Evangélikus Élet, 2006 (71. évfolyam, 1-52. szám)
2006-11-26 / 48. szám
io ◄! 2006. november 26. KRÓNIKA ‘Evangélikus Éltó Tanítványok lehetünk A pilisi gyülekezet vendégszeretetét élvezhették a Dél-Pest Megyei Egyházmegye területéről érkezett gyerkőcök a november 18-án rendezett csendesnapon. A sok vidám ének és játék, valamint a kézműveskedés öröme mellett - az áhítatok és a csoportos beszélgetés révén - komoly üzenetet is a szívükbe zárhattak a résztvevők: tanítványok lehetünk. Erre mutatott a pilisi konfirmandusok jelenete is. „Valami történt velünk” - ahogyan az Elizeus elhívásáról szóló záróáhítatban Koczor Tamás esperes felejthetetlen tolmácsolásában elhangzott. ■ Győri Péter Benjámin felvétele Ifjúsági munkás is van itt! Az országban sok helyütt jelen vannak, de talán nem is tudunk róluk. Talán csendben végzik a feladatukat mindennap, és sok fiatal áldja magában a nevüket; talán sokak számára jelzőoszlopként szolgálnak az útkeresésben. Ők az ifjúsági munkások. Egyházunk ifjúsági osztálya célul tűzte ki, hogy az ország különböző részein tevékenykedő ifjúsági munkások között kapcsolat létesüljön. Ennek érdekében - első lépésként - tanácskozásra hívták össze november 17-én az Északi, 18-án pedig a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület egyházmegyei ifjúsági referenseit a két kerület püspöki hivatalába. Az északiak tanácskozásán Fabiny Tamás püspök, Horváth-Hegyi Olivér püspöki titkár, illetve Fűké Szabolcs, Kovács László, Bu- day Barnabás, Gáncs Tamás és Basa István, a nyugatiakén pedig Ittzés János püspök, Menyes Gyula püspöki titkár, valamint Tubán József, Süller Zsolt, Baranyay Csaba, Kőszeghy Miklós és Licsauemé Gyenge Katalin vett részt. Az őszinte és bensőséges hangulatú beszélgetés során a résztvevők beszámoltak egymásnak az egyes egyházmegyékben folyó ifjúsági munkáról, arról, hogy kinek-kinek mi az erőssége, illetve a gyenge pontja, azután terveztek: mit és hogyan tehetnek együtt a jövő évben a közös ügyért. ■ Frenyó Anna Minden hónap első hétfőjén 15 és 17 óra között szeretettel várom kerületünk tagjait fogadóórámon a Déli Egyházkerület budapesti, Puskin utcai székházában (1088 Budapest, Puskin u. 12.). Ezenkívül is szívesen találkozom mindenkivel, telefonon (20/824-9990) vagy e-mailben (anna.lengyel@lutheran.hu) történő előzetes bejelentkezés alapján. Szeretném, ha minél többen jönnének, hogy kerületünk minden ügyéről, eseményéről, öröméről és problémájáról tudomásom legyen. Erős vár a mi Istenünk! Radosné Lengyel Anna, a Déli Egyházkerület felügyelője ISTENTISZTELETI REND / 2006. november 26. - Budapest Szentháromság ünnepe után utolsó (örök élet) vasárnap. Liturgikus szín: zöld. Lekció: 2Pt 3,(3-7)8-14; Ézs 65,17-25. Alapige: Mt 24,37-51. Énekek: 493., 454. I., Bécsi kapu tér de. 9. (úrv.) Gémesi Andrea; de. 10. (német, úrv.) D. Szebik Imre; de. 11. (úrv.) dr. Fabiny Tamás; du. 4. (szeretetvendégség) Gerhard Hausmann; du. 6. (kápolnában) Balicza Iván; II., Hűvösvölgyi út 193., Fébé de. 10. Gáncs Aladár; II., Modori u. 6. de. 3/4 11. Sztojanovics András; Pesthidegkút, II., Ördögárok u. 9. de. fél 10. (úrv.) Fodor Viktor; Csillaghegy-Békásmegyer, III., Mező u. 12. de. 10. Fülöp Attila; Óbuda, III., Dévai Bíró M. tér de. 10. Bálintné Varsányi Vilma; Újpest, IV., Lebstück M. u. 36-38. de. 10. Solymár Péter Tamás; V., Deák tér 4. de. 9. (úrv.) Cselovszky Ferenc; de. 11. (úrv.) Gáncs Péter; du. 6. (orgonazenés áhítat) Smidélisz Gábor; VII., Városligeti fasor 17. de. 11. (úrv.) Szántó Enikő; du. 6. (ifjúsági) Aradi György; VIII., Üllői út 24. de. fél u. Kertész Géza; VIII., Rákóczi út 57/a de. 19. (szlovák, úrv.) Szpisák Attila; VIII., Karácsony S. u. 31-33. de. 9. Kertész Géza; VIII., Vajda P. u. 33. de. 9. Smidéliusz András; IX., Gát utcai római katolikus templom de. 11. (úrv.) Szabó Julianna; Kőbánya, X., Kápolna u. 14. de. fél 11. Smidéliusz András; Kerepesi út 69. de. 8. dr. Béres Tamás; Kelenföld, XI., Bocskai út 10. de. 8. (úrv.) Blázy Árpád; de. u. (úrv.) Blázy Árpád; du. 6. (vespera) dr. Joób Máté; XI., Németvölgyi út 138. de. 9. (úrv.) dr. Joób Máté; Budagyöngye, XII., Szilágyi E. fasor 24. de. 9. (úrv.) dr. Fabiny Tamás; Budahegyvidék, XII., Kék Golyó u. 17. de. 10. (úrv., szuplikáció) dr. Hajdú Erzsébet Ilona; XIII., Kassák Lajos u. 22. de. 10. Kendeh Gyöigy; XIII., Frangepán u. 41. de. fél 9. Kendeh György; Zugló, XIV., Lőcsei út 32. de. 11. (úrv.) dr. Béres Tamás; XIV. Gyarmat u. 14. de. fél 10. dr. Béres Tamás; Pestújhely, XV., Templom tér de. 10. (úrv.) Kendeh K. Péter: Rákospalota, XV., Régi Fóti út 75. (nagytemplom) de. 10. Bátovszky Gábor; Rákosszentmihály, XVI., Hősök tere 10-11. de. 10. Bittner Abigél; Cinkota, XVI., Batthyány I. u. de. fél 11. Blatniczky János: Mátyásföld, XVI., Prodám u. 24. de. 9. Blatniczky János: Rákoshegy, XVII., Tessedik tér de. 9. Eszlényi Ákos; Rákoskeresztúr, XVII., Pesti út 111. de. fél n. Eszlényi Ákos: Rákoscsaba, XVII., Péceli út 146. de. 9. Wiszkidenszky András; Rákosliget, XVII., Gózon Gy. u. de. n. Wiszkidenszky András; Pestszentlőrinc, XVIII., Kossuth tér 3. de. 10. Győri Gábor; Pestszentimre, XVIII., Rákóczi út 83. (református templom) de. 8. Győri Gábor; Kispest, XIX., Templom tér 1. de. 10. Széli Bulcsú; XIX., Hungária út 37. de. 8. Széli Bulcsú; Pesterzsébet, XX., Ady E. u. 89. de. 10. Győri János Sámuel; Csepel, XXI., Deák tér de. fél 11. Zólyomi Mátyás: Budafok, XXII., Játék u. 16. de. 10. Solymár Gábor; Budaörs, Szabadság út 75. de. 10. Endreffy Géza. - „ _ ■ Összeállítottá: Boda Zsuzsa Hatvanéves fájdalom ► Hatvan éve, 1946 novemberének második vasárnapján a györkönyi német ajkú evangélikusok százötven éves templomukért adtak hálát az egyház Urának. Örömük azonban nem tarthatott sokáig. Már másnap hajnalban sok házból sírás hallatszott. A kitelepítésre ítélt családokat álmukból verték fel, fél órát adva nekik, hogy összecsomagolják a legszükségesebb holmijaikat... Hiába vallották magukat magyar nemzetiségűnek, papírjaikat a hatalom meghamisította, menniük kellett. Három napig a szomszéd falu vasútállomásán, marhavagonokban várták, hogy megkö- nyörül-e rajtuk a hatóság vagy az Úristen. Voltak, akik éjszakánként hazaszöktek élelemért, ruháért, többen közülük visszatérés helyett elrejtőztek a környéken. Amikor a faluban csütörtök este hírül vették, hogy elindult a szerelvény, meghúzták a harangokat. Hátha még hallják az útra kelők. Talán utoljára. így kezdődött. Akiket elvittek, azokra nem várhatott testvéri fogadtatás német földön, a háború utáni nyomorúságban. Akik maradtak, azok még sokáig rettegtek, nem tudván, hogy mikor, milyen névsor alapján és hova indul a következő vonat. Az utolsó csoportot 1948 márciusában indították útnak a faluból. Voltak, akik soha többé nem láthatták viszont a szülőföldjüket. Többeknek azonban megadatott, hogy később hazalátogassanak, érezve azt a fájdalmat, hogy akinek két hazája van, annak valójában nincs egy sem. Volták olyanok is, akik többszöri visszatoloncolás után mégiscsak sikeresen hazaértek, és visszamerészkedtek a környéken bujkálok is. Néhány család vissza tudta vásárolni egykori házát, de akadt olyan is, aki haláláig a szomszédból nézte sajgó szívvel a régi portáját. A sebek azóta is fájnak; az emlékek máig könnyeket fakasztanak. Nem csoda hát, hogy a kitelepítés hatvanadik évfordulóján, ez év november 13-án - ahogy a népnyelv mondja; „búcsú hétfőjén” - megtelt az emlékezőkkel az immár kétszáztíz éves templom. Megható volt, amikor az egyházmegye esperese, Szabó Vilmos Béla Ruth könyvének első fejezetét felolvasva elmondta, hogy sorstársként áll a gyülekezet előtt. Szüleit egykor magyarságuk miatt telepítették át a határ túloldaláról a trianoni határok közé szorított Magyarországra. Az istentisztelet után a templom falán elhelyezett emléktábla köré gyűltek a jelenlevők. A márványlapon két nyelven ez a felirat olvasható: „»Üldözöttek vagyunk, de nem elhagyottak, letipornak, de nem pusztulunk el.« 2Kor 4,9. A kitelepítés 60. évfordulóján az igazságtalanul meghurcoltakra és Isten gondviselő szeretetére emlékezik a Györkönyi Evangélikus Gyülekezet.” Avatóbeszédében dr. Józan-Jilling Mihály, a Tolna Megyei Német Kisebbségi Önkormányzatok Szövetségének elnöke, Györköny szülötte beszélt a történelmi igazságtalanságról, majd - mint az Országos Német Önkormányzat alelnö- ke - elsőként koszorúzta meg az új emléktáblát. Elhelyezte koszorúját az egyházmegye, a helyi önkormányzat és a kisebbségi önkormányzat, az általános iskola és a gyülekezet is. A megemlékezés az esti órákban folytatódott a művelődési házban, az evangélikus gyülekezet és a helyi német kisebbségi önkormányzat irodalmi összeállításával. Az est végén gyertya gyúlt a kitelepített családok névsora előtt a meghurcoltak emlékére, gondolva mindazokra is, akiket bárhol a világon bármilyen okból igazságtalanul üldöztek el otthonukból, földjükről. ■ Dr. Zsednai Józsefné Isten hűséges munkatársa Roszík Mihály (1922-2006) „Legjobban Jézust szeretem. Ő tölti be az életem. Szerettem őt szolgálni. Szeretlek téged, gyermekeimet és unokáimat, boldog vagyok velük. Szerettem a gyülekezetét és szegény magyar hazámat. Egész életemet az Isten kezébe teszem. Az Isten nevében, a feltámadás reményében temessetek el” - ez a megrendítő hitvallás Roszík Mihály kórházi betegágyán hangzott el hitvese és szerettei körében azon. az „utolsó előtti” napon, amikor kedves énekét (Jézusom, Krisztusom, én szerelmesem! - EE 381) szlovákul és magyarul énekelve, kedves igéit idézve, imádkozva már csak egy lépés választotta el őt attól, hogy szeretett Megváltója elé álljon. Az áldott lelkipásztori út Szarvasról indult. Roszík Mihály 1922. július 10-én egy szegény család hetedik gyermekeként született. Rengeteget fáradozó szülei a nehéz idők ellenére egymás után íratták be gyermekeiket a Szarvasi Evangélikus Főgimnáziumba. Tizenhét éves volt, amikor egy ifjúsági bibliaóra és az azt követő egész éjszakai nyugtalanság után felkereste lelkészét, majd az együtt imádkozásban megerősödve vett egy Károli-Bibliát és egy Útmutatót; ezzel „kezdetét vette a Krisztussal való élet”. 1943-ban lett a pécsi Erzsébet Tudományegyetem Soproni Hittudományi Karának a hallgatója, majd 1947. szeptember 14-én Ordass Lajos püspök lelkésszé szentelte Szarvason. A püspök figyelmeztetése, mely szerint a lelkészi eskü teljes életodaadást követel, és szente- lési igéje - „Valaki az eke szarvára veti kezét, és hátra tekint, nem alkalmas az Isten országára." (Lk 9,62; Károli-fordítás) - mélyen és egész életre szólóan bevésődött Roszík Mihály szívébe. Az az ige pedig, amelyről felszentelése után először prédikált Tesse- dik Sámuel szószékén, lelkészi hitvallása lett ötvenkilenc éven keresztül: „Mert nem végeztem, hogy egyébről tudjak ti közietek, mint a Jézus Krisztusról, még pedig mint megfeszítettről." (iKor 2,2; Károli-fordítás) Szolgálata első éveiben Nagyszénáson, Szarvason, Budavárban, Pilisen, Budafokon dolgozott hitoktatóként, káplánként. 1950 februárjában a budavári templomban kötött házasságot Glazews- ki Melittával, aki a budavári gyülekezet tagja volt. Frigyüket Sréter Ferenc áldotta meg. Feleségével igaz társra és munkatársra leltek egymásban; ötvenhét évig éltek együtt. A gondviselő Isten 1952 nyarán vezette először Albertibe, helyettesíteni. A bibliaórán, látva a hívek kezében a szarvasi« énekeskönyvet, a „Jézusom, Krisztusom. ..” kezdetű éneket kezdte énekelni szlovákul. Ekkor az egyik testvér megkérdezte tőle: „Beszél szlovákul?” „Igen, szarvasi vagyok” - hangzott a válasz. Az idős testvér erre azt mondta: „Akkor ön itt lesz eltemetve...!” Ez ötvennégy évvel ezelőtt hangzott el; az idős testvérnek igaza lett... A Tranoscius kegyességén felnőtt, komoly hagyományokkal rendelkező alber- ti gyülekezetben 1952 októberében lett helyettes lelkész Roszík Mihály, beiktatására pedig 1953 februárjában került sor. Nyomasztó körülmények között, elnyomás alatt élt ekkor egyházunk népe. Beszolgáltatás, magas adó, a békekölcsön jegyzésének kényszere, állami, tanácsi és pártfunkcionáriusokkal - olykor az egyházi felsőbbséggel - való küzdelem, titokban, az éjszaka leple alatt végzett keresztelési, esketési szolgálatok; ez jellemezte a mindennapokat. Miska bácsi minderre és felsőbb vezetők időnkénti zaklatásaira, fenyegetéseire hol humorral válaszolt, hol bátran szembeszállt velük, azzal a biztos tudattal, amelyet nem félt hangoztatni sem: „Az egyházon a pokol kapui sem vehetnek diadalmat!” A gyülekezet el volt adósodva, a kassza üres volt. És ekkor elkezdődött a csoda, amely megmutatta, hogy a hűséges lelkipásztori munka Isten áldásával és- a gyülekezeti tagok segítségével milyen gyümölcsöket teremhet... Miska bácsi negyvenhét (!) éven keresztül minden vízkereszt ünnepétől hat-nyolc héten át végiglátogatta az evangélikus családokat. Sokan visszajöttek a gyülekezet közösségébe, sokan kezdtek naponta az Útmutató szerint is Bibliát olvasni, s a szolgálatok nyomán lelki és anyagi téren is megkezdődött a növekedés. A gyülekezeti munka mellett a lelkész gondjaira bízták a szeretetotthont is, amelyben kezdetben öten laktak - ugyanolyan nagy szegénységben, mint a gyülekezet. A diakóniai lelkész kérésére, helyi tanácsi vezetőkkel kötött egyezség alapján otthont adnak tizenöt olyan testvérnek, akiket kitelepítettek a Horto- bágyra. Ezzel vette kezdetét a szeretetotthon bővítése. Az intézmény először tizennyolc, később harminc, 1988-ban pedig már ötvenkét fő befogadására vált alkalmassá. i A lelki építkezés mellett gyülekezeti épületek sora épült meg Roszík Mihály öt évtizedes szolgálati ideje alatt. Valami egészen különös tehetsége volt Miska bácsinak a szervezéshez, merész, hosszú távú tervei megvalósításához. Nem ismert lehetetlent. így nyílt meg a visszakapott egyházi ingatlanok révén a négy csoporttal, százharminc gyermekkel működő óvoda. Mindössze száz nap alatt megépült az alsó tagozat számára a négyosztályos iskola, majd az újabb négy tanterem a felső tagozatnak. Átadták a tornacsarnokot, majd az iskola- igazgatói szolgálati lakást is. Közben , hazai és külföldi gyülekezeti, ifjúsági csoportok leltek otthonra a gyönyörű vendégházakban, és természetesen nem maradt el a templom külső és belső renoválása, az orgona javítása vagy a ravatalozóépítés sem. Megbecsültségét jelzi, hogy 2002. augusztus 20-án ő lett Albertirsa első díszpolgára, aki úgy léphetett a gyülekezet elé, hogy sok esetben a negyedik és ötödik generációját ismerte egy-egy családnak. Testvéri szeretete, amely mindig erősebb volt az indulatoknál, és amely kész volt békejobbot nyújtani, vendégszeretete, humora, gyülekezeti feljegyzései, lelkészi munkanaplója, hatezer leírt igehirdetése, hazafisága azt az ígéretet teljesítette be, amelyet első albertirsai munkanapján az Útmutató igéjében kapott; „Megáldalak téged, és áldás leszel.” (iMóz 12,2) Az aktív gyülekezeti szolgálattól való elköszönés után, meggyengült testi ereje ellenére is boldogan végezte az igazgatótanácsban, a szeretetotthonban, az iskolai hitoktatás területén adódó feladatokat. Betegségei idején, álmatlan éjszakákon át emlékezetében utcáról utcára, háztól házra járva vitte imádságban Ura elé drága nagy lelki családjának tagjait, híveit - csakúgy, mint hat gyermekét, a gyermekek családját és a huszonegy unokát, akiknek ő a példaképük. Roszík Mihály evangélikus lelkipásztor áldott, hűséges életén november 9- én beteljesedett; „Elvisz, elsegít engem a célhoz, / Ő, a győzelmes hű vezér, / Ő, a győzelmes hű vezér.” (EÉ 459,1) ■ Solymár Péter
