Evangélikus Élet, 2007 (72. évfolyam, 1-52. szám)
2007-04-01 / 13. szám
‘Evangélikus ÉletS NAGYHÉT 2007. április I. 7 NAGYCSÜTÖRTÖK - iKom,23-29 \ Értetek van! A VASÁRNAP IGÉJE Nagyhét naptári és tartalmi közepén csodálatos ünnep nagycsütörtök. A hosszú böjti időszak komor lila színe és nagypéntek halálos feketesége között vakító fehér az oltárterítő s minden pa- ramentum (ahol stólát használnak, az is). Sokatmondó jel: nagycsütörtök igazi Krisztus-ünnep. Ragyog, mint karácsony és húsvét. Hófehér. Ez az a nap, amikor megértem, amit Pál apostol így fogalmaz meg: .....minden értetek van...” (2K or 4,15) Mai igénk a legkorábbi, de egyben legalaposabb tudósítás az úrvacsora szerzéséről, értelméről és gyakorlatáról. Nem véletlen, hogy az egyház nem az evangéliumok (egyébként is eltérő) híradásából, hanem Pál soraiból idézi a szentség alapító igéit. Minden szava gazdag kincs, egy életen át ízlelendő, tanulandó ige. A bibliaolvasó Útmutató e napi zsoltárigéje: „Emlékezetessé tette csodáit, kegyelmes és irgalmas az Úr." (Zsolt 111,4) Nagycsütörtökön ezt az emlékezést élhetjük át. A biblikus-keresztény emlékezés nem csupán visszatekintés, hanem a megjelenítés és a jelenvalóvá tétel alkalma. Ami egykor megtörtént, az valósággá válik a mi életünk számára. Éppen az úrvacsora eseménye hordozza ezt a csodát: leülünk (letérdelünk) egy asztal köré, Jézus Krisztust tudjuk az asztalfőn, s jelenvalóvá válik az egykori esemény - Urunk önmagát adja és osztja szét, táplálva és éltetve minket. A halálba készülő Názáreti mondja: „.. .ezt cselekedjétek az én emlékezetemre.” S lám, a feltámadott Krisztus is asztalhoz hívja a halászatból visszatérő tanítványokat. A halált legyőző Úr húsvét után többször is együtt eszik tanítványaival. Sőt: az emmausi tanítványok éppen arról a mozdulatról ismerik fel, ahogy veszi a kenyeret, és adja a kelyhet. Az úrvacsora ma is, számunkra is a feltámadott Jézus Krisztussal való személyes találkozás nagy lehetősége. Tiérettetek megtöretik. Ha valaki még bizonytalan Isten szándékában s az emberré lett Isten tetteinek indítékában, itt válaszra lel. Krisztus testét azért törik meg, vérét azért ontják ki, hogy a jogos büntetés ne minket érjen. Értünk történt minden. O vette magára mindazt, amit mi érdemelnénk. S hogy ez ne csupán vallástörténeti érdekesség, izgalmas mitológiai történet legyen, jelenvalóvá teszi életünkben. Valahányszor eszünk e kenyérből és iszunk e pohárból, Krisztus értünk, helyettünk, miattunk történt halála lesz jelenvalóvá, hatékonnyá életünkben. Ezért hirdethetjük a kenyér és a bor ajándékában az Úr halálát. Új szövetség. Szövetségkötésre akkor van szükség, ha tisztázni kell két fél kapcsolatát. A bűneset óta elromlott a viszony a Teremtő és teremtménye között. Rendezhető? Isten emberszeretete abban nyilvánult meg, hogy hajlandó volt szövetséget kötni. Vállalta a szövetségkötés minden rizikóját. Úrvacsora: új kezdet ez Isten és népe között. A régi nem szűnt meg, de egyoldalúvá vált: csak Isten tartotta be. Isten azonban nem állt le embert mentő programjával. Új szövetséget kínált fel Jézus Krisztusban. A kaput szélesre tárta, a lehetőséget mindenki számára hozzáférhetővé tette. Egyoldalúan vállalt kötelezettséget. Egyszülött Fiát sem kímélte... Nem várta meg a mi ügyetlenkedő próbálkozásaink eredményét, hanem ő maga békéltetett meg önmagával. Mindenki résztvevője lehet az új szövetségnek, aki elfogadja, hogy Jézus Krisztus halálában van a mi váltságunk. Krisztus áldozata az élet útját nyitja meg. Pál egy másik helyen így fogalmazza meg ezt: „Aki tulajdon Fiát nem kímélte, hanem mindnyájunkért odaadta, hogyne ajándékozna nekünk vele együtt mindent?" (Róm 8,32) Mi ebben a szövetségben élhetünk. Ez mindennapjaink stabil alapja, gondolkodásunk és döntéseink koordinátarendszere, reményünk biztonsága. De ez a szövetség elsorvad, ha nem élünk Krisztus testével és vérével. Amíg el nem jön. Keresztény létünk és gondolkodásunk igazi távlata Krisztus eljövetele. Csak úgy szabad élnünk, hogy tudatában vagyunk: ő eljön ítélni élőket és holtakat. A vele szemtől szembe való találkozás felé tart a világ élete és egyéni életünk egyaránt. Amíg azonban vissza nem jön, az úrvacsora táplálékával megerősödve hirdetjük: az út az életbe a halálon át vezet. Krisztus halálán át. Méltó módon fogadni. Sokszor félreértett mondat. Nem a gyónás és az úrvacsora elválaszthatatlan kapcsolatára utal. A mai igénket megelőző szakasz arról szól, hogy vannak a gyülekezetben olyanok, akik az úrvacsorát összekeverik más étkezéssel, hiszen nem fogják fel a lényeget, hogy mi is az valójában. Méltó módon - ez azt jelenti: úgy megyek az Úr asztalához, hogy tisztában vagyok a szentség titkával. Hogy elfogadom: az valóban - még ha érthetetlen módon is - Krisztus valóságos teste és vére. Ez az elfogadás pedig csak a hit útján történhet meg. Rábízom magam: ő adja magát a kenyérben és a borban. Értem történik mindez, s értem válik jelenvalóvá a csoda: Isten éltető szeretete. ■ Hafenscher Károly (ifj.) Imádkozzunk! Köszönjük érthetetlen szereteted csodáját, Urunk! Táplálj és éltess önmagaddal. Nélküled üres élet és kegyetlen halál vár ránk. Kereszted azonban életet hozott. Veled miénk lehet minden! Ámen. NAGYPÉNTEK - 2Kor5,14-21 Célkeresztben a kereszt Az elmúlt hét végén gyülekezeti napokat tartottunk a piliscsabai Béthel Missziói Otthonban, és az egyik estére készítettem egy meditációs vetítést. A címe ez volt: Célkeresztben a kereszt. Sok ezer képet néztem meg az interneten, hogy kiválasszam a legmegfelelőbbeket, Találtam köztük keresztet a templomokon, kereszteket a temetőben, keresztet festményeken, keresztet a világi és egyházi hatalom jelképeként, keresztet a divatban, keresztet mint ékszert. Ezer meg ezer kereszt, hétköznapiak, megszokottak, átsiklik rajtuk a szemünk, észre sem vesszük őket. Hiába találkozunk azonban lépten-nyomon vele, napjainkban a kereszt nem a hit mélységeit fejezi ki. Nagypénteken is sok ember tekintete siklik át a felett az egyetlen kereszt felett, amely megváltoztatta a világot: Jézus keresztje felett. Pedig minden keresztnek erre az egyre kellene minket emlékeztetnie. Arra, amelyen Jézus áldozatul adta magát, hogy megbékítse Istent a világgal. Aki átéléssel olvassa el Jézus szenvedéstörténetét, vagy látta A passió című filmet, megborzad ettől a kereszttől. Istennel való megbékélésünknek, bűneink bocsánatának véres ára volt. Jézus keresztje nem szép, nem művészi, nem a hatalom jele, hanem brutális kínt, megaláztatást jelentő, kegyetlen kivégzőesz- köz. Egy egyetemista kérdezte meg: „Hogyan lehet a nagypénteket ünnepelni? Hogyan lehet egy olyan vallásban hinni, amelyik ünnepet szentel a borzalomnak, a kivégzésnek, a halálnak?” Azt válaszoltam neki: nem Jézus szenvedését, kivégzését, halálát ünnepeljük, hanem a szeretetet, amely legyőzte a halált. Pál apostol sem feledkezik meg erről, amikor a korinthusiaknak a keresztről ír. Elmondja, hogy Jézusnak meg kellett halnia, és erre ő maga mondott igent. Leírja, hogy mi az értelme Jézus halálának, és ezt azzal foglalja össze, hogy Jézus megbékéltette Istent a bűnös emberrel. Ha egyszer rádöbbennénk, hogy az általunk mindig szerető mennyei Atyának nevezett Isten bűnt gyűlölő, haragvó és büntető Úr, akkor értenénk meg annak a jelentőségét, ami a kereszten történt. Jézus odaállt Isten haragja elé, és elszenA VASÁRNAP IGÉJE vedte a bűn következményét, a halált. Azt az ítéletet, amely ránk lett kimondva. Miután Jézus elhordozta büntetésünket, lezárult a bűn-ügy. Az igaz Bíró meghozta az ítéletet, hogy a világon minden bűnt a Jézus nevű vádlott követett el, és az embert bűncselekmény hiányában felmentette. Isten megbékélt velünk, emberekkel. Ez nagypéntek történésének, Jézus kereszthalálának értelme. Nagypénteken azonban túl kell lépnünk az emlékezésen. Jézus keresztjére nézve észre kell vennünk, hogy annak, ami egykor történt, következményei vannak személyes életünkre nézve. A kereszt két szára két irányt jelöl. A függőleges az Isten és az ember között történt megbékélést mutatja, a vízszintes azt, hogy embertársainkkal is megbékéltet Jézus Krisztus keresztje. Ez hosszú, egész életünkön át tartó folyamat. Jézus szava, amely arról szól, csak az lehet az ő tanítványa, aki naponta felveszi a maga keresztjét, erre figyelmeztet. Megbékélni embertársainkkal, talán éppen a házastársunkkal, családtagjainkkal, munkatársakkal, szomszédokkal; megbocsátani azoknak, akik ellenünk vétettek - ez a mi keresztfelvételünk. Erre kap erőt az, aki megbékélt Istennel. De az emberekkel való megbékélés nélkül hiteltelenné lesz az Istennel való megbékélésünk. így lesz Jézus keresztje az élet forrása, mert benne valósul meg Isten irántunk való megbocsátó szeretete és a mi embertársaink iránti megbocsátó szeretetünk. A középkorban Jézus keresztjét az élet fájaként is ábrázolták, amely zöldell, virágzik, és gyümölcsöt terem. Pál apostol azt mondja: ha valaki Krisztusban van, új teremtés az; a régi elmúlt, és újjá lett minden. A nagypéntek angol elnevezése Good Friday, ami azt jelenti, hogy jó péntek Jó péntek, amikor Jézus szenvedésére és kereszthalálára emlékezünk? Amikor passiót olvasunk? Amikor azt énekeljük temp\ lomainkban, hogy „e nagy nap fájdalmát, / Ó, ember, gondold meg” (EÉ 211)? Nem inkább szomorú vagy tragikus pénteknek kellene hívnunk ezt a napot? Nem egy szerencsétlen nap, főleg ha 13-ára esik? Az angol elnevezés arra utal, hogy nagypéntek nem a történelem fekete napja, nem olyan, mint szeptember 11. vagy mint annyi más hasonló. Hanem Good Friday, jó péntek, mert a jó hír, az evangélium szólal meg ezen a napon: Jézus Krisztus kereszthalálával Isten megbékéltette magával a világot, és elkezdődött a világ újjáteremtése. Ma mindannyiunknak szól az üzenet: békülj meg Istennel, és új teremtéssé leszel. ■ Balicza Iván Imádkozzunk! Istenünk, engedd, hogy ne közönyösen, megszokottan tekintsünk jézus Krisztus keresztjére, ne is másokat, egykor élt embereket okoljunk érte, hanem meglássuk benne, hogy a mi bűneink fölött kimondott ítéletedet hajtottad végre, felismerjük és elfogadjuk a keresztben felénk nyújtott békejobbodat. Ámen. NAGYSZOMBAT - iPt 3,18-22 Megtartotta a szombatot... Nagyszombat értelmezése kezdettől fogva sok spekulációra ad okot a teológusoknak. A legszellemesebb az a magyarázat, hogy Jézus, akit gyakran vádoltak a farizeusok azzal, hogy megszegi a szombatot, most maradéktalanul eleget tesz a munkatilalom parancsának: noha mások életét szombaton is megmentette, saját életét csak a szombat elmúltával veszi föl újra. Egy első században keletkezett apokrif, Nikodémus evangéliuma azt is tudni véli, hogy Jézus a nagyszombati nyugalom idejét mire használta. Leírja az alvilág urának, Hadésznek a sátánnal folytatott párbeszédét. Hadész a sátán szemére veti telhetetlenségét, amiért nem éri be azzal, hogy a földön élt bűnösök lelkét ott tarthatja fogva, hanem még az egyetlen Igazat, Jézust is oda akarja hozni... Hadész érzi, hogy ereje kevés az Igaz fogva tartására, sőt miatta az Ádám halála óta ott raboskodó lelkek fölötti hatalmát is el fogja veszíteni. És valóban, Jézus az őt kísérő angyalsereg élén erővel töri fel Hadész birodalmának érckapuit, és diadalmas hadvezérként vonul be az alvilágba, miközben az angyalok a 24. zsoltár 7. versét éneklik: „Emeljétek föl fejeteket, ti kapuk, emelkedjetek föl, ti ősi ajtók, hogy bemehessen a dicső király!" Az érkező Úr eloldja rabláncáról Ádámot és az ősatyákat a többi ószövetségi elhunyt kegyes leikével együtt, majd diadalmenetben vezeti ki őket. Hadészt pedig láncra vereti, jelezve, hogy a földi halandók lelke fölött most már egyedül ő, az Úr rendelkezik. Hogy Péter apostol ismerte-e Nikodémus evangéliumát, vagy éppen ez utóbbi íródott az apostol szavainak („így ment el a börtönben levő lelkekhez is, és prédikált azoknak...”- 19. vers) ihletésére, nem tudjuk eldönteni. Akárhogy is van, Péter levele nem a túlvilágon történtekről tájékoztat, hanem Krisztus halálának és pokolra való alászállásának a keresztséggel való kapcsolatára mutat rá. Azt állítja, hogy miként Nőé bárkája - igaz, csak nyolc ember számára - a megmenekülés eszközének bizonyult az akkori világot sújtó özönvíz hullámaiból, úgy a ke- resztség mindannyiunk számára a bűn végső ítéletéből, a halálból és a kárhozatból való megmenekülés eszközévé lett. Igaz, a bárkán tartózkodóknak is részük volt az özönvíz katasztrófájában, de nem merültek el, hanem az ítélet elmúltával új élet lehetőségét nyerték. így a megkeresztelteknek is el kell szenvedniük a halált, de nem merülnek el benne örökre, hanem a megfeszített, de föltámadt Krisztussal való közösségben új, el nem múló élet lehetőségét nyerik. Mert a keresztség - miként Pál apostol vallja Róm 6,3-ban - Krisztus elválaszthatatlan társává tesz bennünket a halál elszenvedésében, de ezáltal legyőzésében is. Mert Krisztus, mint az egyetlen Igaz, éppen azzal győzte le a halált, hogy isteni hatalmát önként korlátozva, a mennyei Atya iránti engedelmességből és irántunk való szeretet- ből elszenvedte azt. Csodálatosan fejezi ki Krisztus halálának legmélyebb értelmét a keleti egyház húsvéti liturgiájában újra meg újra ismétlődő mondat: „Föltámadt Krisztus halottaiból, halállal tiporva el a halált, és a sírban lévőknek életet ajándékozva.” Krisztus eme diadalának záloga a ke- resztségünk, mely - miként Péter vallja - „nem a test szennyének lemosása, hanem könyörgés Istenhez jó lelkiismeretért a feltámadt jézus Krisztus által”. Mert a halál nem önmagáért, földi létünk véges voltáért lett számunkra ítéletté. A bűn vált a „halál fullánkjává”, és emiatt lelkiismeretünk csak rettegve tud gondolni a bűnt gyűlölő Istennel való szembesülésre. Krisztus halála Isten bűnbocsátó szeretetének megkérdőjelezhetetlen jele, amelyre nézve lelkiismeretünk megbékélten, örömteli várakozással tekinthet az Istennel való találkozás elé. Találóan mondja Luther a Nagy káté keresztségmagyarázatában, hogy ke- resztségünk bőséges mindennapi feladattal lát el bennünket: „A megtérés A VASÁRNAP IGÉJE ugyanis valójában nem más, mint a keresztség..., ha tehát megtérésben élsz, a keresztségben jársz, amely nemcsak jelzi, hanem munkálja: elindítja és ösztönzi (...) az új életet, mert benne kapunk kegyelmet, lelket és erőt arra, hogy elnyomjuk az óembert, és előjöjjön és megerősödjék az új. A keresztség tehát mindig érvényben marad, és még ha elszakadunk is tőle, és vétkezünk, akkor is mindig szabad utunk van hozzá, hogy újra leigázzuk az óembert. (...) A megtérés tehát nem más, mint visszafordulás és visszatérés a kereszt- séghez. (...) A keresztséget tehát mindennapi ruhánknak kell tekintenünk, azt kell viselnünk állandóan, hogy mindenkor a hitben és annak gyümölcseiben éljünk...” ■ Véghelyi Antal Imádkozzunk! Urunk, add Szent Lelkedet, hogy a halálodról való megemlékezés föltámadásod erejével töltsön el minket. Amen.
