Evangélikus Élet, 2006 (71. évfolyam, 1-52. szám)
2006-06-04 / 23. szám
2 -41 2oo6. június 4FORRÁS "Evangélikus ÉletS PÜNKÖSDVASÁRNAP - ApCsel 2,1-13 Hallatlanul izgalmas történet. Még akkor is, ha már hozzászoktunk Az újra- olvasás azonban nemcsak korábbi élmények felidézését jelenti, hanem azt is, hogy testreszabottan és helyzethez illően megismétlődhet az esemény, átélhetjük együtt Isten jelenlétét. Az ego világában, ahol az én nevem a fontos, az egyéni boldogulás az izgalmas, a saját jövő a kérdéses, történetet, sőt korszakot indítóan ott áll a bejelentés igeszakaszunk elején: „együtt voltak”. (Ka- roli Gáspár nem véletlenül fordítja így: egy akarattal együtt voltak.) Ez az „együtt" pünkösd történetében, az egyház életében és a világ egésze számára hangsúlyosabb, mint gondolnánk. Mert a gyakorlatban nem az a kérdés, hogy mi múlik Istenen, hanem az, hogy mi múlik rajtunk: Isten szívének az indulatát, szándékát már megismertük Krisztusban. A hit által átlátott történelem is arról beszél, hogy Isten - sokszor láthatóan, sokszor rejtőzködő módon - cselekszik: sohasem a világ és gyermekei ellen, hanem mindig értük. A Szentírás egésze arról tanúskodik, hogy Isten mentő sze- retete, határokat nem ismerő kegyelme nagyobb jogos haragjánál is. A végső dolgok az ő kezében vannak. A kérdés újra meg újra az, hogy az ember miként éli ajándékba kapott életét, miként gazdálkodik a kapott javakkal, belesimul-e az Alkotó akaratába, betartja-e a tőle kapott játékszabályokat, s komolyan ve- szi-e azt, hogy nem önzésre teremtetett, hanem közösségi életre hivatott. A közösségi életben pedig a kulcsszó: együtt. Külön-külön kevés az erő, egyedül kevés az energiánk; magunkra maradva nem jutunk előbbre, egymás ellen fordulva pusztulunk az öngyilkos küzdelemben. Csak együtt megy. Az élet csak együtt élhető. Egyedül nem. Egymás ellen még kevésbé. Sőt amire az egyház a bibliai történeteken és biztatásokon tájékozódva mindig figyelmeztet: a széthúzás, a magánzó élet, az önző életforma rombolja, mi több, lehetetlenné teszi az Istennel való kapcsolatot. Ezért és ebben lehet (lehetne) jel az egyház a világ számára: az egység, az egyetértés, az együtt munkálkodás, egymás segítése. Ami a farkastörvényű világból hiányzik. Ami a bűnesetben megromlott emberi Együtt és isteni viszonylatok miatt nem természetes. Az egyház jel a világ számára. Az egymással és Istennel való közösség jele. A megvalósítható közösségé. De vajon ez az „együtt” működik-e az egyházban? Tudom, nem a Szentlélek elküldésének előfeltétele volt a tanítványok számára az egység. Pünkösd Isten szuverén döntése volt. Ám azt is tudom, hogy sokszor a Lélek befogadásának akadálya a széthúzás. Imádkozunk, kö- nyörgünk a megújulásért, a Lélek munkálkodásáért, Isten csodáiért, s közben mi magunk vagyunk befogadásuk akadálya. A széthúzásunkkal, a bizalmatlanságunkkal, a klikkesedéseinkkel, az empátia hiányával, külön utainkkal. Pünkösdkor az apostolok együtt voltak. Lehet, hogy a félelem tartotta őket össze, lehet, hogy a tanácstalanság, de az is lehet, hogy a reménység. De együtt voltak. S ekkor megismétlődhetett a zárt ajtók húsvéti csodája. Ahogyan ötven nappal korábban a zárt ajtók ellenére Jézus megállt közöttük, és békességet hirdetett nekik, az élet békességét, úgy pünkösdkor a zárt épületben lévő tanítványok számára kinyílt a világ, mert a Szentlélek szele kifújta a félelem, a csüg- gedés érzését, és átjárta a tanítványok szívét-lelkét, értelmét, megmozgatta tagjaikat. És ezek a lelkes tanítványok indultak azután prédikálni, keresztelni, Krisztusról tanúskodni. Érdemes - mint minden bibliai történetben - figyelni az eseményt, folyamatot jelző igékre. Igék az igében: zúgás támadt, betöltötte a házat; lángnyelvek szálltak le; megteltek Szentlélekkel: beszélni kezdtek. Az események egyértelmű folytatása, hogy a sokféle nemzetiségű ember összefiitott. Nem szétszaladtak, nem menekültek, hanem összefutottak. Ösz- szehozta őket Isten jelenléte, a Lélek áradása, a Krisztusról szóló igehirdetés. Érthetetlen a kívülállók számára. Ma, amikor ugyanazt a nyelvet beszélő emberek sem értik meg egymást, mi is csodának láthatjuk, hogy különböző kultúrákból érkező, eltérő anyanyelvű embeA VASÁRNAP IGÉJE rek értettek és egyetértettek. Értették az igehirdetést, és egyetértettek abban, hogy meg kell keresztelkedniük, hiszen életükbe betört valami új, valami más, valami minőségileg több és nagyszerűbb: Isten országa. Bár a kérdés - „Mi akar ez lenni?” - a Lukács-féle tudósításban nem kap választ, az egyház története megadta a feleletet: Isten csodája ez. Isten meg tudja tenni, hogy a szétesett, szétdobált (a gonosz bibliai neve ez: szétdobáló) világban össze tudja hozni az embereket, s ez az összetartozás nem önző érdekekre épül, hanem az Istenhez kötődő és Leikéből áradó szeretetre. Elfogadó, türelmes, jóságos szeretetre. ■ Hafenscher Károly (ifj.) Imádkozzunk! Istenünk, megújító Lelkedért könyörgünk hogy szétszakadó világunk, részekre eső egyházunk darabjai újra egymásra találjanak, és így áldással végezhesse szolgálatát. Amen. PÜNKÖSDHÉTFŐ - ApCsel 10,34-42-48 A Lélek szabad! Hallgatták az igét, kapták a Szentleiket! Az alapminta egy születésénél fogva talpig becsületes, istenfélő katonaember, neve Kornéliusz. Római tiszt létére melegszívű, adakozó, és imádkozni is tud. Angyal által üzenetet kap, hogy Krisztus legfőbb tanítványa a közelben van, hívassa magához. Felettébb nagy csodák sorozatának lehetünk szemlélői: a megrendítő, véres kereszt után a váratlan és ragyogó feltámadás! A Feltámadott negyven napon keresztül türelmesen pásztorolja .összekuszált lelkű tanítványait. A konfúzus tanítványi lelkeket a Szentlélek lángoló (de nem égető) kiáradása teszi misszióképessé: megered a nyelvük, hogy Krisztusról beszéljenek. Itt az üdv- és egyház- történet egyik legnagyobb csodáját szemlélhetjük ámulva, láthatjuk szívünkkel: a konok zsidó apostol és a pogány katonatiszt közti évezredes, áthidalhatatlan szakadékot Isten mentő sze- retete győzi le, hidalja át. A próféták által kijelentett Felkent bevégezte mennyei művét a keresztoltáron, s ettől kezdve világos, hogy Isten nem személyválogató. S ebben az evangélium: a Szentlélek szabad! Nem köti ceremónia, eklézsia, hierarchia, liturgia, ahogy a Názáreti az éjjel hozzá settenkedő Nikodémusnak mondta: „A szél arra fúj, amerre akar; hallod a zúgását, de nem tudod, honnan jön, és hova megy: így van mindenki, aki a Lélektől született." (Jn 3,8) Péternek - kinél a szó pedig könnyen született - nagyon nehezen nyílt meg az ajka a beszédre, Krisztus hirdetésére. Mire végre beszélni kezdett, át kellett élnie egy Istentől kapott álmot. Régi definíció: az álom mint Isten elfelejtett nyelve. Az álomban látott és ősi vallása tanítása szerint tisztátalannak mondott állatokat semmiképpen sem akarta volna - még álmában sem! - megenni. Még álmában sem szeretett volna vétkezni a szent törvények ellen. Igaz, a borzalmak éjszakáján háromszor is vétkezett szeretett Mestere ellen, de a megbánás keserves sírása után újra Jézusé lehetett. A pogány katonatiszt - mennyei utasításra - meghívja házába Krisztus felszentelt apostolát (Jn 21,15 kk.), aki nehéz lelki küzdelem után mégis átlépi a pogányság küszöbét: „Tudjátok, hogy tiltott dolog zsidó embernek idegennel kapcsolatot tartania vagy hozzá bemenni.” (10,28) Pétert Koméliusznak a „fényes ruhájú férfiról” mondott szava győzi meg, hogy szólhat előtte Krisztus titkáról. Óriási lépés: az üdvtörténet egyháztörténeti ugrása! Péter végre a lényegre tér: „Erre Péter beszélni kezdett, és ezt mondta: »Most kezdem igazán megérteni, hogy nem személyválogató az Isten...«” (10,34) Péter minden itt elhangzó szava életbevágó jelentőségű (10,42 kk.): parancs, hogy hirdetni kell az „élőknek és holtaknak" bíráját, akit a próféták előre megmondták, és a benne hívő „az ő neve által bűnbocsánatot nyer”! Éppen ezt fejtegeti Péter népes - bár pogány - hallgatósága előtt, amikor történik valami, ami hivatalosan „nem megengedett”: „.. .leszállt a Szentlélek mindazokra, akik hallgatták az igét.” (10,44) Lett is erre óriási csodálkozás! A zsidó származásúaknak még a lélegzetük is elállt, s nem akartak hinni a szemüknek. Ilyen hivatalosan - nincs! Hogy a Szentlélek a pogányokra is kitöltessék? De látták a Szentlélek ajándékát, s nem lehetett letagadni! Mi volt a Szentlélek ajándéka? Egyszerű: mindenféle nyelven magasztalták az egy igaz Istent; nemcsak héberül, hanem mindenféle nyelven! Mert a Szentlélek csodálatosan gazdag ajándékának egyik legfontosabb megnyilvánulása az isten- magasztálás. Ne törd a fejed: szemléld a keresztet, és a bűnbánat könnyein keresztül lásd a te Megváltódat, aki Isten bárányaként magára vállalta bűneidet, s legyőzte feltámadásával a halált („ Teljes a diadal a halál fölött!" - vö. iKor 15,54 kk.), és még a Lelkét is kitette érted, hogy megfáradt, kiégett emberi lelkünk megteljék élő Lélekkel, általa életünk Élettel. S akkor egyszer csak véghetetlen öröm árad szét bennünk, és keresetlen szavakkal köszönetét dadogunk annak, aki mindezt megcselekedte értünk és velünk. Amikor belekezdünk ebbe a dadogó isten- magasztalásba, Krisztus-imádásba, akA VASÁRNAP IGÉJE kor az a Szentlélek csodája! Keresztelke- dés előtt és után - bármikor, mert a Szentlélek Isten szabad! Péter „úgy rendelkezett, hogy keresztelkedje- nek meg a Jézus Krisztus nevében" (10, 48a). S a Szentlélek másik - itt olvasható - ajándéka, hogy a Krisztus nevében megke- resztelkedők még többet szerettek volna tudni Jézusról: „Ők [az addig pogányok] pedig megkérték [Péter apostolt], hogy maradjon náluk néhány napig.” (10,48b) Istenmagasztalás és a Krisztus-ismeret utáni vágy - a Szentlélek ajándékai! S még mennyi ajándék van!? Tessék élni vele és általa! „.. .az erő, a szeretet és a józanság lelkét" adta nekünk az Isten! (2Tim 1,7) ■ Ribár JÁNOS Imádkozzunk1 Urunk, Krisztusunk! Köszönjük Lelked kiáradását. Bocsásd meg, amikor mi adagolnánk okoskodva a Lelket! Magasztalunk téged bűnbocsátó kegyelmedért, és még jobban kívánunk téged megismerni és életünkbe fogadni. Nem személyválogató Istenként add nekünk is újjászülő Lelkedet! Amen. Oratio cecumenica ÜNNEPEINK ___________________________ » Ve ni Sancte Spiritus - pünkösdi énekeink [Lelkész:] Imádkozzunk! Mindenható, örök Isten! Kérünk, add nekünk Szentlel- kedet, hogy megerősítse hitünket, megvigasztalja szívünket, kitartóvá tegye reménységünket, és minden képzeletet meghaladó módon teljesítse kéréseinket! [Lektor:] Jöjj, Szentlélek Isten! Töltsd be erőddel az erőtlent, elevenítsd meg a halófélben lévőt! Jöjj, életnek Lelke, támassz fel minket a lelki halálból! Jöjj, Szentlélek, tölts be mindnyájunkat! Kérünk téged, [Gyülekezet]: Urunk hallgass meg minket! [Lektor:] Jöjj, Szentlélek Isten! Szentelj meg minket, kik minden szentségnek híjával vagyunk! Tégy lelkivé minket, kik az igazságot testi módon ítéljük meg! Jöjj, Szentlélek, tölts be mindnyájunkat! Kérünk téged, [Gyülekezet]: Urunk hallgass meg minket! [Lektor] Jöjj, Szentlélek Isten! Tégy ör- vendezővé minket, akik elveszítettük az üdvösség örömét! Derítsd fel értelmünket, vidámítsd meg szívünket! Jöjj, Szentlélek, tölts be mindnyájunkat! Kérünk téged, [Gyülekezet]: Urunk hallgass meg minket! [Lektor] Jöjj, Szentlélek Isten! Teremts köztünk egyetértést, és csitíts el minden viszályt! Szüntess meg minden szakadást, és teremts egységet! Jöjj, Szentlélek, tölts be mindnyájunkat! Ámen. ► Sorozatunk mai részében énekeskönyvünk pünkösdi énekeit vesz- szük számba. Teljességre nem törekedhetünk, de igyekszünk kiemelni a legfontosabbakat. Nagyobb ünnepeink énekanyagában mindig megtalálható az a réteg, amely még a reformáció előtti évszázadokba nyúlik vissza, de amely egyben bizonysága annak is, hogy a reformátorok miként örökítették tovább ezeket a maradandó értékeket. A sor a 229. énekünkkel kezdődik. Ez a korái a pünkösdi zsoltározást keretező, rövid Veni Sancte Spiritus gregorián antifóna nyomán született. Az antifóna is fennmaradt evangélikus használatban: a reformáció idején írt graduál- könyvek magyar fordításában. Luther pedig gyülekezeti éneket írt ennek nyomán, melynek első versszaka az antifóna szövegének verses változata. A gondolatmenet folytatódik a reformátor által írt második és harmadik versszakban: a második az Atyában és a Fiúban való hithez kéri a Szentlélek vezetését, a harmadik pedig a Szentlélek oltalmában való megmaradásért könyörög. Németországban összetettebb, dúr dallammal éneklik az éneket, míg hazánkban egyszerűbb, moll változat terjedt el. így vált egyik legismertebb korálunkká. Használata nem korlátozódik pünkösdre. Minden szentelési, avatási és a legtöbb könyörgő istentiszteleten elhangzik. A pünkösdi Luther-énekek sorát folytassuk az „O jöjj, teremtő Szentlélek...” kezdetűvel (EÉ 231). Ennek megírásához a 9. század elején élt Hrabanus Maurus himnuszát, a Veni Creator Spiritust vette alapul a reformátor. Itt az átdolgozás lényegében a dallam hajlításainak leegyszerűsítésére korlátozódott. Az ének gondolatmenetének középpontjában a Szentlélek cselekvő ereje és az ezért való könyörgés áll. Szintén régebbi forrásra támaszkodva született a 232. énekünk („Jer, kérjük Isten áldott Szemléikét...”). Ennek az éneknek a legrégibb, 13. századi formája az istentiszteletekhez lazábban kapcsolódó úgynevezett kanciókhoz tartozik. Az eredetileg egy versszakos szöveg a végső óra próbáira kéri a Szentlélek erejét. Luther ezt egészítette ki további három verssel. A második vers világosság- és a harmadik vers szeretetképével az CANTATE bnrg i(Tvufct C5foít ének általánosabb jelleget kapott, a negyedik pedig a gondolati ív keretét adja. Evangélikus énekanyagunk másik kiemelkedő értékű része a magyarországi reformációból származik. Ezek a tételek közös kincsei a protestáns felekezeteknek. Ilyen Szegedi Kis István éneke (EÉ 230), amelyet az egyik legelső himnuszköltő, Prudentius nyomán írt. A himnuszok nemesen egyszerű versformája és dallamformálása jellemzi. A magyar énekanyag egyik különlegessége Batizi András pünkösdi éneke, a „Jövel, Szentlélek Úristen...” kezdetű (EÉ 234). Csomasz Tóth Kálmán református himnológus szerint ez az ének „az egész magyar énekköltésnek egyik legszebb darabja”. A szöveg mélyről fakadó, igényesen megformált imádság, mely a Szentlélekért és ajándékaiért könyörög: vigasztalásért, a sötétség távoz- tatásáért, Krisztus igaz ismeretéért, bátorításért, a halálban való oltalomért. A dallam pedig azt tükrözi, hogy miként hatott a német énekek dallamvilága az akkori új magyar kompozíciókra. Meggyőzően mutatható ki, hogy ez a dallam Luther német Credo-éneke, a Wir glauben all an einem Gott „közeli rokona”. Mindenképpen méltó lenne a gyakoribb használatra. Szintén kuriózum a pünkösdi énekek között az „A pünkösdnek jeles napján...” kezdetű (EÉ 235). Feltehetően még a középkorból ered, és latin formában is élt Magyarországon. Ökumenikus ének: a reformátusokkal közös, a katolikusok pedig egyik variánsát használják. Ismertségét jól tükrözi, hogy népszokások részévé és gyermekdallá is vált. Énekeskönyvünkben még három saját dallamú éneket találunk pünkösdre. Közülük a 233. a cseh énekanyagból került át. A 239. ének 17. századi, táncos karakterű dallam, mely Németországban inkább karácsonyi szöveggel volt használatban. A 244. pedig az angol, indulószerű énekanyag képviselője. A más dallamokra közölt szövegek közül ezen a helyen Paul Gerhardt (EÉ 237,238) és Scholz László (EÉ 245, 246) verseit szeretnénk az olvasók figyelmébe ajánlani. ■ Finta Gergely
