Evangélikus Élet, 2006 (71. évfolyam, 1-52. szám)
2006-09-10 / 37. szám
8 2oo6. szeptember io. FÓKUSZ "Evangélikus Élet5 Múlt és jelen - elődök és utódok ► Ötven évvel ezelőtt, 1956. augusztus 4-én Nagybaráti (ma Győrújbarát) lelkipásztora, Laborczi Zoltán az egyház, az ébredés és az evangélizáció égető kérdéseinek megvitatására - belső igei indításra - meghívót küldött néhány barátjának, lelki testvérének. A hívó szóra augusztus 28. és 30. között tizenkét lelkipásztor három napon át meghitt közösségben tusakodott délelőttönként „együtt a könyörgésekben, együtt az apostolok tudományában”, délután és este pedig „együtt a testvéri beszélgetésben és együtt a gyülekezet közösségében”. 1956 feszült társadalmi és egyházpolitikai légkörében mai szemmel is merész vállalkozásnak tűnik a meghívás és a bizonyára többek által figyelt együtt- lét. Sárszentlőrincről Csepregi Béla, Budahegyvidék- ről Danhauser László, Celldömölkről Józsa Márton, Nagyvelegről Kajos János, Győrből Kovács Géza, Nyáregyházáról Lupták Gyula, Répcelakról Smidéliusz Emő, Balassagyarmatról Szabó József, Kecskemétről Veöre- ös Imre, Fótról Zászkaliczky Pál, Csögléről pedig mint legfiatalabb (és ma közülük még egyedül élő) e sorok írója volt jelen. Kettős szorításban élt akkor egyházunk. Erős volt az állami nyomás: 1955-ben a Magyar Dolgozók (vagyis a kommunisták) Pártjának Központi Vezetősége határozatot hozott az egyházak és a jobboldali jelenségek elleni harcról. Varsóban létrejött a KGST. A Szovjetunió Kommunista Pártjának az 1956 elején tartott XX. kongresszusa után azonban a hazai revizionista és szektás irányzatok polarizálódtak, Rákosi és Gerő hatalma megrendült. Az egyházi vezetőség intézkedései ezek függvényében megszorítók és tájékozódók voltak egyszerre. Dezséry László püspök 1955-ben egy bizalmas esperesi értekezleten még kemény harcot hirdetett az evangélizációs igehirdetési stílus ellen, és betiltotta a világiaknak rendezett konferenciákat, ugyanakkor Vető Lajossal együtt kétszínű játszmát folytatott, mert Demoklész kardjaként maga fölött érezte az Egyházak Világtanácsa galyatetői ülésének és Ordass Lajos püspök esetleges rehabilitálásának a fenyegető súlyát. Az ébredési mozgalom vezető egyénisége, Túró- czy Zoltán püspök 1952 óta némaságra volt ítélve. Hűséges követői olykor a bakonyi erdőkben, baráti kirándulások keretében találkoztak vele és egymással. A nagybaráti találkozót ő nem is akarta terhelni személyes jelenlétével. A háromnapos testvéri együttlét során közösen megtapasztalhattuk az aznapi igék aktualitását és biztatását. Egyek voltunk abban, hogy látásunkat írásba kell foglalnunk, és ehhez a nevünket is kell adnunk. Megfogalmaztuk a hét pontból álló, Észrevételek című nyilatkozatot (lásd alább), és eljuttattuk tizenegy fő aláírásával az egyházi vezetőségnek. Ebben egyfelől megvallottuk az ébredést elerőtlenítő hibáinkat: mulasztásainkat, megtorpanásunkat és evangélizáló igehirdetéseink sablonosodását, másfelől pedig missziói felelősséggel kértük számon vezetőinktől, hogy nem engedik érvényesülni Isten Igéjének irányadó szempontjait, hanem hamis, ideAnno 1956 (Nagybaráti) gén szempontokkal elegyítik azt. „.. .Isten ítélete alá kerülhetünk, ha nem szánjuk oda magunkat a Szentlélek eszközeiül, sőt ellene harcolóknak találtatunk.” Úgy ítéltük meg, hogy Isten iránti hálaadással záruló nyilatkozatunkat a szélesebb lelkészi közvélemény elé kellene tárni. Erre csaknem két hónap után, 1956. október 19-én kerülhetett sor. Vető és Dezséry püspökök berendelték az aláírókat az Üllői úti tanácsterembe. Mind a tizenegyen ott voltunk. (Többen közülünk az időközben viharosan zajló fóti és balatonszárszói konferencián is felszólaltak). A vezetőség elé berendeltek szószólója a baráti találkozó szervezője, Laborczi Zoltán volt. Nem részletezve a feszültségektől és olykor az „akasztófahumortól” sem mentes együttlétet, egy drámai percre emlékezem: „Térdre akartok minket kényszeríteni?!” - emelte fel a hangját Dezséry. „Nem, csak azt szeretnénk, ha együtt tudnánk letérdelni az egyház Ura előtt!” - felelte Laborczi Zoltán. Négy nap múlva kitört a forradalom. * * * Ötven év telt el azóta. Ez év elején, a sokak által szeretett Pusztay László budavári templomi búcsúztatása után az Észrevételek egyik aláírójának a fiával, Smidéliusz Zoltán dunántúli püspökhelyettessel beszélgetve - ugyancsak igei indíttatásra - arra az elhatározása jutottunk, hogy össze kell gyűjtenünk az ébredés egykori munkásainak utódait. Elsőként megkeresnénk a nagybaráti találkozó lelkészeinek leszármazottak. A hívó szóra - mint egykor a nagybaráti összejövetel meghívottai is - örömmel jelentkeztek az utódok. Ifjúsági mozgalmaink áldott színhelyén, a gyenesdiási Kapernaumban kerek öt ven évvel a nagybaráti találkozó után, augusztus 28. és 30. között több mint harmincán énekeltünk, imádkoztunk, emlékeztünk, és adtunk hálát az egyház Urának azért, amit egykor tett, és amit ma is cselekszik. A reggeli és esti áhítatok szolgálatát Zászkaliczky Pál, Csepregi Erzsébet és Lupták György látta el. Visszaemlékező előadást két egykori szem- és fültanú tartott: az akkori lelkészfeleség, háziasszony, Laborczi Zoltánné Prőhle Margit, valamint e sorok írója. A történelmi helyzetről, kiváltképpen az ébredési mozgalom nemzetiségi és teológiai hátteréről Zászkaliczky főesperes leányági unokája, Lackner Pál protestáns tábori püspök szólt, a jelen és a jövő égető feladatairól pedig Tamás fiam (dr. Fabiny Tamás, az Északi Egyházkerület püspöke - a szak) tartott előadást. Megújult lélekkel zengett az ének, csak úgy záporoztak az igék, a hozzászólások, a kérdések, a tervek és a gondolatok... Valóra vált, amit Túrmezei Erzsébet oly szépen megfogalmazott: „Ma eltapossák holnap újra nyit, újra kibontja fénylő szirmait. A porladó édesapák Luther-kabátjában Répcelak és Nagybarát lelkipásztorainak fiai - Laborczi Géza és Smidéliusz Zoltán - az újra nyíló evangéliumot, Krisztus Urunk hűségét és bűnbocsátó szeretetét szólaltatták meg az úrvacsoraosztás szoros közösséget formáló záróalkalmával, amelyen részt vett Ittzés János elnök-püspök is. A pislákoló láng meggyulladt. A „morzsaszedésen” feltört a kérés: „Uram, ébreszd egyházadat - és kezdd rajtam!" Jövőre ismét összejövünk: bárki csatlakozhat, akinek drága az ébredés ajándéka. Az utódok tovább akarják adni az elődök örökségét. ■ Dr. Fabiny Tibor (id.) Anno 2006 (Gyenesdids) Néhányan lelkész testvérek baráti találkozóra jöttünk össze, hogy Isten Igéje mellett elcsendesedve testvéri kapcsolatunkat ápoljuk Együttlétünkön személyes lelki dolgaink mellett előkerült egyházunk ébresztő szolgálatának néhány kérdése. Ezekre vonatkozó látásunkat az alábbiakban foglaljuk össze és visszük egyházunk vezetősége elé azzal a kéréssel, hogy megfontolás tárgyává tegyék Kívánatosnak tartjuk, hogy ezek az észrevételeink szélesebb lelkészi közvélemény előtt is építő módon tárgyaltassanak 1. Egyházunk egész életterületén kétségtelenül tapasztalni lehet a korábbi ébresztő szolgálat kedvező hitbeli, erkölcsi és anyagi hatását. Mai egyházi életünk több jó gyümölcse az evangélizáció magvetésének is a beérése. 2. Sajnálatos tényként azonban azt is megállapítjuk hogy az evangélizáció jó hatásai az utóbbi időben nem jelentkeztek olyan mértékben, ahogyan azt várni lehetett volna. Ennek okát a munkások lelki megerőtlenedésében, az ébresztő igehirdetés tartalmi megszegényedésében és az evangélizáció alkalmainak megritkulásában, illetve elmaradásában látjuk Ez vonta maga után az ébresztő szolgálat megtorpanását és az evangélizááó által régebben megérintett hívek visszaesését. Ez annál nagyobb súllyal esik latba, mert az új történelmi helyzetben az egyháztagság, a gyülekezetek és a közegyház anyagi fenntartása s az egyházban és a világban való keresztyén szolgálat mindinkább a személyes hitbeli döntés függvényévé válik Éppen ezért újra át kell gondolnunk egyházunk ébresztő szolgálatát. 3. Az evangélizáló igehirdetés tulajdonképpeni célja: a hallgatók hitre juttatása és hitben való megtartása. Ezt a célt az ébresztő igehirdetés csak úgy érheti el valósággal, ha a mai embert konkrét helyzetében szólítja meg és elvezeti hétköznapi élete keresztyén folytatására. A mai ember sokféle kérdése is az élő Krisztusnál oldódik meg. Akkor eredményes az igehirdetés, ha az emberi élet kérdéseitől Krisztushoz és Krisztussal vissza a mindennapi élet kérdéseihez vezet. - Ebben a korszerű ébresztő igehirdetésben Isten Igéje minden ember felé fordul, s a benne megszólaló törvény és evangélium egyetemes érvényessége nem ismerhet semmiféle kivételt társadalmi, világnézeti, faji és életkorbeli tekintetben. Pál apostollal valljuk: mindeneknek köteles vagyok (Róm 1,14). Az egyház igehirdetésének elengedhetetlen velejárója a missziói felelősség. 4. Az evangélizáció nem lehet elszigetelt munkaág az egyház életében, hanem az egyház minden életmegnyilvánulását (kultikus, pásztoroló katechetikai és háztartási munkáját) át kell hatnia. Ugyanakkor nem nélkülözheti az ébresztő szolgálat az Istentől sokszorosan megáldott, bevált különleges alkalmakat, amelyeket az egyezmény biztosít. Ezek között megemlítjük a gyülekezeti evangé- lizációt, a konferenciákat, a belmissziói telepek szolgálatát, valamint a lelké- szevangélizációt. Van olyan megszűnt belmissziói munkaág, melynek szolgálata körébe eső problémák az utóbbi időben társadalmunkat is foglalkoztatják, például iszákosmentő misszió. - Ökumenikus kapcsolataink mai intenzitása sok áldással jár gyülekezeteink életére, de önmagunkat károsítanánk meg, ha figyelmünk nem terjedne ki a misszió mai világhelyzetére. Meg kell találnunk azokat a módokat, amelyeken a világmisszió tapasztalatai és eredményei gazdagítják gyülekezeti életünket, s amelyeken egyházunk missziói felelősségét világperspektívában ébreszthetjük és gyakorolhatjuk. 5. Újszövetségi megalapozású, sokszori tapasztalatunk, hogy a tulajdonképpeni evangélizáció karizmatikus munkások szolgálata. Utat kell tehát nyitnunk arra, hogy az ébresztő igehirdetői adottságok szélesebb körben érvényesülhessenek, és gazdagíthassák egyházunk életét; az evangélizáló karizmával megáldott lelkészek mindenütt szolgálhassanak a gyülekezetekben. Módot kell keresnünk a nem lelkészi bizonyságtevők bekapcsolására is. Az evanstoni gyűlésen is döntően érvényre jutott a világkeresztyénségnek az a felismerése, hogy „a laikusok az egyház reprezentánsai a világban". A szolgálat lehetősége nélkül laikusaink hitükben is meglankadnak, amivel egyházunk jelentős építő erőt veszít. Az evangélizáció szolgálatához a munkások időnkénti közös elcsendesedése, szolgálatuk speciális kérdéseivel való foglalkozás is szükséges. 6. Az ébresztő szolgálat összefüggésben van egyházunk egész életével és magatartásával. Felelevenedéséhez és egyházunk megújulásához elengedhetetlenül szükséges egy széles körű egyházi önvizsgálat, bűnbánattartás és tisztulásifolyamat; az utóbbi évek hibái tekintetében át kell vizsgálnunk egyházunknak a ma kérdéseire adott feleleteit és egész személyi politikáját abban a tekintetben, hogy engedte-e érvényesülni Isten Igéjének egyedül irányadó szempontjait. Fel kell tárnunk, hogy idegen szempontok előtérbe helyezése, Isten Igéjével való elegyítése ésaz igének hamis alkalmazása mely pontokon történt. Ennek elvégzésére sürget, hogy egyházunk szava sok helyen elveszítette hitelét népünk körében, ugyanakkor ugyanakkor pedig a gyülekezetek leghűségesebb rétegeiben mély sóvárgás él az erőteljes, tiszta evangélium után. 7. Az általános egyházi önvizsgálat köréből most csak az ébredést meg- erőtlenítő hibáinkat próbáljuk konkretizálni. Megalázkodva vettük számba a magunk mulasztásait: az evangélizáló igehirdetés sablonizálódott; nem törekedett eléggé aktualitásra, mert nem vette kellő figyelembe, hogy az örök evangéliumot megváltozott körülmények között élő embernek kell hirdetnie. Az ébredéstől megérintett híveket elhanyagoltuk, és ébresztő szolgálatunkat könnyen feladtuk. - Sajnálatosnak és károsnak ítéljük az evangélizáció körén belül azt a próbálkozást, amely az Ige üzenetéből mindig csak azt a részletet hirdeti, amely az úgynevezett „vonalas” sémába belefér. - A magunk mulasztásainak elismerése mellett testvéri szívvel kérjük az egyház vezetőségét, hogy vegye számba az e téren elkövetett hibáit. Mi úgy látjuk, hogy nem küzdött eléggé az evangélizáció fenntartásáért, többször indokolatlanul megbélyegezte, politikailag diszkvalifikálta, intézkedéseivel akadályozta ezt a szolgálatot. - Lelkiismeretünkre nehezedik az a felismerés, hogy az ébresztő szolgálat ügye nem egy egyházi csoport ügye, hanem világszerte a Szentlélek Úristen nyilvánvaló munkája. Egész egyházi szolgálatunk - a magunké éppen úgy, mint vezetőinké - eredménytelenné válhatik, mi pedig Isten ítélete alá kerülhetünk, ha nem szánjuk oda magunkat a Szentlélek eszközeiül, sőt ellene harcolóknak is találtatunk. Befejezésül nem hallgathatjuk el, hogy féltő aggodalmaink közepette is tele van szívünk hálaadással Isten iránt, aki a jelen időkben is sok jeltől kísérten viszi előre a lelki ébredés ügyét. Ez a látás bátorít bennünket arra, hogy az ébresztő szolgálat feladatait egyházunk előtt felvessük, és megoldásukon fáradozzunk. Nagybarát, 1956. augusztus 28-30. Kajos János s. k. Zászkaliczky Pál s. k. Veöreös Imre s. k Danhauser László s. k. Csepregi Béla s. k Laborczi Zoltán s. k. Lupták Gyula s. k. Kovács Géza s. k Dr. Fabiny Tibor s. k. Smidéliusz Ernő s. k. Józsa Márton s. k
