz, hogy más utat válasszanak? A krízisben lévő anyák és gyermekeik megsegítéséért alakult meg a Gólyahír Egyesület. A kiemelten közhasznú szervezet tevékenységéről Mórucz Eajosné, az egyesület elnöke adott interjút lapunknak.- Milyen céllal jött létre az egyesület?- A kezdeményezést az a gondolat hívta életre, hogy tenni kell valamit a csecsemőgyilkosságok ellen, és a súlyos életválságban lévő várandós nőket minden lehetséges módon át kell segíteni a nehéz időszakon, hogy biztonságban kihordhassák és megszülhessék gyermeküket. 2000 márciusában harminckét fővel alakult meg a Gólyahír Egyesület - a megelőzésben jártas segítő szakemberek, védőnők, szociális munkások, pedagógusok összefogásával, valamint örökbe fogadó családok segítségével. ■- Nem lehetett könnyű a nulláról felépíteni egy országos hálózatot működtető szervezetet...- Kezdetben komoly nehézséget jelentett a működési költségek előteremtése. Anyagilag eleinte az akkori Szociális és Családügyi Minisztérium segített. Mivel szervezetünk állami feladatokat lát el ingyen, a Miniszterelnöki Hivatal bejegyezte az egyesületet a közbeszerzési körbe, és így - a minisztérium pályázatai révén - közbeszerzési eljárás keretében juthattunk fénymásolóhoz, faxhoz, telefonokhoz. A T-Com évente félmillió forinttal járul hozzá az egyesület zöldszámon hívható krízisvonalának a fenntartásához. Éves költségvetésünk mindössze négymillió forint, amelyből a telefonszámlákat, az útiköltségeket, az internet-előfizetést és a várandós anyák ellátása során felmerülő költségeket fedezzük. Ma már az egyesületet támogatók adójának egy százalékából is összegyűlik évente mintegy 2,5 millió forint, és alkalmanként ismeretlenektől is kapunk pénzadományokat. Az egyesület irodája ma is a saját lakásom egyik szobája. Egyetlen fizetett dolgozónk sincs, mindenki a saját munkája mellett, karitatív alapon végzi ezt a szolgálatot.- Általában milyen esetekben fordulnak az egyesülethez?- A hozzánk fordulók a legtöbbször rendkívül nehéz sorsú nők, akiket a terhesség még súlyosabb, reménytelennek látszó válsághelyzetbe sodor. Ha ezek a nők végső kétségbeesésükben, teljesen magukra hagyatva végzetes tettet követnének el, a társadalom elítélné és gyilkosnak bélyegezné őket. Ha azonban megnézzük az anyák helyzetét, és meghallgatjuk a problémáikat, kiderül: szó sincs arról, hogy elvetemült gyilkosokkal állnánk szemben. Ellenkezőleg: ők a legjobbat akarják a gyermeküknek, de nincs kihez segítségért fordulniuk. Közvetlen környezetüktől se megértést, se támogatást nem várhatnak, néhányuk végig titkolni kényszerül a terhességét. A titkolt terhességek esetében segítünk megőrizni a titkot. Magukra maradt, kétségbeesett, kilátástalan, a szó legszorosabb értelmében „terhes” állapotban lévő nőkről van szó, akiknek a szakszerű segítségen túl emberi szóra, megértésre, támogatásra van szükségük.- Milyen társadalmi rétegekből kerülnek ki a gyermeküket vállalni nem tudó anyák?- A társadalom legkülönbözőbb rétegeibe tartozó nők vannak köztük. A tizennégy évestől a negyvennél idősebbekig, a nyolc általánost végzettektől a diplomásokig, a tanyán élőktől fővárosi polgárokig mindenféle háttérnek fordulnak hozzánk segítségért.- A gyakorlatban hogyan tudnak segítséget nyújtani?- Legfőbb törekvésünk a gyermek életének a megmentése. Ez határozza meg egész tevékenységünket. A megelőzés lényege abban áll, hogy a magukra maradt várandós anyák számára a terhesség egész ideje alatt rendelkezésre álljon egy segítő szakember, akivel az anya minden problémáját őszintén megbeszélheti, s akivel együtt kereshetik meg a válságból kivezető és a gyermek számára legjobb megoldást kínáló utat. Az ilyen esetekre specializálódott szakembereink - elsősorban védőnők - fogadják az ingyenes krízisvonalon beérkező hívásokat mindennap 6-tól 22 óráig. Lakást nem tudunk számukra biztosítani, de kapcsolatban állunk az anyaotthonokkal, és segítünk a bekerülésben. Pénzt sem tudunk adni, de teljes körű felvilágosítást nyújtunk az elérhető juttatások és segélyek igénylési lehetőségeiről. Kelengyeprogramunk keretében a rászorulóknak babaruhagyűjtést szervezünk; a csomagok postaköltségét az egyesület fizeti. A családsegítő, a gyermekjóléti és a védőnői szolgálattal együttműködve tudunk segíteni például babakocsi, kiságy, segélyek megszerzésében. Első körben mindig azt vizsgáljuk, van-e esélye . annak, hogy a gyermek saját, vér szerinti családjában nevelkedhessen fel. Ha erre a családi háttér miatt nincs lehetőség, anyaotthoni elhelyezést próbálunk biztosítani a számukra - sajnos ezekben az intézményekben kevés a férőhely. Ha az anya semmilyen módon nem tudja vagy nem akarja megtartani gyermekét, kérésére elindítjuk az örökbeadás folyamatát, és örökbe fogadó szülőket keresünk a gyermek számára.- Az eddigiekből már sejthető, hogy a harmadik eset a leggyakoribb. Ehhez kapcsolódik az egyesület másik fő tevékenységi köre, a nyílt örökbefogadások segítése, közvetítése.- Örökbefogadásra csak magyar állampolgárságú, legfeljebb negyvenkét éves házaspárok jelentkezhetnek - jogerős alkalmassági határozat birtokában - egyesületünknél. E házaspárok száma messze meghaladja az örökbe adott gyermekek számát, ezért ezek a párok - akiknek ez az utolsó esélyük arra, hogy gyermeket nevelhessenek - sokáig vannak „várólistán”. Gyakran évekig kell várniuk arra a telefonhívásra, amely egész életüket megváltoztatja. Egyesületünk a gyermekek érdekeit szem előtt tartva a nyílt örökbeadást preferálja. Ez azt jelenti, hogy az örökbe adó szülők az örökbe fogadó szülőket megismerve bízzák rájuk a gyermeket, akinek ezáltal nyitott marad a múltja, tudhat a származásáról, szülei őszintén válaszolhatnak kérdéseire. így nem fogja magát „eldobott” gyermeknek érezni, hiszen szülőanyja volt az, aki gondoskodott számára a szerető családi háttérről, mert a legjobbat akarta neki.- Milyen viszony alakul ki örökbe adó anyák és örökbe fogadó szülők között?- Nem ritka az olyan eset, amikor az örökbe adó és az örökbe fogadó anyák „együtt szülnek”. Megrendítő pillanatoknak lehetünk tanúi, amikor életet adó anyja karjaiból az újszülött nevelőszülei karjaiba kerül. A nyílt örökbefogadás keretein belül az életet adó anyák nyomon követhetik gyermekük sorsát: az egyesületen keresztül a későbbiekben is érdeklődhetnek, és fényképeket is kaphatnak a kicsiről. Vannak, akik nehezen élik meg az elszakadást, de a legtöbb anyát megnyugtatja a tudat, hogy gyermeke jó helyre került. Ők nem otthagyták, nem elhagyták, hanem átadták az újszülöttet - vagyis az első pillanattól kezdve szerető, gondoskodó kezekbe adták.- Milyen eredményeket ért el eddig a Gólyahír Egyesület?- Működésünk hét éve alatt a hasonló tevékenységgel foglalkozó szervezetekhez viszonyítva kiemelkedően magas számarányban sikerült nem kívánt gyermekek életét megmentenünk, és gondoskodó családokban elhelyeznünk őket. Emögött azonban rengeteg önkéntes, karitatív munka áll. Számomra például huszonnégy órás a szolgálat. Ha egy megyei munkatárs mobiltelefonja valamiért nem elérhető, a hívás nálam csörög. Az én mobi- lom hét éve nem volt kikapcsolva. ■ Petri Gábor A Gólyahír Egyesületet a Pest Megyei Bíróságon kiemelten közhasznú szervezetként jegyezték be 2000. május 4-én. Az egyesület áldozatos szolgálatot végző munkatársai hét év alatt 298 örökbeadást bonyolítottak le. 2006-ban 62 nem kívánt gyermek került szerető családba. A válsághelyzetben lévő anyák és az örökbefogadó házaspárok szívbemarkoló történeteit feldolgozó könyvüket Gólyamesék címmel 2004- ben adták ki. Dobray György filmrendező e történetek alapján forgatta Gólyamese című dokumentumfilmjét, amely 2006-ban rendezői díjat nyert. Krízisvonal: 80/203-923 (6-tól 22 óráig) Cím: 2441 Százhalombatta, Pf. 54. Fax: 23/540-310 E-mail: golyahir@freemail.hu Honlap: www.golyahiregyesulet.hu Bankszámlaszám: 64800073-10705005
