Evangélikus Élet, 2007 (72. évfolyam, 1-52. szám)
2007-01-14 / 2. szám
'Evangélikus ÉletS KULTÚRKÖRÖK 2007. januar 14. 5 Esti mese „Jól vigyázzatok tehát, hogyan éltek; ne esztelenül, hanem bölcsen.” (Ef 5,15) Egyszer volt, hol nem volt, valamikor reges-régen élt kis dobozkájában a kedves, jóságos tévémaci. Mindig mosolygott, főleg ha eljött az esti mese ideje. Ugyanis ő jelezte a mesék kezdetét, s kíváncsian várta a Mézga család kalandjait, Süsü hőstetteit, a Csodapók víz alatti birodalmának titkait s azt is, hogy együtt horgászhasson a nagy ho-ho-ho-horgásszal. A tévémaci ma is jelzi, hogy esti mese következik. Még mindig mosolyog, pedig látszik rajta, hogy eljárt felette az idő. Am a hősök élete is megváltozott. Pörögnek az események, minden napjuk új kaland. Estéről estére szemtanúi lehetünk, amint a legújabb, szupererős mesehősök pénzért elpusztítanak egy hadsereget, majd dühük csillapítására felrobbantanak három nagyvárost. Útban hazafelé hasba lőnek néhány rosszfiút, sarokba rúgnak néhány útjukba merészkedő állatot, ezek után felhörpintik napi vodkájukat, elszívnak egy szál cigit, az égő csikkel pedig felgyújtják az erdőt. Majd mindez kezdődik elölről: kínoznak, kibeleznek, felrobbantanak, kiszögezik, felaprítják... Ezek a mai mesehősök már ilyenek, nekik kell az effajta akció a mindennapi lelki nyugalmukhoz. Am a mi Macink nem érti, nem bírja ezt a tempót! Talán ennyire megöregedett? Maci nem csinál semmit - mit is tehetne? - csakfájdalmas tekintettel néz ki ránk a tévéből, és értetlenül csóválja a fejét. Könnyek gyűlnek szemébe, s elhaló hangon búcsúzik: „Jó éjszakát, gyerekek!" ■ Gergely Judit ► Manapság szokás azon siránkozni, hogy a tévé és az internet megjelenésével rohamosan fogy a könyvolvasók tábora. Hogy ez valóban így van-e, arról Gereben Ferenc művelődésszociológust, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Szociológiai Intézetének docensét kérdeztem, aki több évtizede foglalkozik a hazai olvasási szokások kutatásával. Kíváncsian nézek szét a lakásában: dugig van könyvekkel. Tematikusán csoportosítva külön polcon sorakoznak a művészettörténeti, a szépirodalmi és a történeti művek. Az íróasztala mellett a munkához szükséges szociológiai kötetek. Büszkén mutat néhány 18, századi bőrkötéses csodát. Családi örökség. Lelkesen simogatom a fedelét, és automatikusan megszagolom, mint minden könyvet, amelyet a kezembe veszek. Merthogy a könyv lelke ott rejtőzik a lapok simaságában, képeinek színében - és természetesen az illatában. Manapság ezt sokan elfelejtetik.- Hányán számítanak ma rendszeres olvasónak Magyarországon, és mit olvasnak ezek az emberek?- A 2000-ben végzett vizsgálatok adatai szerint kisebbségi tevékenység lett az olvasás. A lakosság 48%-a számított olvasónak, szemben a ’80-as, ’90-es években mért 60-65%-os aránnyal. A Nagy Attila kollégám által 2005-ben végzett vizsgálat szerint azóta tovább romlott ez az arány, és a társadalomnak már csak 42%-a olvas. Könyvolvasónak számít az, aki egy év alatt legalább egy könyvet elolvas. A felmérések kimutatták azt is, hogy erősen visszaszorult a klasszikusok iránti érdeklődés, ám igen népszerűek lettek az ismeretterjesztő és áltudományos művek, mint például a Dan Brown által írt, A da Vinci-kód című regény. Az embereknek szükségük van patikamérlegen adagolt misztikumra, borzongásra, valláspótlékra.- Mivel magyarázhatóak a változások?- A klasszikus irodalom visszaszorulásának hátterében az értékrendszer változása áll. Az ’56-os forradalom leverése után az emberek a klasszikusokhoz menekültek. A ’60-as években az olvasott könyvek hatoda Jókai-mű volt, különösen A kőszívű ember fiai volt népszerű. Jókai a saját korában ezzel a regényével segítette feldolgozni a ’48-as szabadságharc leverésének traumáját. Azt bizonyította, hogy csak a túlerő taposta el a szabadságharcot, a lélektani győzelem a miénk volt. 1956 után azonban nem akadt olyan írónk, aki hasonló művet írt volna, így megint csak a Jókai-regény töltötte be ezt a szerepet. Természetesen nem volt tudatos a vigaszkeresés. A hatvanas évek derekán a kádári engedmények hatására elkezdett változni a társadalom értékrendje. Megjelent a második gazdaság, ahol az emberek jelentős túlmunkával többletjövedelemhez juthattak. Már nem volt olyan fontos a kultúra, a klasszikus értékek helyébe a gyakorlati materializmus, a hedonizmus és a haszonelvűség lépett. Mindez az olvasási kultúra változásában is megnyilvánult. Az emberek kevéske szabadidejükben kikapcsolódni szerettek volna a könyvek által, ezért érdeklődésük a lektűr, illetve a gyakorlati haszonnal járó művek felé fordult. Például könyvből tanultak meg tapétázni. És bár inkább csak közvetett bizonyítékom van rá, de úgy látom, hogy a ’90-es években sokat ártott a társadalom ízlésének a kereskedelmi tévék megjelenése. Egyrészt tovább csökkent az olvasók száma, másrészt a csatornák adásaikkal a legalantasabb igényeket elégítik ki. Leszállítják az emberek kulturális és politikai igényszintjét a giccs szférájába. Ha egy társadalom ízlését tönkreteszik, akkor az emberek fogyasztói és politikai magatartását tudatosan lehet manipulálni a médián keresztül. Népszerűvé válnak azok a politikusok, akik kiszolgálják a giccsfogyasztó elvárásainkat. Például a hollywoodi filmek hőfokán tesznek álságos gesztusokat. Sajnos a szabadság nem teremt automatikusan kulturált személyiségeket. A diktatúra jobban felerősítette a kultúra iránti vágyat, mert az egyén ezzel kompenzálta az önmegvalósítási lehetőségek hiányát: gyakran az irodalomban talált menedéket.- Mit tehetünk azért, hogy megállítsuk ezt a folyamatot?- Azt gondolom, hogy az iskoláknak és az egyházaknak óriási a felelősségük a kérdésben. A protestáns egyházak születésüktől kezdve sokat tettek az anyanyelvi kultúra fejlődéséért és terjesztéséért, és most is sokat tehetnek azért, hogy az emberek ne szellemi moslékon éljenek. Az iskolai kötelező olvasmányok listáját illik szapulni. Való igaz, hogy ezeket a műveket lehet nagyon népszerűtlenné tenni. Ám tény az is, hogy A Nagy Könyv mozgalom tanulsága az volt, hogy az első helyekre az iskolai kötelező olvasmányok kerültek. A magyartanárok feladata az lenne, hogy örömszerző olvasmány- nyá tegyék ezeket a műveket. Sokan fanyalognak, hogy a kötelezők elavult problémákkal foglalkoznak, nem érintik meg a mai gyerekeket. Akkor olvastassunk velük mást is, de ne dobjuk ki a magyarság kincseinek számító klasszikusokat sem! Ha ezeket kiiktatjuk az olvasmánylistákból, akkor a kultúra épületének keresztboltozatából a zárókövet ütjük ki. Nemzeti klasszikusaink olyan szegletkövek, amelyek nélkül összeborul az épület. Amit az iskolában nem tudunk elolvastatni a gyerekekkel, az elveszett számukra. A magyar kultúra szemszögéből létkérdés, hogy a diákok élményszerűen kapják meg az alapműveket az iskolában.- Mit és mennyit olvas a mai értelmiség?- Lehangolóak az adatok. Az értelmiség hatoda egy könyvet sem olvas el évente. Többségük szakértelmiségi, aki anélkül is el tudja látni a feladatát, hogy elmélyedne valamiben. Azért olvasnak ők is:- napilapokat, szakfolyóiratokat, cikkeket böngésznek az interneten, de semmiben nem merülnek el igazán.- Lát esélyt a javulásra?- Bízom abban, hogy javul majd a helyzet. Az ilyen fokú szellemi lezüllést egy idő után nehezen viseli a társadalom, és rendszerint akad egy-egy csoport, amelyből a változások elindulnak. Ennek jelei fiatal gondolkodó rétegekben már megvannak, és ebből megindulhat a társdalom kulturális megújulása. Mérsékelten bizakodó vagyok. ■ Jánosi Vali A MAGYAR ÖRÖKSÉG DÍJJAL KITÜNTETETT Evangélium Színház Duna Palota (Budapest V., Zrínyi u. 5.) színpadán Szabó Magda Szent Bertalan nappala című történelmi játéka két részben Udvaros Béla rendezésében előadások: Január 13., szombat: délután 4 óra; január 14., vasárnap: délután 4 óra Jegyárusítás január 10-én és 12-én 14-18 óra között a Duna Palota portáján: 1/235-5500. Helyárak: 2000,1500,1200 Ft HONNAN NÉZZÜK? Farkasok völgye: Irak ► December 7. óta immár nálunk is látható a nagy vihart kavart török film, a Farkasok völgye: Irak (Kurtlar vadisi - Irak). A vihart az okozta, hogy az alkotás nem a megszokott perspektívából mutatja be az iraki háborút, hanem a muszlimok szemével nézve. Németországban már egy évvel ezelőtt bemutatták; az első tíz nap alatt több mint kétszázezren látták, főleg persze az ottani törökök. Ugyanakkor Edmund Stoiber bajor miniszterelnök február 18- án felszólította a forgalmazókat, hogy vegyék le a műsorról a „Nyugat-ellenes, antiszemita gyűlöletfilmet”. A válasz erre az volt, hogy ha a hírhedt Mohamed-karikatúrákat a sajtószabadság jegyében közölni lehetett, akkor miért kellene cenzúrázni valamit azért, mert a hősök és a gonoszok nem a megszokott szereposztásban jelennek meg. A film valós eseményeken alapul. Amerikai katonák 2003. július 4-én - terrorizmus gyanújával - tizenegy (amúgy NATO-szövetséges) török katonát hurcolnak el Észak-Irakban, méghozzá megalázó módon, zsákkal a fejükön, és csak nagy nehezen, hatvan óra múlva engedik szabadon őket. Egyikük nem bírja ki a megaláztatást, és öngyilkos lesz. Búcsúlevelet hagy, amelyben testvérét, Polat Alemdar különlegesen képzett ügynököt arra kéri, hogy vegyen elégtételt a török nemzeten esett sérelemért... nak elmondja, hogy senki sem jut a mennyek országába, aki nem hisz Jézusban. Az orvos azzal replikázik, hogy Isten kezdettől fogva mindörökre az ő népét választotta ki. A parancsnok Leonardo Utolsó vacsorája előtt szónokol, majd egy nagy feszület előtt imádkozik béketeremtő küldetésének sikeréért, Jak 1,12-t is idézve: „Boldog ember az, aki a kísértés idején kitart, mert miután kiállta a próbát, elnyeri az élet koronáját, amelyet az Úr megígért az őt szeretőknek." A esküvői lövöldözésben a vőlegény is meghal. Leila, a menyasszony bosszút Alemdar két társával együtt Irakba utazik, hogy megbüntesse az akcióért felelős Sam Marshall parancsnokot, akinek filmbéli neve nyilvánvaló utalás a második világháború utáni segélyre, vagyis arra, hogy a muszlim világban nem kérnek az amerikaiakból. Mar- shallt (alakítója a Titanicból ismert Billy Zané) először egy általa aláaknázott hotelbe kényszeríti Alemdar, és „mindössze” azt akarja elérni, hogy zsákkal a fején menjen ki az újságírók elé. A gonosz amerikai azonban egy busznyi gyermeket visz magával, arra számítva, hogy akkor elmarad a robbantás. Az idegek háborúját csillapítandó, a gyermekkórussal az Örömódát énekelteti - annak az Európai Uniónak a himnuszát, amelyhez Törökország is csatlakozni szeretne... (Tegyük hozzá, a törökök csatlakozását leginkább az USA szorgalmazza. Vajon miért?) A film felidézi a 2004. május 19-i mu- karadeebi esküvői mészárlást. Helyi szokás szerint a násznép férfi tagjai a levegőbe lőnek. Ezt az amerikaiak szándékosan félreértik, és véresen megtorolják a „terrorcselekményt”. A sokkhatást fokozandó, a túlélőket a hírhedt bagdadi Abu Ghraib börtönbe szállítják. Útközben a legkegyetlenebb katonának (neve Dante - csak nem egyenesen a pokol tornácáról jött?) eszébe jut, hogy a rabok esetleg megfulladhatnak a teherautóra rakott konténerben, ezért géppisztolyával jó néhány lyukat üt rajta. Amikor társa ezért le akarja tartóztatni, hasonló sorsra jut, mint a foglyok némelyike. Egyetlen jó amerikai van az egész filmben, és ő is már a történet elején meghal... A film viszont a fordított dramaturgia jegyében - számunkra - még jó néhány meglepetéssel szolgál. Megérkezésükkor Dantét a börtön zsidó orvosa leszidja azért, mert úgy bánik az élő emberekkel, mint az állatokkal. Dörgedelmét azonban nem az emberség, hanem szintén az embertelenség - a későbbi szervkivétel - motiválja, nyilvánvaló utalással a náci Mengelére. (Látunk is három hűtőtáskát New York, London és Tel-Aviv úti céllal.) A börtönben újrajátsszék a világot bejárt képeket: az amerikaiak - köztük egy nő - meztelenre vetkőztetett foglyok csoportját kínozzák; mindehhez egy kutyát is felhasználnak... Megtudjuk, hogy Marshall fanatikus keresztény; zsidó barátjáesküszik. Mostohaapja, a bölcs sejk azonban lebeszéli az öngyilkos merényletről, mondván, aki ilyet tesz, kétszeresen is vétkezik Allah ellen: először is azért, mert önmagát, másodszor pedig azért, mert ártatlanokat pusztít el. íme a Korán - keresztény amerikaiakat megszégyenítő - tanítása! Sok mindent írtak az elmúlt szűk egy évben a Farkasok völgye című filmről. Baha- dir Özdener forgatókönyvíró szerint filmjük nem zsidó-, nem keresztény- és nem Nyugat-ellenes, hanem egyszerűen háborúellenes (kérdés, hogy a muszlim nézők mennyire osztják a véleményét), a szervkereskedelemtől pedig nem csupán a Közel-Kelet szenved. A film alkotói egyébként is ragaszkodtak ahhoz, hogy a sztori megtörtént eseményeken alapuljon. Mindemellett a film nosztalgiával tekint az oszmán birodalomra, ahol törökök, kurdok, arabok együtt éltek. (Magyarok is, de mi azért ezt nem sírjuk vissza.) A történet tálalásának módjáról, eszközeiről, színvonaláról persze igencsak lehet vitatkozni. Akit a tévéből ömlő szennyáradat legalább valamennyire nem szoktatott hozzá a sokkoló képekhez, annak ez a film semmiképpen sem ajánlott. Valami azonban megragadja a nézőt, különösen is, ha arra gondol, hogy a háborúban immár több amerikai halt meg, mint a Világkereskedelmi Központ tornyai alatt, az iraki áldozatok számát pedig ennek kétszázhússzorosára becsülik. Az óév végén sebtében - éppen a hádzs, a mekkai zarándoklat idején - felakasztott diktátor ennyi honfitársát azért nem végeztette volna ki azóta... (Hogy pontosan mi is az iraki háború célja, azt csak homályba burkolózó kiötlői tudnák megmondani, és lehet, hogy nem is igazán számítottak másra, mint ami eddig történt.) Valami tehát megragadja a nézőt. E sorok írója erre abból következtet, hogy bár nem igazán az akciófilmek rajongója, és kimondhatatlanul utálja a szájba- rágást, a kétórás film alatt egyszer sem jutott eszébe, hogy az órájára pillantson. Akár tetszik valakinek az üvöltés a „Farkasok völgyében”, akár nem, akár ilyenolyan „ellenes”, akár nem, figyelmeztetés. A kereszténységnek, Európának, a nem létező keresztény Európának, de létező európai kereszténységnek: ébresztő! ■ — SZENTPÉTERY — Könyv a lelke mindennek Beszélgetés Gereben Ferenc olvasáskutatóval
