Evangélikus Élet, 2006 (71. évfolyam, 1-52. szám)

2006-11-19 / 47. szám

‘Evangélikus ÉletS EVANGÉLIKUS ÉLET 2006. november 19. 3 Építő és romboló erők Emléktábla-avatás és jubileumi megemlékezés Rákoskeresztúron száz éves történetének legfontosább eseményeit címszavakban felidézve rá­mutatott arra, hogy a megpróbáltatáso­kon és kudarcokon, a sikereken és örö­mökön túl meg kell látni a történelem Urának vezetését, aki az események cél­jának látszólagos rejtettségén keresztül az előrehaladást, az épülést, a közösség küldetésének beteljesülését munkálta a gyülekezet történetében. Ebben a törté­netben jól nyomon követhető, hogy a világban működnek templomépítő és -romboló erők, melyek megegyeznek a lelkek építésének és rombolásának erői­vel: a gyülekezet ugyan elveszítette első templomát, és sok csapás is érte, de je­lenleg négy templommal is rendelkezik. A mustármagnyi kicsiny kezdetet a tör­ténelem Ura megáldotta, és ma a főváros legnagyobb evangélikus gyülekezete a rákoskeresztúri, melynek négy temp­lomtornya mind egy irányba mutat: oda, ahonnan a kegyelem érkezik, s ahová a hálaadásnak irányulnia kell. Az istentisztelet ünnepi közgyűléssel folytatódott, amelyet dr. Léránt István egyházmegyei felügyelő nyitott meg. El­sőként D. dr. Harmati Béla nyugalmazott püspök köszöntötte az ünneplő gyüle­kezetét. Győri Gábor esperes kiemelte, hogy a gyülekezet mögött álló kétszáz esztendő a közösség számára nem ér­dem, hanem elsősorban kegyelem, má­sodsorban ajándék, harmadsorban pe­dig felelősség és küldetés. Mielőtt 1806- ban önálló egyházközséggé szerveződ­tek, a rákoskeresztúri evangélikusok a cinkotai gyülekezethez tartoztak. Mivel itt találhatók a rákoskeresztúri hívekre vonatkozó legelső anyakönyvi bejegy­zések, a rendezvényen köszöntőt mon­dott Blatniczky János, a cinkotai „ősgyüle­kezet” lelkésze is. A kétszáz éves jubileum alkalmából megrendezett megemlékezésre ellátoga­tott Rákoskeresztúrra a finn testvérgyü­lekezetek két képviselője is. Peivikki Hei- nenäkki, a Raumai Evangélikus Egyház- község felügyelőnője beszédében fel­idézte a régóta gyümölcsöző testvér­gyülekezeti kapcsolatok örömeit, majd Simo Koho, a Tampere-Kalevai Evangéli­kus Egyházközség lelkésze mondta el magyar nyelvű ünnepi köszöntőjét. ■ -P-OR­► Ötnapos ünnepi rendezvényso­rozattal emlékeztek meg a Rákos- keresztúri Evangélikus Egyház- község önálló gyülekezetté válá­sának és fennállásának kétszáza- dik évfordulójáról. Az állami szervek döntése nyomán 1945- ben lebontották Rákoskeresztúr első evangélikus templomát. A helyén álló egykori evangélikus iskola falán elhelyezett emléktáb­la felavatására és a hálaadó isten- tisztelet igehirdetési szolgálatára - az ünnepségsorozat utolsó nap­ján, november 12-én - Gáncs Pé­tert, a Déli Egyházkerület püspö­két hívták meg. A megemlékezések sorában elsőként november 8-án, szerdán Debnár László tartott előadást a rákosligeti gyülekezet­rész történetéről. Csütörtökön a rákos­hegyi templomban dr. Leránt István, a Pes­ti Egyházmegye felügyelője vetítette le 200 év a Rákos mentén című filmjét. A kö­vetkező napon dr. Fabiny Tamás püspök­nek a Példázat mint műfaj címmel tartott előadását hallgathatták meg az érdeklő­dők. November n-én a rákoscsabai temp­lomban orgonazenés áhítaton vehettek részt a hívek Trajtler Gábor orgonamű­vész közreműködésével. A Déli Egyházkerület lelkészi vezetője a lerombolt templom emléktábláján szereplő igehelyet, Róm 8,28-at, vala­mint a heti igét, 2Kor 6,2-t választotta prédikációja alapjául. A gyülekezet két­A november 12-i ünnepi istentisztele­ten - Kosa László igazgató lelkésznek és Győri Gábornak, a Pesti Egyházmegye es­peresének a liturgiái szolgálatával - Gáncs Péter püspök hirdette Isten igéjét. Ülésezett a Déli Egyházkerület 41 Folytatás az 1. oldalról A közgyűlés jóváhagyta a kerület egy­házmegyéit, oktatási és diakóniai in­tézményeit bemutató kiadványok ter­vezetéről, valamint a kerületi honlap és hírportál fejlesztéséről szóló titkári előterjesztést. A tagok szintén elfogad­ták a 2007-es kerületi munkatervet, véglegesítve az események időpontjait és helyszíneit. Kendek Györgynek, a kerületi jelölőbi­zottság elnökének a jelöltekre vonat­kozó ismertetője után megválasztot­ták a Déli Egyházkerület országos bi­zottságokba delegált tisztségviselőit. Szabóné Mátrai Mariannának a Tesse- dik-díj megalapításáról szóló indítvá­nyát a közgyűlés azzal a kiegészítéssel szavazta meg, hogy az év lelkésze és pe­dagógusa mellett terjesszék ki a díjat a diakóniai intézmények kiemelkedő munkát végző dolgozóira is. A Déli Egyházkerület vezetősége a közgyűlésen köszönetét fejezte ki Kráh- ling Dániel bonyhádi lelkésznek a Tolna- Baranyai Egyházmegye élén végzett es- peresi szolgálatáért. ■ P.G. Egymásra „felügyeltek” Amikor a legtöbben - nyolcvanhatan - voltak jelen a felügyelők hetedik országos konferenciáján, csaknem szűknek bizonyult a révfülöpi Ordass Lajos Evangélikus Oktatási Központ. A november 10-12-én megrendezett alkalmon részt vett egyhá­zunk mindhárom püspöke és egyházkerületi felügyelője, valamint számos régi és még több újonnan megválasztott egyházmegyei és gyülekezeti felügyelő. A nyitó előadást a korábbi és a jelenlegi országos felügyelő - Frenkl Róbert, illetve Profile Gergely - tartotta a 20. és a 21. század egyházáról. A másik ikerelőadás során Fábri Györgyöt, az MTA kommunikációs igazgatóját és Fabiny Tamást, az Északi Egyházkerület püspökét hallgathatták meg a jelenlévők arról, hogyan látják az egyházat kívülről és belülről. Az áhítatokon püspökeink szolgáltak, a záró úrvacsorái istentiszteleten az elnök­püspök. Az igen jó hangulatúnak tapasztalt felügyelői konferencia résztvevői a hiva­talos program mellett éjszakába nyúló beszélgetéseken is eszmét cserélhettek egy­mással. ■ Horváth-Hegyi OuvÉRfelvétele Fehér és fekete: orvosok és lelkészek ÉGTÁJOLÓ N emrégiben olyan orvostanhallga­tók között voltam, akik fontosnak tartják keresztény hitüket. Arról kérdeztek, hogyan tudnának nekik segít­séget nyújtani a lelkipásztorok, a teológu­sok felkészülésükben vagy éppen a hivatá­sukban való megerősödésükben. A be­szélgetés során azt tapasztaltam, hogy az egykor irigyelt pályára készülők körében sokfajta bizonytalanság üti fel a fejét. Ko- . rántsem feszít mindenkit az öröm és a büszkeség, hanem sokakban ott a félelem, sőt a szorongás, esetleg az alkalmatlanság érzése is. Talán nem haszontalan, ha velük megosztott gondolataimat szélesebb kör­ben is ismertetem, hátha ezzel többeknek segítséget tudok nyújtani. Érdemes ebben az összefüggésben is végigolvasni az irgalmas samaritánus példázatát (Lk 10,30-37). A jól ismert el­beszélés utolsó mondatában - „Menj el, te is hasonlóképpen cselekedj” - a hivatás és a küldetés kapcsolódik egybe. Tanításával Jézus meghív egy olyan világba, amelyre nem a szokásos e világi törvényszerűsé­gek jellemzők. Hív és vár, hogy szava fel­üdítsen és erősítsen; hogy közelében az ember feltöltődjön, és erőt merítsen, hogy róla vegyen példát. Majd pedig küld: menj, és hasonlóképpen cselekedj! Hasonlóképpen! Kempis Tamás fő mű­vével lehet ennek jelentőségét érzékel­tetni: Imitatio Christi. Krisztus követése, ha úgy tetszik, utánzása. A „hasonlókép­pen” azt jelenti, hogy a hallgató tanít­vánnyá lehet. Annak a Jézusnak a tanít­ványává, aki fáradhatatlanul gyógyította a betegeket: leprásokat, sorvadt kezűe­ket, vakokat, siketnémákat, eszelősöket, depressziósokat, vérfolyásosokat, meg­szállottakat. Közelében a legkülönbö­zőbb kórházi osztályokat lehetett volna berendezni. Mégsem állt kórház a ren­delkezésére: útszélen és • kicsi házban, zsinagógában és tóparton egyaránt gyó­gyított. Amerre járt, kórházat alapított. Ő maga volt a kórház. Hasonlóképpen! Egy orvos vágy ápo­ló abban is Jézus tanítványa lehet, hogy egyszerre törődik az emberek testével és leikével. Mert Jézus a legszorosabb pszi­choszomatikus egységben látta az embert: tudta, hogy számos testi nyavalyának lelki eredete van, ezért a gyógyulás útja is sokszor az emberi lelken át vezet. Hasonlóképpen! Tanítványainak nem­csak azt mondja Jézus, hogy Isten or­szágát terjesszék, és az örömhírt hir­dessék, hanem az evangéliumban ezt is olvassuk: „Magához hívta tizenkét tanítvá­nyát, és hatalmat adott nekik a tisztátalan lelkek felett, hogy kiűzzék azokat, és gyógyít­sanak mindenféle betegséget és erőtlenséget." (Mt 10,1) Később pedig ezt mondja ne­kik: „Gyógyítsatok meg betegeket, támassza­tok fel halottakat, tisztítsatok meg lepráso­kat, űzzetek ki ördögöket. Ingyen kaptátok, ingyen adjátok." (Mt 10,8) Persze a mai magyar társadalom ­vagy akár az orvostársadalom - helyze­tét látva jogos lehet a medikusok félel­me. Naponta hallunk híreket az egész­ségügyben uralkodó kusza, rendezetlen viszonyokról. Az orvosoknak talán a túlzott elvárá­sokkal - vagy éppen az előítéletekkel - kell megküzdeniük. Persze nincs új a nap alatt. Amikor a szenvedő Jóbot ba­rátai nem tudják meggyógyítani, ő indu­latosan ezt mondja: „...mindnyájan mi­haszna orvosok vagytok." (Jób 13,4) Jeremiás próféta pedig sajátos orvoshiányra pa­naszkodik: „Nincs balzsamoláj Gileádban, nincs itt orvos? Miért nem tud begyógyulni né­pemnek a sebe?” (8,22) Azután Márk evan­gélista mond szigorú ítéletet a korabeli orvosok fölött, amikor egy tizenkét éve beteg asszony kapcsán így ír:.....sok or­vostól sokat szenvedett, mindenét ráköltötte, de semmi hasznát sem látta, hanem még rosszab­bul lett..(5,26) Érdekes, hogy egy másik evangélista, Lukács, úgy mutatja be ugyanezt az esetet, hogy - a legrégebbi kéziratok bizonysága szerint - elhagyja ezt az orvosokkal szemben igen kritikus mondatot. Ennek oka az lehet, hogy ő maga is orvos volt (Kol 4,14)... Belülről látta e hivatás nehézségeit. Persze az is lehet, hogy a szakma már évszázadokkal ezelőtt is képes volt összezárni, ha szük­ségét érezte... Sokan talán azért félnek a rájuk váró feladatoktól, mert az orvos sokszor ma­gányos. Elsősorban vidéken, a szakma­beliektől távol, elszórtságban, nem értel­miségi környezetben kell helytállnia. Er­re a lehetséges magányra utal Jézus sza­va is: „Biztosan azt a közmondást mondjátok rám: Orvos, gyógyítsd meg magadat!" (Lk 4,23) Ma ennek ez a kérdés felel meg: „Doktor úr, a maga szíve sose fáj?” De ta­lálunk vigasztaló üzenetet is. Megint csak Jeremiásnál olvassuk ezt a remény­sugarat jelentő mondatot: „Bekötözöm se­beidet, meggyógyítom zúzódásaidat - így szól az Úr." (30,17) A „hasonlóképpen cselekedj” imperativusa mögött tehát az a tény áll, hogy maga Isten az igazi-orvos. Ám legyünk őszinték: az orvosokra váró körülmények többnyire nem ép­pen isteniek... A mai egészségügy hely­zetének, a siralmas technikai felszerelt­ségnek, a rendezetlen fizetéseknek az is­meretében emberileg érthető lehet az aggodalom. Az orvos - főleg, ha hívő ember - megpróbál az irgalmas samari­tánus nyomában járni, ám amikor „ola­jat és bort” akar a sebre önteni, akkor azt tapasztalja, hogy üres a korsó, és zava­ros a bor. Bekötné a sebeket, ám nem steril a kötszer. Feltenné a sérültet a sza­már hátára, de az a szegény pára össze­esik a teher alatt. Aztán a végén még az is kiderülhet, hogy egyáltalán nincs ven­dégfogadó, ahová a beteget vihetné... Mit lehet tenni? Nehezedő, keményedő feltételek kö­zepette fokozottabban érvényes az egy­másra utaltság. Ez érvényes az orvosok és a lelkészek közös munkájára, összefo­gására is. Számos kórházban példaszerű az együttműködés. Egyházi részről egy­re szakszerűbb a klinikai lelkigondozás, és szerencsére mind több kórházigazga­tó ismeri fel, hogy a lelkészeket nem egyszerűen megtűrni kell (ami a korábbi ellenséges magatartás után esetleg már sikernek számított), hanem támogatni. Csak remélni tudom, hogy az orvosok fehér és a lelkészek - többnyire - fekete viselete jól megfér egymás mellett. A lel­kigondozó nem akadályozza, hanem se­gíti a gyógyító munkát. A betegeken és hozzátartozókon kívül adott esetben az orvosok és az ápolók is rászorulhatnak a lelkipásztor segítségére. Néhány éve nagy reményeket táplál­tunk egy szerveződő evangélikus kór­ház ügye iránt. Ma - a megnehezedett külső és belső körülmények miatt - ta­lán kevesebbet hallunk erről az álomról, ám nem adjuk fel. További szakmai ter­vek készülnek, és sokan imádkoznak ezért a nemes ügyért. Addig is meg kell becsülnünk a jelen le­hetőségeit. Jó, hogy egyházunk küldöttei ott lehetnek a kórházakban. Most nem­csak a fekete, hanem a fehér szín is megje­lenik előttem. Hiszen nemcsak a lelké­szek képviselhetik a keresztény hitet, azon belül az evangélikusságot, hanem elkötelezett, hívő orvosok és ápolók is. A fehér és a fekete jól megfér egymás mellett. Fabiny Tamás püspök Északi Egyházkerület

Next

/
Oldalképek
Tartalom