Evangélikus Élet, 2006 (71. évfolyam, 1-52. szám)
2006-11-05 / 45. szám
‘Evangélikus Élet®? ÉLŐ VÍZ 2006. november 5. 9 Gyászmunka Vigasztaló sorok Gyászmunkának nevezik a pszichológusok azt a folyamatot, amely a szeretett hozzátartozó eltávozásától a temetésig vagy akár tovább is tart. Ennek az a lényege, értelme, hogy a temetés előkészítésével, a rokonok, barátok ismerősök értesítésével kapcsolatos feladatok, a teendők, a tevékenység segítenek feldolgozni, elviselhetővé tenni a fájdalmat, a szomorúságot, megkezdődik az együttélés az immár nem enyhíthető hiányérzettel. Folytatása az a tapasztalaton alapuló igazság, hogy az idő segít a gyógyulásban, az idő múlásával enyhül a veszteségen érzett fájdalom. És ez a gyászmunka folytatódik évről évre a halottak napja körüli időszakban, amikor a legtöbben kilátogatnak a temetőbe, virágot helyeznek el szeretteik sírjára, önmaguknak is bizonyítva, hogy élő emlékezet őrzi az egykori gyászt. Kétségtelen, az is jellemez egy társadalmat, hogy tagjai hogyan őrzik szeretteik emlékét, hogyan ápolják a sírokat. Pozitívan kell értékelnünk azokat, akik számára valóban a mély gyász, a megtartó szeretet kifejezése hosszú évek után is a temetői látogatás. De nem érheti bírálat azokat sem, akiknél inkább megszokás, a szülőktől örökölt feladat a családi síroknál a kegyelet kifejezése. Az élet rendje - így tanuljuk felnőtté válva -, hogy elveszítjük szüleinket. Tanuljuk, de igazán nem tudjuk elfogadni. Szüléink elvesztését túl kell, hogy éljük, de igazán feldolgozni sohasem tudjuk. Mert a szülői szeretet az a feltétlen szeretet, amely semmi máshoz nem hasonlítható, nem mérhető. Hiába tudjuk, hogy az elmúlás talán a legerősebb törvénye az emberi életnek, és a korban előrehaladva egyre nagyobb a bekövetkezésének valószínűsége, ez a tudás nem csökkenti a fájdalmat, melyet idős szeretteink, barátaink elvesztésekor érzünk. Bár lassú javulást mutatnak hazánk megbetegedési és halálozási adatai, mégis évente harminc-negyvenezerrel többen ——————riti» Tiiiininirnir.iii •imwin n maa halnak meg, mint amennyien születnek; fogy a népesség. Amíg a születésekkel kapcsolatban azt tartják a szakemberek fő feladatnak, hogy fejlett legyen az anya- és csecsemővédelem, hogy egészséges gyerekek szülessenek, addig az egyensúly helyreállítása elsősorban a halálozások számának a csökkentésével érhető el. Reális célkitűzés ez, amely az egészséget fenyegető kockázati tényezők mérséklésével, a szenvedélybetegségek visszaszorításával, egészséges életmódkultúrával érhető el. Megállítható a népességfogyás. Felelősek vagyunk egymásért. De halottak napja még több üzenetet felerősít. Ma is vannak, akik váratlanul, hirtelen, mintegy előzmény nélkül távoznak el. Azt mondja ilyenkor a közbeszéd, hogy szerencsések voltak, nem szenvedtek; a környezetet annál inkább megviseli a fájdalmas, súlyos veszteség. De egyre kevésbé ez a jellemző. Sokkal inkább az, hogy meghosszabbodik a végzetes betegség diagnosztizálásától a végstádiumig eltelt idő. Hónapokig, sőt évekig is eltarthat a haldoklás valamilyen formában. Egyelőre úgy látszik, sem az egészségügy, sem a társadalom nincs erre igazán felkészülve. Pedig egyre növekszik az idős korosztályok aránya a társadalomban. Ma már a demográfusok nemcsak a születéskor várható élettartammal jellemzik a népességet, hanem fontos mutató az egészségesen eltöltött évek száma is. Egyre több idős embertől hallani, hogy nem az életkor a gond, hanem a betegség. A kor előrehaladtával persze növekszik a betegség valószínűsége, de nem mindegy, hogy mikor és mennyire. Ez is elsősorban az életmód függvénye. Az élettartam meghosszabbítása nem abszolút cél. Az egészséges évek számával jellemezhető az élet minősége. De halottak napja környékén az elmúlásra készülők gondozása kap igazán hangsúlyt. Az egyházak, egyházi közösségek számára adekvát, szép feladat ez. Mint mindenre, erre is készülni kell. Örvendetes, hogy a nálunk is megindult hospice-mozgalom, a haldoklók gondozása, felkészítése jelentős egyházi hátteret kapott. Látványos, akár hálás dolog vitába bonyolódni az eutanáziáról, a végsőkig élezni a mély bioetikai problémát; kevésbé látványos, de annál fontosabb, hasznosabb az erre rászorulókkal való törődés életük utolsó szakaszában, életminőségük fenntartása, a testi-lelki szenvedések csökkentése. Vannak kérdések, amelyek intézményesen, főleg, állami oldalról nem oldhatók meg, az intézmények legfeljebb megpróbálhatnak segítséget nyújtani. Itt van igazán jelentősége a civil szférának, kitüntetetten az egyházi közösségnek. A földi életért felelünk, és az örök élet reménységét hirdetjük. A kettő nem állítható szembe, és nem keverhető össze. Jó dolog, ha megkönnyíti a szeretett személy elvesztésének feldolgozását az a tudat, hogy a halált legyőző Krisztus által megadatott számára az örök élet. Voltam olyan temetésen, ahol ez a hangulat uralkodott. Nem tudtam vele azonosulni. Jézus is megkönnyezte Lázár elmúlását. A földi élet minősége, a halál előtti szakasz minősége is a mi felelősségünk. Nem kell korlátozni, nem kell restellni a fájdalmat, a gyászt, amelyet veszteségeink miatt érzünk. És nem kell restellni a félelmet, amely olykor elfog bennünket a nagy útra gondolva, készülve. A földi élet értelmét is megadják az isteni parancsok. Az örök élet reménységét is. A kettő összefügg, de önálló identitások, melyek kapcsolatát titok fedi. Ha nem így lenne, nem rúgna sok ezer kötetre a teológiai irodalom. Azzal a bizakodással írtam ezt a halottak napi elmélkedést, hogy talán segít egy kicsit azoknak, akiket épp most ért veszteség, és akiknek a gyászában szeretnék osztozni. Ez a legtöbb, amit egymásért tehetünk, vállalva gyászainkat. ■ Frenkl Róbert Kedves Gyerekek! ► Nyolc hete indult sorozatunkban Pannival és Zsoltival együtt lapozhatjátok fel nagypapájuk gyermekkori füzetét, amelyet még neki készített annak idején az ő evangélikus lelkész nagypapája. A bibliai történetek végén egy-egy feladatot is megoldhattok. Küldjétek el a helyes megfejtést a szerkesztőség címére! Jutalmul a végén megkapjátok annak a bibliai társasjátéknak egy-egy darabját, amely ezekhez a történetekhez illik. Címünk: Evangélikus Élet szerkesztősége, 1085 Budapest, Üllői út 24. A borítékra írjátok rá: Gyermekvár. GYERMEKVÁR 5Nagyapa kérdőn nézett idősebbik unokájára:- Meg tudod-e mondani, Zsolti, hogy milyen a hűséges ember?- Szerintem olyan, aki akkor is kitart a másik ember mellett, ha csúfolják miatta. Ezt akkor tanultam meg, amikor az iskolában a többiek elkezdték bántani Tomit, aki Balázzsal barátkozott. Ba- lázsék nagyon szegények, de Tomi nem törődött ezzel.- Ügyesen megfogalmaztad - dicsérte meg őt nagyapa. - Nőé is hűséges volt Istenhez, pedig nagyon sokat csúfolták emiatt. Hiszen azt a parancsot kapta az Úrtól, hogy építsen egy hatalmas bárkát olyan helyen, ahol az eső is csak keveset esett. Isten ugyanis megbánta, hogy embert és állatokat teremtett, mert az emberek nagyon sok rosszat tettek, így elhatározta, hogy mindent és mindenkit elpusztít a föld felszínéről: özönvizet bocsát rá. Egyedül Noénak és családjának kegyelmezett, mert Nőé szerette őt, és hűséges volt hozzá. Nóé meg is építette a bárkát, és minden élőlényből bevitt magával egy párat. Amikor elkészült, Isten bezárta kívülről a bárkát, majd negyven napig tartó esőt bocsátott a földre. Ez az özönvíz elárasztott mindent, senki sem maradt életben. Amikor elállt az eső, Isten szelet bocsátott a földre, és a víz apadni kezdett. A bárka az Ararát hegyén feneklett meg végül, lakói pedig kijöttek a szárazföldre. Nóé hálából oltárt épített, és áldozatot mutatott be az Úrnak, ő pedig szövetséget kötött vele és utódaival. A szivárvány volt a jele az Úr azon ígéretének, hogy nem pusztítja el többé özönvízzel a földet. Segíts a galambnak megtalálni a bárkához vezető utat! rsi < ctr Luther Márton levele barátjához, Justus Jónáshoz, aki feleségét gyászolta Kegyelem és békesség Krisztusban, aki üdvözítőnk és vigasztalónk! Kedves doktorom! Nem tudom, mit is kellene írnom neked. A váratlan veszteség engem is lesújtott. Mi mindnyájan szívünkhöz közel álló földi útitársunkat veszítettük el. Derűs, vigaszt sugárzó arca olyan kedves volt. Tudtuk, hogy osztozott örömeinkben, de szenvedésünkben is, mint sajátját vette magára és hordozta. Mekkora fájdalom az elválás! Azt reméltem, hogy halálom után, mások mellett, ő lesz enyéimnek első és legjobb vigasztalója. Mérhetetlen fájdalom tölt el, amikor érzékeny lelkiségére, kedves szokásaira, melegszívű, hűséges lényére gondolok. Csak sírva tudok emlékezni kegyességére, becsületességére és szelídségére. El tudom képzelni, milyen lelkiállapotban vagytok. Itt nincs földi vigasz. Lelkileg ahhoz tartsuk magunkat, hogy áldott évei múltán, ő minket megelőzve ahhoz sietett, aki mindnyájunkat elhívott, és egy boldog órán majd magához visz e gonosz világ nyomorúságából. Ámen. Vigasztalódjatok a keresztények közös reménységére gondolva, hogy mi, akik e földi életben fájdalommal búcsúzunk el egymástól, egykor a szeretet teljes közösségéből láthatjuk viszont egymást Jézusnál, aki vérével és halálával nekünk örök életet szerzett. Ahogy Pál mondja: „Bár meghalunk, mégis élünk!” (2Kor 6,9) Bizony jó lesz dolgunk, ha Isten Fiába vetett igaz hittel költözünk el a földről. Mi most itt bánkódunk, de ott majd kimondhatatlan öröm fogad. Kérjük Istent, hogy vigasztaljon meg titeket. Wittenberg, 1542 karácsonyán HETI ÚTRAVALÓ Ne győzzön le téged a rossz, hanem te győzd le a rosszat a jóval. (Róm 12,21) Szentháromság ünnepe után a 21. héten az Útmutató reggeli és heti igéi a hit harcában álló új ember gonosz feletti győzelmének lehetőségét hirdetik, mert „az a győzelem, amely legyőzte a világot, a mi hitünk" (íjn 5,4b)! De mit jelent a jó győzelme a rossz felett Jézus Urunk Hegyi beszéde szerint? A másik arc odatartását, a felsőruha odaadását, a második mérföldnyi út megtételét, az ellenség szemetét, „hogy legyetek mennyei Atyátoknak fiai, aki felhozza napját gonoszokra és jókra" (Mt 5,45). Ehhez kérjük őt: „Uram, kegyelmed betölti a földet. Taníts engem rendelkezéseidre!" (Zsolt 119,64; LK) A győzelem záloga: Isten teljes fegyverzetének felöltése. Öt védőeszközünk van: az igazságszeretet, a megigazulás, a békesség, a hit és az üdvösség. Egyetlen támadófegyveretekként „vegyétek fel (...) a Lélek kardját, amely az Isten beszéde" (Ef 6,17)! Luther ezt tanácsolja: „De minden keresztyén is fegyverezze fel magát. Hit- és tanbeli bizonyosságát alapozza meg úgy az Isten igéjéből, hogy ellenállhasson az ördögnek, s tudjon védekezni, amikor valaki el akarja téríteni.” Nem csak bibliavasárnap valljuk: „Nem szégyellem az evangéliumot, hiszen Isten ereje az, minden hívőnek üdvösségére!" (Róm 1,16; LK) Csak az Istentől nyert szeretet birtokában tudunk eleget tenni Pál figyelmeztetésének: .....a gonoszt jóval győzd meg." (Róm 12,21b; Káro li-ford.) Az ítélet Isten „dolga”; a miénk az ellenség szeretete! Dávid is a jóval győzte le a gonosz kísértést; megkímélte Saul életét: „...azúr a kezembe adott ma téged, de én nem akartam kezet emelni az Úr fölkentjére." (iSám 26,23) A lélek fegyelmezése csak jóra vihet: „Az emberektől való rettegés csapdába ejt, de aki az Úrban bízik, az oltalmat talál.” (Péld 29,25) Az emberfélelem hitetlenségből születik, és emberek dicsőítéséhez vezet! Ezért nekünk „mindennél jobban kell Istent félnünk, szeretnünk és benne bíznunk” (Kis káté)! Az ószövetség evangélistája így prófétáit a Messiás- Krisztusról: „Igazságosan fog uralkodni a király..." (Ézs 32,1) Az Emberfiában mégsem ismerte fel őt népe; rablóként fogták el. Péter is testi fegyvert használt a szellemi harcban, de Jézus jóval győzte le a gonoszt: „... megérintve a fülét, meggyógyította" a főpap szolgáját (Lk 22,51). Luther Márton 523. születésnapján az Úristennek adunk hálát azért, hogy egyházát megreformáló, visszaalakító munkája áldott eszközévé tette a „kegyelem koldusát", Isten „udvari bolondját”! Luther Urának jó vitézeként harcolt; megerősödött abban a kegyelemben, amely a Krisztusban van. A névnapján gondolhatunk Márton szerzetes (filmben is látott) belső viaskodására: „Jézus! Tied vagyok! Ments meg!” Krisztus jó katonája „nem nyer koszorút, ha nem szabályszerűen (törvényesen) versenyez” mindig (2Tim 2,5)! A „szabadidős kereszténység” fából vaskarika; életünk minden pillanatában meg kell élnünk Isten nagy szeretetparan- csolatát! Ehhez a győzelmünkhöz „új világosság jelenék, / O tévelygés csendesedéi / Isten igéje jelenék, / Újonnan nékünk adaték” ma is (EÉ 258,1). ■ Garai András
