Evangélikus Élet, 2006 (71. évfolyam, 1-52. szám)

2006-10-22 / 43. szám

‘Evangélikus ÉletS MOZAIK 2006. október 22. 11 Diavetítés tegnap és ma ► Néhány héttel ezelőtt a rovat egyik szerzője megosztott az olvasókkal egy évekkel korábban vele meg­történt esetet: a vetítés előtti per­cekben kiborultak az előkészített diái. Sikerült ugyan idejében visz- szatöltenie a tárba a diakereteket, de a legtöbb fordítva került a he­lyére. Mára könnyebb helyzetben van ő is: digitális diáit kommentá­rokkal színesítve prezentációban mutathatja be. Az OpenOffice.orgról szóló sorozatunk­ban korábban bemutattuk a program- csomagban található szövegszerkesztőt (Writer) és a táblázatkezelőt (Calc). Most kicsit az Impress-szel, a csomag bemuta­tókészítőjével foglalkozunk. Ez az a ré­sze az irodai programnak, amellyel a diavetítés akadálya legfeljebb a kivetítő hiánya lehet. De álljunk meg egy pilla­natra, és időzzünk el néhány sor erejéig a bemutatókészítő lényegénél! Evekkel ezelőtt előadásaink illusztrá­lására diavetítőt vagy írásvetítőt hasz­nálhattunk. A diák esetében előtte eleve diára kellett fotóinkat készítenünk, vagy képeinket, bemutatni kívánt anyagain­kat kellett diaformátumba áttennünk. Ezután a fordítós filmet keretekbe kellett illeszteni, majd figyelni arra, hogy jól he­lyezzük a tárba, illetve arra, hogy ne bo­ruljon ki belőle. A technikát mesteri szinten használók diaporámát is készí­tettek. írásvetítőhöz fóliára rögzítettük - jelentős költséggel - témánk illusztrá­cióit, vagy kézzel mi magunk rajzoltuk, írtuk fel őket. Ma pedig annyi a dolgunk, hogy szá­mítógépünk elé ülve egy okos, jól kezel­hető program segítségével digitálisan készült fotóinkat, a Calckal készült grafi­konjainkat, a Writerrel készül szövege­inket beillesztjük, látványos mozgások­kal, áttűnésekkel színesítjük, majd elő­adásunk helyszínére valamilyen adat­hordozón zsebünkben elvisszük bemu­tatófájlunkat. Bár a fentiekben én az OpenOffice.org- gal hozzáférhető eszközöket idéztem fel, természetesen mind az előkészítés mmmmmmmmmmmmmtmmimmKmmwmmimmmimmm során, mind a bemutató készítésekor használhatjuk a Microsoft irodai cso­magját - ha nem sajnáljuk rá a pénzt. Én sajnálnám, hiszen az OpenOffice.org Impress moduljával egészen kiválóan le­het dolgozni. A program képes meg­nyitni a konkurens MS Office Power Po- intjával készül fájlokat, illetve az elké­szült bemutatót PP fájlformátumába is menthetjük. Az Impress-szel ismerkedő kezdő felhasználó számára a program nem kíván különleges felkészülést; tar­talmaz néhány bemutatósablont és hát­teret, illetve ilyeneket könnyedén talá­lunk az interneten is. De milyen lehetőségeket is kínál a program? A bemutatót elsősorban per­sze a tartalom teszi érdekessé, a szegé­nyes mondanivalót hiába színesítjük. A műfaj sajátossága, hogy egy-egy dián rö­vid, de informatív szövegek megjeleníté­sére van csak lehetőség. Ezt egészíthet­jük ki jól megválasztott képekkel, de hozzáadhatunk táblázatokat, grafiko­nokat vagy akár video- és audioanyago­kat is. Korábban a diáink közti váltást egy-egy kattanás kísérte, ezzel az esz­közzel azonban tetszetős áttűnéseket al­kalmazhatunk, különböző hanghatást fűzhetünk hozzá. A bemutató elemei, diái közötti váltást kattintással vagy bil­lentyűlenyomással oldhatjuk meg, de könnyen beállíthatjuk az automatikus váltást is, és egyszerűen meghatározhat­juk a váltások közti időközöket. Milyen területeken használhatunk be­mutatókat? Ma már egyetemeken és kö­zépiskolákban, üzleti vagy egyéb meg­beszéléseken teljesen természetes az ilyen jellegű ismeretátadás. Egyházi ese­ményeken, konferenciákon, találkozó­kon is mind gyakrabban találkozhatunk vele, és egyre több gyülekezeti esemé­nyen is alkalmazzák. A hitoktatásban részt vevő gyerekek számára is látvá­nyosabbá, érdekesebbé lehet tenni a fog­lalkozást, talán még könnyebben érthe­tővé is válhatnak segítségével a bibliai szövegek. A hitoktatásban felhasználha­tó bemutatók összegyűjtése és megosz­tása lényeges eleme a tervezett gyermek­portálnak is. Egy dologra azért figyelni kell: soha ne hagyjuk otthon a kivetítőt! ■ ERDELYIK Olcsó almás pite Hozzávalók: 50 dkg liszt, 15 dkg Rama margarin, 2 evőkanál kristálycukor, pici só, 2 dkg élesztő, tej, reszelt alma, darált dió vagy zsemlemorzsa, a teteje megkenéséhez to­jásfehérje. Elkészítés: a lisztet, a margarint, a cukrot és a sót összekeverjük a cukros, langyos tejben felfuttatott élesztővel, majd az egészből lágy tésztát gyúrunk. A tálban letakarva két órát pihentetjük, majd a tésztát megfelezzük. A tepsi méretűre kinyújtott alsó tésztalapot megszórjuk darált dióval vagy zsemle- morzsával, elosztjuk rajta a megcukro­zott, reszelt almát, végül befedjük a másik tésztalappal. A tetejét megken­jük tojásfehérjével, és az egészet arany­barnára sütjük. PQ BERES Az egészséges emberért Korunk néma járványa Október 20. a csontritkulás világnapja. A „néma járvány" az utóbbi évtizedekben kiemelkedő, egyre növekvő népegész­ségügyi problémává vált. Világszerte több millió embert sújt ez a betegség. A csontritkulásnak számos oka lehet. Bizonyos emberek örökletesen hajlamosak a betegségre, de elősegítheti a ki­alakulását a hormonháztartás zavara, bizonyos gyógyszerek szedése, a testmozgás hiánya, a gyakori fogyókúra, a napfé­nyen töltött kevés idő, illetve a kalcium- és D-vitamin-sze- gény táplálkozás. A tünetek alig észlelhetőek, ezért is nevezik a csontritku­lást „néma járványnak". Negyvenéves kor után elkezdődik a csonttömeg csökkenése, a csontok veszítenek sűrűségükből, és ez bizony komoly következményekkel járhat. A csontok tö­rékenyek lesznek. A betegség pedig igen gyakran csak akkor derül ki, amikor eltörik valamelyik csont. Ha már kialakult a betegség, a kezelésének elsődleges cél­ja a további állapotromlás megakadályozása és a csonttöré­sek kockázatának csökkentése. Hazánkban a csontritkulás ke­zelésére számos - receptköteles - készítmény kapható, me­lyeket a szakemberek betegeik számára nagy biztonsággal al­kalmazhatnak. Ezen készítmények a kalcium csontba történő beépülését segítik elő. Azt azonban kevesen tudják, hogy az egyébként kitűnő vényes készítmények alkalmazása kevésbé hatékony akkor, ha a beteg a csontképzéshez alapvetően szükséges kalciumból keveset fogyaszt! A csonttömegük fenntartására a felnőtteknek napi 1000 mg, a változókorban lévőknek 1500 mg kalciumra lenne szüksé­gük. Ezt az átlagos napi táplálkozással nem vagy csak nagyon nehezen tudjuk fedezni, hiszen például 1 dl tej 120 mg kalci­umot tartalmaz, így naponta majdnem egy litert kellene meginnunk ahhoz, hogy a szükséges kalciummennyiséget biztosítsuk szervezetünk számára. Ezért a Béres kutatói kifej­lesztették a CalciviD filmtablettát, amely az ajánlott napi dó­zisban együtt tartalmazza a kalciumot és az annak felszívó­dását segítő D-vitamint. A CalciviD filmtabletta segíthet a csontritkulás megelőzésében, illetve a már csontritkulásban szenvedő betegeknek a gyógyszeres terápia kiegészítő keze­lésében. Figyeljünk oda jobban, hiszen a csontritkuláson ér­demben javítani sajnos már nem lehet, ezért mindent el kell követni azért, hogy a bajt megelőzzük, illetve ha már kiala­kult a betegség, akkor lassítsuk a folyamatot. A CalciviD filmtabletta vény nélkül kiadható gyógyszer. A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét! EVÉL&LEVÉL&EVÉL&LEVÉL Egy kisebbségi véleményről A múlt heti számban megjelent, Már megint kisebbségi véleményen lennék? című, Breuer Katalin aláírással megjelent írásra reagálok. A Budai Egyházmegye 2006. szeptember 27-én Óbudán tartott közgyűlésén Breu­er Katalin az egyhangúlag elfogadott napirend ellenére lehetetlenné tette, hogy a tár­sadalmunkat érintő morális kérdésekről nyíltan beszélgessünk. Ebben az értelemben nem az igazságot adta vissza azzal, hogy a kisebbségi véleményre nem voltunk kí­váncsiak. Az egyházmegye közgyűlése állásfoglalást nem adott ki, ennek a lehetősé­gét éppen egy őszinte beszélgetést követően akarta „az elnökség” a közgyűléssel el­döntetni. Továbbra is azt vallom, hogy az erkölcsi kérdésekről való véleményalkotás és a morális krízisek gyógyítása az egyház és a keresztény emberek küldetésének része. Osztom Breuer Katalin azon véleményét, hogy „egy ország nem lehet erkölcsi válság­ban”. De azt látom, hogy egy vezető, egy csoport, egy lelkész vagy egy közösség lehet erkölcsi krízisben, sőt lehet erkölcstelen is. S ezzel akár egy ország lakosságának nagy része elveszítheti az erkölcsi tájékozódás képességét. A közgyűlés tagjainak kifejtettem: „Jogunk van szólni, és kötelességünk szólni..., de a szólás előtt tartsunk bűnbánatot, vegyük komolyan számba azt, hogy egyéni éle­tünk és gyülekezeti, egyházi szolgálatunk területén hogyan vétettünk még a polgári erkölcs ellen is, nemhogy a Krisztusban kapott tisztaság ellen! (...) A társadalmi szin­tű megújulást ne másokon követeljük, hanem a magunk egyéni életében és közössé­gi életünkben tegyük alappá... A társadalmi szintű erkölcsi megújulást ne követel­jük, hanem tisztaságban megélt példával, bölcs és határozott tanítással, valamint az élő evangélium hirdetésével tegyük meg.” (Részlet abból a körlevélből, amelyet e-ma- ilben juttattam el a közgyűlés tagjainak.) Tisztelettel: Bence Imre esperes (Budapest) Kiáltanom kell! Igen tisztelt főszerkesztő úr! Nem kívánok belekapcsolódni abba a vitába, melyet Do­nath László szeptember 24-én megjelent írása indított el. De megszólalásra késztet egy mondata: ......abban biztos vagyok, hogy nem volt olyan jeles egyházi férfiú az elmúlt he tven évben Magyarországon, aki egyetlenegyszer sem mondott volna valótlant.” Nem vagyok hangos(kodó) természet, de most hangosan kiáltanom kell, mert hall­gatásommal nem akarok cinkostárs lenni azok emlékének meggyalázásában, akik az elmúlt hetven évben Isten szent és igaz igéjéhez hűségesen, meghurcoltatást is vállal­va, jeles példaképként jártak előttünk. Elsősorban Ordass Lajos és Túróczy Zoltán püs­pökre gondolok és a hozzájuk hasonlókra. Tudom, hogy emberi védelemre nincsen szükségünk, de bemocskolásunkat nem lehet szó nélkül hagyni. Tisztelettel: Marschalkó Gyula nyugalmazott evangélikus lelkész (Budapest) A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a beérkezett leveleket rövidített és szerkesztett formában közölje. A levelek teljes terjedelmükben, szerkesztetlenül lapunk internetes kiadásában olvashatók (www.evelet.hu). LONDONI LEVÉL Az emberiség ellen Hitetlenkedve hallottunk minden idők legpusztítóbb légi terrorakciójának ter­véről. A hitetlenkedésnek nemcsak az volt az oka, hogy a közelmúltban volt már egy vaklárma, amely kínos zavarba hozta a rendőrséget, és a hatóság ellen hangolt egy egész helyi közösséget. Az emberek éjszakai nyugalmát több száz rendőr felvonultatása zavarta meg, ami­kor Forest Gate-ben rátörtek egy házra, és terrorizmus gyanújával elhurcoltak belőle két kisstílű bűnözőt, akik közül az egyiket még ráadásul súlyosan meg is sebesítették - a rendőri jelentés szerint véletlenül. A ház alapos és hosszan tartó átkutatása, az elfogottak kihallgatása után kiderült, hogy semmilyen elfogad­ható ok nem volt a hadműveletnek is be­illő rajtaütésre. Az egész ország nevetett volna, ha nem bosszankodik a balfogás fölött, és a muzulmán közösség szószó­lói ezúttal sem fukarkodtak a felháboro­dott tévényilatkozatokkal. Nem tudjuk, talán sosem fogjuk tudni, hogy pontosan mennyit köszönhetünk a brit és külföldi nyomozószervek, titkos- szolgálatok éberségének, mennyi lehe­tett a vaklárma a miniszterek és szóvivők által annyit emlegetett „meghiúsított ter­rorista tervek" között, hányán köszönhe­tik az életüket ennek az időnként óhatat­lanul balfogásokban, túlbuzgóságban is megnyilvánuló, olykor zsákutcába veze­tő szüntelen őrködésnek. Ezzel szemben tudjuk, hogy a két szimbolikus, örök me- mentóvá vált dátum: „9/11" és „7/7” nem volt vaklárma. A veszély, a mindenáron pusztítani akarás éppen olyan ténye vilá­gunknak, mint a rák, az életünkre törők pedig éppen olyan valóságosak, mint mondjuk az influenzavírus. A hitetlenkedés hamarosan átadta a helyét a borzadálynak, amint kezdtek ki­rajzolódni a merénylet tervei, a merény­lők szervezkedésének részletei. Azaz a legtöbbünkben megmaradt a hitetlenke­dés, csak a tárgya változott meg. Miként képzelhető el, hogy klinikailag épelméjű emberek tíz vagy több zsúfolt repülőgép utasait nemzetiségükre, bőrük színére, politikai meggyőződésükre, vallási ho­vatartozásukra, korukra, nemükre való tekintet nélkül halálra ítélik, és az ítélet végrehajtását olyan parancsolóan fon­tosnak tartják, hogy saját életük - vagy a háttérben a bábukat tologató cselszö­vők esetében leghűségesebb követőik élete - sem túl nagy ár érte? Minden újságolvasó, minden tévéné­ző tisztában van az unásig hallott ma­gyarázatokkal. Senki sem hiheti józan ésszel, hogy a közöttünk élő muzulmá­nok, akiknek a gyerekei együtt járnak is­kolába a mieinkkel, akik segítenek a ha­rácsoló adóhivatallal folytatott örökös harcunkban, ápolják kórházban fekvő rokonainkat, reggelente kiküldik a cí­münkre a sarki boltból a megrendelt új­ságot, valamennyien vagy akár csak többségükben is helyeselnék a terroris­ták tombolását. Mindenki tudja, hogy egy-egy rémtettnek mindig lehetnek és sokszor vannak is muzulmán áldozatai. Még azt is megértéssel lehet fogadni, hogy a muzulmán közösség szószólói­nak kivétel nélkül minden sikeres terror­akció vagy meghiúsított merénylet után a legelső megnyilatkozása az, hogy ezek után milyen igazságtalan lesz hozzájuk az őket körülvevő társadalom. Azt azonban már nem lehet sem megérteni, sem elfogadni, hogy ez a ter­rorhadjárat - akár a háttérben lappangó cselszövők gondosan kidolgozott terve­inek, akár elvakult hitszónokok uszítá­sának, akár elvakított követőik fanatiz­musának a következménye - nem Tony Blair Angliája, nem George W. Bush Ame­rikája, nem Izrael, hanem a maga iszo­nyú egyszerűségében az egész emberi­ség ellen irányul. Ellenünk. Az áldoza­tok mindannyiunk képviselői, a lélekha­rang mindnyájunkért szól. ■ Pátkai Róbert

Next

/
Oldalképek
Tartalom