Evangélikus Élet, 2006 (71. évfolyam, 1-52. szám)
2006-05-07 / 19. szám
‘Evangélikus Élet3 PANORÁMA 2006. május 7. 7 E L & L E V E L & E V EI. & L E V E L & E V E L & L E V E L & E V E L & L E V E L & E V E L & L E V E L kodás jj Válasz egy tamáskodó testvérnek Kedves Testvérem! Mint a Tamás-mise születésénél kezdettől fogva bábáskodó egyik lelkész, szeretném olyan őszintén megosztani testvéremmel gondolataimat, amilyen őszintén és nyíltan testvérem írta levelét. Az első érzésem nekem is a nagy szomorúság. Aki végigkísérte ennek az istentiszteleti formának a születését, az tudja, hogy nem ,felülről", avantgárd lelkészi ötletből született, hanem nagyon mély és sürgető lelki igényből. Gyülekezetek elkötelezett fiataljai élik át nap mint nap, hogy diáktársaik, barátaik - de sokszor ők maguk is - nem tudnak mit kezdeni a tradiríonális egyházi formákkal. Hiányolják a fiatalokat megszólító evangéliumi üzenetet. Az irántuk való missziói felelősség indította arra ezeket a fiatalokat, hogy keressék az utat, amelyen ők és társaik a templomba, az egyházhoz, de leginkább jézus Krisztushoz találnak. Ezt a törekvést provokációnak, a magyarországi evangélikusok ellen a televízió felhasználásával intézett támadásnak, színház-templomi show- nak, egyházromboló eseménynek - amelynek hatására a hívek egy része elhagyja hitét, egyházát, s ki tudja, lelkileg hová csapódik - minősíteni jézus Krisztus evangéliuma elleni bűn. Es bűn (de legalábbis hálátlanság) azok ellen a fiatalok ellen is, akik jézusért és fiatal korosztályuk üdvösségéért egy-egy Tamás-mise szervezése során 50-80 órát fáradoznak imádsággal, töprengéssel, előkészítéssel. Bárcsak sok olyan evangélikus lenne, aki ennyi időt fordítana imádságra, a gyülekezetében való munkára! Megvallom, rosszulesett az is, hogy a szervező és szolgáló fiatalokat nemes egyszerűséggel és kiérezhető lebecsüléssel fekete trikós Tamásoknak, minket, Luther-kabátos (evangélikus) lelkészeket pedig reverendás műsorvezetőnek titulált. Az pedig, hogy a zuglói istentiszteletre utalva eleve idézőjelbe teszi az istentisztelet szót, és kimondja az ítéletet: megfeledkeztek arról, hogy Tamás a megismert Feltámadottat tisztán és igazán hirdette, ezzel prejudikálva, hogy Zuglóban nem ezt tették, nyílt ellenségességről tanúskodik Csak sajnos minden alapot nélkülöz. Zuglóban - testvéremmel ellentétben - én ott voltam, én végeztem az igehirdetés szolgálatát, és a feltámadt Jézus iránti feltétlen bizalomról prédikáltam. Testvérem és testvéreim eldönthetik, hogy Tamás apostoli volt-e az igehirdetés. Azt gondolom, hogy a részt vevő lelkészek garanciát adnak az evangélikus teológiai helyességre. Ezzel ellentéteset írni vagy bizonyítást igényel, vagy rágalmazás. Ezzel szemben testvérem levelében teológiai felszínességek és tévedések vannak Például amikor azt írta, hogy az evangélikus egyháznak két elfogadott hitvallása van, hogy jóra magyarázzam, nyilván a liturgiái használatra gondolt. Vagy az inkriminált „mise" szó, amelyet Luther természetességgel használt az istentiszteleti formára - istentiszteleti rendjének a címe: Deutsche Messe (Német mise). Luther nyomán talán ma is szabad használni az evangélikus egyházban. Az offettóriumot pedig minden gyülekezetben a következő istentiszteletek és a gyülekezet egyéb céljaira gyűjtik (Egyébként a Tamás-misének körülbelül 50 ezerforintos kiadása van a sokszorosítás, a hívogató szórólapok a plakátok miatt és legfőképpen azért, mert utána minden résztvevőt behívunk beszélgetni kávé, üdítő, sütemény mellett. A hirdetésben pedig az is elhangzott, hogy az offertórium fele mindig egy konkrét segítő célt szolgál; például a mozgássérülteket vagy az alkoholbetegek között végzett missziói munkát támogatja.) Befejezésül csak annyit kérek: olvassa el testvérem a Római levél 14. fejezetét. A római gyülekezetben is voltak nézetkülönbségek Pál azt kéri: tanuljátok meg elfogadni egymást. A Tamás-misét nem kell senkinek sem szeretnie, nem kötelező, még támadni is lehet. De egyet nem szabad tenni: nem szabad elvenni azoknak a fiataloknak a kedvét, akik hitükben megújulva, tamáskodásukból hitre jutva vállalják a tanítványságot és a kortársaikra irányuló missziót. Akik tesznek végre valamit. Sokan kongatják a vészharangot, hogy nincs ifiúság az egyházban. Hát nem is lesz, ha leszólják kioktatják őket; ha nem kapnak lehetőséget arra, hogy maguk öntsék formába Jézus evangéliumát; ha elutasítják aktivitásukat. A szervezők a Tamás-mise honlapján megfogalmazzák küldetésük területét: ez az istentiszteletiforma nem a tradicionális evangélikusoknak hanem a keresőknek szól. Érdemes ott tájékozódni. Van, akinek tradicionális hitével is összefér a Tamás-mise, és felfrissül általa; van, aki elutasítja. Neki nem kell Tamás-misén részt vennie. Alternatív istentisztelet, amely új, hivatalos Agendánkban, az Evangélikus isten- tisztelet - Liturgikus könyvben is szerepel. Senkinek a hitét sem a Tamás-mise fogja elvenni, és nem a Tamás-mise fogja ki tudja, milyen közösségekbe lökni az evangélikus fiatalokat, hanem az, ha nem lesz helyük a saját egyházukban, mert nem értik meg őket. Megszomorodott testvéri szeretettel köszöntőm: ■ Balicza Iván budavári lelkész ísnak is helye van! Nem gondolom, hogy „Isten tiszteletének évszázados rendjét" sértené, ha azt a Pál apostolt nevezzük „lelki tornatanárunknak", aki önmagáról mint futó atlétáról, mint ökölvívóról beszél, és a hitbeli megerősödés kapcsán maga használja a versenypálya, a versenydíjként elnyert koszorú, “ az önmegtartóztató és önsanyargató felkészülés képeit (vö.: iKor 9,24-27). Kétezer éve ezek a szavak alighanem hasonló képzeteket keltettek a hallgatóságban, mint ma a gyúrni, az edző, illetve a konditerem kifejezések. Ezek a szófordulatok tehát nemhogy évszázados, de több évezredes igehirdetési tradícióra vezethetők vissza. Pál igehirdetése telis-tele van hasonló képekkel (lásd például iKor c 12,12-27; Ef 6,10-20). Nem véletlenül. Hiszen a szemléletes beszédben Jézus példáját követi, aki a lelki tartalom átadásakor nem riad vissza attól, hogy a hétköznapok legkevésbé sem emelkedett pillanatait idézze fel: a veteménye- zéstől az állattenyésztésig, a ház takarításától az adó megfizetéséig, a betöréstől a rablógyilkosságig. Épp ezek az előzmények bátoríthatnak ma is arra, hogy az igehirdetők merjenek élni a megszólított kortársak számára kifejezőerővel bíró képek használatával. El kell oszlatni azt a félreértést is, hogy „az evangélikus egyházban két elfogadott hitvallás létezik". Az istentiszteleti használatban valóban leggyakrabban az Apostoli és a Niceai hitvallás szerepel. Ugyanakkor egyházunk hivatalos hitvallása az Athanasiusi, valamint az Ágostai hitvallás és annak Apológiája, A schmal- , kaldeni cikkek, a Kis és Nagy káté, végül pedig az Egyességi irat, a Formula Concordiae. Ezeken kívül keletkeztek olyan hitvallások is, amelyek ha nem is szerepelnek a hivatalos hitvallások sorában, mégis magáénak tekinti őket az egyház, hiszen egy-egy jellemző korban, meghatározó bibliai alapokról indulva ezekben próbált felelni az időszerű kihívásokra. Minden olyan korszerű hitvallásnak, amely tartalmában és szellemében nem ellenkezik az itt felsorolt iratokkal, helye lehet egyházi és istentiszteleti életünkben is. A Tamás-mise hitvallását is ilyennek tekinthetjük. Miért volna „példátlan a Magyarországi Evangélikus Egyház hitéletében, gyakorlatában” a meghatározott célra való gyűjtés? Hiszen ahogyan az év bizonyos vasárnapján egyszerre gyűjtenek az ország összes gyülekezetében például az egyházi alkalmazottak gyógykezeltetésére, a bibliaterjesztésre, a misszió céljaira, a templomépítő egyházközségek támogatására, úgy egy olyan kimondottan missziói célzatú alkalomnak, mint a Tamás-misének a gyülekezete támogathatja a sorozatot azzal, hogy hozzájárul a szórólapok, hívogató plakátok és az egyéb tárgyi kiadások finanszírozásához. Emellett a perselypénz másik felét minden alkalommal olyan karitatív célokra fordították, mint például egy anyaotthon, a fogyatékkal élők vagy a börtönmisszió ügye. A Tamás-miséhez hasonló kezdeményezések valóban „kockázatosak”. Hiba- lehetőséget is tartogatnak, és vonzzák a kritikai észrevételeket is. Itt is igaz: könnyebb megmondani, hogy mi nem jó, mint tudni és cselekedni azt, ami helyes és célravezető. A szándék és az igyekezet azonban, azt gondolom, már önmagában is vitathatatlanul elismerést érdemel. Ebben a csapatban valami frissítő lendület szele érezhető. Szívet melengető lelkesedés mozgatja a szolgálattevők széles körét. Ezt a tettre kész aktivitást nem elfojtani, hanem éppen hogy támogatni kellene mindenkinek, aki felelősséget érez az egyház szolgálatáért és jövőjéért. Imádkozzunk hát azért, hogy legyen Isten áldása ezen a kezdeményezésen, a munkán, a magvetésen! ■ Cselovszky Ferenc (Budapest-Deák tér) „Isten közeljött hozzánk” Beszélgetés a Tamás-mise egyik résztvevőjével ► Andrea csinos, vidám, fiatal nő. A férjével és két gyermekükkel alkotnak egy családot. Egy ideje barátkoznak az evangélikus egyházzal. Részt vettek a zuglói Tamás-misén; ez az élmény fontossá vált a számukra.- Hogyan szereztetek tudomást a Tamás-miséről?- Zsófi lányunk hozott haza hittanóráról egy szórólapot. Első pillantásra megragadta a figyelmemet. Nagyon dizájnos volt! Ezért aztán elolvastam a túloldali szöveget is. Már az vonzó volt, ahogyan hívogatott. Megszokta az ember, hogy az ilyen lapok agitálnak. Ez a lap azonban kedvesen hívogatott. Megmutattam a férjemnek is, ugyanaz volt a véleménye. Amit a Tamás-miséről írtak, az egyszerűen felkeltette az érdeklődésünket, így aztán elmentünk a zuglói templomba. Utána jutott eszembe, hogy ha Zsófi nem hozza haza a szórólapot, nem is tudtunk volna róla. Pedig én a munkám során sok egyházi emberrel találkozom, és senki se mondta. Ha van valami jó kezdeményezés, miért nem reklámozzuk jobban?- Mi fogadott ott benneteket? Mi volt az első benyomásotok?- Nagyon jó kép fogadott. A Tamás-mise egyenpólójába - ami nekem nagyon tetszik! - öltözött fiatalok fogadtak minket, műsorfüzettel. Még csak háromnegyed hat volt. A templomban halk zene szólt. Ösztönösen orgonát vártam, de egy kis együttes zenélt és énekelt kellemes, könnyed hangvételű zenét. Nem mintha bármi bajom lenne az orgonával, de ez a zenei stílus nagyon kellemesen hatott ránk. Már ebből is lehetett érezni, hogy az egész istentisztelet fiatalos lesz.- Kik ültek a templomban?- Ez is kellemes meglepetés volt. Hat óráig teljesen megtelt a templom, túlnyomó- részt fiatalokkal. Azt éreztük, hogy ez a rendezvény a miénk. Nem arról van szó, hogy sok kedves, idős ember mellé beülünk amolyan kivételként, hanem magunkfajta emberekkel van tele a templom. Ez jóleső tapasztalat volt. Az istentisztelet kezdetéig halkan énekelgettünk. Ez az éneklés és a zene remekül felkészítette a lelkünket. Tudtam, hogy rendhagyó dolog következik, de nem tudtam, hogy mi. Izgatottan és érdeklődve vártam.- A Tamás-mise bevonulással kezdődik...- Hát ez az! Ezen egészen elámultam. Lelkészek és civilek vonultak be a templomba, és hozták a kegytárgyakat, amelyekkel kapcsolatban mindig az volt az érzésem, hogy szívesen megfognám őket, de nem szabad. Most pedig a közelembe hozták és a szemem láttára helyezték el őket az oltáron. Úgy éreztem, behívnak valahova, ahova eddig inkább csak kívülről nézhettem be.- Az úgynevezett imádságjárás fontos része a Tamás-misének Ti miben vettetek részt?- Áldást kaptunk mind a négyen. Ez megrendítő volt. A férjemnek egészen személyes dolgot mondott a lelkész. Zsófi is boldog volt, mert attól a lelkésztől kapott áldást, akit már a hittantáborból ismert. Egyébként több ismerős lelkésszel és másokkal is találkoztunk. Mindenki megismert és kedvesen üdvözölt bennünket. Ez is hozzájárult a bensőséges légkörhöz. Mindenki vidám volt és barátságos. Én imádságot is írtam, erre előre készültem, mert rajta volt a szórólapon. Gyertyát is gyújtottunk volna, de arra nem maradt időnk. Gyónni viszont csak akkor mentem volna, ha biztosan nem ismertem volna a lelkészt, és ő sem engem.- Úrvacsorát is vettél?- Igen! Én most vettem először úrvacsorát. És ez hatalmas élményt jelentett. Úgy tudom, normális esetben csak annak Szabad úrvacsorát vennie, aki konfirmált. Én nem konfirmáltam. De kedvesen hívtak mindenkit, és én örültem ennek. Eszembe se jutott, hogy ne menjek.- Miért akartál úrvacsorát venni?- Mert az Krisztus teste és vére! És én közel éreztem őt magamhoz egész este. Azt akartam, hogy ne csak halljam, hanem ilyen formában is érzékeljem a jelenlétét. Hogy még közelebb legyek hozzá.- Hogyan fogadtátok azt, hogy nemcsak lelkészek hanem civilek is szolgáltak az istentiszteleten, sőt még az úrvacsoraosztásban is?- Ez nagyon újszerű volt. Én szeretem, ha lelkészek szolgálnak. A pólós fiatalok viszont nem akartak lelkészek lenni. Nem úgy beszéltek, nem úgy viselkedtek, mintha lelkészek lennének, hanem kötetlenül, kedvesen. Az rossz lett volna, ha el akarták volna játszani a lelkészt. De nem ezt tették, hanem természetesen, könnyedén beszéltek és mozogtak. Nem szertartásosan. De megvolt a magatartásukban az a tisztelet- adás, mértéktartás, ami egy istentiszteleten szükséges. Azt üzente nekem a jelenlétük, hogy Isten mindenkié. A papok a hivatalos képviselői, de ő mindenkié.- És az igehirdetés?- Hát az volt a csúcs! A legjobb prédikáció, amit életemben hallottam! Hiába volt monológ, mégis párbeszédnek érezted. Az volt a témája, hogyan tudsz hinni abban, amit nem látsz. Nem volt semmi érthetetlenség benne. Képek - úgy értem, kivetített képek is és nyelvi képek is - segítették a megértést. Például a lelkész említette a hegymászót, aki be van biztosítva. Nem látja azt a társát, aki a kötelet fogja, mégis bíznia kell az erejében és abban, hogy megtartja őt. Én ezt a lelkészt korábban nem ismertem, de nagyon jó volt! Világosan, érthetően, egyszerűen fogalmazott. És humor volt benne, amit nagyra értékeltünk. A lelkész is közel volt hozzánk. Amikor katolikus templomokban a papok éneklik a zsoltárt vagy nem tudom, milyen szöveget, semmit sem értek belőle, és az egész nagyon távolinak tűnik a számomra. Itt minden közel volt, és a gyerekek is végig odafigyeltek, nem lehetett elkalandozni. Teljesen lekötötte az embert - nemcsak a prédikáció, hanem az egész istentisztelet.- Hogyan ajánlanád ezt az istentiszteletet másoknak?- Azt gondolom, jó, ha a templomban egy icipicit másképp történik valami, mint általában. Jó, ha nem a megszokott dolgok történnek. Istent megfoghatatlannak érzed, és ilyenkor közel jön hozzád. Megengedi, hogy lásd. Megmutatja, hogy közel van a normál, hétköznapi emberhez, aki nem máshogy énekel, mint máskor, nem beszél olyan emelkedetten, hogy nem lehet megérteni, hanem emberi, közeli. Nekünk megmutatta ez az istentisztelet, hogy így is el lehet mélyedni, nem csak a hagyományos, szigorú rend szerint.- Beszéltetek róla utána egymás között?- De még mennyire! Sokáig vissza-visszafutottak a Tamás-miséhez a gondolataink. Én alig tudtam elaludni. Boldog voltam. Gyuri, a férjem a munkahelyén is beszélt róla a kollégáinak. Még ma is továbbfűzzük Olival, a fiammal azt a párbeszédet, ami a prédikációból számunkra üzenetként megmaradt: „Én azt mondom: bizalom, te azt mondod: barátság. Én azt mondom: Isten, te azt mondod: szeretet. .."És úgy érezzük, mintha újra ott volnánk. És ott is leszünk! Pünkösdhétfőn a budahegyvidéki templomban, a következő Tamás-misén. ■ Szabóné Mátrai Marianna
