Evangélikus Élet, 2006 (71. évfolyam, 1-52. szám)

2006-05-14 / 20. szám

xo

2006. május 14.

KRÓNIKA

‘Evangélikus Élet3>

Felügyelet alatt állva

Ötvenöt esztendeje

hozták létre az Állami Egyházügyi Hivatalt

EMLÉKMŰAVATÁS ÉS ÖKUMENIKUS IMA HEGYESHALOMBAN

A kitelepítésre emlékeztek

► „A dicsőséges napokat ünnepeljük, a tragikus évfordulókra pedig emlékezünk” - mondta beszédében Szabó Miklós, a Győr-Moson-Sopron Megyei Közgyűlés alelnöke Hegyeshalomban a múlt hétvégén. Az eseményen a hatvan évvel ezelőtti kitelepítésről emlékeztek meg.

Az Állami Egyházügyi Hivatal (ÁEH) a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium Oktatásügyi Minisztériummá válását követően, 1951 májusában jött létre. Az ÁEH feladatáról a következőképpen rendelkezett az 1951. évi I. törvény.

„1. § (1) Az állam és a vallásfelekezetek közötti ügyek intézésére, így különösen az egyes vallásfelekezetekkel kötött egyezmények és megállapodások végrehajtása és a vallásfelekezetek állami támogatása céljára Állami Egyházügyi Hivatalt kell felállítani. (2) Az Állami Egyházügyi Hivatal a minisztertanács főfelügyelete alá tartozik.

2. § (1) Az Állami Egyházügyi Hivatal szervezetére, hatáskörére, valamint működésére vonatkozó rendelkezéseket a minisztertanács rendelettel állapítja meg. (2) Az Állami Egyházügyi Hivatal szervezésével és működésével kapcsolatos személyi és dologi kiadások fedezéséről az állami költségvetésben külön címben kell gondoskodni.

3. § Az Állami Egyházügyi Hivatal felállításával a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumnak a vallásügyekkel kapcsolatos ügyköre megszűnik, ennek megfelelően a minisztérium elnevezésében a vallási ügykörre való utalást mellőzni kell.”

Az ÁEH-ban három osztály - egyház- politikai, pénzügyi és személyzeti - között osztották meg a munkát. Az egyházpolitikai osztályt további három csoportra bontották: az első a katolikus, a második a protestáns csoport volt, a harmadik pedig a hivatal saját levéltára. Az itt dolgozók cenzúrázták az egyházi kiadványokat és újságokat, valamint ők fordították le a külföldi leveleket.

Az Állami Egyházügyi Hivatal vezetői Kádár Jánosnak, a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) első titkárának a támogatásával a hatvanas évek közepén elérték, hogy a hivatal az egyházpolitikát irányító intézménnyé váljon.

A hivatal - amely lényegében a legapróbb eseményekre is figyelve adminisztrálta az egyházi ügyeket, névlegessé téve ezzel a felekezetek önállóságát - 1989-ig működött, egy megszakítással. 1956. december 29-én a 33. törvényerejű rendelet megszüntette, de 1959. június 2-ától kezdve tevékenysége a rendszerváltozásig folytatódott. Ekkor jogutód nélkül megszüntették.

Az Állami Egyházügyi Hivatal nyílt iratait a Magyar Országos Levéltárban találjuk, a titkos dokumentumok azonban egyelőre nincsenek a levéltárban.

■ G. Zs.

A potsdami konferencia kollektív felelősséget kimondó hamis doktrínáját szem előtt tartva rendelték el szerte Európában milliók - közöttük a magyarországi német nemzetiségűek - kitelepítését. Moson megyéből tizenegy vonat indult Németország felé, zsúfolásig megtöltve az otthonukat elhagyni kényszerülő németekkel, akik Magyarországot mindig is a hazájuknak tekintették. Az első vonat 1946.

Közép-Európában a második világháború után sem zárult le az erőszakos lakosságmozgatások, kitelepítések korszaka. Tömegeket telepítettek ki nemzetiségük miatt szülőföldjükről, gyakran a béke- szerződések által szentesítve a jogtalanságot. Ezután néhány év nyugalom következett, de a diktatúrák újra elkezdték az állampolgárok kiűzését, akkor már „politikai megbízhatatlanságuk” okán. 1950-ben a déli és nyugati határ közeléből hurcolták az „osztályidegen” vagy ellenséggyanús elemeket az Alföldre, majd az akció sikerén felbuzdulva a következő évben a nagyvárosok következtek.

1951. május 21—tol július 18-ig nagyszabású, megtervezett akcióval több mint ötezer családot, majdnem tizenötezer embert távolítottak el a fővárosból. (Hivatalos közlemény csak 5182 család 12 704 tagját említi, de sok szerencsétlent egyesével csatoltak hozzájuk.) Eredetileg 6644 családból 17 344 fő szerepelt a listákon, de állami szervektől, követségektől, ismert személyektől sok felmentési kérelem érkezett egyesek érdekében. „Különösen feltűnő a művészeti élet fertőzött- sége. Kossuth-díjas művészeink egy része rendszeresen kérte egy-egy kitelepítendő személy visszaengedését” - olvashatjuk egy korabeli jelentésben.

A lakosságot megdöbbentette az intézkedés, kézenfekvő hasonlóságot láttak az 1944-es faji alapú üldözéssel. Azért is, mert a hivatalosan hangsúlyozott 52 gróf, 41 báró, 85 tábornok, 321 törzstiszt, 10 miniszter mellett sok teheáprilis 16-án kelt útra Mosonszolnok- ról, amelyet aztán követett a többi. Csak Moson megyéből több mint tízezer embert üldöztek el. Hegyeshalomra május 10-én került sor. Ezen a napon 569 embert kényszerítettek vonatra, hogy húsz kilogrammot meg nem haladó csomagjaikkal elinduljanak a bizonytalan jövő felé.

A hegyeshalmi kitelepítés hatvanéves évfordulója alkalmából emlékművet áltős polgárt - kereskedőt, gyárost - is kitelepítettek, akiknek egy része éppen- hogy megmenekült a nácik-nyilasok karmaiból. Az Újlipótváros egyes házai szinte kiürültek!

Hétfő-szerda-péntek éjszaka kézbesítette rendőr vagy államvédelmista a „véghatározatot”, amely lakása huszonnégy órán belüli elhagyására szólította fel az áldozatot. Teherautó jött - mindig éjjel - érte és engedélyezett holmijáért (500 kg a családfő, 250 kg a többi családtag számára), és vitte a gyűjtőhelyre vagy egyenesen az akkor Magdolnavárosi pályaudvarnak nevezett angyalföldi állomásra. A kitelepítettek lezárt személy- vonaton utaztak, amelynek az ablakait lefestették - a marhavagon nagyon emlékeztetett volna a hét évvel korábbi időkre.

Megérkezve a kijelölt kis faluba, tanyára, esetleg pusztára (zömük a Horto- bágyra került) a rendőrökön kívül az előzetesen értesített helyi pártbizottság tagjai várták őket. Elhelyezésük külön barakkokba vagy a kulákoknak minősített módos gazdák házaiba történt - így a hatalom a vidéki „osztályellenségen” is ütött egyet. Az új lakóhelyükön az orvosi ellátás és a gyermekek iskoláztatása nagy nehézségekbe ütközött. Mivel a kitelepítettek nehezen bírták a számukra szokatlan mezőgazdasági munkát, alig kerestek valamit, ennek ellenére béke- és tervkölcsönt jegyeztettek velük. Szomorú sorsuk híre eljutott régi lakóhelyükre, félelmet és megütközést keltve.

lítottak a helyi vasútállomás előtti téren. Az emlékmű felszentelése és megkoszorúzása után az emlékezők átvonultak az evangélikus templomba, ahol ökumenikus imát mondott Butsy Lajos mosoni plébános és Kiss Miklós evangélikus esperes. Az imádságok után a Moson megyében működő német nemzetiségi énekkarok mutatták be műsorukat. Fellépett a mosoni (Wieselburg), a levéli (Kaltenstein), a máriakálnoki (Gahling), a kimlei (Kimling) és a hegyeshalmi (Strass-Sommerein) német nemzetiségi kórus. A templomi megemlékezés után a polgármesteri hivatalban már kötetlen hangulatban folytatódott az emlékező beszélgetés.

Újságcikkek próbálták magyarázni, indokolni a jogtiprást - a Szabad Nép az 1951. június 17-i számában azt ajánlotta a nyugati tiltakozóknak, hogy inkább az angolok malájföldi kegyetlenkedéseivel foglalkozzanak. Az Új Élet a megrémült zsidóságot igyekezett megnyugtatni. Viszont Kónya Lajos Kossuth-díjas költő versben üdvözölte a „főváros kitakarítását”: „Ki városunkból a heréket, / rontják a pesti levegőt!” - írta.

Megüresedett 5400 lakás, amelyből 1951. július 21-ig 2400-at már ki is utaltak. Ellentétben az újságokban közöl- tekkel, zömüket nem nagycsaládos munkások, hapem ávósok, rendőrök, katonatisztek és főleg (40%-ban) pártfunkcionáriusok kapták meg őket. Bútoraikat a Bizományi Áruházban adták el az állam javára.

A kitelepítettek 1953 őszén Nagy Imre miniszterelnök rendeletére jöhettek vissza - de nem mindenki. Akiket veszélyesnek tartottak, nem térhettek vissza Budapestre. Eredeti lakásáért, ingóságaiért senki nem kapott egy fillért sem. Személyes szabadságukat korlátozták, később is megbízhatatlannak számítottak. Csak a rendszerváltás után kaptak - az 1992. évi XXXII. törvény alapján - tizenegyezer forintot a kitelepítésben töltött hónapokért. Sorsukat azóta sok könyv és film feldolgozta.

Reméljük, az angyalföldi pályaudvar soha többé nem lesz színhelye ilyen eseményeknek.

■ Róbert Péter

HIRDFTFS__________________________________________________________________________________________________________________________

Az Evangélikus Egészségügyi Képzésért Alapítvány közhasznúsági jelentése

Az alapítvány engedélyszáma: PK.A.51139/1999./2.

Az alapítvány fő feladata a soproni Eötvös József Evangélikus Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskola támogatása, az oktatás feltételeinek javítása, a képzést szolgáló bel- és külföldi kapcsolatok ápolása.

Az alapítvány munkáltatóként nem szerepel.

A 2005. évi egyszerűsített mérleg és eredménykimutatás: végleges pénzbevételek - 1 579 000 Ft. Végleges pénzkiadások - 925 000 Ft. Tárgyévi pénzügyj eredmény - 654 000 Ft. Forgóeszközök/saját tőke - 1 209 000 Ft. Induló tőke - 200 000 Ft. Tőkeváltozás/eredmény- 355 000 Ft.

HIRDETÉS

Sandi ünnepségsorozat

Szeretettel hívjuk és várjuk Sandra templomunk fennállása kétszáz éves évfordulójának ünneplésére, a hálaadás alkalmaira.

• Május 19-én, pénteken 19 órakor a Híres Pannónia régi zenei együttes hangversenye lesz a templomban.

• Május 20-án, szombaton este 19 órakor a kultúrházban Templom és iskola címmel Nagy Tamás építész tart vetített képes előadást.

• Május 21-én, vasárnap délelőtt 11 órakor az ünnepi istentiszteleten Ittzés János, a Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület püspöke hirdet igét. Az úrvacsorái közösségbe, az istentisztelet utáni ünnepi közgyűlésre és az azt követő megvendégelésre is várjuk testvéreinket.

ISTENTISZTELETI REND j 2006. május 14.

m k. m.

ÖTVENÖT ÉVE TÖRTÉNT...

Szomorú vonatok az angyalföldi állomáson

Húsvét ünnepe után 4. vasárnap (Cantate). Liturgikus szín: fehér.

Lekció: Jak 1,16-21; Ezs 12,1-6. Alapige: Jn 16,5-15. Énekek: 233., 318.

1., Bécsi kapu tér de. 9. (úrv.) Bencéné Szabó Márta: de. 10. (német, úrv.) Andreas Wellmer; de. 11. (úrv.) Balicza Iván; du. 6. Bence Imre; II., Hűvösvölgyi út 193., Fébé de. 10. Herzog Csaba; II., Modori u. 6. de. 3/4 11. Sztojanovics András; Pesthidegkút, II., Ördögárok u. 9. de. fél 10. (úrv.) Sztojanovics András; Csillaghegy-Békásmegyer, III., Mező u. 12. de. 10. Donáth László; Óbuda,

111., Dévai Bíró M. tér de. 10. (konfirmáció) Bálintné Varsányi Vilma; Újpest, IV., Lebstück M. u. 36-38. de. 10. (konfirmáció) Solymár Péter Tamás; Káposztásmegyer, IV. Tóth Aladárul 2-4. de. 9. Solymár Péter Tamás; V., Deák tér 4. de. 9. (úrv.) Smidéliusz Gábor; de. n. (úrv.) Gerőfi Gyuláné; du. 5. asztali beszélgetés Zászkaliczky Zsuzsanna művészettörténésszel; VII., Városligeti fasor 17. de. 11. (úrv., konfirmáció) Szirmai Zoltán; du. 5. (ifjúsági szeretetvendégség); VIII., Üllői út 24. de. fél 11. Kertész Géza; VIII., Rákóczi út 57/a de. ro. (szlovák) Szpisák Attila; VIII., Karácsony S. u. 31-33. de.

9. (úrv.) Kertész Géza; VIII., Vajda P. u. 33. de. 9. Smidéliusz András; IX., Gát utcai római katolikus templom de. 11. (úrv.) Szabó Julianna; Kőbánya, X., Kápolna u. 14. de. fél ti. Smidéliusz András; Kerepesi út 69. de. 8. Tamásy Tamás; Kelenföld, XI., Bocskai út 10. de. 8. (úrv.) Joób Máté; de. 11. (úrv.) Matti Sihvonen finn püspök; du. 6. (vespera) Blázy Árpádné; XI., Németvölgyi út 138. de. 9. Blázy Árpádné; Magyar tudósok krt. 3. (Egyetemi Lelkészség) du. 6. (úrv.) Barthel-Rúzsa Zsolt; Budagyöngye, XII., Szilágyi E. fasor 24. de. 9. (úrv.) Balicza Iván; Budahegyvidék, XII., Kék Golyó u. 17. de. 10. (úrv., konfirmáció) Bencéné Szabó Márta; XIII., Kassák Lajos u. 22. de. 10. Mezey Gábor teológushallgató; XIII., Frangepán u. 41. de. fél 9. Kendeh György; Zugló, XIV., Lőcsei út 32. de. rí. (úrv.) Tamásy Tamás; XIV. Gyarmat u. 14. de. fél 10. (úrv.) Tamásy Tamás; Pestújhely, XV., Templom tér de. 10. (úrv.) Kendeh K. Péter; Rákospalota, XV., Régi Fóti út 75. (nagytemplom) de.

10. Bátovszky Gábor; Rákosszentmihály, XVI., Hősök tere 10-11. de. 10. (úrv.) Börönte Márta; Cinkota, XVI., Batthyány I. u. de. fél 11. Blatniczky János; Mátyásföld, XVI., Prodám u. 24. de. 9. Blatniczky János; Rákoshegy, XVII., Tessedik térde. 9. Marschalkó Gyula; Rákoskeresztúr, XVII., Pesti út 111. de. 9. (konfirmáció) Kosa László; Rákoscsaba, XVII., Péceli út 146. de. 9. ifj. Zászkaliczky Pál; Rákosliget, XVII., Gózon Gy. u. de. 11. ifj. Zászkaliczky Pál; Pestszentlőrinc, XVIIL, Kossuth tér 3. de. 10. Hulej Enikő; Pestszentimre, XVIIL, Rákóczi út 83. (református templom) de. 8. Hulej Enikő; Kispest, XIX., Templom tér 1. de. 10. Széli Bulcsú; XIX., Hungária út 37. de. 8. Széli Bulcsú; Pesterzsébet, XX., Ady E. u. 89. de. 10. (családi) Győri János Sámuel; Csepel, XXL, Deák tér de. fél 11. Zólyomi Mátyás; Budafok, XXII., Játék u. 16. de. 10. Solymár Gábor; Budaörs, Szabadság út 75. de. 10. Endreffy Géza; Názáret-templom, Mátraszentimre-Bagolyirtás de. ti. Novotny Dániel.

■ Összeállította: Boda Zsuzsa

In memóriám Gyalog István

1856-1928

A tehetséges „parasztszármazék” a 18. században újjátelepült Sárszentlőrincen, a Tolna megyei evangélikusok fellegvárában látta meg a napvilágot másfél évszázada. A helybeli középiskola diákja volt, majd a Bonyhádra áthelyezett algimnáziumban folytatta tanulmányait. Sopronban érettségizett, Budapesten szerzett matematika-fizika szakos tanári oklevelet.

Két évig Békéscsabán tanított. 1883- tól a bonyhádi gimnázium tanáraként, illetve kilencszer újraválasztott igazgatójaként működött (1889-1918).

Gyalog István rátermett vezető volt. Az algimnázium épületét új tantermekkel, szertárral, két tanárlakással bővítette, 1893-ban felavatta Tolna megye első tornacsarnokát. Az iskola centenáriumi ünnepségén (1906) bejelentette a kitartó munkával elért sikert: az intézmény főgimnáziummá fejlesztését. Ezt követően felépült a jelenlegi „erős vár”, „Magyarság yédvára, azilum, / Tudomány és hit temploma, / A Szép, Igaz és Jó ékes otthona” (Sántha Károly). Az algimnázium épületét fiúintemátusnak rendezték be, s az új „tápintézetben” (konviktus) kétszáz diákot élelmeztek. A főgimnáziumban 1910-ben tartották az első érettségi vizsgát.

Az oktatás színvonala és a diákok teljes és jó ellátása növelte az iskola hírnevét, vonzerejét. Illyés Gyula 1914-16-ban volt az iskola tanulója. A kisdiákot meglepte Gyalog igazgató 1914. szeptemberi tanévnyitó beszéde: „Mi most háborúskodunk a szerbekkel. Nekünk ehhez semmi közünk. Annak, aki itt a szerb diákok közül bárkit is megsért, személyesen velem gyűlik meg a baja.”

Illyés itt találkozott először más anyanyelvű, különböző vallásfelekezetekhez tartozó fiatalokkal. A Kossuth-díjas író többször felidézi műveiben a bonyhádi diákéveket: „Az osztály többségének neve idegen hangzású volt, a magyar nevűek famíliája is összevissza volt szőve idegen nevű rokonsággal... Tetszett nekem ez a tarkaság; a múltnak ezt a mozaikszerűségét nem összevisszaságnak éreztem, hanem valamiféle demokráciának... Tudom, hogy itt kezdődik a kisebbséghez fűződő viszonyom.” A Gyalog István igazgató vezette főgimnázium emléke így él Illyés Gyulában: .....nagy

mu

nka megy itten! / Itt kap az árva palástot, a kiskondás koronát és / kardot a nyurga diák, aki álmaiban hadak élén / küzd, míg népe szabad nem lesz, hős, mint a mesékben..." (Egy régi városban - Búcsú)

A köztiszteletnek örvendő igazgató 1918-ban nyugdíjba vonult. A főgimnázium melletti otthonából még egy évtizeden át gyönyörködhetett életművében. Tevékenysége sorsdöntőnek mondható abban az értelemben, hogy humanizmusa, hazaszeretete, egész szellemisége hosszú időre meghatározta a gimnázium működését és a tanári testület nevelési elveit. Élt hetvenkét évet. Hamvai a bonyhádi temetőben pihennek.

■ Költ a László