Evangélikus Élet, 2006 (71. évfolyam, 1-52. szám)
2006-11-12 / 46. szám
"Evangélikus ÉletS ÉLŐ VÍZ 2006. november 12. 9 „Temcsi” helyett Isten iskolájában HETI ÚTRAVALÓ ► „Ne feledkezzetek meg vezetőitekről, akik az Isten igéjét hirdették nektek. Figyeljetek életük végére, és kövessétek hitüket." (Zsid 13,7) - Tessék mondani, ha lenne is rá igény, van erre idő manapság? Nem az elfeled- kezésre, hanem a figyelésre és a követésre... így mindenszentek idején a villamoson akaratlanul is hallott beszélgetés foszlánya szólt emígyen: „Jaj, annyi dolgom van, és még ki kell menni a temcsibe is...” Hát igen, ez is az emlékezés egyik formája. Mégpedig egyre gyakoribb formája. Fakad-e ilyenből hálaadás azokért, akik előttünk jártak? Azokért, akik tanítottak, neveltek és értékeket adtak át? De nagy üzlet lett a lelkiismeret megnyugtatása, a lényegéből kifordult emlékezéstorzó! Erről a virágboltosok és a mécseskészítők tudnának beszámolni. A Biblia két mondattal „teszi helyre” eltorzult világunk torz emlékezéseit. De nemcsak helyre teszi, hanem új irányt és új dimenziót ad „figyelésünknek”. Nemcsak emlékezni, hanem figyelni tanít - nem csupán azokra, akik a következő nemzedékek biológiai és szellemi szükségleteiről gondoskodtak, hanem Isten igéjének hirdetőire is. És nemcsak figyelni, hanem hitüket követni is megtanít. Ezt pedig a „temcsibe" járók nem élhetik át. Azoknak viszont, akik november 4- én, szombaton Surdon ott voltak az evangélikus gyülekezet hálaadó napján, Isten lehetőséget adott arra, hogy a mindenható örök Istentől tanulják meg az emlékezés méltó módját az igén és szerető szíveken keresztül. Jó volt ezt a tantárgyat is tanulni az Úr iskolájában. Mennyei Gazdánk áldott eszközöket, szájakat, kezeket, fejeket és szíveket használt fel ezen a bemutató tanításon. Szemerei János esperes az igehirdetéssel, Smidéliusz Zoltán és Deme Dávid lelkészek az oltár előtti és a köszöntéskor mondott igével, Smidéliuszné Drobina Erzsébet helyi lelkész a rendkívül szerteágazó és mindenre figyelő szervezéssel, a gyermekek és a fiatalok verssel, mécsesgyújtással és virágokkal, a népviseletbe öltözött asszonykórus énekkel szolgáltak, a gyülekezet számos tagja pedig a gazdagon terített asztalok elkészítésén fáradozott két kezével. És mindannyian Isten eszközei voltak a szívükkel... Mi is történt Surdon? - Ilyen felvezetés után akár kíváncsi is lehet rá az olvasó. A több mint négy évszázada fennálló gyülekezet megemlékezett lelkészeiről és tanítóiról. Azoknak a nevét, akiké fennmaradt - és, hála Istennek, legtöbbjüké fennmaradt -, felolvasták, majd egy-egy mécsesláng gyulladt fel emlékükre. Ezenkívül három, korábban itt szolgáló és Isten igéjét a szívekig eljuttató lelkészre külön is emlékezhettek az egybegyűltek; elsőként a 18. századból Kuzmics Istvánra, aki vend nyelvre fordította az Újszövetséget. A templom falán lévő, magyar és szlovén nyelvű emléktáblája emlékezteti a helybelieket és a látogatókat a tudós, hitvalló lelkészre. Másodikként a 19. századból az 1833-ban elhunyt Remete Mártonra, akinek az azóta erdővé vált ótemetőben egyedüliként megmaradt, széttört síremlékét Smidéliuszné Drobina Erzsébet találta meg. A lelkésznő kezdeményezésére a gyülekezet felújíttatta és a templom mellett újra felállíttatta a sírkövet. A 20. századból pedig a tavaly elhunyt Pusztai Lászlóra, a jelenlegi lelkész közvetlen elődjére, a falu díszpolgárára emlékezhettek az életútját bemutató kiállítás megnyitója kapcsán. Remete Márton kései és Pusztai László közvetlen leszármazottai is meg- hatottan vettek részt a hálaadáson. Ezen az ünnepen helybeliek és vendégek együtt tanultak figyelni az igét hirdető korábbi lelki vezetők életére és követni hitüket, vagyis Jézus Krisztus nyomában járni, ahogyan ők is tették. ■ Garádi Péter Vallásos vagyok vagy hívő? ► „Sokszor megüti a fülemet ennek a két szónak az egymással való szembeállítása: vallásos vagy hívő. És nem igazán értem, hogy mi köztük a különbség! Számomra ez a két fogalom tulajdonképpen szinonim jelentést hordoz. Hívő vagy vallásos az az ember, aki hisz Istenben, megkeresztelkedett, és templomba jár. A többi, vagyis az, hogy az elméletből mit vitt át a gyakorlatba, úgyis kiderül a hétköznapi életfolytatásából. A vallásosság számomra azt jelenti, hogy az ember nem a világ szerint cselekszik. Talán a hívő lét még ennél is többet, mélyebbet takar?” Kedves Sándor! A Seregek Urának engedelmességre hívó szavaival üdvözlöm (Jer 7,23), és egyben meg is köszönöm értékes sorait, őszinte istenkereséséből fakadó kérdését. Kiváló a megfigyelése, valóban gyakorta találkozunk a vallásos és a hívő melléknév egymással való szembeállításával. De nem véletlenül! Ősidőktől létező szembeállítás ez! Hiszen a mi Urunkat, Jézus Krisztust nem a hitetlenek juttatták keresztfára, hanem a vallásos emberek. Olyan emberek, akik istentiszteletre jártak, sőt a törvényeket a legapróbb részletekig be kívánták tartani, de akiknek a szíve mégis nagyon messze volt az élő Isten szívétől. Csupán színlelték, hogy szeretik az Urat, de valójában az embereknek akartak tetszeni. Fontosabbnak tartották a begyakorolt magatartásformákat, a szertartások és hagyományok aprólékos betartását, mint az igének való engedelmességet. Nem engedtek Isten Lelkének, mert akkor meg kellett volna alázniuk magukat, így inkább gyilkos indulatokra gerjedtek az Úr Jézus iránt, aki leleplezte őket. „Óvakodjatok a farizeusok kovászától, vagyis a képmutatástól” - mondta (Lk 12,ib), és ezzel mindörökre kijelentette, hogy a vallásos máz sem képes elfedni a szív romlottságát. Érdemes áttanulmányozni a követkeEVÉLET LELKI SEGÉLY ző igehelyeket az Újszövetségben: Mt 6,1-4; Mt 7,1-5; Lk 11,37-54; Lk 20,21-26; Lk 20,46-47. Részletesen feltárják előttünk a vallásosság természetét! És mindez persze nem csak Jézus korának vallásos kegyeseire vonatkozik... Sándor leveléből kiderül, hogy saját szóhasználatában a vallásosság pozitív értelmű kifejezés. A hit megélését jelenti a világi életformával szemben. Pedig a vallásosság éppen hogy megakadályozza a hitben való növekedésünket. A fi- kuszpálma a Hawaii-szigeteken óriásira nő, de figyeljük csak meg, mi lesz vele a mi éghajlatunkon! Hogy kiteljesedhessünk, a hit klímájára van szükségünk, nem pedig a vallásosságéra. Nézzük csak, milyen a vallásos (én inkább így szeretem mondani: vallásosko- dó) ember Jézus szerint, a mára aktualizálva! Legelőször is az jellemzi, hogy óriási az egója (énje), amely saját öniga- zultságából emelt trónján ül. Jaj de szereti, ha dicsérik őt, ha véleményét kérik, és kegyeit keresik az emberek! És jaj de meg tud sértődni, ha mellőzik, ha hanyagolják, ha nem veszi már körül régi „udvartartása”! A gyülekezetben ők azok, akik csak akkor vesznek részt a különféle szolgálatokban, munkálatokban, hogyha erre személyesen biztatják, felkérik őket, és jutalmul a főhelyet biztosítják számukra. A vallásos ember nem viseli el, ha intik, megfeddik. Szívesen megy a templomba, mert ezzel tekintélyét növelheti, és mert ez is szokásgyakorlatának része, de az irritálja, ha a prédikáción keresztül tükröt tart eléje Isten igéje. Talán gyönyörű szavakkal imádkozik, és igéket citál fejből. De mást tesz, mint amit vall. Nagyokat bólogat, amikor társaságában a világ általános erkölcsi állapotát súlyosnak ítéli meg valaki, sőt örömmel tetszeleg az ítélőbíró szerepében, ha mások bűnei vannak terítéken. De önmagát képtelen megalázni az Úr előtt. Mélyen hallgat személyes kudarcairól. Mindenkiben hibát keres. Mivel embereket követ és tisztel, folyton csalódik. Sohasem felel meg számára a mindenkori lelkész, a helyi vagy országos elöljáró munkája. Ugyanakkor előszeretettel hódol a rangos és vagyonos személyeknek. Mindene a pozíció és a pénz! Jól ismeri a kiskapukat. Nem bánja, ha egy kicsit tisztességtelen az, amit tervez. Mert az olcsó kegyelmet vallja, és két úrnak szolgál. Életének mottója így hangzik: „Istenke legfeljebb egy kicsit félrenéz, aztán meg úgyis megbocsátja!” Ha környezetében valaki mást mond vagy tesz, mint ahogy az tőle a helyi szokások és hagyományok alapján elvárható lenne, a vallásoskodó féktelen haragra gerjed. így az ilyen ember mindig a legfőbb akadálya az igaz istentiszteletnek, az Úr útján való haladásnak, „jaj nektek, törvénytudók, mert magatokhoz vettétek az ismeret kulcsát: ti nem mentek be, és azokat is megakadályozzátok, akik be akarnak menni.” (Lk 11,52) Azt gondolom, hogy ezek után már nem kell hangsúlyozni, hogy mekkora különbség van a vallásoskodó magatartás és a valódi Krisztus-követés között! Ez utóbbi az Istenbe vetett mély bizalom, a neki való tetszés keresése. A szív megtört alázata, az igéhez szabott életvitel, a kereszthordozás, a mértékletesség és megelégedettség. Érdemes megengednünk, hogy Isten Szentlelke megvizsgáljon bennünket: vallásos vagyok vagy hívő? Még ma, amíg van bocsánat! Áldott átvilágítást kíván minden kedves olvasónak: ■ Szókéné Bakay Beatrix Leveleiket „Lelki segély" jeligével várjuk szerkesztőségünk címére. Kérjük, jelezzék, hozzájárulnak-e ahhoz, hogy a levelükre adott válasz lapunkban is megjelenjen. íme, most van a kegyelem ideje! íme, most van az üdvösség napja! (zKor 6,2) Szentháromság ünnepe után a 22. héten az Útmutató reggeli és heti igéi arra tanítanak, hogy miként lehet az ítélet számunkra a kegyelem idejévé és a szabadulásunk napjává. „Ezt mondja az Úr: A kegyelem idején meghallgatlak, a szabadulás napján megsegítlek." (Ézs 49,8) Ezért „Uram, taníts úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szívhez jussunk"! (Zsolt 91,12; LK) „Az ítéletnap azért jön, hogy megváltson a bűntől mindenkit, aki erre vágyik. Krisztus azt mondja, hogy az ő eljövetele megváltás. Ez örömnap az egyház számára, melyre sóvárogva vár az Isten népe.” (Luther) Most még tart a „kelle- metes idő, Isten jókedvének ideje” (Károli) - számunkra „csak” halálunk napjáig! „Mert az Isten országa közöttetek van!” azon a napon, amelyen az Emberfia megjelenik”, megtörténik a végső, a nagy szétválasztás; ez az ítélet az egész emberiségre kiterjed (Lk 17,21.30). De az Úr Jézus követői az ideig való s örök életüket is az ő jelenléte alatt tudják, mivel „az Úréi vagyunk. Mert Krisztus azért halt meg, és azért kelt életre, hogy mind a holtakon, mind az élőkön uralkodjék." (Róm 14,8-9) Jézus „csónakszószékről” tanított az Isten országáról: .Akinek van füle a hallásra, hallja" (Mk 4,9) a magvető példázatát! Fogadja be a testté lett, az írott és a hirdetett Igét, hogy megtérhessen, és így bűnei megbocsáttassanak a kegyelem idején! Mert a nagy megpróbáltatáskor, „azokban a napokban olyan nyomorúság lesz, amilyen (...) nem volt, és nem is lesz; (...) a választottakért azonban, akiket Ó kiválasztott, megrövidítette azokat a napokat” (Mk 13,19-20). Vegyük komolyan ítélet előtt a szeretetre és a tiszta életre szóló hat buzdítást, tudván, hogy a szentséget a kegyelem hozza létre a szívünkben. Reformáció népe! A mi Urunk az örök Vagyok: „Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz. Különféle idegen tanításoktól ne hagyjátok magatokat félrevezettetni.” (Zsid 13,8-9) Mert ezekben az utolsó időkben sok Antikrisztus támad; ezek a hamis tanítók megtévesztő evangéliumot hirdetnek, s tagadják, hogy Jézus Isten Fia. De mi maradjunk meg Krisztusban! S a Szentlélek kenete által vallhatjuk Jézust Messiásnak. Az az ígéret pedig, amelyet ő maga ígért nekünk, az örök élet." (íjn 2,25) S ha hit által egyedül Krisztust valljuk Úrnak, az ítélet napján ő nem fog megszégyeníteni minket. Gyötrődése helyszínén Jézus így figyelmezteti mindenkori tanítványait: szüntelen „virrasszatok [Károlinál: vigyázzatok], és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek: a lélek ugyan kész, de a test erőtlen" (Mt 26,41). Az Emberfia második eljövetelekor az angyalokkal összegyűjteti választottait a világ minden tájáról; de az ítélet idejét csak az Atya tudja. Jézus mentő szeretettel háromszor is mondja - mindenkinek: „Vigyázzatok", hogy az ítélet napja valóban az üdvösség napjává lehessen sokak számára (Mk 13,33.35.37). Ezért most is „vigyázzatok, azt kiáltják / Az őrállók, s zengjen imádság” (KÉ 588,1)! Betelik az idő, „és Isten Fia éljő... / Az ítélő s megmentő” (EÉ 502,1)! ■ Garai András Cserkészötvenhat Az internet sokszínű óceánján szörfözve az alábbi izgalmas beszámolót találtam. „A Műegyetem hallgatói személyazonossági igazolvánnyal ellátva gyülekeztek. A téren a diákvezérek a rádió előtti tüntetésre hívták a megjelenteket. Az erdők visszhangoztak a »Rákosi a Dunába, Nagy Imre a kormányba!« jelszavaktól. A rádió előtt ÁVH-s őrök álltak, akik a tüntetőket szét akarták zavarni. Ez is csak akkor sikerült, amikor egy tank jelent meg az erdőből. A diákok elvonultak táboraikba, ahol meghallgatták Nagy Imre beszédét és egy helyszíni közvetítést a Kilián laktanyából: »Malélemek benzinre van szüksége, műegyetemisták, hozzatok üzemanyagot!« Az egyetemisták leleményességüket mutatták be, miközben ÁVH-sok igazoltatása és zaklatása mellett üzemanyagot is gyűjtöttek Maiéter részére. Vacsora után a diákokat menekülésre szólították fel a vezetők, mert a szabadságharcot az orosz beavatkozáson keresztül leverték. A menekülő diákok útját egy orosz tank és egy ÁVH-s csoport állta el. Szerencsére ekkor egy helyi szabadságharcos csoport megtámadta a tankot, felrobbantotta, és a már beállt esti homályban a diákok átszöktek Ausztriába. Ott a Vöröskereszt teával és keksszel várta a menekülteket. Szomorú hangulatban, tábortűz körül hallgatták Illyés és Márai verseit, amelyek a szabadságharc alkalmával íródtak. Csöndben elvonulva nyugovóra tértek a hazájukból elmenekült egyetemisták.” A fenti idézet nem a korabeli újságok oldalairól, még csak nem is történelemSZÓSZÓRÓ 43 _<-• CÁ "7_ If iúságirovat-gazda: Győré Balázs könyvek lapjairól, hanem a Külföldi Magyar Cserkészszövetség sajtóközleményéből származik. Ők ugyanis idei központi akadályversenyüket az 1956-os eseményekre emlékezve szervezték meg. A felidézett történelmi események ötven év után újra lejátszódtak, de ezúttal nem a pesti utcákon, hanem az Egyesült Államokban, a fillmore-i erdő szélén, a Sík Sándor Cserkészparkban.- A cserkészek lehetőség szerint minden táborukat egy-egy „keretmese” köré szervezik - tudtam meg Buday Barnabástól, a Magyar Cserkészszövetség megválasztott elnökétől. - Egy ilyen alkalom segíthet feldolgozni, minél hitelesebben átélni a történelmi eseményeket. A szervezőknek sikerült is ezt megvalósítaniuk, hiszen sajtóközleményük végén így fogalmaznak: ,,A kedves olvasó most talán csóválja a fejét: ez biztosan mind csak mese! Az igazság az, hogy harminchat órán át New York állam északnyugati részén lélekben újra 1956- ban Budapesten jártunk. Cserkészeink átélték szüleik, nagyszüleik életre szóló történelmi pillanatait.” Ők így emlékeztek. ■ Győré Balázs Bottá Dénes felvétele az új köztemető 301-es parcellájában készült
