Evangélikus Élet, 2006 (71. évfolyam, 1-52. szám)
2006-07-09 / 28. szám
A rossz problémája és a vb-döntő A tolerancia és a nyitottság városa, igen, Berlin, a sikk, a szabad város a mai vasárnap ismét két nagyhatalom találkozási pontja lesz. Két térfél, két csapat, két szurkolótábor, de csak egy labda és egy győztes csapat, meg a nagy többes számok: rengeteg néző, rengeteg képernyő, rengeteg sör fogja jellemezni Berlint és a világot, a vasárnapot. A foci játék és közösség - számomra mégis éppen a helyszín miatt a férfias adrenalinemelkedettség levezetése békés formájának, szelídített katonásdinak tűnik a pályán és a készülékek előtt, jóllehet, ez így sem igaz mindig, de reméljük, most igazabb és több is lesz ennél. Annak ellenére, hogy mostanság a berliniek (akik ma nem csak három és fél millióan vannak) a magyar focinál jobban szeretik a két világháború közötti magyar irodalmat - legalább azt, de azt nagyon -, biztosan nem beszélnek rólunk. Mi sem róluk beszélünk, hanem a helyszínről, a döntősökről, meg egymással a jó fociról. Hogy vasárnap este van a döntő, hogy a délelőtti istentiszteletek után megnézhető este egy jó meccs, amelyről ráadásul hétfőn többet és többen fognak beszélni, mint az istentiszteletekről, különös érzéssel tölt el. A kettősség - térfelek, csapatok, edzők, drukkerek - a világra jellemző dualizmusra emlékeztetnek, a jóra és a rosszra, no meg arra, amire az idén húsz éve elhunyt Helmuth Thielicke utal írásaiban, hogy nincs abszolút jó és rossz, hogy az ember nem képes a tökéletességre, csak a valaminél jobbra. A rossz fogalma problémássá vált. Nem a fociban, mert ott egyértelmű és egyetlen jelzővel meghatározható a rossz foci, és erre nemcsak a berliniek képesek, hanem mi is - ebben legalábbis közösködünk. A rossz problémás, és ez a probléma nem intézhető el annyival, hogy a rossz a jónak a hiánya. Mert mondhatnánk: rossz a FÉR, ami nem fair (politikai szójáték a hallgatói fejlesztési részhozzájárulásra), de ezzel sem ért egyet mindenki - persze a fociban ez is egyszerűbb: a fair játék hiánya a fairség szempontjából rossz. Rossz a gázáremelés, rossz a betegség. Igaz magyarként, kik a rosszban élünk és mozgunk, mindannyian sorolhatnánk a rossz dolgokat és a rossz embereket a panaszkodás leleményes médiumával: vagy feltárva, leleplezve és kikutatva egy jó cél érdekében: mi is a rossz? Már jó ideje, hogy olvastam Odo Marquard Az egyetemes történelem és más mesék című könyvét, de azóta se tudom visszatenni a polcra, mindig akad egykét gondolata, amelyet újból olvasnom és memorizálnom kell. Önmagát ironizálva azt hangsúlyozza könyve elején, hogy kritikusai mindig szóvá teszik: minden írásában a teodiceához érkezik meg. A rossz a teodicea 18. századi fogalmával lett igazán problémás: igazságos-e Isten? Először is a szerző rámutat arra, hogy az ember gondolkodásában örökké téveszt, és mégis előrehalad, bár ez a tévesztés nem morális értelemben fölfogott hazugság - teszem hozzá, mint akár a fociban: letaposták a sarkát, vagy sem, és miért taposta le a sarkát, ha igen... Hanem ez a folyamat a rossz ártalmatlanítása: készek vagyunk a tévedést jóra magyarázni ahelyett, hogy elismernénk és bevallanánk. Másodszor: létezik az esztétikai rossz; a mo- demitás ezt is ártalmatlanította, felmagasztalta a sokkolót, a töredékest, a dio- nüszoszit - és nemcsak az avantgárd művészetben, hanem a hétköznapokban is életérzéssé lett. És itt van a morális meg a fizikai rossz. A rossz két legaktívabb formája. A természeti rossz ellen védekezni próbálunk, de nem lehet csak egyszerűen megállítani, az emberiség lehetőségeit meghaladja az özönvíz, a földrengés és az erdőégés, a súlyos betegség és még sorolhatnánk. Ellenben a morális rossz - a fair play hiánya - az, ami igazán kérdéses. A morális rosszban a szándékoltság iszonyattal tölt el, az intencionális tevése a rossznak, az iszonytató rossz. Mert ott van a rettenet az ember szemében a holokauszt óta, ott van szeptember n-étől fogva, de megmegjelenik a vb-n is egy-egy szándékolt lerántásnál, könyöklésnél, taposásnál vagy fejberúgásnál. Két térfél, két csapat, két tábor és egy cél: a győzelem. Visszatekintve - hiszen a történelmi visszatekintésben rajzolódik ki Isten gondviselése - a rossz rajzolata a szándékoltság felől nyer alakot. A természeti rossz szerzőségét tekintve alaktalan, az iszonytató rossznak pedig alakja és arca van. Éppen a zsidó-keresztény tradíció az, amely a személyes Isten mintájára megszemélyesíti a gonoszt, a rosszat. Míg a görög filozófia a természetibe sorolja a rosszat, addig a kereszténység dualisztikusán gondolkodik, a jó és a rossz szembenállásában, ahol személyessé válik mindkettő, de a győzelem csak egyé lehet. Visszatérve Marquardhoz, aki utoljára a végességről, a metafizikai rosszról beszél, Kant nyomán megállapítja: az embert a végesség avatja önállóvá, függetlenné Isten végtelen értelmétől. Az önállóság, nagykorúság - legalábbis szerintem - pedig utópiának bizonyul, bizonyult. Az ember végessége inkább Isten színe elé állítja az embert tehetetlenségével és megváltásra szorultságával együtt: hogy szabad lehessen, Krisztus keresztjére szorul. Mi is a rossz? Morális értelemben a szándékolt rossz a rossz, amely iszonytató, és a történelemben az iszonyat bélyegét süti az emberre. Berlin persze nem Jeruzsálem, és e két fővárost ma a vasárnap kapcsolja össze számomra. Két térfél, két csapat, de csak egy győzhet. Persze sok minden megfér egymás mellett jól, mint a 27. Kaláka fesztiválon a vb kivetítése a Tabulatúra nevű régizene-együttessel egy időben. Az ember nem képes a tökéletesre, csak a valaminél jobbra. A rossz korlátáinkkal szembesít, és Istenre mutat, aki legyőzte a rosszat, a gonoszt. Ennek jele ott magaslik Berlin felett is, az adótorony glóbuszán a napsütésben: a kereszt, amelyet annak idején, amikor nem focinagyhatalmak osztoztak a berlini térfeleken, a pápa bosszújának neveztek el. ■ Orosz Gábor Viktor SEMPER REFORMANDA ....Isten szent embereinek emlékezetét azért tartjuk tiszteletben, mivel példaadásuk lelkesít bennünket; példát adnak, hogy a bajokat, amiket ők szenvedtek, mi magunk is elviseljük. Ha Isten szent embereit nem így tisztelik, szükségképpen babonává lesz minden tiszteletük. Amint sokan csak azért tartják őket tiszteletben, hogy a bajtól megszabaduljanak, holott példájuk és emlékezetük éppen ennek az elviselésére tanít.” H L uther Márton: Tizennégy vigasztaló kép megfáradtaknak és megterhelteknek (Virág ) enő fordítása) „Az istentiszteleten a legünnepélyesebb ornátust viselő püspök az esti vacsorán készségesen öltötte magára a helyi futballcsapat színes mezét.” !► Északiak északon - 8. oldal „A magyarországi történelmi egyházaknak meg kell találniuk a módját, hogy még intenzívebben kapcsolódjanak be Európa közös formálásába. Európa még nincs kész.” !► „Európai polgár vagyok" - 4. oldal „így lettek az osztályellenségekből, valamint gyerekeikből »Rákosi bérbe adott rabszolgái«.” !► A „muszosok” -10. oldal „A jakarandafa olyan, mint a keresztény ember: gyökerei a földhöz kötik, de csúcsa Isten felé irányul.” !► Interjú Pekka Nymannal, a finn Jakaranda együttes vezetőjével - 7. oldal „Ekkor tűnt fel a színen (...) a dunaalmási Zengzet Zeneiskola igazgatója, aki azt állította, ő bárkit megtanít énekelni. Bár ebben többen kételkedtek, kezdett olvadni a jég.” ► Farsang a nyárban - 7. oldal Rotyognak az üstök Tótkomlóson... Den Slovákov v Madarsku Magyarországi szlovákok napja ► A hagyományoknak megfelelően az Országos Szlovák Önkormányzat ebben az évben is megrendezte a magyarországi szlovákok napját. A hazai szlovákság legnagyobb ünnepének - melyet minden évben más, szlovákok lakta régióban rendeznek meg - az idén Tótkomlós városa és evangélikus gyülekezete adott otthont június 2-án. A találkozón a hagyományokhoz híven az ország minden szlovákok által lakott térsége képviseltette magát. Továbbá rangos szlovák vendégek is megtisztelték jelenlétükkel a hazai szlovákság jeles ünnepét - többek között Vilma Prívarová, a Határon Túli Szlovákok Hivatalának elnöke; Juraj Migas nagykövet Budapestről; Stefan Dano Békéscsabán szolgáló főkonzul és Anton Paulik, a Nemzeti Etnikai és Kisebbségi Hivatal főosztályvezetője. A sokszínűséget az ízek utcáján kívül a hagyományőrző folklórprogramok bemutatói is tükrözték. Az ide látogató érdeklődő végigkóstolhatta a Zempléntől Nógrádon át egészen a Bakonyig, majd továbbhaladva az alföldi régióban lakó szlovákság étel- és italspecialitásait, megismerhette népi hagyományaik egy részét, illetve a gyönyörű szlovák népviseletek közötti különbségeket. !► Folytatás a 3. oldalon EVANGÉLIKUS HETILAP 71. évfolyam, 28. szám - 2006. július 9. - Szentháromság ünnepe után 4. vasárnap Ára: 165 Ft Hálaadás Békéscsabán Vendégségben az EVT-nél A békéscsaba-erzsébethelyi gyülekezet július 2-án adott hálát százharminc éves templomáért. Ebből az alkalomból a templom mögötti utcát Linder Károly és Linder László templom- és gyülekezetépítő lelkészről nevezték el. E vasárnapon szentelte fel Gáncs Péter püspök a csabai Evangélikus Szeretetotthon új szárnyát is Kutyej Pál Albert helyi lelkész segédletével. Az alkalmon jelen volt Papp János polgármester is. A Veszprém Megyei Közgyűlés kisebbségi és vallásügyi bizottsága június utolsó hetében szakmai kirándulást szervezett Genfbe. A megye lelkészei, világi képviselői, valamint az önkormányzat munkatársai részére szervezett ökumenikus tanulmányút célja az volt, hogy a résztvevők megismerkedjenek az út során érintett települések egyházi, illetve magyar vonatkozású nevezetességeivel. Egyházunkat Koczor György pápai lelkész, Smidéliusz Zoltán püspökhelyettes és felesége, Smidéliusz- néDrobina Erzsébet lelkésznő, valamint Menyes Gyula püspöki titkár képviselte. A résztvevők között volt Kuli Csaba, a Veszprém Megyei Közgyűlés elnöke is. A delegációt Genfben az Egyházak Világtanácsa (EVT) székházában dr. Setri Nyomi, a Református Világszövetség főtitkára, valamint Pósfai György, a genfi magyar protestáns gyülekezet nyugalmazott lelkésze, a világszervezet egykori munkatársa fogadta. A reformáció emlékműve előtt
