Evangélikus Élet, 2007 (72. évfolyam, 1-52. szám)
2007-04-01 / 13. szám
4 2007- április i. KERESZTUTAK ‘Evangélikus Éltó ■ i wmm hmm Protestáns házashétvége-találkozó Március 24-én közel hetven házaspár volt jelen Győrben az első protestáns házashétvége-talál- kozón. Egyházunkban már három éve, a református egyházban pedig két éve indult el a Házas Hétvége mozgalom. Évente egy közös hétvégét tartanak, amelyet kisebb közösségi összejövetelek követnek. A mostani találkozón olyan párok gyűltek össze, akik már részt vettek a mozgalom egyik alappillérének számító „első hétvégén”... Milyen is volt elindulni arra a hétvégére? A feleség már nagyon várta, és bízott benne, hogy ott majd jól kipanaszkodhatja magát, a férje és a többiek pedig igazat adnak neki. A férj rendesnek érezhette magát, hiszen engedett feleségének: „jól van, ha annyira szeretnéd, menjünk el erre a házas valamire." Ott vagyok a házas hétvégén. Péntek van. Ülök, és hallgatom az érzéseiket már megfogalmazni képes vezető párokat, akik röviden, tömören, de mérhetetlenül emberien és őszintén beszélnek. Magukról, de valójában rólam. Vagyis rólunk, kettőnkről. Talán elhiszem nekik, hogy Isten nem teremt selejtet. Talán elhiszem, hogy nem csak attól vagyok értékes, amit teszek, amit teljesítek, amit megígérek A másikfelem vágyna rá, hogy önmagamért szerethessen, de alaposan megnehezítem a dolgát. Ott vagyok a házas hétvégén. Szombat van. Ahogy ott ülünk és kettesben keressük a kérdésekre adandó válszokat és az elásott kincseket, egyszer csak belép közénk az Isten. Majd megtelünk szerelemmel. Isten persze addig is ott volt, mi meg addig is szerelmesek voltunk Nagyjából. Kivéve, amikor zsörtölődtünk amikor nem siettünk annyira haza, amikor mással egyre többet beszélgettünk illetve amikor az egész házaséletet már nem találtuk annyira izgalmasnak mint az elején. Vagy amikor már azt is elfelejtettük hogy ennek izgalmasnak kellene lennie. Egy házas hétvége vasárnapján már teljesen világos, hogy a jónál is van jobb. Világos, hogy a kánai menyegzőn jézus a jó bor után hozta a még jobb bort. jézus behívható a jó házasságba is, hogy még jobb legyen. ■ Ittzés Szilvia A Duna Tv május 5-én mutatja be a találkozóról és egyben az egész mozgalomról készült összeállítását. Megkerült a harangocska Öt évtized után újra megszólalhatott a Fébé Evangélikus Diakonissza Egyesület harangja; szentelésére március 21-én került sor a budai Fébé anyaház épületében. Az ötvenes évek elején - az egyesületi épületek államosítása miatt - a diakonissza testvéreknek el kellett hagyniuk a piliscsabai Béthel otthont; az ott használt harangot egy magánház padlásán rejtették el. Nemrégiben került elő, és most dr. Eabiny Tamás, az Északi Egyházkerület püspöke istentisztelet keretében szentelte fel a még élő diakonissza testvéreknek, a nyugdíjas lelkészotthon lakóinak és Veperdi Zoltánnak, az egyesület lelkészének a jelenlétében. Horváth-Hegyi Olivér felvételén Nyári Erzsébet diakonissza egy Túrmezei Erzsébet-verset szaval. Közös missziói konferencia Először rendezett közös missziói konferenciát a Magyarországi Református és Evangélikus Egyház. A berekfürdői Megbékélés Háza Református Konferencia-központban március 22-24. között megtartott tudományos tanácskozás központi témája Az egyház mint diaszpóra volt. A mintegy ötven református és evangélikus lelkész többek között vetített képes előadást láthatott a szórványokban élő erdélyi közösségekről, valamint előadásokat hallhatott a nagyvárosi és vidéki szórványhelyzetről. A konferencia célja az volt, hogy lefektessék az egyház örök „szétszóródottságá- nak” a teológiai alapjait. Az „alulról”, lelkészek által kezdeményezett közös gondolkodás eredményeképpen megfogalmazták: két irányból közelíthetjük meg a mikroközösségek életét. Egyrészt ha a szórványhelyzetre mint a kereszténység természetes, az Újszövetségből is ismert állapotára tekintünk, akkor szolgálatunkat, lehetőségeinket áldásnak, ajándéknak foghatjuk fel. Másrészt a szórványosodás, a gyülekezetek leépülése a szekularizáció elleni eredménytelen harc következménye is lehet. A szervezők középtávú tervei között szerepel, hogy megismerjék, összefogják, képezzék és segítsék az immár teológiai alapokkal „megtámasztott” diaszpóraegyházban szolgáló lelkészeket. ■ FIorváth-Hegyi Olivér felvétele ► Az Evangélikus Élet múlt heti száma első oldalon adott hírt a március 16-18. között lezajlott, ökumenikus szervezésű akcióról, melyben összesen ezerkétszáz fiatal aktivizálta magát, és több mint száz szociális, illetve ökológiai projektet valósított meg az ország számos helyszínén. Ha összeadjuk az önkéntes munkával töltött hétvégi órák számát, mintegy harmincezer munkaórát kapunk... Az alábbiakban - ígéretünkhöz híven - részletesebben is igyekszünk beszámolni arról, hogy mi mindenre futotta a keresztény fiatalok lelkesedéséből. Bár jó ötletekért nem feltétlenül kell a szomszédba menni, a „72 óra" ötlete történetesen Ausztriából jött, ahol - az ottani karitásszal karöltve - a Katolikus Ifjúsági Mozgalomnak már kétszer sikerült megszerveznie az akciót. Múlt év őszén meg tudták nyerni fő médiapartnernek a Hitradio Ö3 nevű rádióadót, így az egyházi kezdeményezés hetvenkét órára a világi médiában is központi téma lett. (Az akciót egyébként megszervezték már a németországi Rajna-vidé- ken és Svájcban is.) Magyarországon ökumenikus összefogással valósulhatott meg a 72 óra kompromisszum nélkül - a katolikus, a református és az evangélikus egyház ifjúsági és diakóniai szolgálatainak együttműködésével, az Ökumenikus Ifjúsági Iroda (OKI) koordinálásában. (A projekt felett Balás Béla kaposvári megyés püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia [MKPK] Ifjúsági Bizottságának elnöke, Spányi Antal székesfehérvári megyés püspök, az MKPK Karitász Bizottságának elnöke, dr. Bölcskei Gusztáv püspök, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke és Gáncs Péter, a Magyarországi Evangélikus .Egyház ifjúságért felelős püspöke vállalt védnökséget.) Ökumenikus közmunka Országszerte március 16-án, péntek reggel kezdődött meg a „visszaszámlálás”. A debreceni reformátusok mintegy húszfős csapata a néhány hete leégett Dobozi úti lakótelep előtt kis megnyitóünnepséget tartott, melyen Bosák Nándor debrecen-nyíregyházi katolikus és Bölcskei Gusztáv református püspök is részt vett. Bizonyítandó, hogy valóban szívügyüknek tekintik a kezdeményezést, ők maguk is felvették a védőmaszkot, és beálltak a fiatalok mellé lekaparni a panelház lépcsőházának faláról a ráégett kormot. Ezzel párhuzamosan az ország még legalább ötven helyszínén indult el a munka, többek között Kecskeméten, Szegeden, Pilisen, Budapesten, Székesfehérvárott, Pápán, Sopronban és Pécsett - hogy csak néhány csomópontot említsünk. A Nyíregyháza melletti Ramöcsahá- zán tizenhét fiatal - az ezerötszáz lelkes falu ifjúságát összefogó református lelkész, dr, Gaál Sándor vezetésével - a parókia területén egy játszótér megépítésén, focipálya lebetonozásán, illetőleg bicikliraktár építésén dolgozott. A „72 óra” odalátogató koordinátorai (az ÖKI és a három felekezet ifjúsági referensei) örömmel figyelték, ahogy a sok szervezés eredményeképpen megvalósul valami. A betonkeverőnél dolgozó fiúknak talicskán hordta az egy szem lányka az alapanyagot - készült a focipálya -, míg a csapat másik része Tarzan-hintát készített. A ramocsaházi csoporttal töltött pár óra alatt nem kerülhette el a szervezők figyelmét a lelkipásztor sugárzó személyisége: szelídsége, alázatossága és a bizalom, amellyel az ottani fiatalok körülvették őt. A tiszafüredi „Szivárvány-ház" Fogyatékosok Református Otthonába Debrecenből utaztak át fiatalok; ott is éjszakáztak. A hétvégén rendíthetetlenül kertészkedtek, nagy segítséget nyújtva ezzel az otthon fenntartóinak, akik az épület és a kert gondozási költségeit egyébként nagyon nehezen tudják kifizetni. A kemény fizikai munkában elfáradt fiatalok este pirospozsgá- san, kimerültén, de jókedvűen vacsoráztak együtt, azután kártyáztak, beszélgettek, mielőtt nyugovóra tértek volna, erőt gyűjtendő a másnapi munkához. Egyébként is általános tapasztalat volt, hogy az együtt töltött 72 óra igen jó közösségépítő hatással bírt. Budapesten több projekt is megvalósult. A Bajcsy-Zsilinszky Kórház X. kerületi Méhes utcai, Paula nevű elfekvőjében százötven betegre három nővér jut. Itt égető probléma a gondozottak fürdetése, így elsősorban ebben segédkeztek a fiatalok. Ellátogattak önkéntesek a Bet- hesda Gyermekkórházba is, ahol katolikus testvéreikkel együtt evangélikusok, a Budapest-Fasori Evangélikus Gimnázium diákjai is besegítettek az Alagi utca 3. szám alatti missziós ház építkezésébe. A 72 óra kompromisszum nélkül az ökumené terén sem kívánt kompromisszumot. Számos projektről lehetne még beszámolni: volt erdőtakarítás, játék és beszélgetés nevelőotthonos gyerekekkel, menekülttábor-látogatás, szórakoztató műsor öregek otthonában és egy gyermekosztályon, mozgássérült fiatalember tanyai lakóhelyének rendbehozatala és így tovább... Ugyanakkor érdekes, hogy faluhelyen nehezen fogadták el a segítő kezet. Az emberek nem szívesen engedték, hogy idegen emberek bepillantást nyerjenek mindennapos nehézségeikbe. Inkább szemérmesen eltitkolták gondjaikat, hiába ajánlkoztak a fiatalok, hogy szívesen kilenc fiatal, akiket menet közben egyre nagyobb örömmel töltött el a közös munka. Pilisen igen sokan megmozdultak a hívó szóra. Pángyánszky Agnes evangélikus lelkész leveléből idézünk: „Az Ifjúsági Osztály lelkesítő felhívása nyomán a hétvégén mi is belevágtunk a 72 óra kompromisszum nélkül elnevezésű önkéntes mozgalom szervezésébe. Tizenöt fiatal vett részt kis- és nagyifjúságunkból ezen a (számunkra) kétnapos alkalmon. Nagy öröm volt látni a fiatalok lelkesedését és örömét! A két nap alatt segíteni tudtunk a gyülekezeti tagok közül két idős néninek a kert ásásában, gereblyé- zésében. Egy olyan idős házaspárnál takarítottunk, akik hatvanéves mozgássérült lányukat nevelik; nyolcvanévesen már elég nehezen bírják vele a munkát... Kihoztunk a helyi nevelőotthonból gyerekeket, és játszottunk velük. Egy kis idő arra is maradt, hogy a templomkertben lévő vakondtúrásokat legalább látszólag elegyengessük. A fiatalok itt aludtak a parókián, magunknak vásároltunk be, és ők maguk, főztek! A rászánt időn kívül a két nap nem igényelt túl sok szervezést sem; a program adta magát, volt idő áhítatra, beszélgetésekre, inter- generációs ismerkedésre és sok-sok fontos és jó élmény megszerzésére.” Szorgoskodás Székesfehérvárott könnyítenének terheiken. A diakóniai otthonokban, kórházakban azonban két kézzel kapkodtak a jelentkezők után; ezen intézményekben bőven elkelt volna még nagyobb létszámú segéderő. Evangélikus részvétel Evangélikus részről is több csoport vállalta a kompromisszum nélküli hétvégét. Körmendy Petra Kornélia székesfehérvári és egyetemi lelkész egy hétfős csoporttal dolgozta végig lelkesen a három napot. Elsőként egy segítségre szoruló fehérvári gyülekezeti tagnak a kertjét, másnap a táborhelyszínként is szolgáló tordasi parókia elhanyagolt padlását tették rendbe (ezer darab ott tárolt ablak le- hordása után jó kis izomlázzal zárva a napot). Harmadik napjuk a templomkert rendbetételével telt Fehérvárcsurgón. Mint Petra elmondta, valamennyien szívesen vennének részt máskor is ilyen akcióban. Hasonló tapasztalatokról számolt be Sághy Balázs evangélikus lelkész is Agfal- váról. Elmondása szerint „döcögős lelkesedéssel” indult ugyan a nap, ám délutánra rendkívüli kedvvel dolgozott a Sopronban tizenöt fiatal erdőt takarított, illetve látogatást tettek két idősotthonban is. „Ami megindult ezekben a napokban, az egy vékony erecske. Ha megtalálja az Úrtól rendelt medret, folyam lehet belőle...” - írta levelében vezetőjük, Hegyi Péter tanár. Zárszó helyett Ez a hétvége valójában ismerkedés volt Magyarország számára a „72 órával". Az akció elérte célját. Bebizonyosodott, hogy a fiatalok mozgósíthatók. Azzal, hogy két hónap leforgása alatt ezerkétszáz fiatalt össze lehetett szedni a jó cél érdekében, talán bizonyítást nyert az is, hogy a „társadalmi szolidaritás” és a „környezetvédelem” nemcsak a tárgyalóasztalok pogácsái mellett hangoztatott szlogen, hanem megélt valósággá transzformálható fogalom. A 72 óra kompromisszum nélkül 2008 őszén - osztrák testvéreinkkel közösen - lesz ismét megrendezve. Bevonják a szekuláris médiát is, hogy a templomok falain kívül is hírértéke legyen: ilyen is lehet a világ! ■ Frenyó Anna
