Evangélikus Élet, 2007 (72. évfolyam, 1-52. szám)
2007-04-29 / 17. szám
‘Evangélikus ÉletS PANORÁMA 2007. április 29. 7 : Médiaműhely írásgyakorlat a számítástechnika-laborban - készülnek a másfél flekkes írások A nyitóesten kisorsolt témacím: globalizáció... A prezentáció közben válaszol: Nagy Bence, a myLutherfelelős szerkesztője (A háttérben Dobsonyi Sándor, az Evangélikus Elet olvasószerkesztője) / É rdekes, sokszor milyen hosszú időbe telik, amíg gyermekkorunk egy-egy történését, szülői tiltását megtanuljuk érett módon, „felnőtt fejjel” kiértékelni. Hogy miért nem volt szabad hozzányúlni a sütőből frissen kivett süteményhez, hogy miért kellett télen felvennem azt a ronda lila, kötött sapkát, vagy hogy miért épp napközis tábor keretében került sor az úszásoktatásra, pedig hogy utáltam minden este hazamenni! Ez utóbbinak az okára számomra is csak a hetedik médiaműhely tapasztalatai derítettek fényt. Hiszen ha a napközis táborban is minden éjszakát azzal töltök, hogy az emeletes ágy alján ücsörögve a frissen megismert társaimmal csacsogok, valószínűleg semmi erőm nem marad, hogy másnap egyszerre koncentráljak a kéz- és lábtechnikára, és mindeközben még olykor ki is emeljem a fejem a vízből. Attól tartok, újabb hosszú idő elteltével rá fogok jönni, hogy az újságírás legalább olyan komplex feladat, mint az úszás, és hogy akkor, sok évvel ezelőtt, azon a soproni médiaműhelyen valahogy ügyesebben kellett volna beosztani az energiáimat. De egyelőre nem hibáztatom magam. Elégedett vagyok azzal a tudással, amelyet az EvElet szerkesztőségének segítségével sikerült elsajátítanom. És ki tudja, milyen hasznát veszem még az itt megszerzett kapcsolataimnak? Mert amikor igazán kell, azért én is nyitva tartom a szemem. Láttam, hogy a társaságnak legalább a fele milyen eredményesen lép túl az éjszakázás fáradalmain. Vagyis egy alapvető újságírói erénnyel ők biztosan rendelkeznek: bírják a gyűrődést. ■ Naszádi Kata Egy beszélgetés Vidáman érkezett Nagy Imre, a Magyar Televízió munkatársa Sopronba a VII. Evangélikus Médiaműhely utolsó napjára. Délelőtt egy teljes órát beszélgetett velünk, és mi csodálkozva figyelhettük, hogy egy ilyen sokat megélt ember mindig képes mosolyogni, sőt hinni. De ne szaladjunk ennyire előre. Azt hiszem, mondhatom, hogy mindannyian izgatottan vártuk ezt a programot. Kíváncsiak voltunk arra, hogy mit mondanak nekünk az „öregek”, akik igazán régóta a szakmában vannak. Hiszen könnyű megtanulni az újságírás szabályait, de igazi tanácsokat tényleg csak azok tudnak adni, akik művelik is e szakmát. Na és akkor megjelent. Besétált közénk a líceum dísztermébe, bemutatkozott, és leült velünk beszélgetni. Arra számítottam, hogy szakmai dolgokról lesz szó, de kellemesen csalódtam. Mesélt magáról, hogy miért és mióta hisz. Előadóművészként neki állt a világ, az éjszakai élet, a népszerűség; azt hiszem, mindene megvolt. O is ezt hitte. Aztán 1983-ban váratlan fordulatot vett az élete. Szívproblémák, irány a kórház. Csak Isten tudhatja, hogyan úszta meg a pacemakert, de megúszta. Ezután csatlakozott egy gyülekezethez, és azóta többször is tapasztalta, hogy az Úr igenis segít és szeret, csak figyelnünk kell rá. Persze őszintének és hűnek kell lennünk hozzá és önmagunkhoz. Nagy Imrétől hallottam életemben először azt a mondatot, hogy „az újságíró a demokrácia házőrző kutyája”. De milyen is ez a kutya? Mi történik, ha megvesztegethető? Ha csak annyit kell tennünk, hogy odalökünk neki egy darab húst, és máris békén hagy minket, akkor már régen rossz házőrző... Inkább legyen csaholó, vad kutya, aki nem adja el magát csak azért, hogy jutalmat kapjon. Inkább kapjon kevesebbet, de legyen őszinte, mint hogy jutalom fejében alkut fogadjon el. És hogy milyen fontos ebben a rohanó világban az őszinteség? Ha őszinte vagy, nincs mitől félned. Nem kell rettegned, hogy vajon mikor buksz le, nem kell szégyellned magad, se Isten, se emberek előtt. Nagyravágyás, hiúság, exhibicionizmus. Ezekre a tulajdonságokra szükséged van, ha életben akarsz maradni, főleg a média világában. De ha ezeket a tulajdonságokat beismered, akkor az Úr biztosan úgy rendezi a sorsod, hogy ne sérülj sokat. Mert te ezt megérdemled, feltéve, ha őszinte vagy. Megkapod Istentől a lehetőséget arra, hogy építs, és területet is ad hozzá. „Az emberi siker nem elég, az írástudó dolga, hogy építsen.” Azt hiszem, ezt a mondatot nem nagyon kellene magyaráznom, mégis megteszem, hiszen köztudott, hogy imádok beszélni. Nem az a fontos, hogy népszerűek, közkedveltek legyünk, hanem az, hogy tartalma legyen annak, amit csinálunk. Jó és szép, ha szeretnek bennünket, de érdemeljük is ki a szeretetet, ne csak azért kedveljenek, mert bájosan tudunk mosolyogni. Ért engem még egy meglepetés Nagy Imrével kapcsolatban. Nagyon figyelmes, nem gondoltam volna, hogy engem, egyszerű diákújságírót is észrevesz. Épp ezért nagyon meglepett, mikor búcsúzásnál odalépett hozzám, és azt mondta nekem, hogy reméli, foglalkozom újságíráson kívül rádiózással is. Mert kellenek az ilyen emberek, mint mi, a médiába. Kell, hogy legyenek olyan emberek, akik vállalják a hitüket, nem azt mondják, hogy hagyjuk a médiát, tele van szennyel. Hanem harcolnak azért, hogy kiszorítsák a nem odaillő dolgokat. Kár, hogy a mai világban minden átértékelődött, hogy már nem olyan fontos a vallás, mint régen. Pedig talán a hit az, ami állandóságot jelenthetne az életünkben. Istenből meríthetnénk újra és újra erőt és hitet a folytatáshoz. Amint Nagy Imre példája is mutatja; sosem késő megtérni, az Úr bármikor tárt karokkal vár minket, és ha kérjük, nem utasít vissza. ■ Pantea Judit Ha valaki komolyan gondolja... T. Pintér Károly a Magyar Televízió szerkesztő-műsorvezetőjével, Nagy Imrével (jobbra) beszélget - hitről, hivatásról Tradíciótisztelet a közösségépítés jegyében Interjú Tölli Balázzsal, a soproni líceum igazgatójával ► Sopron óvárosában kószálva, a Széchenyi téren üldögélve vagy bárhol másutt - a köztereken, az épületekben, a házfalakon lévő emléktáblákon - egyaránt tetten érhető a múlt. A régi idők illatát szippanthatja be a látogató akkor is, amikor belép a város patinás iskolája, a Berzsenyi Dániel Evangélikus Gimnázium (Líceum) kapuján. Az intézmény az idén ünnepli alapításának 450. évfordulóját.- Igazgató úr, egy ilyen nagy múltú iskola esetében bizonyára nem lehet könnyű néhány mondatban összefoglalni a kezdeteket, elsőként mégis erre kérem.- Az evangélikusokból álló városi tanács tagjai főúri.patrónusok nélkül, egy- maguk szervezték meg az új, protestáns szellemiségű iskolát, elsősorban a városi magisztrátus, a lelkészek és tanítók utánpótlása érdekében. Már az egyház- község létrejötte, 1565 előtt, 1557-ben megépülhetett a líceum elődjének tekinthető új, latin iskola Hummel Kristóf polgármester támogatásával, annak telkén, a mai belváros szélén. Az intézményben az évszázadok során azután számos jó nevű pedagógus tanított, illetve neves diákok jártak ide. A líceum múltjával egyébként az idei évfordulós ünnepségsorozat jóvoltából bárki közelebbről is megismerkedhet: ősszel iskolatörténeti kiállítás nyílik, jubileumi évkönyvet adunk ki, valamint megjelentetjük egykori igazgatónk, Németh Sámuel e témát érintő tudományos munkáját. Ezenkívül terveink szerint kiki kézbe veheti volt diákunk, Combocz Endre Botanika című könyvét is reprint kiadásban.-Mit kell tudniuk az iskoláról azoknak a szülőknek akik most kívánják beíratni ide a gyermeküket? Mit kínál a mai líceum?- Jelenleg huszonhat osztályunk van, ezeket összesen több mint hétszáz diák látogatja. A távolabb lakóknak száztíz fős kollégium áll rendelkezésére. Az intézményben nyolcosztályos és négy- osztályos képzés is zajlik; a magyar mellett mindkettőben van német nemzetiségi tagozat, a négyosztályos gimnáziumban pedig angol és német nyelvi előkészítő osztály is. Iskolánkban továbbá esti tagozaton is meg lehet szerezni az érettségi bizonyítványt. A jövő tanévtől kezdve pedig reménység szerint elkezdődhet a matúra utáni idegen- vezetői szakképzés is.- A szocializmus évtizedeiben nem lehetett könnyű az iskola helyzete, az államosítás vélhetően sokat ártott a Berzsenyinek...- Az iskola elismertsége a nehéz időkben sem csökkent, mindvégig sikerült megőriznie jó hírnevét. Azok is, akik az úgynevezett „állami időkben”, 1948 és 1991 között jártak ide, érezhették, hogy ez az iskola valamiért más, megvannak a maga hagyományai. Az például, hogy az intézmény negyvenezer kötetes könyvtárát az akkori, marxista igazgató mentette meg az összeköttetései révén, számomra jól mutatja, hogy milyen erős volt - és hadd tegyem hozzá: ma is az - a múlt és a tradíciók tisztelete.- A régiek megőrzése mellett milyen új hagyományokat igyekszik teremteni az iskola?- Kezdetektől létező tradíció a deákkúti ballagás, ezt mindössze kétszer tiltották be, a szabadságharc után, 1850- ben, majd a huszadik század ötvenes éveiben. A hatvanas évek második felében újjáéledt ez a szokás. Néhány évtizedes múltjával „újnak” számít az úgynevezett „udvari szerenád”, amikor a végzősök tiszteletére diáktársaik énekelnek, majd háromszor megkondul az iskola harangja. A múlt évtől kezdve pedig a tanévzáró istentisztelet gazdagodott egy szép gesztussal: az első sorokban ülő elsős kisdiákok átadják a helyüket a matu- rálóknak.- A jubileumi programokon is érződik hogy a gimnázium szeretettel várja vissza az öregdiákokat.- A közösségépítést, az összetartozás érzésének erősítését nagyon lényeges dolognak tartom. Úgy gondolom, hogy szoros emberi kapcsolatok nélkül nem létezhet működő evangélikus oktatási intézmény. Ehhez pedig mindenképp nyitottnak kell lennünk az egyház, azaz a többi evangélikus iskola és a gyülekezetek felé éppúgy, mint a „világra”. A „régi berzsenyisek” kell, hogy érezzék és tudják, hogy ide tartoznak, az újak számára pedig - a jubileumi ünnepségsorozatnál maradva - fontos, hogy olyan egykori licistákat: lelkészeket, művészeket, sportolókat és tudósokat ismerhessenek meg, akik példát jelenthetnek a számukra. Ok mintegy igazolhatják, hogy a mai bizonytalan világban is léteznek valódi életpályák, vannak olyan emberek, akik rátaláltak a maguk útjára és hivatására, abból élhetnek, amihez értenek, és amit szeretnek.- Az említett, gyülekezetek félé való nyitottságot bizonyítja, hogy a tanévfolyamán tanárok és diákok csoportjai látogatnak el egy-egy egyházközségbe.- Örülünk a vendégeknek, például annak, ha konfirmandusok látogatnak Sopronba, és lehetőségünk nyűik arra, hogy bemutassuk nekik az iskolát. De természetesnek tartom, hogy nekünk is „mozdulunk” kell, ha azt szeretnénk, hogy a szülők megismerjék a líceumot. Kell, hogy tudjanak róla: szeretettel és örömmel várjuk a tehetséges evangélikus tanulókat, jöjjenek akár a Dunántúlról, akár az ország más részéből. Másrészt ezáltal is szeretném a lelkészekben is tudatosítani, hogy nyugodt szívvel küldhetik hozzánk a gyerekeket, mert tisztában vagyunk a felelősségünkkel, jól tudjuk: az iskola missziói terület, és nekünk élnünk kell azzal a lehetőséggel, hogy elérhetjük azt a korosztályt, amelyet a gyülekezetekben sajnos nem mindig sikerül megszólítani és Krisztushoz vezetni. ■ Gazdag Zsuzsanna
