Evangélikus Élet, 2006 (71. évfolyam, 1-52. szám)
2006-08-20 / 34-35. szám
EVANGÉLIKUS HETILAP 71. évfolyam, 34-35. szám - 2005. augusztus 20-27. ~ Szentháromság ünnepe után io-n. vasárnap Ára: 330 Ft „Az ünnep kettős karaktere - nemzeti és vallási - olyan dilemmákat is felvet, amelyekkel a tisztán civil (március 15., október 23.) vagy tisztán vallási (húsvét, pünkösd...) ünnepeknél nem találkozunk.” & Protestáns Szent István?! - 5. oldal „Ha keresztényként próbálunk meg valamifajta ítéletet mondani a libanoni és észak-izraeli emberek életét követelő, immáron több hete tartó vérontásról, feltétlenül más szempontokat kell szem előtt tartanunk, mint a politikai hírmagyarázóknak.” !► Háború és patikamérleg - 6. oldal „Meggyőződésem, hogy még határozottabban a minőségi lelkészképzés irányába kell elmozdulnunk; erre nézve sok gyülekezet ad visszajelzést, amikor lelkészt választ magának” !► Interjú dr. Szabó Lajossal, az EHE leköszönt rektorával -13. oldal Emberrel az emberért” ^ 4. oldal Háború és békevágy ► 6. oldal Sziget-szemle 7. oldal Testvérgyülekezetek Erdélyben ► 10-11. oldal Hittankönyvajánló ► 9. és 12. oldal „Csordultig van poharam” ► 15. oldal Rend - hit által ■ Prőhle Gergely Voltaképp nem is ismerjük első királyunk alakját; az ábrázolások sokfélesége legfeljebb a művészek szándékára utalhat. Az összekulcsolt kezű, ájtatos férfiról tudjuk, hogy ő volt az ellenfeleivel könyörtelenül leszámoló uralkodó. A szilárd tekintetű, kardjára támaszkodó vagy lovon ülő marcona király pedig azonos a tudatosan gyakorolt keresztény hitéből erőt merítő, szeretett fiát és lehetséges utódját idő előtt elveszítő esendő emberrel. Szent István szobrai a budapesti Halászbástyától a legkisebb falvak főteréig - függetlenül művészi színvonaluktól - nemcsak a királyra, hanem a magyar állam több mint ezeréves történelmére, az állam szerepére, a vezetők személyiségének fontosságára Ts emlékeztetnek mindnyájunkat. A legpontosabb képet első királyunkról, nézeteiről nem a képi ábrázolások által, hanem sokkal inkább az Imre herceghez írott Intelmekből kaphatjuk. Nem István önálló alkotásáról van szó; a mű illeszkedik azoknak a középkori királytükröknek a sorába, melyekben az uralkodáshoz elengedhetetlen jellemvonásokat veszik sorra a szerzők. Az Intelmek, amint azt a neves történész, Szűcs Jenő megállapítja, az első magyar államelméleti értekezés. Ugyanakkor a személyes hang, az utódnak kiszemelt fiú iránti aggodalom különleges irodalmi és történelmi értéket kölcsönöz a néhány oldalas írásműnek. A tíz pontban összefoglalt államvezetési tanácsok napjainkban leggyakrabban idézett mondata a hatodik, a vendégek befogadásáról szóló fejezetben található: „Mert az egynyelvű és egyszokású ország gyenge és esendő.” Az Intelmek pontjai között ugyanakkor van néhány olyan is, mely távolabb áll a mai korszellemtől, noha több figyelmet érdemelne. Az Intelmek kulcsfogalma a vezetői alkalmasság. A középkori felfogás szerint az állam Krisztus egyházának új sarja, az uralkodó pedig „Krisztus király fia”. Nem öröklés vagy vérségi kötelék által vált azzá, hanem a .keresztény hitelveknek megfelelő tettei emelték ebbe a pozícióba. Mint István írja, '„a hit tettek híján meghal”, e tettek között pedig kiemelt helyet foglal el a pogányság elleni küzdelem, mely István életének és a fiatal magyar állam megszilárdításának döntő mozzanata volt. A misztikus Krisztus-fiúság gyakorlati háttere ugyanakkor az is, hogy ezáltal a király és állama független maradt, nem vált a Német-római Birodalom vazallusává. A krisztusi parancsnak engedelmeskedve őrizhette meg tehát a világi hatalmakkal szembeni önállóságát, szuverenitását. István intelmei szerint a jó uralkodó nem despota, igyekszik alattvalói megelégedésére tevékenykedni. Itt persze nem szabad a mai értelemben vett „társadalomra” gondolni, hiszen a korabeli felfogás szerint csak egy szűk, kiválasztott réteg volt a hatalom számára számottevő. A tapasztalt, tekintélyes alattvalókkal való tanácskozás hasznos az uralkodó számára, mert „aki jár a bölcsekkel, a bölcsek barátja lesz, nem a bolondokhoz lesz hasonlatos” - írja, utalva a Példabeszédek könyvére (13,20). István felfogása szerint a jó uralkodó törekszik ugyan államának minél jobb megszervezésére, ugyanakkor tudja, hogy a legjobb szervezet sem működhet a megfelelő szellemi támaszték nélkül. Az természetes, hogy a lenyűgöző állam- és egyházszervezési munkát végző István a szellemi-erkölcsi támaszték kijelölésénél a Tízparancsolat alapvető fontosságát emeli ki. Óvnék attól, hogy István király állam- felfogása, külpolitikai elképzelései és korunk politikai történései között bárki is közvetlen analógiát keressen. Abszurd, amikor a nyugati kereszténység felvételét - mely kétségkívül hosszú távon meghatározta külpolitikai orientációnkat - egy mondatban említik európai uniós tagságunkkal. A Szent István-i keresztény államiságot példaként állítani - szintén gyakori szónoki fordulat - napjainkban nyilván merő anakronizmus, még akkor is, ha tudjuk, hogy a zsidókeresztény hagyomány az európai demokráciák többsége számára fontos igazodási pont. Mégis érdemes a rutinszerű ünneplésen túl - felidézve első királyunk korszakalkotó tevékenységét, de elkerülve az aktualizálás veszélyét - végiggondolni: mit is várunk korunk államszervezetétől, vezetőinktől. Sok szó esik manapság a korszerű, hatékony, költségtakarékos államról. Azt is tudjuk, hogy folyamatosan növekednek a közterhek, az adóhivatal megerősítésével pedig látványosan nő az állami szigor. Hazánkban különös virtus a szabályok kijátszása, a kiskapuk folyamatos keresése. Az állam pedig fut a pénze után, amelyre a közszolgáltatások fenntartása érdekében nagy szüksége van, különösen ha egyébként olyan rosszul gazdálkodik, mint az utóbbi években. A törvénytisztelő, adófizető állampolgárok ugyanakkor jogosan, az eddiginél öntudatosabban tehetik fel a kérdést, hogy hová tűnt a sok befizetett adó és járulék, és fogalmazhatják meg elvárásaikat azzal kapcsolatban, hogy miként is működjön szűkebb és tágabb környezetük. Egy falu, egy város vagy akár egy ország életének a megszervezése rendkívül összetett feladat. Egy településen még csak nem is politikai hovatartozás, hanem szervezőkészség és elszántság kérdése, hogy működnek-e a közintézmények, milyen állapotok uralkodnak az orvosi rendelőben, jók-e az utak, vagy hogy milyen a közbiztonság. A törvénytisztelő polgár tehát István királyra emlékezve joggal keresi az általános rendet, mely kiszámíthatóbbá teszi a mindennapokat. Katolikus testvéreink szentként tisztelik Istvánt. Protestáns keresztényként mi is fejet hajtunk nagysága előtt. Intelmeinek felidézett pontjait megszívlelve tudjuk, hogy a magyar állam befogadó jellegét belső életében aligha tapasztalhatta meg jobban más vallási közösség, mint a magyar, német és szlovák gyökerekből táplálkozó hazai evangélikusság. Hitünk erejében bízva képesek vagyunk az önálló, független véleményalkotásra, ugyanakkor tudjuk, hogy mások és magunk előtt is tetteink minősítenek, teszik láthatóvá hitünket. Ismerjük közösségeink erejét, a „tanácskozás” fontosságát, az egyházi és a világi tisztségviselők egymást segítő munkálkodásának szükségességét. Bízunk benne, hogy István király szelleme és az ő „szellemi támasztéka” zsinórmértékül szolgál mindazoknak, akik felelősséget viselnek szűkebb és tágabb környezetünk rendjéért. Kezdőpontok... - Nagy Bence fotómontázsa I* Augusztus 20-i összeállításunk az 5. oldalon Vágyódás Isten hajléka után Megszépült Nemeskolta kétszázhúsz éves evangélikus temploma ► A Vas megye déli területén élő evangélikusság egyik fontos anyagyülekezete a 17. század első feléig Kopács (a későbbi Csempeszko- pács) volt. Egyik filiája, Kolta (a későbbi Nemeskolta) azután annyira megerősödött, hogy 1650 körül átvette az anyagyülekezet szerepét. Az ősök éppen kétszázhúsz évvel ezelőtt építették fel itt templomukat, amely a közelmúltban újult meg az évforduló tiszteletére. Ebből az alkalomból tartottak hálaadó, templomszentelő istentiszteletet augusztus 13-án Nemeskoltán. Évtizedekben számolható az az idő az elmúlt évszázad végén, amikor nem volt helyben lakó parókus lelkészük a nemes- koltaiaknak. Ez - a lelkiismeretesen szolgáló helyettes, hitoktató és segédlelkészek munkája ellenére - az egyházi épületek állagán is meglátszott. Végül közel hat évvel ezelőtt az Erdélyből áttelepült Benedek János került a gyülekezet élére helyben lakó lelkészként, aki - elmondása szerint - nem ígérhetett semmit a híveknek, és kiépített kapcsolatokra sem hivatkozhatott, amikor belekezdett a felújítási munkálatokba. A parókiatető rendbehozatala után pályázaton nyertek pénzt a templom renoválására, így mégis teljesen megújulhatott az épület. A végösszeg megközelítette a tizennyolcmillió forintot; ebből több mint tizenegymilliót nyertek pályázaton. Az önrészből két és fél millió forinttal az országos egyház támogatta a gyülekezetei, a hiányzó összeget pedig önerőből, kisebb támogatásokból és társadalmi munkákkal pótolták. A gyülekezet tagjai - a hittanos gyerekek szolgálatával együtt - összesen 1816 munkaórát dolgoztak a templomon és környékén. Az istentiszteleten Ittzés János püspök Zsolt 42,2-6 alapján hirdette Isten igéjét. Felhívta rá a figyelmet, hogy Isten ajándéka ez a zsoltár, amely a címében az Isten temploma utáni vágyódást fogalmazza meg. „Ma sokak szívéből hiányzik ez a vágyódás. Átok ül rajtunk, ami elhiteti velünk, hogy van privát vallásosság. Régi emlékeinkbe menekülünk - de nem a vágyódás miatt, hanem a lelkiismeretünk elől. A vágyódás mélyén mindig az a tapasztalat van, hogy Jézus megnyugvást ad itt. Kétszázhúsz évvel ezelőtt szükségét látták az ősök, hogy templomot építsenek Nemeskoltán, mert tudták, hogy fészek nélkül szétszélednének” - hangzott el Ittzés János prédikációjában. Végezetül a püspök arra kérte a templomot megtöltő gyülekezetét, hogy legyenek büszkék a templomukra, amelynek megszépítésében részt vehettek. Megható volt az istentisztelet utáni közgyűlésen az a pillanat, amikor huszonhat évnyi felügyelői szolgálatáért köszöntötték Móricz Gézát, aki több mint negyedszázad múltán jelenleg másodfelügyelői tisztséget tölt be. ■ Menyes Gyula
