Evangélikus Élet, 2006 (71. évfolyam, 1-52. szám)

2006-10-15 / 42. szám

‘Evangélikus ÉletS EVANGÉLIKUS ÉLET 2006. október 15. 3 Hálaadás Kossuth gyülekezetében Malomsoki megújulás ► Egyházunkban egyedül a sámsonházi gyülekezet mondhatja el, hogy Ma­gyarország egykori kormányzója, az evangélikus Kossuth Lajos a főfelügye­lője volt, méghozzá huszonhárom éven át. Az erre azóta is büszke, kétszáz­nyolcvan lakosú nógrádi falucskába temploma felépítésének százharminc­hatodik évfordulója alkalmából látogatott el dr. Fabiny Tamás, az Északi Egy­házkerület lelkészi vezetője október 8-án, vasárnap délelőtt, hogy a kilenc­ven százalékban lutheránus település lakóival együtt adjon hálát. A püspöki látogatás az öt évvel ezelőtt fölszentelt pásztói evangélikus temp­lomban kezdődött, amely jelenleg a sámsonházi anyagyülekezet filiája. A városiasodás következtében egyre fia­talodó és növekvő pásztói közösség mint fiatal leányegyházközség a 9 órai helyi istentiszteleten adott hálát, ame­lyet a gyermekek műsora nyitott meg Lőrincz Ldszlóné újonnan választott fel­ügyelő asszony vezetésével. Ezt köve­tően mentek át a gyülekezetek vezetői és tagjai a Cserhát és a Mátra találkozá­sánál emelkedő hegyre épített, hetven­hét lépcsőn megközelíthető sámsonhá­zi templomba. Mint Lehoczky Endre helyi lelkésztől megtudtuk, az épületet 1870-ben szen­telték fel. A gyülekezet ekkor már két­száz éve létezett, de az előző két temp­lom tűzvész martalékává lett, csakúgy, mint több paplakjuk. A kis közösség mindmáig megemlé­kezik őseiről, akik hitükhöz ragaszkod­va és egyházszeretetükről tanúságot té­ve száznyolcvan év alatt három templo­mot és négy parókiát építettek. Élni aka­rásukat bizonyítja, hogy a gyülekezet lelkésze gyalog ment Bécsbe, hogy ott szorgalmazza a templom építését. Fabiny Tamás az Útmutató aznapi igé­jéről beszélt, amelynek aktualitását mind­annyian átélhették a jelenlévők: ,Az Úr irgalma megmarad nemzedékről nemzedékre az őt/élőkön" (Lk 1,50) - fejtette ki a püs­pök. Mária éneke, a Magnificat megtanít bennünket Istent csodálni, mert ő, az Úr lát vendégül minket hajlékában akkor, amikor imádságra, énekre vagy asztala köré hív. Ezenkívül megtanít bennünket szeretni, amikor megtapasztaljuk, hogy a hangunk már csak visszhang az ő igé­jére, mert ő előbb szeretett minket. S vé­gül megtanít minket Istent dicsérni. „Ezt a hármat ne tartsd magadban, hanem add tovább” - buzdított a kerület veze­tője. Mindkét istentisztelet liturgiájában Lőrincz Csaba pásztói származású lelkész segédkezett. Délután Fabiny Tamás felkereste a község régi temetőjét; a gyülekezet presbitereinek kíséretében egy szál fe­hér virággal emlékezett meg egyik előd­jéről, a Sámsonházán lakó D. Kiss István­ról (1922-1935), a valamikori dunáninne- ni egyházkerület püspökéről, illetve imádsággal és énekkel adott hálát az előd szolgálatáért. Végül a régi temető­ből a faluháza felé vette útját a kis csa­pat, útközben az egykori püspöki lak­ban megtekintve A magyarországi szlovák lakodalmi népviselet a 20. század elején című kiállítást. ■ Horváth-Hegyi Olivér Újabb lépés az evangélikus egyházi ingatlanrendezés ügyében ► A Magyarországi Evangélikus Egy­házban az ingatlanrendezés az évenként bejelentett ingatlanügyek tárgyalása útján zajlik. A legutolsó egyeztető bizottsági tárgyalás ok­tóber 5-én, csütörtökön volt az Oktatási és Kulturális Minisztéri­um Szalay utcai épületében. Az ál­lam és az evangélikus egyház kép­viselői közötti találkozón történ­tekről Helfrich Pétert, egyházunk ingatlanrendezési osztályának ve­zetőjét kérdeztük.- Az államosítási hullám hazánkban 1948-ban az egyházi iskolákkal vette kezdetét, ezt 1949-ben az alapítványok megszüntetése és javaik elkobzása, majd a szerzetesrendek feloszlatása követte. A volt egyházi ingatlanok tulajdoni hely­zetének rendezésére a rendszerváltozás után kerülhetett sor, az 1991. évi XXXII. törvény alapján, amelyet az országgyű­lés 1991. július 22-én fogadott el. Az egy­házunkat érintő ügyeket 2011-ig rende­zik - fejtette ki az osztályvezető. A még öt évig tartó folyamat lénye­ge, hogy az állam a Magyarországi Evangélikus Egyház egyes gyülekezete­it aszerint kártalanította, illetve kártala­nítja, hogy azok az egykor tulajdonuk­ban lévő ingatlanokat természetben kérték-e vissza, vagy helyettük inkább pénzbeli kártalanításra tartottak igényt. Eddig kétszázhuszonhárom ingatlan ügye rendeződött az egyeztető bizott­sági döntés alapján - tájékoztatott Helf­rich Péter. A múlt hét csütörtöki találkozón ál­lami oldalról - többek között - dr. Csep- regi András, az Oktatási és Kulturális Mi­nisztérium Egyházi Kapcsolatok Tit­kárságának vezetője, valamint általá­nos helyettese, dr. Fedor Tibor, illetőleg az ingatlanügyben érintett más minisz­tériumok munkatársai vettek részt. Egyházunkat püspökeink, az egyes ke­rületek felügyelői, dr. Frenkl Róbert or­szágos felügyelő, Hafenscher Károly or­szágos irodaigazgató, Csorba Gábor, a gazdasági osztály vezetője és Helfrich Péter mint az egyeztető bizottság állan­dó tagjai képviselték. Jelen voltak to­vábbá az érintett egyházközségek el­nökségei, illetve azok az esperesek, akiknek az igazgatása alatt álló egyház­megyéhez tartozik a gyülekezet. A megbeszélésen tizenhárom beter­jesztett ingatlan ügyéről esett szó - tud­tuk meg Helfrich Pétertől mindhárom egyházkerületben található érintett in­gatlan. Ezek között volt olyan, amelyet természetben kértek vissza, és olyan is, amelyért pénzbeli kártalanítást kért egy- egy evangélikus gyülekezet. Utóbbi kö­zösségek számára a kért összeget - kor­mányzati ígéret szerint - 2006. decem­ber 15-ig utalják át. Ennek forrása az a keretösszeg - 204 millió 120 ezer fo­rint -, amelyet erre az esztendőre külö­nítettek el egyházunk számára. A kifizetésre azután kerülhet sor, hogy az Oktatási és Kulturális Miniszté­rium és a Magyarországi Evangélikus Egyház együttműködése nyomán meg­született kormányhatározat-tervezete­ket a kormányzati egyeztető bizottsági tárgyaláson részt vevő felek mindegyike elfogadja. A dokumentumok nyomán jöhet létre a szükséges kormányzati döntés. Az osztályvezető végül közölte: az október 5-i tárgyaláson ígéretet kaptak arra, hogy 2007-ben hasonló keretek közt ismét lesz lehetőség a még rende­zendő ingatlanok egyeztető bizottsági tárgyalására. ■ GaZsu ► Nagy nap virradt október 8-án a malomsoki evangélikus gyüleke­zetre: ekkor került sor a teljesen megújult templom és a parókia, va­lamint az új oltárkép és orgona fel­szentelésére. A kívül-belül meg­szépült lelki hajlék zsúfolásig meg­telt hívekkel és vendégekkel. Az alkalmat megtisztelte jelenlétével dr. Kovács Zoltán országgyűlési képviselő, Pápa város polgármes­tere és Gőgös Zoltán államtitkár is. Az ünnepi istentiszteleten Ittzés János, a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület püs­pöke, Ördög Endre, a Veszprémi Egyház­megye esperese és Weltler Sándor helyi lelkész szolgált. A püspök megáldotta a gyülekezet orgonáját, melyet dr. Weltler zett munkát. Weltler Sándor a gyüleke­zeti elődökre emlékezett. A gyülekezeti énekkar Bálint László egykori malomsoki lelkész, budai egyházmegyei esperes emléke előtt tisztelgett J. S. Bach Ki dolgát csak Istenre hagyja... kezdetű művével, Gi- czy János festőművész pedig előadást tar­tott Az új oltárkép üzenete címmel. A gyülekezeti közgyűlés megemléke­zett Edvi Illés Gergely gályarab lelkészről; két mai Edvi Illés koszorúzta meg a templom falán elhelyezett emléktáblá­ját, és dr. Hajzer András orgonakíséreté­vel felhangzott a gályarabok éneke. Jáky György orgonaépítő a templom új orgo­nájáról beszélt. Az ezt követő köszön­tésekre a malomsoki nyugdíjasok az Örül mi szívünk című régi, szép korállal válaszoltak. Végül Ittzés János püspök mondott zárszót, és rekesztette be a közgyűlést. János, a Nyugati (Dunántúli) Egyházke­rület volt felügyelője szólaltatott meg az Áldjad, én lelkem, a dicsőség...- kezdetű zsoltárt kísérve. Ezt követte a püspök igehirdetése íjn 5,3-5 alapján, majd pe­dig Ittzés János felszentelte az oltárképet és a templomot. Az istentisztelet végén sokan járultak az Úr asztalához. Az ezt követő közgyű­lésen Schweiger Emil gyülekezeti felügye­lő ismertette és megköszönte az elvég­A Himnusz hangjai után a jelenlévők együtt vonultak a megújított papiak­hoz, ahol Ördög Endre esperes végezte a felszentelés szertartását. Az istentisz­telettel, illetve a közgyűléssel párhuza­mosan a helyi lelkész által szerkesztett lapok, illetve könyvek voltak láthatók az imateremben, köztük Luther A szolgai akarat című művének nemrégiben meg­jelent második kiadása. ■ Varga Éva Teréz Átadták az idei Gyurátz Ferenc-díjakat A hagyományoknak megfelelően az október 7-ei, Celldömölkön megrendezett pe- dagógus-csendesnap keretében adta át az idei Gyurátz Ferenc-díjakat Ittzés János püspök. A Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület kitüntetését - az okleve­let és a bronz emlékplakettet - az óvodapedagógusi-tanítói kategóriában Hujber Ist­vánná győri óvónő, a tanári-iskolaigazgatói kategóriában Sebestyén Zoltán kemenes- magasi iskolaigazgató vehette át. (A 2003-ban alapított díjat olyan evangélikus pe­dagógusok kaphatják meg, akik hitükkel, életükkel, pedagógiai-szakmai munkájuk­kal az Úrra mutatnak.) „De mostantól semmi sem ugyanaz” ÉGTÁJOLÓ < t > Megrendítő írást olvastam a Magyar Nem­zet október 7-i, szombati számának 21. oldalán. Pécsi Györgyi jegyzi a Mocsok által jutunk kincshez című cikket, amelyben a más médiumokon keresztül is világgá röppent hírrel viaskodik. Az emblemati- kus, megfellebbezhetetlen morális tekin­télynek tartott erdélyi költő, a briliáns te­hetségű Szilágyi Domokos napvilágra ke­rült és bizonyított ügynökmúltjáról ír. Pontosabban ennek a hímek megrázó, értékeket átrendező, még a múlt emléke­it is sarkaiból kifordító hatásáról. Hiszen Szilágyi Domokos sokak - legalábbis ed­dig érvényesnek gondolt - véleménye szerint életével, költészetével és főként öngyilkossággal meghívott halálával (1976) sem tett mást, mint tiltakozott az ember szuverenitását semmibe vevő' hatalom el­len. S most minden kétséget kizáróan ki­derült, hogy ügynökként jelentett, és né­melyeknek súlyos kárt, veszedelmet is okozott ezzel. S ezt én teszem hozzá: nem csoda, hogy kiderült... Mélységesen igaz Kányádi Sándor döb­benetesen nagy - és sajnos most is idő­szerű - versének, a Kupié a vörös villamos­ról címűnek ez a megállapítása is: utólag minden kiderül. Most csak azért érvelek a Kányádi-verssel, mert időnként az az ér­zésem, ma sokak számára a profetikus látású költők szava nagyobb súllyal esik latba, mint Isten igéje: ,Mindnyájunknak leplezetlenül kell odaállnunk a Krisztus ítélő­széke elé..." (2Kor 5,10a) Hogy erre az „utó- lag"-ra könnyebben gondol-e valaki at­tól, hogy most ideig-óráig megússza vagy elhárítja a lelepleződést, én nem tu­dom megítélni. Hogyan is gondolkod­hatnék más fejével, érezhetnék más szí­vével? De azt tudom, hogy mélységesen igaz Pécsi Györgyi cikkzáró gondolata: „Az első szó a megrendülésé, a fájdalmas csalódásé, a csalódásból fellobbanó in­dulaté, az érzelmeké. Aztán eljön majd a higgadtabb számvetés ideje is. - De mostantól semmi sem ugyanaz.” Mostantól semmi sem ugyanaz... Mintha egy feldőlt üvegből csorogna ki az epe- keserűségű folyadék. S amerre folyik, ott minden megváltozik. Barátságok, test­véri kapcsolatok, egy célra szerveződött bajtársi szövetségek lesznek megkérdő­jelezettekké. Tisztának gondolt szándé­kokra és küzdelmekre immár elhárítha- tatlanul egyre sötétebb árnyék hull. És ebben a helyzetben kikerülhetetlen a kérdés: ha ez is lehetséges volt, ha még ró­la is kiderül ez, akkor miben, kiben bíz­hat még az ember? Részvéttel, őszinte együttérzéssel gondolok ismeretlenül is mindazokra, akiket kifosztott a költő árulásáról szóló, napvilágra került tény­állás; akik úgy érzik, hogy amúgy is egy­re fogyatkozó, maradék bizalmukat és biztonságérzetüket végképp megrabolta ez a nagy csalódás. A szívemben lévő együttérzés és szá­nalom mellett egyre erőteljesebb lesz egy másik gondolat is; bárcsak mond­hatnánk azt, hogy nekünk ehhez az egészhez semmi közünk nincs! Velünk, közöttünk, egyházunkban ilyen nem történhetett. De sajnos most már mi is pontosan tudhatjuk: ez csak vágyálom, illúzió, amelynek semmi alapja sincs, hiszen ilyesmi közöttünk, velünk is meg­esett. S mint a költő esetében, a ma­gunkról közöttünk terjedő híreknek is ez a hatásuk: elvész a maradék bizalom is, és nemcsak emberekben, hanem ­néha úgy érezzük - még Istenben is csa­lódnunk kellett, mert egyháza sem mentes ezektől a bűnöktől. De rögtön hozzáteszem: Isten óvjon meg bennün­ket attól a kísértéstől, hogy a magunk nyomorúságai, bűnei miatt őrá hárítsuk a felelősséget! Mélységes szomorúsággal és részvét­tel gondolok azon általam ismert, illet­ve nem ismert testvéreimre is, akiknek mostanában minden napjukat megter­heli az aggodalom, hogy mikor jelenik meg valahol a nevük, és mikor leplező- dik le ország-világ előtt életüknek egy sötét időszaka. De ugyanakkor nem is értem őket egészen. Nem kellene ezt a terhet hordozniuk. Letehetnék, meg­szabadulhatnának tőle. A megvallott bűnökre van bocsánat! De attól kell bo­csánatot kérni, akit megbántottunk, az­zal kell rendezni dolgainkat, akit az ol­tárfelé menet (lásd Mt 5,23.24) eszünkbe juttat Jézus Lelke. Mivel az egyház nem azonos tagjainak matematikai összességével, hiszen az egyház Krisztus teste, ezért a teljes gyó­gyuláshoz - hitem szerint - elengedhe­tetlen az egész közösségtől való bocsá­natkérés. És így nemcsak a tagjai miatt szenvedő Krisztus-test fájdalmát, de a gyógyultak és a gyógyulás feletti örömöt is megismerhetné egyházunk közössége. Tudom, emberi erőt meghaladó bá­torság kellene e szavak kimondásához. De hát én nem is erre az erényre hivat­kozva kérem testvéreimet, hanem ab­ban a bizonyosságban, hogy az egyház közösségében Jézus Urunk kínálja fel nekik a szabadulás lehetőségét, mielőtt még utólag úgyis minden kiderül. Én most így, erre a konkrét helyzetre is merem érteni és alkalmazni az Október a reformá­ció hónapja programunk vezérigéjét: „Ha tehát a Fiú megszabadít titeket, valóban sza­badok lesztek.” (Jn 8,36) És akkor „Isten bé­kessége, mely minden értelmet meghalad, meg fogja őrizni szíveteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban”. (Fii 4,7) Ittzés János püspök Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom