Evangélikus Élet, 2006 (71. évfolyam, 1-52. szám)

2006-06-18 / 25. szám

‘Evangélikus ÉletS MOZAIK 2006. június 18. n KÖRNYEZETVÉDELMI VILÁGNAP ÉS TEREMTÉSÜNNEP EVÉL&LEVÉL&E VÉL & LEVÉL A zaj- és kerozinjajokat is hallgasd meg, Urunk! ► A Jézus Testvérei Ökumenikus Diakóniai Rend az idén 16. alka­lommal rendezte meg a teremtés ünnepét, illetve a hozzá kapcsoló­dó konferenciát. Az idei tanácsko­zás fő témája a légi közlekedés által okozott zajoknak a lakosságra gya­korolt hatása volt. A résztvevők ezenkívül foglalkoztak az Európai Keresztény Környezetvédelmi Há­lózat (ECEN) 2005. és 2006. évi te­vékenységével is. A rendezvényre június 2-3-án került sor a Rákoshe­gyi Közösségi Házban. Külön érdekessége volt a tanácskozás­nak, hogy a fő témával kapcsolatosan egy konkrét problémával, a Ferihegyi re­pülőtér által okozott környezetterhelés­sel is foglalkozott; ezt elősegítette, hogy az összejövetel XVII. kerületi civil szer­vezetek támogatásával jött létre. A rendezvény első napja teljes litur- giájú ökumenikus istentisztelettel kez­dődött. A prédikációk a fizikai zaj té­májához kapcsolódva lelki elcsendese- désre hívtak, hiszen Jézus is fontosnak tartotta, hogy tanítványaival elvonul­jon a „világ zajától”, és megtartsák a 46. zsoltár ii. versének intését: „Csende­sedjetek el, és tudjátok meg, hogy én vagyok az Isten!” Dr. Bóna Zoltán, a Magyarországi Egy­házak Ökumenikus Tanácsának főtit­kára a konferenciát üdvözlő beszédé­ben többek között a nem ártalmas, jó hangokról beszélt, mint amilyen az em­bereket összehívó harangszó vagy a Biblia számos tanúságtétele arról, hogy Isten szól hozzánk. A fő témát a konfe­rencia elnöke, dr. Széchey Béla József, az ökumenikus diakóniai rend apátja ve­zette be, aki egyetemi tanárként évtize­dek óta foglalkozik a Ferihegyi repülő­tér okozta zajterheléssel. Edelényi Szabó Ákos, a Rákoskeresztúri Polgári Kör el­nöke előadásában kifejtette, hogy a rá­koshegyi lakosokat különösen a Feri­hegy 2-es kifutópálya forgalma zavarja nagymértékben. E probléma egészen a nyolcvanas évek elejéig, a kifutópálya építéséig nyúlik vissza, s azóta különfé­le okokból eredő, hol enyhébb, hol egé­szen elviselhetetlen terhelésről számol­nak be a helyi lakosok - a mérték töb­bek között a repülőtér használatáról szóló törvény rendelkezéseitől, illetve a betartásuktól, valamint a repülőgép­forgalom növekedésétől függ. A zajár­talmon kívül a repülőgépekből szárma­zó égéstermékek jelentik a fő veszélyt, amelyek szerepet játszhatnak rákos megbetegedések kialakulásában. Hirka Ferenc fizikus, környezetvédelmi szakmérnök a zaj egészségkárosító ha­tásairól tartott előadást; a repülési zaj esetében ez leginkább az alvás zavarásá­ban mutatkozik meg. Az előadásokat követő beszélgetés­ben, melyben helyi lakosok is részt vet­tek, az fogalmazódott meg, hogy e problémák kezeléséhez a civil szerveze­tek fokozottabb összefogására, a lako­sok nagyobb aktivitására, a zajmérési adatok nagyobb nyilvánosságára, a lég- szennyezés és a rákos megbetegedések közötti összefüggés tudományos igazo­lására van szükség. Elhangzott, hogy például svájci repülőtereknél ma már a repülési adatok bárki számára elérhe­tők, s így a nyilvánosság ereje is ösztön­zi a repülőgépek irányítóit, pilótáit, hogy minél jobban betartsák a repülési szabályokat a légikikötő környékének nyugalma érdekében. A rendezvény második napja áhítat­tal, Kaszás Sándor református lelkipász­tornak a pünkösdi csodáról szóló prédi­kációjával kezdődött. A lelkész bűnbá­natra hívott az egyházaknak a közélet kérdései előtt való bezárkózása miatt, és lelkesen buzdított, hogy a Lélektől kap­ható bátorsággal törődjünk a körülöt­tünk élőkkel, és tegyünk bizonyságot Is­ten szeretetéről tettben és Jézus Krisztus nevének felvállalásával. Ezután következett az ECEN tevé­kenységének értékelése, mely egyben a 2006 őszén megrendezendő nagygyűlés magyar előkészítésének egyik állomása ÜZENET AZ AKARATRÓL Rovatgazda: Jerabek-Cserepes Csilla E-mail: ararat@lutheran.hu is volt. Széchey Béla József hangoztatta, hogy a környezetvédő tevékenységekkel kapcsolatban az egyház első feladata mindig a hitbeli alapok megfogalmazá­sa. Szó volt - a tavalyi teremtésünnep folytatásaként is - az egyházak, gyüleke­zetek környezeti „menedzsmentjéről”, amely nem csak az egyházi létesítmé­nyek tervezését, üzemeltetését, a ren­dezvények környezetre is figyelő lebo­nyolítását jelenti; az egyháztagok laká­sainak, házainak működése is egyházi ügy. Az „ökomenedzsmentet" pedig nem lehet elválasztani a szociális tevé­kenységektől és a gazdasági kérdésektől. A nagypolitika nyelvén megfogalmazva a társadalmi berendezkedésnek a vadka­pitalizmustól a környezetbarát szociális piacgazdaság felé kellene haladnia. Egy hozzászólásban konkrét példaként el­hangzott, hogy az energiatakarékos hő­szivattyús fűtési rendszert külön beru­házás nélkül is bevezetik erre felkészült cégek, tehát nem mindig igaz az sem, hogy ami környezetbarát, az rövid tá­von többletberuházást igényel. A konferencia helyet adott egy má­sik, ugyancsak XVII. kerületi kezdemé­nyezés bemutatkozásának, amely Rá­koskerten egy ökumenikus templom létrehozásáért küzd. Továbbá képvisel­tette magát a Magyarországi Zöld Ke­reszt Egyesület, melynek elnöke, dr. Tarján Lászlóné a rendezvény egyik véd­nöke volt. A konferencia egyik eredménye egy, a repülőtér környéki konfliktusok kezelé­se érdekében megfogalmazott állásfog­lalás, melyet a szervezők eljuttatnak az illetékesekhez. B Biczó Dénes HIRDETÉS---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------­Az összegyülekezés napja A Csillaghegy-Békásmegyeri Evangélikus Egyházközség szeretettel hívja híveit és barátait június 18-án az összegyülekezés napjára a békásmegyeri evangélikus templomba (1038 Budapest, Mező u. 12.; tel.: 1/368-6118). 10 órakor az istentiszte­leten Takácsné Kovácsházi Zelma prédikál. Délben ebédre látjuk vendégül a jelenlé­vőket. Délután 14 órától vidám kerti mulatságot rendezünk Szent Iván napja előtt színész és zenész vendégeink közreműködésével. 16 órakor a vecsernyén Nánai László Endre szolgál. ilfiBEIÉS ______________________________________________ Kö szönetét mondunk mindazok­nak, akik a 2004. évi adójuk i%-át alapítványunknak ajánlották fel. Az ily módon érkezett 250 670 Ft-ot a debreceni evangélikus templom új orgonájának megépítésére használ­juk fel. A Harangszóén Alapítvány kuratóriuma, Debrecen Egy lépés a népegyháztól a hitvalló egyház felé Népegyház: evangélikus szempontból azt jelenti, hogy mindenki, akinek a szülei evan­gélikusok (voltak), és őket evangélikusnak keresztelték, tagja a Magyarországi Evan­gélikus Egyháznak. Ez nagyjából a helyzet ma. A hitvalló egyház azt jelentené, hogy a Magyarországi Evangélikus Egyháznak azok a tagjai, akiknek a hétköznapjaiban szerepet játszik a Krisztus-hit, és életükhöz hoz­zátartozik az ünnep megszentelése, az istentisztelet. Ez a népegyházi létszámnak nagyjából a húsz százalékára igaz. - A népegyház mint társadalmi tényező a politi­kai életben ugyan még bír bizonyos jelentőséggel, de a mindennapi életben minimá­lis szerepet játszik, sőt sokakban ellenszenvet vált ki. Érthető is, hogy egy népegyház­nak, melyben a tagság túlnyomó többsége passzív, nincs hitele. Lehet-e életképes egy szervezet, melynek körülbelül a nyolcvan százaléka passzív tagokból áll? Nem volna-e legfőbb ideje, hogy lépéseket tegyünk annak érdekében, hogy népegyházból hitvalló egyházzá legyünk? Természetesen nem úgy, hogy a passzív tagokat valamilyen intézkedéssel kizárjuk az egyházból. Ok már gyakorlati­lag kizárták magukat, bár ennek valószínűleg nincsenek tudatában, mivel az egyház és a vallás egyáltalán nem szerepel a gondolkodásukban. A változás magától nem megy végbe. Ami magától történik, az a leépülés vagy a múltból még fennmaradt formákhoz való görcsös ragaszkodás, azaz a védekezés. A jövő lehetőségeit csak tudatos elhatározással és konkrét lépésekkel lehet elérni. „ Az egyik lehetséges lépés az lenne, ha a konfirmációt mint templomi eseményt megszüntetnénk. A konfirmáció ma valaminek a befejezése, ellentétben az eredeti szándékkal, hogy valaminek a kezdetét jelentse. Legtöbben „kikonfirmálkodnak”, elő­ször és egyben utoljára vesznek úrvacsorát. - Ha őszinték vagyunk, be kell ismernünk, hogy csak a konfirmandusok elenyésző kisebbségével sikerül tartós kapcsolatot te­remteni. Vannak kivételek, van, ahol sikerül ifjúsági klubot alakítani, de ez kevés gyü­lekezetben valósul meg, és ott is csupán a fiatalok kis hányadának a részvételével. Másodszor az a baj, hogy sokan úgy gondolják; dolguk Istennel a konfirmáció ál­tal egyelőre rendeződött. Az egyházra pedig legközelebb esetleg majd az esküvőjük­kel kapcsolatban lesz csak szükségük. Oktatásra szükség van... Kétségtelen, hogy a vallással kapcsolatban ma óriási a tu­datlanság, de a konfirmandusoktatás nyomán - mint azt a tapasztalat mutatja - álta­lában nem támad hit. A fiatalok maguk is látják, hogy valami nincs rendben, ezért egyre többen nem akarnak konfirmálni. A konfirmáció helyett mást kell kitalálni. Például szükség lenne egy helyre, ahol a tizenéveseket feltétel nélkül elfogadják és befogadják - akár pingpongasztallal, akár biliárddal vagy csocsóval, anélkül hogy valamiféleképpen meg akarnák őket téríteni. Ez igazi szolgálat lenne, és a hitoktatáson keresztül meg is lehetne valósítani. Evvel kapcsolatban az úrvacsora vételének lehetőségét is át kell gondolni. A csalá­dokat bátorítani kellene, hogy kezdettől fogva hozzák a gyerekeket a templomba, úr­vacsora alkalmával együtt menjenek az oltárhoz, ahol először csak áldásban része­sülnének, később a szülőkkel egyetértésben úrvacsorát is vehetnének az iskoláskorú gyerekek. Az úrvacsorát nem érteni kell, hanem Krisztus parancsa alapján cselekedni. Van erre példa más egyházban. Mindez természetesen nem ma fog megvalósulni, de el kell indulni. Tessék gondol­kodni további lépéseken, melyek a négyszázötvenezer lélekkel számláló népegyházi szervezetből, a múlt megszokásaiból a hitvalló egyház bizonyságtételéhez vezetnek. Szilas Attila Pünkösdvasárnap az általa öt évvel ezelőtt felszentelt pásztói templomban szolgált D. Szebik Imre. A felnőtteken kívül a gyermekek és az ifjúság tagjai is köszöntötték a nyugalmazott püspököt. Ezután a Sámsonházán tartott istentiszteleten Juhász János több mint fél évszázados kántori szolgálatáért adtak hálát az Úrnak. Az ünnepet mindkét helyen gazdagította D. Szebik Imréné szólóéneke. PQBERES Az egészséges emberért Nyár? A naptár már júniust mutat, de az időjárás nem nagyon akar­ja követni a kalendáriumot. Inkább márciusira hasonlít az idő. Hideg van, a nap hol elbújik, hol felbukkan, és gyakran esik az eső. A lakásokban már leállították a fűtést, ezért sok helyen az otthonokban is hűvös van. A napfény és a meleg hiányát a természet is megsínyli. Nem találjuk a piacokon a megszokott tavaszi zöldségeket és gyümölcsöket. Vagy ha igen, azok még mindig csak a meleg­házban termesztettek, így nem tartalmazzák azokat a vitami­nokat, nyomelemeket és ásványi anyagokat, amelyeket szer­vezetünk ilyenkor, a hosszú tél után igényelne. A szokatlan időjárásban pedig szokatlanul viselkedik a szervezetünk is. Sokszor nem is tudjuk, hogyan öltözzünk fel, nem tudjuk eldönteni, hideg lesz-e, vagy meleg, ezért mosta­nában az átlagosnál többen szenvednek a náthától, megfá­zásos tünetektől. Vannak, akik valamilyen súlyosabb vírusos megbetegedést kapnak el, köhögnek, magas lázuk van, lever­tek, és szinte mozdulni sem tudnak. Miért lehet mindez? Mindannyian tudjuk, hogy a tél után az immunrendszerünk legyengül, vitamin- és ásványianyag­raktáraink kiürülnek, így fogékonyabbá válunk mindenféle megbetegedésre. Aztán tavasszal a jó idő megérkeztével egy­re több lehetőségünk van a megfelelő mennyiségű zöldség és gyümölcs fogyasztására, szervezetünk tartalékainak feltölté­sére. Sajnos azonban ez most sokunknál elmaradt, arról nem is beszélve, hogy a hűvös kora tavaszt idéző időjárás is a be­tegségeknek kedvez. Egészségünk megőrzésére azonban találhatunk megol­dást. Immunrendszerünk megerősítésében nagy segítséget nyújthat a Béres Csepp, amely már több évtizede bevált ma­gyar készítmény. A Béres Csepp olyan arányban tartalmaz ásványi anyagokat és nyomelemeket, ahogy azt a szervezet igényli, így hozzájárul szervezetünk ideális működéséhez, im­munrendszerünk megerősítéséhez. A tapasztalatok szerint a Béres Cseppet az optimális hatás kialakulásának érdekében a megfelelő adagban, 6 hétig kúraszerűen kell szedni. Napi 2x20 Béres Csepp és a felszívódásához nélkülözhe­tetlen C-vitamin szedésével megerősíthetjük immunrendsze­rünket, hogy ha megérkezik az igazi meleg idő, élvezhessük a nyár minden örömét. A Béres Csepp® vény nélkül kapható roboráló gyógyszer. A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét. SZERETETVENDÉGSÉGRE... Erdélyi Raffaello szelet Hozzávalók a fehér tésztához: 5 tojásfe­hérje, 15 dkg kristálycukor, 15 dkg kókuszresze­lék, 2 evőkanál rétesliszt,fél csomag sütőpor. Hozzávalók a barna tésztához: 5 tojás- fehérje, 15 dkg kristálycukor, 15 dkg darált dió, 3 evőkanál kakaópor, 2 evőkanál rétesliszt, fél csomag sütőpor. Hozzávalók a krémhez: 10 tojássárgája, 20 dkg kristálycukor, 1 csomag vaníliás cukor, 1 csomag főzni való vaníliás pudingpor, 3 dl tej, 25 dkg Rama margarin. A díszítéshez kó­kusz- vagy csokoládéreszelék. Elkészítés: először a fehér tésztát ké­szítjük el. Ehhez kemény habbá verjük a tojásfehérjét, majd beleszórjuk a cukrot. Végül hozzákeverjük a kókuszreszelé­ket, a lisztet és a sütőport. Egy nagy tep­sit kibélelünk sütőpapírral, előmelegí­tett sütőben, közepes lángon körülbelül 15 perc alatt megsütjük a tésztát. A barna tészta elkészítéséhez felverjük a tojásfe­hérjét, majd beleszórjuk a cukrot. Végül hozzákeverjük a diót, a kakaóport, a lisztet és a sütőport. Ugyanúgy sütjük meg, mint a fehér tésztát. A krémhez a tojássárgát a kétféle cu­korral 3-4 perc alatt jól kikeverjük, majd hozzáadjuk a pudingport és a tejet. Az egészet szüntelenül kevergetve sűrű krémmé főzzük. Hűlni hagyjuk, végül apránként belekeverjük a margarint. A sütemény összeállításánál a krém nagyobb részét a kókuszos tésztára ken­jük. Erre kerül a barna tészta, amelyet megkenünk a maradék krémmel. A tete­jét meghintjük kókusz- vagy csokoládé­reszelékkel.

Next

/
Oldalképek
Tartalom