Evangélikus Élet, 2006 (71. évfolyam, 1-52. szám)
2006-12-17 / 51. szám
‘Evangélikus ÉletS ÉLŐ VÍZ 2006. december 17. 9 ■ Füller Tímea „Szálloda” - gondolta Tivadar keserűen. Minden olyan, mint egy szállodában: soha nem lehetsz igazán otthon. Sóhajtva jártatta végig a tekintetét új, városi lakásának berendezésén. Egész életében vidéken lakott, kertes házban, és soha nem zavarta, hogy maga vágja fel a fát, neki kell megraknia a tüzet, reggel kikotornia a hamut, és persze a kert is mindig szolgált tennivalóval: ezerféle, gondozásra szoruló növény várt rá, s hozott hálából csodás virágokat, gyümölcsöket. Szerette ezeket a mindennapi refréneket. Gyönyörködve térdelt a kályha előtt a parázsló ágakat szemlélve, és esténként érezte, hogyan feszülnek meg az izmai a fejsze súlyától. Egy-egy nehezebb nap végén pedig szinte felüdülés volt egy kicsit metszeni, gyomlálni, a kertben rendezkedni vagy egyszerűen csak sétálni egyet a szépen rendben tartott virágai között. Itt minden készen várja. „Semmire nem lesz gondja apukának” - mondták a fiáék, amikor rábeszélték, hogy cserélje fel régi fészkét erre az első emeleti kényelmes lakásra. Tán könnyebb lett volna a váltás, ha nem éppen most nyugdíjazzák. Fiatal volt még ehhez a megtiszteltetéshez, váratlanul érte. Persze számítani lehetett volna rá, annyit betegeskedett. A tüdejét állítólag a muzsikálás tette tönkre. „A megérdemelt pihenés évei következnek” - mondta búcsúzóul a koncertmester. Mit is érthet a fiatal?! Ő akkor már sejtette: a megalázó semmittevés, a döbbenetes fölöslegesség következik. Nem tart senki sem számot a munkájára, nem felelős semmiért. Akár fel se keljen az ágyból: ugyan ki venné észre?! Szomorúan nézett kedves öreg munkatársára, fénytelen, tokjában pihenő fuvolájára. „Bizony, cimbora, hát ketten maradtunk, nem kellünk már a zenekarnak” - gondolta. Reszkető kézzel nyúlt a hangszer felé, amelynek minden porci- káját oly jól megismerte a hosszú évtizedek alatt. Könnyed, gyors futamok szólaltak meg a keze alatt, magasra röppentek, mint egy fényes szárnyú, szabad madár. Egy pillanatra a lelke is messzire szállt a hangokkal, fiatalos örömmel emelkedett fel, aztán a szomszédok kopogására hirtelen véget ért a varázslat. Persze, este van, már fél hét, a szomszédok tévét akarnak nézni, és ehhez zavartalan nyugalomra van szükségük, nem szenvedhetik el egy öregember zenehóbortját. A szeme megtelt könnyel, végtelenül magányosnak érezte magát ebben a túlságosan kényelmes lakásban. Rengeteg országot bejárt a zenekarral, ismerte jól a hotelek világát: takarítanak, főznek, mosnak rád, folyamatosan a rendelkezésedre állnak... Éppen ezért másképpen érzed magad, mint a saját házadban. Kényelmesen, de sosem otthonosan. Mert otthon a mosogatás is a te dolgod, ott együtt kapod a munkát és a megpihe- nést. Nem úgy, mint itt. A fűtés pontosan beállítva, az erkélyen talán ha apró virágládának jut hely. Nem kell udvart söpörni se, az ebédet pedig házhoz szállítják. Szálloda. Kedvetlenül járt-kelt a lakásban, nem találta a helyét. „Bár odakinn már sötét van, legalább sétálni kellene egyet, hogy teljen az idő.” Felvette a kabátját, a fuvolát becsomagolta, és a megszokott módon csapta a hóna alá. Csak a liftben kapott a fejéhez: hár ezt meg minek viszi? Mindegy, nem nehéz, elbírja, kit zavar, legalább nincs annyira egyedül ebben az idegen környezetben. Határozott léptekkel masírozott, a tempója rögződött az évek során, és mert eddig szinte mindig céllal indult el valahova, most döbbenten fedezte fel, milyen nehéz is csak úgy sétálni. Lassított, töprengve nézegette a lakótelep egyforma házai között lapuló apró játszótereket. A központban van a színház, ott minden zegzugot jól ismert, a városnak ez a része azonban felfedezésre várt még. No, itt az idő, az alkalom, a szél se mozdul. Célt keresve nézett végig a soksok arctalanul hasonló épületen; semmi különöset, magával ragadót nem sikerült felfedeznie bennük. Csalódottan, találomra ment tovább. A lakótelep szélére vezetett útja. A fasorral szegélyezett keskeny utca kerítésein át csinos, rendben tartott kertes házak tárultak a szeme elé. Megkönnyebbülten sóhajtott fel, mintha még a levegő is más lenne itt. Aztán mégis elszomorodott egy kicsit, hiszen hiába szépek ezek az udvarok, neki már semmi, de semmi dolga velük. Őt várja a „hotel”. Nehéz szívvel lépkedett tovább, a gonA fuvola dolatai úgy lefoglalták, hogy nézelődni is elfelejtett. Az orgonaszóra lett csak figyelmes. Karcsú tornyú, aprócska templom előtt állt, onnan szűrődött ki a zene. A színes ablakokon átragyogott bentről a csillárok fénye, különös melegséget árasztva hívogatóan. „Benézek, csak egy pillanatra, szép csöndesen, hogyne zavarjak senkit" - gondolta. Óvatosan nyomta le a cifra kilincset, az ajtó nyikorogva tárult ki előtte. Izgalmában szorosabban szorította magához a jó öreg fuvolát, és igyekezett behúzni a nyakát, kabátja gallérja mögé rejtőzve a felháborodott „Mindegy is - gondolta -, időm aztán van bőven, senki sem vár, befútenem se kell, ha hazamegyek.” Még mindig szorongatta a fuvolát.- Bocsásson meg! Át tudná venni ezt a tálcát egy kicsit? Tisztába kellene tennem a kislányomat, és senki nem ér rá. Minden segítő kéz elkel most - szólította meg pironkodva egy fiatal nő. Tivadar esetlenül álldogált a süteményrakománnyal, segélykérőén nézett jobbra-balra.- Mi még nem ismerjük egymást; Kovács Péter vagyok, az itteni lelkész. Örülök, hogy így megtalálta a helyét - nevet. -t'. ■ \ ;:'V iÄ#5~-V jM pillantások elől. De egészen más fogadta. A finoman megfaragott padok között mosolygó emberek jöttek-men- tek. Néhányan cipekedtek, mások süteményt hordtak egy nagy asztalra. Egy ismeretlen kedvesen biccentett felé.- Isten hozta nálunk! - lépett oda hozzá egy idősebb, ősz hajú férfi. - Vegye csak le a kabátját, itt benn jó idő van, jöjjön gyorsan, nemsokára kezdődik az összejövetel. Tivadar zavartan engedelmeskedett. Szégyellte megkérdezni, hogy hova is csöppent tulajdonképpen. > A ;0. > i te el magát egy vele egykorú, alacsony, öltönyös fér* fi. - Elég hamar befogták a munkába! M -#/ Tudja, nemsokára 'S -,-í/r megérkeznek a fiai A fi taljaink; nekik készültünk adventi áhítattal és egy kis vendégséggel. Tán fel || sem tűnt a 1 *, '"'V ■ N . „‘Ufo többiek*x\ f A'ImmV ’? • ■ -i nek, hogy ma van köztünk először. Bocsásson meg nekik, kicsit kevesen vagyunk, a munka meg sok, így szokott ez lenni... - bólogatott. - Ugye, nem kell sietnie sehová? Tivadar a fejét rázta, egy fehér hajú, picike néni pedig máris belekarolt.- Ne haragudjon, hogy elrabolom, de szükségünk lenne két erős férfikézre. Azt a tálcát meg átveszi valaki más, ha nem bánja. Az oltár mellett kis emelvény állt, azt rakták kissé távolabbra. A fuvolatokot egy pad szélére tette. Gyorsan végeztek, •de máris új meg új feladatokhoz hívták. Szédült örömmel kapkodta a fejét, boldogan sodródott a többiekkel a várakozás derűs izgalmában.- Kié ez a fuvola? - kiabált egy magas, barna hajú férfi. Tivadar számára valahogy ismerős volt az arca. Zavartan intett neki, hogy az övé.- Mintha láttam volna már magát valahol... - fordult hozzá a férfi. - Nem a filharmonikusoknál szokott játszani? Az édesapám ott brácsázik. Bocsásson meg, be sem mutatkoztam, bár lehet, hogy emlékszik is rám. Kiár Ádám vagyok. Nocsak, az Ádi, tényleg találkoztak már, persze, persze.- De jó, hogy eljött! - folytatta Ádám. - Nem volna kedve megajándékozni bennünket valami széppel ezen az estén? Még össze tudnánk gyorsan játszani az alkalom előtt, ha ismerem a darabot. A zenész szíve hevesebben dobogott. Fél órája sincs, hogy betévedt ide, és máris minden olyan, mintha éppen őrá vártak volna. Otthonosan gyors mozdulatokkal rakta össze a hangszert, meleg levegőt lehelt bele, óvatosan a szájához illesztette, finoman megfújta - a templomban csodálatosan visszhangzottak Vivaldi gyönyörű dallamának első ütemei.- Ismerem, gyerünk hangolni! - tolta maga előtt nevetve Ádi az orgona felé. Már zengett is a csodás muzsika, betöltve teret és szívet; szárnyalva emelkedett a magasba, végigsimogatta a lelkeket. Az ajtón betódult a vidám lurkócsapat. Szájtátva, önfeledten hallgatták a zenét. Tivadar nyitott szemmel, boldogan fuvolázott. Élvezte a mesés akusztikát, a nyitott szívű hallgatók figyelmét, a templom egyszerű szépségét. Otthon érezte magát, feladatot kapott, szükség volt rá. Máskor is el fog jönni. Az én hazám... Kedves Gyerekek! GYERMEKVÁR ► Idén utoljára olvashatjátok a Gyermekvár rovatot az Evangélikus Élet hasábjain. Köszönöm nektek a sok helyes megfejtést és a kedves leveleiteket. Remélem, a jövő esztendőben is hűségesen olvassátok majd az itt megjelenő történeteket, és külditek a megoldásokat. A mostani alkalommal egy kiváló könyvre hívom fel figyelmeteket, ajánlom, hogy minél többen olvassátok el. Akik szeretnek gyerektáborba járni, azoknak biztosan jólesik majd egy kis nyáridézés, nosztalgiázás. Akik pedig még nem voltak ilyen helyen, azoknak kedvcsinálónak ajánlom a könyv elolvasását. Áldott adventi készülődést, békés karácsonyi ünnepeket és vidám téli szünetet kívánok szeretettel: Boda Zsuzsa Hallottatok már a Felhők Szigetéről? Nem?! Pedig sok gyerek töltött már ott felejthetetlen napokat nyaranta. Közöttük Béni, vagyis Kőszegi Benjámin is. Igaz, ő előtte soha nem volt még keresztény-táborban - márpedig a Felhők Szigete, magasan a hegyek között, évek óta csak ilyen táborozókat fogad. Elég elkeserítő egy gyerek számára, ha szülei állandóan veszekednek. Ráadásul a várva várt vakáció első napján kiderül, hogy nem a közös nyaralásra készül a család, hanem a szülők egy meglepő ötlettel állnak elő: befizették Bénit ebbe a táborba. S mivel nincs más választása, durcásan bár, de nekivág a nyári szünet első napjaiban az idegen helyre vivő hosszú útnak. Győri Katalin izgalmas, humorral jócskán fűszerezett ifjúsági regényéből megtudjuk, milyen kalandok és barátok várják a fiút a Felhők Szigetén. A könyvet az angliai 4H (Magyar Misszió) 2004-2005-ben kiírt pályázatára készítette a szerző, és elnyerte vele az egyik első díjat. Reméljük, hamarosan olvashatjuk a folytatást is! Győri Katalin: Felhők Szigete. Ifjúsági regény. Kálvin Kiadó, Budapest, 2006. Ara 630 forint. Kapható a Luther Kiadó könyvesboltjában (Budapest Vili., Üllői út 24.) és a Huszár Gál papír- és könyvesboltban (Budapest V., Deák tér 4.) is. Szabolcsból, Nyíregyházáról kerültem a pesti Evangélikus Teológiai Akadémiára. Ünnep volt, amikor havonta egyszer hazautazhattam. Számomra a megérkezést, az otthon közelségének élményét jelentette az evangélikus templom impozáns tornyának megpillantása az érkező vonat ablakából. Később tizenhat évig szolgálhattam egy Pest környéki faluban, Nagytarcsán. Itt is a dombok közül előbukkanó, az erős vár bástyáját szimbolizáló templomtorony, csúcsán a betlehemi csillaggal és a kereszttel, jelentette a megérkezés, a hazatérés örömét. A közelmúltban a kiskőrösi Petőfi-múze- umban nyithattam meg Schéner Mihály Templomok című tárlatát. A Kossuth- és Munkácsy-díjas művész a meghívón így vall a templomok, templomtornyok ma is aktuális üzenetéről: „Valamit meglestünk Isten mérhetetlen rendjéből és arányaiból, valami nagyon kicsit, de ez is elég ahhoz, hogy otthont találjunk magunknak a nagyvilágban.” A templomtornyok égre mutató ujjai felemelik tekintetünket és szívünket. Emlékeztetnek minket a manapság gyakran elfeledett dimenzióra: a magasságra s így, karácsony közelében, a betlehemi angyalsereg énekére: „Dicsőség a magasságban Istennek, a földön békesség, az emberekhez jóakarat." Az ünnepekben újra összeérhet az ég és a föld, találkozhat a földi otthon ajándéka a Jézus által megígért mennyei hajlék reménységével. A téli hónapokban többet törődünk a fizikai értelemben vett hajléktalanokkal, de remélem, hogy a lelkileg otthontalanok is hazatalálnak. Ebben mi is lehetünk útjelzők, segítő útitársak, ■ Gáncs Péter Elhangzott 2006. december 7-én a Kossuth rádió azonos című műsorában. HETI ÚTRAVALÓ Építsetek utat a pusztában az Úrnak! Az Úr jön hatalommal. (Ézs 40,3.10) Advent harmadik hetében az Útmutató reggeli és heti igéi az Úr Jézus eljövetelének örömhírét adják tudtunkra, s útké- szítésre szólítanak fel. Keresztelő János az ítélőbíró érkezését jelentette be; de ő, mielőtt ítélne, eljött meghalni helyettünk! Az adventi hírnöknek maga az Eljövendő válaszolja: a próféciák beteljesülnek (lásd Ézs 61,1), „szegényeknek hirdettetik az evangélium, és boldog, aki nem botránkozik meg énben- nem” (Mt 11,5-6). „Hogyne volna boldog! Hiszen e Királyban és igéjében öröm helyett az egész világ megbotránkozik, mert nem akar az Isten kegyelmére hagyatkozni, hanem a saját cselekedeteire és érdemére” - írja Luther. A korábban Jézust üldöző Pál is átélte: „Isten valamennyi ígérete jézus Krisztusban lett igenné, és általa lett ámenné Isten dicsőségére." (2Kor 1,20; LK) De aki továbbra is kételkedik, magát zárja ki a felkínált üdvösségből! Isten az önmagunk és embertársaink feletti ítélethozás jogát nem nekünk, hanem a Fiúnak adta át; „mert aki felettem ítélkezik, az Úr az. (...) O majd megvilágítja a sötétség titkait, és nyilvánvalóvá teszi a szívek szándékait..." (iKor 4,4.5) Hűséges sáfárként szolgáljuk Krisztust, mert hű az Isten, aki elhívott minket a megszentelt életre ......a bé kesség Istene őrizze g a ti telketeket, elméteket és testeteket teljes épségben, feddhetetlenül a mi Urunk jézus Krisztus eljövetelére.” (iThessz 5,23) Miként tette ezt Isten hívő népével? „0 pecsétjével el is jegyzett minket, és a Lélek zálogát adta szívünkbe.” (2Kor 1,22) Folyamatosan végzi Isten ezt a megerősítést igéje és Szentlelke által Fia dicsőséges visszatéréséig. A Bíró először mint áldozati bárány jött el e világra, de második megjelenésekor oroszlánként, győztes Királyként érkezik meg. Egyedül a megöletett Bárány méltó a mennyben az Isten hétpecsétes titkait rejtő könyv átvételére. Ez nagy örömhír: „Ne sírj! íme, győzött az oroszlán Júda törzséből, a Dávid utóda, és felnyitja a könyvet és hét pecsétjét” (Jel 5,5), s ekkor kezdődik majd el a világdráma utolsó felvonása! A testvéri szeretetet a nevében is hordozó filadelfiai gyülekezet csak dicsérő szavakat kapott Jézustól, mert megtartotta az ő állhatatosságra intő beszédét, és nem tagadta meg a Szent és Igaz nevét. Jézus csodálatos ígéretei mindazokéi, akik erősen állnak a hitben, és nem hagyják, hogy megtévesszék őket: én szeretlek téged; én is megtartalak téged; eljövök hamar: tartsd meg, amid van, hogy senki el ne vegye koronádat... (Lásd Jel 3,9-11!) A Szent Biblia utolsó mondatai kijelentést, hívást és áldást tartogatnak mindenkinek, aki csak hallja: én vagyok a fényes hajnalcsillag; jöjj, Uram Jézus!; az Úr Jézus kegyelme legyen mindnyájatokkal... (Jel 22,16.20.21) Karácsony küszöbén Pál dicsőítésre szólít fel minden, az Úristenben reménykedő népet, s ezt az áldást küldi: „A reménység Istenepedig töltsön be titeket a hitben teljes örömmel és békességgel, hogy bővölködjetek a reménységben a Szentlélek ereje által.” (Róm 15,13) „O jöjj, ó jöjj, Üdvözítő, / Beteljesült már az idő.” (EÉ 149,1) ■ Garai András
