Evangélikus Élet, 2006 (71. évfolyam, 1-52. szám)
2006-08-13 / 33. szám
2 2 oo 6. augusztus 13. FORRÁS ‘Evangélikus ÉletS ÉLŐ VÍZ SZENTHÁROMSÁG ÜNNEPE UTÁN 9. VASÁRNAP - iKor 10,1-13 Bizalmi státus Igaz, a néhány héttel ezelőtt zajló fut- ball-világbajnokság sokak számára egyre inkább csak egy lesz a nyári emlékek közül, mégis a mai napig fülembe cseng ez a közvetítések során többször is elhangzott mondat: a kapust csak végszükség esetén cserélik le. „Bizalmi státusa” van, hiszen a ránehezedő stressz miatt nem jó, ha az edző a cserével kifejezi: elvesztette az iránta való bizalmát. A meccseket nézve sokszor képzeltem magam a kapus helyébe. Milyen érzés lehet egy zsúfolásig megtelt, több ezres stadionban a reflektorfények, kamerák és a közönség őrjöngő biztatása vagy éppen fújolása közepette egy kiszámíthatatlan röppályájú labdára koncentrálva állni. Hát bizony, valóban nagy stresszhelyzet. Főleg, ha azt is számításba vesszük, hogy sok esetben a kapus ügyessége, ébersége döntötte el egy- egy meccs eredményét - azaz hogy ki tudta-e védeni a felé száguldó bőrgömböt. Volt rá példa, hogy nem. De a következő meccsnél mégis ő állt a kapuban, a bizalmi státusban. Nagyon szeretem Pétert, a jézusi tanítványt. A Bibliát olvasva őt is sokszor érzem „kapushelyzetben”, bizalmi státusban. Az evangéliumok tanúsága szerint számtalanszor kerül olyan szituációba, ahol a többi játékos, de legfőképp az edző jogosan mondhatná: megrendült a bizalma, le kell cserélni, nincs helye a pályán. Talán a nagycsütörtök éjjeli történések késztetik Pétert arra, hogy lejátssza élete legnagyobb döntőjét; igazi idegjátékba keveredik. Mert hát van-e annál nehezebb játszma, mint amikor saját szerettünk szenvedését, esetleg kínzását kell végignéznünk? Lehet, hogy ilyenkor tehetetlenek vagyunk, de az is lehet, hogy lehetőségeinkhez mérten mindent megpróbálunk megtenni a baj kivédése érdekében. Péter, a kapus ennél a meccsnél vesztett; a kakas hajnalban lefújta a játékot, ő pedig úgy zokogott, ahogy a focivébén is láthattuk a vesztes csapatok játékosait. Ám itt jön az edző nagyszerűsége! Nemhogy véglegesen lecserélné, hanem ezek után is felengedi Pétert a pályára! Sőt kinevezi csapatkapitánnyá. Mert ez a halász Jézusnál bizalmi státusban van. Ez a mi bizodalmunk is. Mindennapjaink sokszor feszült idegjátéka során kapuba engedett gólok ellenére is bizalmi státusunk van:.....te, Uram, irgalmas és kegyelmes Isten vagy, hosszú a türelmed, nagy a szereteted és hűséged." (Zsolt 86,15) ■ Boda Zsuzsa Szeretni az életet Nem tudom, hogy az élet szeret-e engem, de Isten megadta nekem azt a kegyelmet, hogy szeretem az életet; az életet, amelyen az ostobák végigrohannak anélkül, hogy időt szakítsanak arra, hogy szemügyre vegyék; az életet, telve csodálatos titkokkal, amelyeket ő minden ember számára előkészít. ■ Georges Bernanos SEMPER REFORMANDA „Nehogy ismét valaki azzal vádolhasson, hogy tiltom a jó cselekedeteket, azért mondom, hogy nagyon komolyan kell a bűnbánatot és szenvedést, gyónást és jó cselekedeteket végezni.” N Luther Márton: A bűnbánat szentségéről (Kozma Éva Mária fordítása) „Az a kőszikla pedig a Krisztus volt” Pál apostol meghökkentő dolgokat állít az egyiptomi fogságból kivonult népről. Először is azt, hogy „megkeresztelked- tek Mózesre a felhőben és a tengerben”. Pál Egyiptomot a halál birodalmának tartja, a Vörös-tengert pedig a halált az élettől elválasztó víznek. Olyannak, amilyen a keresztség vize! A keresztség előtt csak halál van, a keresztséggel viszont a nagybetűs Élet veszi kezdetét. Számunkra a Krisztus nevében történt keresztség az örök élet ígéretét adja. Az ószövetségi nép a Vörös-tengeren való átkeléssel még nem az örök élet ígéretét kapta, hanem a bálványok szolgálatától szabad, Istennek tetsző új élet lehetőségét - előbb a pusztában, majd pedig az ígéret földjén, a tejjel-mézzel folyó Kánaánban. A Vörös-tenger túlpartjától Kánaánig vezető út mégsem volt diadalmenet az Egyiptomot elhagyó generáció életében. A kísértés forrása a tenger és Kánaán között elterülő, beláthatatlan sivatag volt. A vízen való csodás átkelés után ott találták magukat a homoktenger szélén, és sejtelmük sem volt róla, hogy a sivatagon túl valóban létezik-e az a Kánaán, amelyről Mózes Isten nevében beszélt. Csak azt tudták, hogy a sivatagban nincsenek meg az élet alapvető feltételei: nincs élelem, és ami még ennél is súlyosabb, nincs víz. Emberileg érthető, hogy megkísértette őket a gondolat: mit ér az Egyiptom bálványaitól és a rabszolgahajcsárok korbácsától való szabadság, ha a perzselő nap kínzó szomjúsággal tölti el őket, víz pedig sehol sincs, csak homok van, ameddig a szem ellát? Igaz, Isten velük van a felhőben és a tűzoszlopban, de tud-e a sivatagban vizet fakasztani? És zúgolódni kezdtek, amit Isten úgy értelmezett, hogy a nép próbára teszi őt. Igen, a kísértést szenvedő nép kicsinyhi- tűségével és hitetlenségével Istent kísérti: bizonyítsa be, hogy nem elpusztítani akarja őket, és tegyen újabb csodát! Ha valóban az ő Istenük, akkor fakasszon vizet a sivatag szikláiból! Isten megharagudott rájuk, amiért próbára tették, de teljesítette kívánságukat: parancsot adott Mózesnek, hogy botjával üsse meg a sziklát, amelyből ezáltal víz fakadt. Pál - erre utalva - még az előbbinél is meghökkentőbb kijelentést tesz: ,Az a kőszikla pedig a Krisztus volt.” Hogyan? Az új szövetség szerzője, Krisztus jelen volt, és éltető vízzel táplálta Isten népét már a Mózes nevével fémjelzett Sínai-hegyi szövetség megkötése előtt? Hogy érti ezt Pál, és nyomában miként beszél arról Luther, hogy már Ábrahám és az Ószövetség Istenhez hű kegyesei is mind Krisztusban hittek? Nem azoknak van igazuk, akik ezt zavaros beszédnek ítélik? Luther hangsúlyozza, hogy az Ószövetségben Krisztust nem emberi előképekben (Jób, Izsák stb.) kell keresnünk, A VASÁRNAP IGÉJE hanem az Ószövetség Istenének szabadító, megváltó, halálból életet teremtő tetteiben. Más szóval: már az Ószövetségben is gyakran megnyilvánul Istennek az a mentő, bűnbocsátó szeretete, amely a maga teljességében Jézus Krisztus személyében ragyog fel. Pál sem érti másként, amikor azt állítja, hogy „az a kőszikla pedig a Krisztus volt". Bár a nép halált érdemel, mivel zúgolódásával próbára teszi Isten szeretetét, Isten - ha nem is hagyja őket teljesen büntetlenül - mégis megkegyelmez, és Mózes által éltető vizet fakaszt a sivatag kősziklájából. így vezeti el népét a felismerésre: számukra Isten az élet egyetlen valódi feltétele. Ha Isten velük van, az elég nekik a pusztában is, ahol nem adottak az élet fizikai feltételei. A párhuzam kézenfekvő. A kereszt- ségünkkel kezdődő új élet végső célját, az örök életet mi éppúgy nem látjuk, mint ahogy a Vörös-tenger partján álló nép sem láthatta Kánaán határát. Mi is könnyen elbizonytalanodunk: az elérhetetlen messzeségben levő cél érdekében érdemes-e a földi életben Krisztus tanításának a normái szerint élnünk? Érdemes-e a másik arcunkat is odatartanunk, amikor ütnek? Érdemes-e nem ellenállnunk, amikor erőszakkal veszik el azt, ami a miénk? Érdemes-e a rosszat jóval viszonoznunk, az ellenséget szeretnünk, a minket átkozókat áldanunk? Vagyis: érdemes-e kereszténynek lenni egy olyan világban, ahol sikert csak az önzés és az erőszak biztosít? Érdemes-e kereszténynek lenni olyan időkben, amikor a keresztények élhetetlennek minősülnek, mert eszköztárukból hiányzik mindaz, ami a „normális” élethez nélkülözhetetlen? Nem kell-e mégis kompromisszumot kötnünk a bennünket körülvevő világ értékrendjével? És innen már csak egy kis lépés Isten kísértése, szeretetének próbára tétele. Mert mi sem hisszük, vagy csak alig-alig hisszük, hogy minden helyzetben és minden körülmények között tökéletesen elég, ha Isten Jézus Krisztusban velünk van. Akkor is elég, ha az általunk óhajtott módon nem adja jelét szeretetének. Számunkra egyedül ő az élet feltétele. Ha Isten velünk, életünk van a halálban is. ■ Véghelyi Antal Imádkozzunk! Köszönjük, Urunk, hogy te mindennap útitársunk vagy. Add, hogy ne szereteted látható jeleit kutassuk hanem téged keressünk Hisszük, hogy te elég vagy nekünk ebben az életben és az eljövendőben is. Amen. Oratio oecumenica [Lelkész:] Irgalmas Istenünk, ébressz szívünkben gyermeki bizalmat, hogy kételkedés nélkül forduljunk hozzád kéréseinkkel! [Lektor:] Könyörgünk egyházadért. Szánd meg népedet, és áraszd rá Szentlelkedet! Mentsd meg a gonosztól! Óvd meg a hitetlenségtől és a hatalomvágytól, az irigységtől és a gőgtől, a szeretetlenségtől és a pártoskodástól, az anyagi javak imádatától és a hamis reménység kísértésétől! Jézus Krisztusért kérünk, [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket! [Lektor:] Könyörgünk gyülekezetünkért. Tartsd meg és építsd igéd és a szentségek által! Elevenítsd meg ISMERJÜK MEG ÉNEKEINKET! 5. mindnyájunk szívében az irántad való szeretetet! Növeld közöttünk az egységet, és add, hogy a testvéri szeretet szüntelenül erősödjön, és mindenkor megmaradjon! Jézus Krisztusért kérünk, [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket! [Lektor:] Könyörgünk a teremtett világért. Ne engedd, hogy amit szépnek és jónak teremtettél, az emberi hatalomvágy és önzés áldozatává váljék! Add, hogy hűséggel gazdálkodjunk javaiddal, amelyeket életünk fenntartására és boldogulásunkra ajándékoztál! Jézus Krisztusért kérünk, [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket! [Lektor:] Könyörgünk, gyógyítsd meg a betegeket, és adj enyhülést minden szenvedőnek! Mutass kiutat az élet gondjaival küszködőknek! Adj békességet testünknek, lelkűnknek, hogy nyugodt és csendes életet éljünk! Jézus Krisztusért kérünk, [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket! [Lelkész:] Hallgass meg minket, Urunk, és add, hogy akaratod szerint dicsőségedre és embertársaink javára éljünk a földön, egykor pedig az üdvözültek seregével országodban dicsőítsünk téged szent Fiad, a mi Urunk, Jézus Krisztus által. [Gyülekezet:] Ámen. Az evangélikus énekek királya és királynője ► Folytatjuk énekeskönyvünk fontos énekcsoportjainak a bemutatását. Ezen a héten az ellenreformáció korának német koráljait bemutató cikk második részét olvashatják. (E. Zs.) Egyházzenénk Isten kegyelméből még az ellenreformáció küzdelmes éveiben is virágzott. Énekkincsünk azonban nemcsak a lutheránus zeneszerzők darabjai, hanem a világi zene által is gazdagodott. Hans Leo Hassler (1564-1612) 1601-ben komponálta azt a keserédes szerelmes melódiát, amely rövidesen olyan népszerűségre tett szert, hogy több egyházi szöveg is íródott rá. Mindnek a népszerűségét felülmúlta azonban Paul Gerhardt passiós szövege, az „Ó, Krisztusfő, sok sebbel...” kezdetű (EÉ 200). Gerhardt a szöveghez Arnulf von Löwen (1200-1250) Salve caput cruentatum című, a vérző Krisztus-főhöz szóló himnuszát fordította le és használta fel. Johann Sebastian Bach a Karácsonyi oratórium első kantátájában a „Mint fogadjalak téged...” kezdetű adventi szöveggel (EÉ 141) kötötte össze a dallamot, hogy szemléltesse: jászol és kereszt egymás mellett állnak. A weimari kántor, zeneszerző Melchior Vulpius (1570 körül - 1615) nyolc dallamából énekeskönyvünkben csak kettő található: a Fii 1,21-en alapuló Az élet nékem Krisztus (EÉ 504) és a húsvéti Dicsőség néked, Istenünk! (EÉ 216) Az énekeskönyvhöz most készülő kiegészítő kötet, a Gyülekezeti liturgikus könyv Vulpius csodaszép reggeli és esti énekét is megismerteti majd velünk. Az Evangélikus énekeskönyv 216. énekén az Itáliából származó táncos-zenés műfaj, a balletto stílusjegyeit ismerhetjük fel (leginkább a „fa-la-la” refrénekre emlékeztető hal- lelujasorokban). Énekeskönyvünk egy eredeti ballettodallamot is tartalmaz, az A lieta vitát, Giacomo Gastoldi táncdalát, mely magyarul így kezdődik: Öröm van nálad (EÉ 364). Az istentiszteleti kóruszene szempontjából rendkívüli jelentőségű életművet hagyott hátra a wolfenbütteli orgonista, udvari karmester, orgonaépítő és zeneszerző: Michael Praetorius (1571-1621). Közel ezerhétszáz egyházi kórusművet komponált az istentisztelet dallamaira és korálokra; még az „Ámen” dallamára is készített néhány ütemes letéteket. Praetoriustól származik egy reggeli dallamunk: Dicsérlek, Uram, tégedet (EÉ 94), valamint az ő átdolgozása és kórusfeldolgozása révén vált ismertté a középkori karácsonyi kanció: Omnis mundus jucundetur - Örömdalok hangozzanak (EÉ 153). „König und Königin unter den evangelischen Kirchenliedern” (király és királynő az evangélikus énekek között) - így emlegetik Philipp Nicolai (1556-1608) két énekét: Harsány szó kiált az éjbe (EÉ 493); Szép fényes Hajnalcsillagom (EÉ 361). A lelkész 1597 és 1598 között élte át gyülekezetében a pestis szörnyű tombolá- sát, naponta húsz-harminc gyülekezeti tagot kellett eltemetnie. E nehéz és tragikus időszak hatására vigasztaló könyvet írt; a két ének ennek a függelékében szerepelt. A tíz szűz példázatán kívül (Mt 25,1-13) ószövetségi utalásokat is rejt 493. énekünk. Az őrállókról például az utolsó időkről jövendölő Ézs 52,8-ban olvashatunk: „Halld, őrállóid hangosan kiáltanak. .., mert saját szemükkel látják hogy visszatér az Úr a Sionra. ” A Vőlegény dicsőséges érkezését Ézs 60,1 alapján Nicolai így írta le: „Jön az Úr, sugártól fényes..., a csillaga tündökletes.” Ez a csillag a Jel CANTATE Ml.: bnrg iftvuRr OToit 22,16-ból ismert Krisztus-szimbólum, melyre a Hajnalcsillag-ének is épít. A 361. ének eredeti címe ez volt: „A hívő lélek menyasszony-éneke Jézus Krisztusról, az ő mennyei vőlegényéről: Dávid próféta 45. zsoltárára”. Nicolai a menyegzői zsoltár vőlegény- és menyasszonyszimbolikáját Jel 21,2 alapján Krisztussal és az egyházzal azonosítja. A lelkész nemcsak Krisztus eljövetelének ígéretével akart biztatást adni, hanem az úrvacsorái közösség megtartó erejének hangsúlyozásával is. Ez utóbbinak a szimbólumát pedig különös módon rejtette el az énekben: a különböző hosszúságú sorok grafikus képe egy kehely formáját adja ki. Énekeskönyvünk ellenreformáció korabeli dallamai a mai napig a gyülekezetek legkedvesebb énekei közé tartoznak. Tartalmi gazdagságukon és daliami szépségükön keresztül ma is a lelki épülést szolgálják. ■ Fekete Anikó LAPUNK OLVASHATÓ A VILÁGHÁLÓN IS A WWW.EVELET.HU CÍMEN.
