Evangélikus Élet, 2006 (71. évfolyam, 1-52. szám)

2006-11-26 / 48. szám

‘Evangélikus ÉletS ÉLŐ VÍZ 2006. november 26. 9 Novemberi nyár A minket tápláló gyökerek Hiába minden, be kell látnunk: vannak még csodák. Aznap egymásra mosolyogtak az emberek a pesti utcán. Igen, az idegenek is, nemcsak a sze­relmesek és az örök optimisták. Ritka lát­vány. .. Kicsit szégyenlős, bátortalan - de két­ségtelen tény, hogy mosoly volt az arcokon. Am a „csodák” ezzel még nem értek véget. Hamar jött a busz, nem állt dugóban a város, és a mozgólépcsőn sem lökött rajtam senki egy nagyot a hátizsákjával. Időben odaértem a ke­zelésre, s elrepült a máskor csigalassúsággal vánszorgó húsz perc. A'rendelőből kilépve pe­dig azt éreztem: talán elhagy már végre hűsé­ges kísérőm, a fájdalom. Az aluljáróban nem szórólapot osztottak aznap, hanem mogyoró- krémes Túró Rudit, megkérdezvén, hogy len- nék-e kedves elfogadni egyet... Mondom, a csodák napja volt. A körúti házak nem tűntek annyira szürké­nek, a nyitott ablakokban itt-ott emberek áll­tak, levegőztek Délidőben a Ráday utca padja­in nem maradt üres hely; zsibongás vette bir­tokba a tereket. Valami izgatottságfutott végig a városon. Mintha ntindenki kapott volna egy SMS-t attól, akire egész nap gondolt. Még az égnek is más színe volt naplementekor a Moszkva térfeleit. A meteorológia történetébe ez a nap valószí­nűleg a „globális felmelegedés hatására bekö­vetkezett újabb melegrekord" címszó alatt fog bevonulni - ám ez akkor ott, az utcán senkit sem érdekelt... Sokkal fontosabb tennivalók akadtak annál, mint nevet adni a jónak, úgy­mint: belefeledkezni ebbe a novemberi tavaszba, és jó mélyen belélegezni a váratlan tavaszillatot. Engedni, hogy eggyé válj vele: s íme: már részé­vé váltál, és részeddé vált az öröm, a jó is. Nem belőled fakad, de kaptál belőle - pont annyit, hogy átjárjon, és már adhass is belőle tovább. A hőmérő 20 fokot mutatott.. Ragyogott a nap, déli szél fújt. És a novemberi nyárban azt üzente valaki: még tartogat számunkra meglepe­tést. Ennél is nagyobbat, szebbet. Sokkal szebbet. m k. d. Ifjúkoromban a Bükk és a Mátra erdei­ben járva érdekes látványt nyújtott egy- egy tölgyfa vagy fenyőfa szerteágazó gyökérzete. Kapaszkodott a talajba, élte­tő nedvességet keresve. Ahova szüle­tünk, egy ország, egy család meghatáro­zó lehet életünk mindennapjaiban. Nem közömbös, hogy életünk során hova eresztünk gyökereket, és mivel tápláljuk őket. Októberben papnétalál- kozón jártunk Németországban. Az ot­tani papnészövetség kilencven éve ala­kult; ezt ünnepeltük felelevenítve egy- egy évtized eseményeit. Végiggondol­tam elmúlt hónapjaimat: milyen esemé­nyek, élmények táplálták életadó gyöke­reimet. Májusban amerikai magyar evangéli­kusok, protestánsok között szolgálhat­tunk férjemmel (Torontóban, illetve Clevelandben). Kint élő magyarjaink családlátogatást is kértek tőlünk az is­tentiszteleti szolgálatok mellett. Vissza­emlékezéseik révén beleélhettük ma­gunkat abba, hogy milyen lehetett 1956- ban elmenekülni, lágerekben élni... Kö­zülük sokan még mindig gyökértelen- nek, idegennek érzik magukat. A szol­gálat, a segítés mindig örömöt jelent. Számukra sokszorosan értékes volt a magyarságtudat erősítése, népdalok és költemények felidézésével. A gyülekezeti gyökerek táplálására jó lehetőség kínálkozott a Dráva parti Mattyon - Siklós mellett - a budavári gyülekezet nyári gyermek- és ifjúsági tá­borában. „A boldog ember olyan, mint a víz mellé ültetett fa” - ebben a témakör­ben sokféle gyökérrel megajándékozot­takként voltunk együtt. A tábor befejez­tével éreztem az utógondozás szüksé­gességét, mert a gyülekezeti gyökerek létrejötte, táplálása életszükséglet a kere­ső és a hívő ember számára egyaránt. Szülővárosom, Nyíregyháza evangé­likus Kossuth-gimnáziuma fennállásá­nak kétszázadik évfordulóját ünnepelte. Régi diákok számára is hirdettek talál­kozót. Megrendítő volt a nagy iskolaud­vart megtöltő- mintegy háromszáz öreg­diák jelenléte; ők - bár földgolyónk minden tájára szétszóródtak - most két napra újra egymás közösségét keresték. Ősz hajú öregdiákok beszámolóit hall­gatva átélhettük, milyen meghatározó számukra mind a mai napig „egyházi is- kolagyökérzetük”. Legnagyobb unokánk kántorképző tanfolyamon vett részt Foton. Templo­mi hangversenyükön sok szép koráléne- künket meghallgathattuk. A fiatalok szolgálata egyházzenei gyökereinket erősítette a sokunk által jól ismert temp­lom népes közösségében. Balatonszárszón családi kapcsolata­ink gyökereit tápláltuk. Jó volt együtt lenni a kellemes nyári időben fürdőzés és séta közben, de a legtöbbet mégis az egymással való beszélgetések, a kö­zös családi emlékek felidézése jelentet­te. Szívesen gondoltunk vissza arra, ahogy szüléink a kereszténység és ma­gyarságunk értékeit továbbadták szá­munkra. Nyár elején lelkész házaspároknak tartott evangélizáción vettünk részt Gyenesdiáson. Az előadások és áhíta­tok szintén gyökereinkről kérdeztek. A keresztény ember számára a legfőbb forrás maga Isten, aki a gyökereken ke­resztül táplál minket. Fontos, hogy erő­sek legyenek, s nem közömbös, hogy hova eresztjük a gyökereket gyermeke­ink és unokáink életében. Adja Urunk, hogy a minket hordozó gyökerek a következő nemzedékeket is hordozzák és megtartsák! ■ Szebik Imréné Klimax kontra szeretet ► „Egyszerűen nem értem a felesé­gemet. Annyira megváltozott, hogy rá sem ismerek. Pedig minde­ne megvan, amire csak szüksége le­het. Szép házban lakunk, van mo­sogatógépe, saját kocsija. Én hűsé­ges típus vagyok, munka után ro­hanok haza. Gyermekeink már ki­repültek, de ők is megmondhatják, hogy nem iszom, nincsenek szen­vedélyeim. A nejem mégis boldog­talan, sokat sír, ideges, féltékeny. Az orvos azt mondja, hogy klima- xos. Már a templomba se jár. Be­zárkózik. Nem tudom, hogyan se­gítsek rajta. Olyannak szeretném látni, mint régen!” Kedves Tibor! Köszönöm bizalmát! És köszönöm azt is, hogy - ellentétben sok közönyös férfitársával - segíteni szeret­ne hitvesének ebben a nehéz élethely­zetben! Hogy nem söpri a szőnyeg alá a problémát, és sajátjaként keresi a megol­dást. Mert újra boldognak szeretné látni a feleségét! Eszembe jut a páli ige; „Férfi­ak! Úgy szeressétek feleségeteket, ahogyan Krisztus is szerette az egyházat, és önmagát adta érte..." (Ef 5,25) Becsülendő, hogy anyagilag és érzel­mileg már évtizedek óta gondoskodá­sával veszi körül feleségét, de ha lehet, most még inkább támaszt kell nyújta­nia számára! A menopauza (más néven változókor vagy klimax) természetes esemény, amely minden nő életében bekövetkezik; a petefészek működésé­nek csökkenése vagy teljes megszűnése azt jelenti, hogy döntően lecsökken a női nemi hormon, az ösztrogén mennyisége a változókorba lépett nő szervezetében. Ez a hormonhiányos állapot számta­lan kellemetlen tünettel jár együtt. Ilye­nek például a hőhullámok, az éjszakai izzadás, álmatlanság, ingerlékenység. Gyakoriak lehetnek az ízületi és izom- fájdalmak, szívdobogásérzés, de pszi­chés tünetek is, mint például a szoron­gás és az önértékelés zavara. Levelében írja, hogy felesége boldog­EVÉLET LELKI SEGÉLY Szókéné Bakay Beatrix tálán, sokat sír, ideges és féltékeny az utóbbi időben. A felsorolt tünetek után egyértelmű, hogy hitvese a menopauza korszakát éli! így nem lehet csodálkozni azon, hogy érzelmi megnyilvánulásai nem a megszokottak. Hogy sokszor ok nélkül sír, levert, és persze óriási az igény benne, hogy élete párja állandóan bizonyítsa, mennyire szereti, mennyire fontos és értékes a számára. A nők többségének különösen is ne­héz szembenéznie az idő múlásával. Hiába fiatalos a külső, a biológiai órát nem lehet becsapni. Korunk pedig a fi­atalságot isteníti. A címlapsztárok plasz­tikázott szépsége, a ráncosodás elleni krémek és módszerek dömpingje, a si­keres nők álomvilágának ideája mind­mind arról beszél, hogy nekünk, asszo­nyoknak fiatalnak kell maradnunk bár­mi áron, hogy versenyképesek lehes­sünk. Versenyképesek a nálunk fiata­labb munkaerővel, a férjünket megigé- ző ifjú hölgyekkel és minden egyéb ki­hívással és elvárással szemben, És ez sokszor meghaladja az erőnket, kedves Tibor! Főleg, ha erre már a hormonok (vagy a hormonok hiánya) is predeszti­nálnak minket! Higgye el, kedves levélíró testvérem, itt csak a megértő szeretet segít. Az őszinte, elfogadó légkör. Kedves felesé­ge semmire sem vágyik jobban, mint arra, hogy ön megértse azokat az élet­tani tényezőket, melyek most olyan sodróan nehéz, de mégis visszafordít­hatatlanul természetes szerepet tölte­nek be a testében. És persze kihatnak lelkiállapotára is. Ez alatt az időszak alatt nagyon fon­tos számára a ragaszkodás és a gyen­gédség. Legyen még figyelmesebb, mint korábban! Dicsérje meg gyakran, és engedje, hogy hitvese a vállán sírja ki magát. Elképzelhető, hogy ha e helyett azzal próbálja vigasztalni, hogy állapo­ta hamar rendeződik majd, vagy no­szogatni kezdi, hogy „szedje végre össze magát”, akkor a várt hatás ellen­kezőjét éri el. Nem kell erőltetni azt sem, hogy gondolkodjon pozitívan. Mert most éppen erre képtelen. Nem szabad megróni azért, mert nem megy a templomba! Egészen biztosan úgy ér­zi, hogy nehezére esne most kedélye­sen beszélgetni a gyülekezeti tagokkal. Talán attól is fél, és előre szégyenkezik is miatta, hogy az istentiszteleten síró­görcs fojtogatja majd, amelyen nem tud uralkodni. Ellenben mellé kell ülni a Szentírás­sal. És vele, érte imádkozni. Isteni vála­szokra van szüksége és emberi ölelésre. Hogy megérezze; van felette és mellette valaki, aki megérti, min megy keresztül. Ebben a hordozó imádságos légkörben, együtt érző hallgatásával elősegítheti, hogy felesége kifejezhesse a frusztráció­ját. Mert ki kell adnia magából a felgyü­lemlett fájdalmait ahhoz, hogy gyó­gyulhasson - de nem mindegy, miként! Ha befelé robban a felgyülemlett fe­szültség, az saját magára nézve, ha pe­dig kifelé, az a családjára nézve káros. De ha fölfelé, az Úrnak mondja el, kia­bálja ki életterheit, akkor elcsendesül a szíve. így minden bizonnyal testi tüne­tei is elviselhetőbbek lesznek, és a sze­retteitől sem szigetelődik el. Tibor, szívből remélem, hogy vála­szom elindította a megoldás felé vezető úton! Ne feledje: „Áldott az Isten, a mi Urunk jézus Krisztus Atyja, az irgalom Atyja és minden vigasztalás Istene, aki megvigasztal minket minden nyomorúságunkban, hogy mi is megvigasztalhassunk másokat minden nyo­morúságban, azzal a vigasztalással, amellyel az Isten vigasztal minket.” (2Kor 1,3-4) ■ Szókéné Bakay Beatrix Leveleiket „Lelki segély" jeligével várjuk szer­kesztőségünk címére. Kérjük, jelezzék, hozzájá- rulnak-e ahhoz, hogy a levelükre adott válasz lapunkban is megjelenjen. HETI ÚTRAVALÓ Legyen derekatok felövezve, és lámpásotok meggyújtva. (Lk 12,35) Szentháromság ünnepe után az utolsó héten az Útmutató reggeli és heti igéinek fókuszában az örök élet áll; elfogadtuk-e már Istennek ezt a kegyelmi ajándékát? Vezérigénk vigyázásra int; készenlétben, útra készen várjuk visszatérő Urunkat. „Aki úgy érzi, hogy nincs készen, vallja be Istennek, könyörögjön segítségért, s az Isten bűnbocsátó kegyelméből maga övezi fel” - írja Luther. Hová készülünk? Az újjáte­remtő Isten színe elé, mert „íme, új eget és új földet teremt az Úr, és népe örvendez benne örök­ké” (Ézs 65,17-18; LK). Mit várunk? A vőlegény eljöttét! A meg nem tért s újjá nem szü­letett, ezért balga (Károlinál: bolond!) szüzek nem mehettek be a menyegzőre, Isten örök országába. „Vigyázzatok tehát, mért sem a napot, sem az órát nem tudjátok!" (Mt 25,13) Az örökkévalóság Ura a mi számunkra a kezdet és a vég; ezt üzeni: „íme, újjáteremtek mindent.” (Jel 21,5) Fia érdeméért lehetünk csak győztes gyermekei! Mózes nem mehe­tett be az ígéret földjére e világon, mert a vízfakasztáskor - Áronnal együtt - nem hitt Istenben, és nem tartotta őt szentnek Izrael népe előtt. De az Úr „eltemette őt a völgyben" (5MÓZ 34,6). Figyelmeztetése ma nekünk is szól: „Szentek legyetek, mert én szent vagyok." (iPt 1,16) Luther szerint „a szent szó azt jelenti, ami az Isten tulajdona, ami egyedül őt illeti”. Krisztus vérén váltattunk meg, ezért reménykedünk teljes bizonyossággal az ő kegyelmében. Életünk alapja is az Úr Jézus; az ítélet tüzében válik nyilvánvalóvá, hogy szolgálatunk és tanításunk során tűzálló, avagy gyúlékony anyagokat használ­tunk-e fel. Urába vetett hitéért Isten gyermeke „megmenekül ugyan, de úgy, mint aki tűzön ment át" (iKor 3,15); ez azonban nem „tisztítótűz”, mert akit Jézus már megmoshatott vérével, az „teljesen tiszta" 0n 13,10)! Az örökkévalóság küszöbén Pál kitartó imádko­zásra, bölcs magatartásra buzdít: „...a kedvező alkalmakat jól használjátok fel." (Kol 4,5) Ezt tette a „férfias” András apostol is; leleményes szeretetével „hídemberként” Jézus­hoz vitte testvérét, és elmondta Péternek az örömhírt: „Megtaláltuk a Messiást..." (Jn 1,41) Névünnepén mi is valljuk: „Nem önmagunkat hirdetjük, hanem Krisztus Jézust, az Urat, önmagunkat pedig mint szolgáitokat jézusért." (2Kor 4,5; LK) Földi életét az úgynevezett andráskereszten fejezte be e görög nevű tanítvány. Amikor Jézus kilehelte lelkét, a keresztje alatt álló „százados és akik vele őrizték Jézust, látták a földrengést és a történteket, na­gyon megrémültek, és így szóltak: »Bizony, Isten Fia volt ez!«" (Mt 27,54) Az egyházi év utol­só napján bepillantást nyerhetünk az örökkévalóságba: „...hirdetjük, amint meg van ír­va: »Amit szem nem látott, fül nem hallott, és ember szíve meg sem sejtett«, azt készítette el az Is­ten az őt szeretőknek." (iKor 2,9) Ott az Úr dicsősége ragyog; nem jutnak be, „csak azok, akik be vannak írva a Bárány életkönyvébe” (Jel 21,27). Végül „kitárják a gyöngykaput. / Jé­zus nyája hazajut.” (EÉ 542,3) ■ Garai András Serdülni, de hogyan? Ha olykor felidézem az eddigi Szélró­zsákhoz kötődő emlékeimet, gondolat­ban gyakran járok a tatai helyszínen is. Szerettem belépni abba a terembe, ame­lyet Szemerei Gábor fafaragásai díszítet­tek. A betérő nemcsak a famunkákat csodálhatta meg, hanem az alkotó verse­iből is olvashatott. Idén újabb verseskötet jelenhetett meg Szemerei Gábor tollából Serdüljetek énhozzám - Gyermekversek nem csak felnőt­teknek címmel a Luther Kiadó gondozá­sában. A fafaragó újra rímfaragó lett. Jelké­pesnek érzem e képet. Mit lehet egy fa­darabból, faágból gyaluval, vésővel ki­alakítani? Csak a művész látja bele. Mit SZEMEREI GASOR ^ráüljetek énhozzám OVERMEKYERKEK NEM CSAK f£LNÖTTEJíNEK SZÓSZÓRÓ IJjúságirovat-gazda: Győré Balázs lehet az Istennel kapcsolatos tapasztala­tokból, élményekből a szavak segítségé­vel megfogalmazni? Csak a verselő tud­ja. S hogyan tud Isten egy kisgyerekből kamaszt „faragni”? Ez a Teremtő titka. De ennek a titoknak egy darabkáját megismerhetik azok, akik elolvassák Szemerei Gábor verseit. A kamaszkor rengeteg kérdést vet fel, számos zsákutcát rejt. Azonban egy biz­tos: akik képesek Istent az élet apró dol­gaiban is észrevenni és segítségül hívni, azok számára még ez az időszak is könnyebb. „Serdüljetek mesével, játék­kal, a természettel, 2000 éves bácsikám- mal, imádsággal, a mennyországig, ön­magatok tudatára, hitre, boldog életre” - a fejezetcímek is kifejezik, hogy milyen területekre kívánja ráirányítani a figyel­met a serdülőkorból már kinőtt szerző. Ezeket a gondolatokat remekül kiegészí­tik Szemerei Panka illusztrációi. ■ Boda Zsuzsa Szemerei Gábor: Serdüljetek énhozzám - Gyermekversek nem csak felnőtteknek Luther Kiadó, Budapest, 2006. Ára 1300 forint.

Next

/
Oldalképek
Tartalom