Evangélikus Élet, 2006 (71. évfolyam, 1-52. szám)

2006-06-04 / 23. szám

EVANGÉLIKUS HETILAP

71. évfolyam, 23. szám - 2006. június 4. - Pünkösd ünnepe

Ára: 165 Ft

.....pünkösdkor bekövetkezett a Bábel

to

rnyánál történtekkel ellentétes folyamat. A Lélek által vezérelt apostolok egy nyelven beszéltek.”

Bábeltől pünkösdig - 8. oldal

„Eric W. Gritsch több tanulmányában is foglalkozott Luther humorával: a reformátor önmagát »udvari bolondnak«, Isten bohócának nevezte.”

I*’ Világhírű Luther-monográfia magyar nyelven -13. oldal

„Kérdések lavináját indítja el hívőkben és nem hívőkben egyaránt, amelyekre valakiknek válaszolniuk kell. Tehát a könyv provokatív és provokál: jézusi fogást alkalmazva válaszadásra késztet.”

!► A Da Vinci-kód után megtelnek a templomok? -13. oldal

„Továbbra sem leszünk munka nélkül!"- Beszélgetés D. ár. Harmati Bélával ► 5. oldal Német és szlovák nemzetiségi oldal & 4. és 10. oldal A Tamás-mise-csapat hitvallása ► 6. oldal Nizsinszkij kényszerzubbonyban W- 13. oldal Az Evangélikus énekeskönyv új kiadásairól ► 9. oldal

SEMPER REFORMANDA

„Krisztus országa öröktől fogva megvolt ugyan az ő tulajdon személyében, ma pünkösdkor azonban a Szentlélek az apostolok által az egész világnak kinyilatkoztatta. S e kinyilatkoztatást nagy bátorsággal, szent daccal és örömmel szegény halászok végezték. Ugyanazok az apostolok, akik előbb félelemből megtagadták, elhagyták Krisztust, mert tele voltak bátortalan, rémült csüggedéssel."

M Luther Márton: Jer, örvendjünk, keresztyének! (Szabó József fordítása)

A megújulás és az egység pünkösdi

reménysége

A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának és a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Ökumenikus Bizottságának pünkösdi üzenete

Pünkösd a reménység, a megújulás és az együvé tartozás ünnepe is. Krisztus mennybemenetele után a tanítványok ismét a kilátástalanság, az elhagyatottság és a félelem állapotába kerültek. Ebben az állapotukban az egyetlen vigasztalásuk a szűk körben, bezárkózottságban megélt kitartó imádkozás volt. »

Körülöttük Jeruzsálem városa ünnepelt, nosztalgiázott és vendégeskedett. A helyben lakók és a szórványból hazalátogatók sátoros hálaünnepet ültek, és megemlékeztek a törvény kőtábláinak fogadásáról. Az egymást régen nem látott rokonok, barátok örültek a találkozás élményének, és kikapcsolódtak a hétköznapok gondjaiból. A valamikori nagy isteni tett, amely a törvény szellemében eggyé kovácsolta a nemzetet, azonban már csak a tűnő, felszínes emberi érzelmek szintjén nyert kifejeződést. A nemzet már nem egységes, hiszen szétszórtságban él, bár fiai még keresik egymást. A jövő kilátástalan, hiszen idegen, római uralom alatt élnek, bár szívük mélyén még él a vágy a „régi dicsőség” után. Eközben a tanítványok bezárkózva szoronganak. Nekik már nosztalgiájuk sincs, inkább csak félelmeik vannak.

És egyszer csak a reménység fényei jelennek meg, és a Lélek szele járja körül őket. Megteltek Szentlélekkel, s Isten bátor apostolaivá, küldötteivé lettek. A félelem, a bizonytalanság, a bezárkózottság elmúlt. Előjöttek, úgy szóltak, és olyan hatást tettek az emberekre, hogy az addig csak nosztalgiázok, csak ér- zelmeskedők, csak hazalátogatók Krisztushoz tértek. Életükben valami radikálisan új, az igazi összetartozás jelent meg a krisztusi hit, remény és szeretet jegyében.

A pünkösdi tömeges megtéréssel elindult az egyház világméretű missziója Európán át „a föld végsó'határáig". Közel két évezred után az európai egyházak ugyanakkor szükségét érzik annak, hogy a megújulást, az egységet és a reménységet keressék és munkálják. E mögött az ökumenikus vállalkozás mögött az a keserű felismerés áll, hogy Európa reményteljes egysége továbbra is válságban van. Az európai politikai és gazdasági intézmények sok kérdésre választ adtak, sok problémát megoldottak, de újabb és újabb kérdéseket és feladatokat is nyilvánvalóvá tettek. Továbbá az egyházak is elismerik, „hogy a Krisztus-követők vétkei miatt Európában és annak határain túl sok baj támadt. Megvalljuk, hogy ezekért a vétkekért mi is felelősek vagyunk, és kérjük Isten és embertársaink bocsánatát. Hitünk segít abban, hogy tanuljunk a múlt hibáiból, s arra sarkall minket, hogy Krisztusba vetett hitünkkel és a felebaráti szeretettel reményt árasszunk sok területen, így a morál és az etika, a nevelés és a kultúra, a politika és a gazdaság területén, nemcsak Európában, hanem szerte az egész világon." (Charta Oecu- menica III/i.)

A 21. század Európájában az egyházak reménysége, egysége és lelkesedése is megerősítésre szorul. Úgy, mint az első pünkösdkor, most is a Lélek lelkesítő erejére van szükségünk. A nemzetek a felszínes biztonság és jólét önámításában, a modern bálványimádás különböző formáival áltatják magukat. Szabad utat adnak a látványszerű jólétnek, a fejlődés ígéretének, az érzések és hangulatok „virtuális valóságának”. Mindeközben nélkülözik a bizonyosságnak, a biztonságnak és a megnyugtató perspektívának a megtartó erejét. Eközben - az első pünkösd tanítványi közösségéhez hasonlóan - Krisztus mai tanítványai is hajlamosak a visszavonulásra. Annyi keresztet ácsolt már a 19. és a 20. század Krisztus követői számára, hogy vonzóbb zárt közösségben imádkozni, mint nyilvánosan bizonyságot tenni az idő és az örökkévalóság üdvözítő Uráról.

Ugyanakkor az európai egyházak két nagy közössége - a Püspöki Konferenciák Európai Tanácsa és az Európai Egyházak Konferenciája - egy nagy ökumenikus vállalkozásra hívja híveit. Ez év januárjában Rómában elindult a 3. európai ökumenikus nagygyűlés zarándoklata („Krisztus világossága ragyog mindannyiunkra - reménység Európa megújulása és egysége iránt”). E zarándoklat jeles állomásai lesznek Wittenbergben 2007 februárjában és Nagyszebenben 2007 szeptemberében. Gyógyító és felemelő hatása azonban csak akkor lesz Európa keresztényei és egész közössége számára, ha ahhoz a hit bátorságával és érzékenységével minél többen csatlakozunk. Ha imádságos figyelemmel követjük a sok-sok helyi rendezvényt Európa- szerte, és erőnk szerint megrendezzük a magunkét is. Ezek mind azt hivatottak hirdetni, hogy egyéni, családi, nemzeti és európai közösségi létünkben egyaránt remélhetjük a Krisztusban megjelent kegyelem újjáteremtő és újraegyesítő valóságát. „Tegyünk közösen bizonyságot azáltal, hogy Krisztussal járjuk életünk útját, és ezzel Európa számára egy új elhívatást mutatunk meg. Mert kontinensünkön - bár nagy lépéseket tettünk előre politikai és kulturális értelemben - még mindig a kizsákmányolás, a kizárólagosság, az elnyomás és az erőszak kíséri utunkat." (Levél az egyházakhoz, Róma, 2006. január) Sok-sok egyéni, nemzeti, kontinentális és globális sebből vérzik az egész emberiség. A sebek nem egyformák, de a sebzettség egyetemes. Eközben azonban „feladatunkat Krisztus szereteténekfénye világítja meg és a Szentlélek ereje hatja át, aki meggyógyítja az emberiség sebeit”. (Uo.)

Ezt a gyógyító, reményt adó, megújító és egyesítő Szemléiket hívjuk, várjuk, fogadjuk és hirdetjük az idei pünkösdön is. Tegyük ezt az ő hatalmával, hitelesen és hatásosan, amint tették ezt az első pünkösdkor a bátor apostolokká érett hűséges tanítványok.

Jövel, Szentlélek Úristen!

Hálaadás és könyörgés pünkösd ünnepén

Dr. Bábel Balázs érsek, az Ökumenikus Bizottság elnöke

D. Szebik Imre

nyugalmazott püspök, a MEÖT elnöke

Dr. Bóna Zoltán lelkipásztor, a MEÖT főtitkára

„Hiszek Szentlélekben" - vallja ma az egyház az Apostoli hitvallás harmadik hitágazatával. Pünkösd, a Szentlélek ünnepe az egyházi esztendő harmadik nagy ünnepkörének a középpontja. Kétségtelen tény azonban, hogy a Szentlélek Isten személyéről és újjáteremtő munkálkodásáról jóval ritkábban esik szó az egyház életében, mint mennyei Atyánkról vagy Urunkról, Jézus Krisztusról.

Pünkösd szent ünnepén tegyünk föl ezért magunknak három fontos kérdést. Ezek a gyülekezet tagjaiban, de az egyház igehirdetésében is sokszor felvetődnek, és a Szentírás igéjének válaszára várnak.

Az első ilyen pünkösdi kérdésünk ez: kicsoda közelebbről a Szentlélek Úristen? Nem Istennek, a Teremtőnek és meny- nyei Atyánknak vagy Isten Fiának, Krisztus Urunknak a más formában hozzánk való eljövetele? Az ókori egyházban - tudjuk - elterjedt volt ez a tévtanítás. Újkori, modem formában pedig sokszor úgy találkozhatunk vele, hogy a Szentlélek Isten nem más, mint Istennek, a Teremtőnek és Megváltónknak egy új, harmadik megjelenési formája a teremtett földi világban: ezúttal a szívünk mélyén, lelki életünkben. A Szentírás, az Ószövetség és az Újszövetség szent iratainak igéje pedig egybehangzóan ez: a Szentlélek a Szent- háromság harmadik, önálló személye, egységben a teremtő és gondviselő Atya Istennel és a názáreti Jézusban testet öltött Isten Fiával, Jézus Krisztussal. A Szentlélek az a „más Vigasztaló” és „Pártfogó”, akit mennyei Atyánk Jézus Krisztus nevében és kérésére küldött el mennybemenetele után az embervilágba, „...ő tanít majd meg titeket mindenre, és eszetekbe juttat mindent, amit én mondtam nektek." (Jn 14,26) A Szentlélek Isten láthatatlan jelenléte és munkálkodása földi világunkban azonban mindig fölfoghatat- lan titok marad számunkra.

A második pünkösdi kérdés így hangzik: hogyan, milyen módon munkálkodik a Szentlélek Isten az anyaszentegyházban és a hívő ember személyes életében? A Szentlélek (az Ószövetségben „Isten Lelke”) már a világ teremtésében is részt vett (iMóz 1,2b), és a választott népnek, Izrael népének az életében is munkálkodott. Földi világunkba való igazi és teljes eljövetele azonban az első pünkösd ünnepén történt (ApCsel 2,1-45).

Azóta a Szentlélek Isten elsősorban a teljes Szentírás, az Ó- és Újszövetség írott, olvasott és hirdetett szent igéjén át munkálkodik az egyházban, Isten népének és a Krisztus-hívőknek a szívében. Ennek a láthatatlan munkálkodásának azonban Isten igéjén kívül vannak még más, látható „kegyelmi eszközei" is. Krisztus Urunk világos rendelése szerint két ilyen csodálatos „kegyelmi eszközt” ismerünk még egyházunkban: a keresztséget és az Úr szent vacsoráját Krisztus testének és vérének titokzatos, valóságos jelenlétével.

Isten Szentlelke végzi el bennünk azt, hogy a Szentírás igéje egyszerre csak megtelik élettel: személyesen megszólít minket, bűnbánatra vezet,

és teljes bizalomra, hitre indít Jézus Krisztus iránt (Ez 36,25-27: Mt 26,26-29; Róm 6,3-4). A kegyelmi eszközök által a Szentlélek Isten nem eltörli, hanem újjáteremti önző gondolkodásunkat és akaratunkat. Megszabadít minket velünk született, bűnös önzésünkből, és visszatérít oda, ahonnan elszakadtunk a bűnesetben: a szent és igaz Istenhez. „.. félelemmel és rettegéssel munkáljátok üdvösségeteket, mert Isten az, aki munkálja bennetek mind az akarást, mind a cselekvést az őtetszésének megfelelően." (Fii 2,12-13) A megtérés Istenhez, a bűnbánat és a bi- zodalmas hit Krisztus iránt a mi lelkűnkben, gondolkodásunkban és akaratunkban megy végbe. De ezt a csodát - a megtérés és az újjászületés csodáját - valójában a Szentlélek Isten, Isten végtelen megbocsátó szeretete, kegyelme végzi el bennünk!

Végül a harmadik pünkösdi kérdésünk: mikor ér véget, mikor fejeződik be a Szentlélek Istennek ez a szívünket és életfolytatásunkat újjáteremtő, láthatatlan munkálkodása bennünk? Erre a Szentírás igéjének a válasza a következő: egészen a testi halálunkig tart, állandó küzdelemben a gonosszal és velünk született, bűnös önzésünkkel. A Szentlélek Isten láthatatlan, belső és Istenhez visszatérítő munkálkodása bennünk sohasem kényszer, hanem hívás, Isten megbocsátó szeretetének a felajánlása Jézus Krisztus golgotái kereszthalálában! „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen." (Jn 3,16) A bűnös ember Istent megtagadó, önző akarata azonban visszautasíthatja, semmibe veheti Istennek ezt a végtelen, csodálatos megbocsátó szeretetét. Ez a visszautasítás a Szentlélek elleni bűn: Isten igéje szerint az egyetlen bűn, amelyre nincsen bocsánat sem itt a földi életben, sem a végső ítéletben, a testi halálunkból való feltámasztásunk után (Mt 12,31-32). Ebben a földi életben, testi halálunkig még nyitva áll előttünk Isten örökkévaló országának a kapuja, a bűnbocsánat a „kegyelem eszközein” keresztül. De csak a testi halál pillanatáig! Ez pedig - fiatalon, felnőtt- vagy időskorban - bármelyik pillanatban elérkezhet számunkra. A testi halálból való feltámasztáskor és utána nincs többé új lehetőség a megtérésre, a bűnbocsátó kegyelem elfogadására!

Ez pünkösd harmadik és minden bizonnyal legdöntőbb üzenete, örök életünkről vagy örök halálunkról döntő, legfontosabb figyelmeztetése az élet igazi boldogsága és teljessége után sóvárgó ember számára és az élet igazi örömét, boldogságát kereső emberi közösségek, a család, a gyülekezet, a társadalom, népünk és hazánk, a világökume- né és az embervilág egésze számára.

Jöjjetek ezért, hogy pünkösd ünnepén kérjük és fogadjuk el hálás szívvel az emberi életnek ezt az igazi teljességét, boldogságát: a Szentlélek Isten kegyelmes hívását és újjáteremtő munkálkodását szívünkben, életünkben!

„Jövel, Szentlélek Úristen, töltsd be szíveinket bőven...” (EÉ 229,1)

■ D. dr. Nagy Gyula