Evangélikus Élet, 2006 (71. évfolyam, 1-52. szám)
2006-07-09 / 28. szám
‘Evangélikus ÉletS KULTÚRKÖRÖK 2006. július 9. 5 A kántorok Isten emberei Isten szeretetének csodája az olyan közös munkában nyer igazi értelmet, amelyet alázattal, belső örömmel és hálával végzünk. A fóti Mandák Otthon falai között ezt a csodát élték át a résztvevők június 19-től 24-ig, a hatodik kántortovábbképző tanfolyam ideje alatt is. A hét minden napja áhítatokkal, a zenei órákra való felkészüléssel és egy-egy esti előadással telt el. A reggeli elcsendese- dést és a vesperákat az új Gyülekezeti liturgikus könyv alapján végezték a tanfolyam résztvevői; a gyülekezeti énekek nagy részét az új énekanyagból válogatták. Isten magasztalásának szép órái lelkierőt adtak a gyakorláshoz, az új ismeretek befogadásához. Az orgonaórákat Németh Csaba, Ecsedi Zsuzsa és Gálos Miklós tartotta. Gálos Miklós liturgikus orgonajátékra is tanította az érdeklődőket, és az orgona felépítéséről tartott előadásokat. Pócs Miklós zeneelméletet, klasszikus és modális összhangzattant oktatott. Bence Gábor rövid zenei kompozíciók rögtönzéséhez adott sok-sok jól alkalmazható, jól hangzó ötletet. Felhívta a figyelmet a koráldalla- mok jellegzetességeinek kiemelésére, az arányos szerkesztésre és a zenei effektusok tudatos használatára. Délutánonként ismertette a Gyülekezeti liturgikus könyv énekanyagát. Ecsedi Klára egy-egy rövid Bach-ária vagy korálok énekelteté- sével gyakoroltatta a helyes hangképzést. Beszélgetésre csak a lefekvés előtti órák voltak alkalmasak, az esti előadások ugyanis sokakat tovább gondolkodásra késztettek. Decmann Erzsébet a la- joskomáromi gyülekezet rézfúvós munkájáról beszélt. Rövid bemutatóval bizonyította, hogy az együttes alkalmas a gyülekezeti éneklés kísérésére is az istentiszteleten. Liturgia a kereszténység utáni társadalomban címmel Hafenscher Károly tartott előadást. A kérdések zöme azt feszegette, hogy miként lehet élőbbé tenni Jézus Krisztus egyházát. A pestszentlőrinci gyülekezet évente több hangversenyre hívja és várja híveit és a zenekedvelőket. Gyári Gábor esperes vetített képek segítségével és zenei felvételek lejátszásával érzékeltette többek között a Grádics kórushangverseny és a Pavilonkoncertek különleges hangulatát. Dr. Kamp Salamon a tudós nagyszerű elmélyültségével ismertette meg a kántorokat a zenei retorika elemeivel Johann Sebastian Bach Magnificatján keresztül. Nagy élményt jelentett a mű tételeinek meghallgatása a partitúra egyidejű olvasásával egybekötve. Fassang László orgonaművész improvizációs kurzust tartott. Izgalmas, gyönyörűen gyötrelmes negyedórákat töltöttek el vele az önként jelentkező kántorok, akik átélték a muzsika születésének csodáját. Mesteri pedagógiai érzékkel, oldott légkörben olyan improvizációs technikákkal isJohann Vierdanck „Jauchzet dem Herren...” kezdetű barokk kiskantátájának próbáját Bence Gábor vezette. Karvezetői módszerével bemutatta a kórusmű betanításának lépéseit: a mű elemzését, zenei építkezését, a szólamok dallamvezetését, majd a nagy hangulati egységek összekapcsolását. Lehetőségünk volt meghallgatni az ausztráliai So-la Voce kamarakórus hangversenyét a rákospalotai evangélikus nagytemplomban. A kórus teljesítménye Csernyik Rékának, a gyülekezet egykori orgonista-kántorának a kiváló karvezetői felkészültségét bizonyította. Bence Gábor a továbbképző tanfolyam lényegének a kántorok közötti tapasztalatcserét tartja. Finta Gergely és Ecsedi Zsuzsa egyházzenészek vezetésével esti beszélgetésen vettek részt a kántorok. Szóba került többek között a templomi vendégszolgálat és a jubileumi orgonaünnepség megrendezésének kérdése is. A Mandák Otthon falai között eltöltött hét programja gazdagon megajándékoFélretéve a kotta - Fassang László (balra) improvizációs kurzust tart mertette meg a résztvevőket a mester, amelyek zenei hangulatok, színek keltésére alkalmasak. A gyakorlatok során azonban mindig a jól értelmezhető zenei gondolat megfogalmazására és az adott zenei karakter megtartására irányította a figyelmet. zott minden résztvevőt. Szakmai tudásban felfrissültén, hitben megerősödve, baráti szeretetben megújulva búcsúztak el a kántorok tanáraiktól és egymástól, hogy egyházközségükben a zene eszközeivel munkálkodjanak tovább. ■ Tóthné dr. Gallyas Katalin Egy hatalmasság alá rendelt lelkész bizonyságtétele ► Napjainkban sok keresztény küzd önmagával: hiteles-e az életem, vagy sem? Hogyan szánhatnám oda magam még jobban Isten szolgálatára, embertársaim javára? Ezekre a kérdésekre kaphatnak választ mindazok, akik kézbe veszik a Kárpátalján, majd Magyarországon szolgáló néhai református lelkész, Zimányi József (1917-1998) Tüzoszlopoddal jéghegyek között című könyvét. Az Éjféli Kiáltás Misszió gondozásában megjelent munka nem könnyed nyári olvasmány. Egy olyan ember életébe enged bepillantást, aki Isten szavának engedelmeskedett. Lelkésztársával, Hor- kay Barnával 1947-ben a következő levelet fogalmazta meg: „Hatalmas Sztálin! Isten a német fasizmust sok orosz és más nép fiainak vérével törte le. Te a győzelem dicsőségét is magadnak tulajdonítottad. Mindenben Isten helyére helyezted magad. Hatalmas búzamezők mellett nagy táblákon hirdette a dicsekvő felírás: Isten nélkül és imádság nélkül, de műtrágyával és traktorral! Ezért az Úr meg fog alázni, mint Nabu- kodonozort. Saját fiaid fognak megvetni téged. Amíg időd van, szállj magadba, adj dicsőséget a felséges Istennek! Ez a népednek is a javára lesz. A gőgös Belsazár egy éjszaka birodalmával együtt elveszett.” A folytatást nem nehéz elképzelni. Zimányi Józsefet harmincadik születésnapján, 1947. október 16-án letartóztatták: Beregszász és Ungvár börtönei után a lágervilágot ismerhette meg. Lemberg és Krasznojarszk után Dugyinka, ezután a sarkkörtől kétszázötven kilométerre északra fekvő Norilszk volt soron. A legutóbbi - Szolzsenyicin szerint - Kolima mellett a Gulag-szigetcsoport legnehezebb, leginkább embert próbáló helye volt. A kényszermunkalágerből 1953. január 3-án, a száműzetésből 1955. május 13-án szabadult. Az egykori lelkész vaskos könyve alapos részletességgel megírt életrajz. Megismerhetjük belőle szüleit, gyermekkorát, teológuséveit, lelkészi szolgálatának kezdetét. A mű emellett természetesen bepillantást enged a lágerek kegyetlenséggel, gonoszsággal és mérhetetlen emberi nyomorúsággal teli világába. A szerző egy olyan hívő ember szemszögéből láttat mindent, akit az átélt borzalmak nem távolítottak el Urától, hanem még inkább megerősítettek hitében. A követés, Isten akarata tiszteletben tartásának fontossága már az elfogatásáról és kálváriája kezdetéről szóló rész olvastán nyilvánvalóvá válik. Erről Zimányi József a következőket vetette papírra: „Elindultunk a »jéghegyek felé«, a »tűzoszlop« vezetésével. Ebben biztosak voltunk, és az ő tűzoszlopa világított az egész úton, egész idő alatt, és olvasztotta körülöttem a jeget. Ezt a tűzoszlopot láttam még az északi fényen át sugárzó csillagok ragyogásában is." Ez az életrajz nem szépirodalmi igénnyel íródott, így nem hasonlítható Szolzsenyicin műveihez sem. Vitathatatlan erénye azonban, hogy ki-ki első kézből kap őszinte, hiteles információkat a „pokol előszobájából” olyasvalakitől, aki magát „felsőbb hatalmasság alá rendelt” embernek nevezte. És - amint írásából kiderül - valóban az is volt. Minden alkalmat megragadva, ahol és amikor csak lehetett, bizonyságot tett az Úr nagyságáról, kegyelméről és szerete- téről. Könyvében többször írt arról, hogy „nekem van egy antennám, ez veszi az adásokat felülről. (...) Ez az antenna a hit... Aki az élő Istennel kapcsolatban van, az hallja a szavát.” A láger és a hazatérés utáni évekről szóló fejezetekkel és az igehirdetésekkel záruló kötet jó szívvel ajánlható mindazoknak, akik szívesen olvasnak életrajzi írásokat. Olyan könyvet vehetnek kézbe, amelyből egy hívő életének példáján keresztül többet megtudhatnak és tanulhatnak arról, hogy Isten miként tanítja, vezeti és óvja engedelmes tanítványát - minden körülmények között. ■ Gazdag Zsuzsanna Zimányi József: Tüzoszlopoddal jéghegyek között. Második kiadás. Kiadta az Ejféli Kiáltás Misszió, Budapest. 2006. Ara 2100 forint. A kötet a Luther Kiadó könyvesboltjában (1085 Budapest, Üllői út 24.) is megvásárolható. Régi történet - új fejezet Az egyház és az állam kapcsolata évezredes viták tárgya. A történelmi tendencia az egyház és az állam elválasztása volt. Ez alkotmányosan, jogszerűen megvalósítható, a mindennapi életben azonban kevésbé. Hiszen bármilyen eszmeiséget képviseljenek is az állami oldalon, nem kétséges, hogy egyfelől az állam feladatát, másfelől az egyháznak a közéletben való jelenlétét a társadalom javáért való munkálkodás képezi, illetve hitelesíti. Tevékenységük tehát szükségszerűen találkozik - ez önmagában indokolja a konstruktív együttműködésre való törekvést. Hazánkban az alkotmány (60. paragrafus) és az 1990. évi IV. törvény, mely a lelkiismereti és vallásszabadságról intézkedik, garantálja a szabad vallásgyakorlást, illetve az egyház és az állam szétválasztását, ezen túlmenően pedig az egyházak szabad működését. Lényeges, hogy a törvény magáévá teszi a szektor- semlegesség elvét. Ez azt jelenti, hogy ha az egyház közcélú intézményt - iskolát, kórházat, szociális otthont és így tovább - működtet, akkor az állami, önkormányzati intézményekkel megegyező támogatás illeti meg. Ezt a támogatást tehát valójában nem az egyházak, hanem a tevékenységek, illetve az őket igénybe vevő polgárok kapják. Érthető, hogy az állami költségvetésben ez mégis az egyházi rovatban jelentkezik. Az már kevésbé rokonszenves, hogy a rövid idő alatt, a rendszerváltozás óta kiépült egyházi intézményrendszer normatív és kiegészítő állami támogatása kapcsán vannak, akik felvetik, hogy az egyházak túlzottan részesednek az állami költség- vetésből. A rendszerváltozás óta minden kormány az egyházakkal való kiegyensúlyozott kapcsolatra törekedett. Nem valamilyen jogi vagy egyéb különbségtétel miatt, hanem társadalmi súlyuk, szolgálatuk alapján különös hangsúlyt kapott az úgynevezett történelmi egyházakkal kiépített kapcsolatrendszer. Ez a katolikus, a református, az evangélikus és az izraelita egyházat, illetve felekezetet érinti, a történelmi jelző használata teva működik az oktatásügyi és a kulturális minisztérium. A köz- és a felsőoktatás, a tudomány, valamint a kultúra ügyeivel szakállamtitkárok foglalkoznak, a negyedik területtel, az egyházi kapcsolatokkal pedig maga a miniszter. Úgy képzeli el, hogy egy nyolc-tíz fős titkárság segítségével fog eleget tenni a feladatoknak. Ezek után nehéz lett volna úgy vélekedni, hogy nem megfelelő szinten foglalkozik az állam az egyházüggyel. Az elmúlt hetekben, amikor híre ment, hogy megszűnik az eddigi címzetes államtitkár által irányított titkárság, felmerült, hogy egyházi oldalról kifogás tárgyává kellene tenni ezt. A miniszter is megerősítette: volt olyan elképzelés, hogy legfeljebb főosztályvezető irányításával integrálják a minisztériumi apparátusba az egyházi ügyeket. Nem így döntött. Érthetően üdvözölték a döntést az egyházi vezetők: Erdő Péter bíboros, Bölcskei Gusztáv, a református egyház zsinatának lelkészi elnöke, Feldmájer Péter, a Mazsihisz elnöke és Ittzés János evangélikus elnök-püspök. Evangélikus részről az elnök-püspökön kívül Prőhle Gergely megválasztott országos felügyelő és jelen sorok írója - mint hivatalban lévő országos felügyelő - vett részt az igen jó légkörű tanácskozáson. Természetesen számos kérdés felmerült a mintegy ötnegyed órás találkozón: az egyházakat is érintő jogszabályok előzetes véleményezésének a lehetősége: az egyházak közreműködése a Nemzetifejlesztési terv megvalósításában (különös tekintettel a vidékre): esetleg közös nyilvános fórumok tartása; nemzeti sorskérdéseink, tradíciók és a jelen kihívások megvitatása. Ittzés püspök emlékeztetett egy korábbi soproni líceumi évnyitóra, ahol a miniszter - akkor oktatásügyi államtitkárként - a teljesítményelv fontosságát emelte ki. Ezt a felfogást tükrözte, hogy az egyházak képviselői máris kaptak véleményezésre egy írásos elképzelést egy neuralgikus kérdésről, az egyházi iskolák kiegészítő finanszírozásáról. Nem rontott a hangulaton, hogy éppen a tahát konvencionális, hiszen más egyházakat - például az unitáriusokat - is megillethetne ez a minősítés. Tovább növelte a kapcsolatrendszer jogi megalapozottságát az 1997-ben a Horn-kormány által megkötött nemzetközi egyezmény, a vatikáni szerződés. Aláírását követően a magyar állam hasonló tartalmú, kétoldalú megállapodásokat kötött a többi említett egyházzal. Az elmúlt héten a közelmúltban hivatalba lépett magyar kormánynak az egyházügyekért is felelős tagja, Hiller István kultuszminiszter megbeszélésre invitálta a történelmi egyházak képviselőit. Önmagában az a tény, hogy röviddel a kormány megalakulása után már kezdeményezték a dialógust, gesztusértékű. A tárgyalás azonban többről szólt. A miniszter kifejtette, hogy bár többen kockázatosnak tartják ezt a megoldást, a következő ciklusban ő maga kívánja közvetlenül irányítani, felügyelni az egyház és az állam kapcsolatát érintő ügyeket. A tárca feladatai jelentősek, hiszen az új kormányban ismét összevonnácskozás napján jelent meg a kisebb koalíciós párt javaslata az egyházi iskolák túlzott támogatásának a megszüntetéséről, persze az azonosság elve alapján. Jellemző közéletünkre, hogy a médiában a tanácskozás kapcsán nem az ott elhangzottak kerültek a középpontba, hanem ez a javaslat. Mindenesetre az új helyzetnek az egyházakat is arra kell késztetnie, hogy minél több kérdés a szakértői egyeztetés szintjén oldódjon meg, és a valóban arra a szintre tartozó egyeztetésekhez kérjék a miniszter együttműködését. Hiller István pártelnöki minőségében is hangsúlyozta: egyrészt nyilvánvaló, hogy a rájuk szavazók között is több százezer, az egyházakhoz kötődő állampolgárnak kell lennie, másrészt az egyházaknak is el kell fogadniuk a demokratikus választás eredményeként megalakult kormányt. A tradicionális tényezőkön kívül ezek az összefüggések is erősítik a hosszú távú együttműködés esélyét. ■ Frenkl Róbert
