Evangélikus Élet, 2006 (71. évfolyam, 1-52. szám)

2006-04-09 / 15. szám

‘Evangélikus ÉletB FORRÁS 2006. április 16. !► 9 HÚSVÉTVASÁRNAP - Mk 16,1-8 Húsvéti kormányváltás Talán sokakat megkísért a gondolat, hogy 2006 tavaszán az igazán sorsdöntő ese­mények a húsvét előtti és utáni vasárna­pon történnek. Nem szeretném bagatelli­zálni a parlamenti választások jelentősé­gét és ezzel kapcsolatos felelősségünket, de meggyőződésem, hogy az igazi fordu­latot - ha úgy tetszik, rendszer- és kor­mányváltást - az idén is a két választási forduló közé „szorult” húsvétvasámaptól várhatjuk és remélhetjük. Isten kétezer évvel ezelőtti döntése, választása, hogy Fia kereszthalálával és feltámasztásával mellettünk szavazott, mai életünket is új fénybe, új perspektívába állíthatja. Bár alapigénkből, Márk tömör szöve­géből úgy tűnik, hogy húsvét hajnalán még nyoma sincs a feltámadás örömé­nek. Szó sincs arról, hogy Jézus követői­nek túlfűtött vágyakozása és fantáziája álmodja meg, találja ki a feltámadás cso­dáját. Ellenkezőleg: kissé paradox mó­don a húsvéti evangéliumban nyoma sincs a húsvéti evangéliumnak, a feltá­madás reménységének. Az asszonyok egyértelműen a halál végső győzelme előtt kapitulálva igyekez­nek a sziklasír felé, hogy megadják a vég­tisztességet halott Uruknak, balzsamozás­sal enyhítve, lassítva a halál visszafordítha­tatlan rombolását. Egyetlen kérdésük, hogy miként tudják majd elmozdítani a sírkövet, hogy a holtest közelébe jussanak. A tradicionális halottkultusz szolgái ők, akik a nyitott sír láttán is csupán megré­mülnek, és legfeljebb valamiféle hullarab­lásra gyanakszanak. Erről árulkodik Mária tragikomikus kérdése, aki a kertésznek vélt feltámadott Krisztuson kéri számon a holttestet: ......hate vitted el őt, mondd meg ne­ke m, hová tetted, és én elhozom." (Jn 20,15) Sajnos kétezer éve fenyegeti a keresz­ténységet, hogy Ura emlékének őrzője, konzerválója, balzsamozója akar lenni. Sajnos sok gyülekezetünk aktivitása ki­merül abban, hogy igyekszik méltó mó­don karban tartani az Úr házát, templo­mát, „emlékművét”, nyugvóhelyét... Gyakran ennek megfelelően biztosítjuk a komor, életidegen, néha már egyene­sen gyászos atmoszférát istentisztelete­inken. Nem ritka, hogy a temetés a gyü­lekezet legszélesebb rétegeit megmoz­gató ünnep, mintha a halál lenne a leg­nagyobb hatalom a világon. Vajon hány gyülekezetünkben hirdetik ki a héten el­hunytak, eltemetettek nevén kívül a fris­sen érkezett újszülöttekét is? Talán már evangélikus egyházunkban is csak a rossz hír a jó hír, mint a bulvársajtóban? Attól tartok, napjainkban is aktuális Túrmezei Erzsébet diagnózisa a húsvét előt­ti lelkiállapot jellemző vonásairól: Húsvét előtt... nehéz, szomorú léptek Húsvét előtt... zokogó, bús miértek Húsvét előtt... ajtók, kemények, zártak Húsvét előtt... arcok fakóra váltak Húsvét előtt... szívek üres-szegények Húsvét élőit... kihamvadott remények Húsvét előtt... egy nagy: Minden hiába! Bús eltemetkezés az éjszakába. Ebbe a letargikus állapotba hoz döntő fordulatot a nyitott sírban a döbbent asszonyokra ráköszönő angyal: „Nefélje­tek! A názáreti jézust keresitek akit megfeszí­tettek? Feltámadt, nincsen itt. íme, ez az a hely, ahová őt tették" (6. vers) Ez az emberiség történelmében a valódi rendszer- és kormányváltás nyitánya: töb­bé nem a halál az úr. Jézust nem lehet töb­bé eltenni, eltemetni, kő, kövek mögé rej­teni, síremlékekbe zárni. Neki adatik min­den hatalom mennyen és földön, a halál egyszer s mindenkorra „ellenzékbe kerül”. AZ ÜNNEP IGÉJE A végső, az utolsó szó a feltámadott Úré, aki előttünk jár a hétköznapok Galibájá­ban. O átvezet a halál sötét alagútján a mennyei otthon örök világosságába. Hangzik a görcsoldó biztatás: „.. .men­jetek el, mondjátok meg..." (7. vers) De az asszonyok egyelőre nem mennek, hanem remegve elfutnak, nem mondanak el semmit, hanem döbbenten hallgatnak. Felvetődik a kérdés: akkor hogyan jutott el mégis hozzánk a feltámadás evangéliu­ma?! Ki hengerítette el a némaság bénító kövét? A válasz meglepően egyszerű: ki­zárólag a feltámadott Úrral való találko­zás, kommunikáció, az ő élő és ható igéje teremtheti meg szívünkben a húsvéti hi­tet. Ezt látjuk Mária, Péter, Tamás, az em- mausiak és a többi tanítvány életében. Er­re lehet nekünk is jó esélyünk 2006 hús- vétján, ha nem a halott Jézus emlékét ke­ressük, hanem komolyan vesszük Scholz László húsvéti énekének bátorító biztatá­sát: „Ő kormányoz múltat, jelent, / S ke­zében az ítélet. / Úgy ébredj minden reg­gelen, / Hogy életed húsvét legyen. / Tá­madj fel, drága népe!” (EE 225,4) ■ Gáncs Péter Imádkozzunk! Feltámadott Urunk hála néked, hogy ma is előttünk jársz. Segíts, hogy le ne maradjunk, el ne szakadjunk tőled. Óvj meg a kísértéstől, hogy eléd vágjunk Taníts hűséges követésedre, hogy hozzád igazodva, úti társa­inkra is ügyelve, együtt célba érkezzünk Ámen. Oratio oecumenica [Lelkész:] Mennyei Atyánk! Hisszük, hogy szeretsz bennünket, gondunkat viseled, és kérés nélkül is megadod mindazt, amire szükségünk van. Hallgass meg minket most is, amikor biza­lommal terjesztjük eléd könyörgésünket! [Lektor:] Könyörgünk, Urunk, az igehirdetőkért. Add, hogy a te igaz beszédedet mindenütt és mindig tisztán hirdessék! Áraszd rájuk Szentlelkedet, hogy minden néphez és minden emberhez eljusson végtelen szereteted életújító evangéliuma! Add, hogy aki a jó hírt hirdeti, maga is jó hírré váljon! Jézus nevében kérünk, [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket! [Lektor:] Könyörgünk, Urunk, a téged keresőkért és azokért is, akik már vagy még nem keresnek. Tartsd kezedben életüket, és add, hogy rád találjanak! Ne engedd, hogy a mi mulasztása­ink, meggondolatlan mondataink, bűneink elsodorják őket a te közeledből! Jézus nevében kérünk, [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket! [Lektor:] Könyörgünk a betegekért, az elesettekért, a meg- vetettekért, a kitaszítottakért, akik nem kellenek senkinek sem. Szánd meg őket, tekints rájuk, légy a közelükben! Ne­künk pedig add, hogy szent Fiad példáját kövessük, aki közös­séget vállalt az elesettekkel, a kitaszítottakkal, a kicsinyekkel! Jézus nevében kérünk, [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket! [Lelkész:] Mindenható Isten, végtelen irgalmadban bízva ké­rünk, hallgass meg minket a mi Urunk Jézus Krisztusért, aki veled és a Szentlélekkel Isten, él és uralkodik mindörökkön-örökké. [Gyülekezet:] Ámen. Az üres sír - ikonrészlet (ismeretlen művész alkotása) HÚSVÉT MÁSODIK NAPJA -Lki4,13-35 Csodálatos és vigasztaló átélni - a szent ige segítségével -, hogy Jézus nem hagyja el övéit. Megmondta híres példázatában is, hogy utánamegy az elveszettnek, és meg­menti. Itt két tanítványnak ment utána. S ez a jézusi szeretet, törődés nagyon is vi­gasztalhat, bátoríthat minket is. Jézus ép­pen úgy, mint hajdan, most is keres és meg­talál bennünket, ahogyan ez az emmausi- akkal is történt. Az emmausi tanítványok helyébe képzelhetjük magunkat, s talán még hasonló lelki élménytartalomról is be­számolhatnánk, mint amit ők cipeltek. Tanítványi elődeink rémséges napokon mentek keresztül. Csütörtök éjjeltől „az­napig” a rémségek és borzalmak alig két napja volt mögöttük, és lelkileg összetör­tén, hitefogyottan, reménytelenül bandu­koltak hazafelé. Rémséges napok. Amikor aggódva nézzük a szeretett hozzátartozó egyre rosszabbodó betegségét, halálos küzdelmét... rémséges napok. Nekik még rosszabb volt. Csodálatos és felemelő volt a jeruzsálemi bevonulás, az ujjongás, a lel­kesedő, hatalmas tömeg, amelyben sokan még a felsőruháikat sem kímélték, és zen­gett a hozsánna, és zúgott a halleluja, min­denki határtalanul vidám volt. Nem is tűnt fel nekik, hogy az ujjongó sokaság kellős közepén vagy majdnem az élén az Úr Jézus szótlanul, hallgatagon ül a szamár hátán. Nem integetett a hozsan­názó tömegnek, ahogy a cézárok szokták a diadalkapun áthaladva, tüzesen táncoló paripák vontatta díszes kocsin ülve. Csü­törtökön késő este vált komorrá a hangu­lat. Valami fontos történt a kenyérrel és a borral, ám ekkor még énekeltek is a tanít­ványok. De éjfél után... az szörnyű volt. S onnantól kezdve rémálom az egész. Jé­zust elfogják, kihallgatják, vádolják, rá­galmazzák, leköpik, ütik, kigúnyolják, tö­vissel megkoronázzák, bíborpalástot dobnak az egy merő sebbé vált testére, és viheti a keresztet. Elmúlt a félelmetessé vált ünnep, ők ketten nem akartak tovább a zárt ajtók mögött reszketni arra várva, hogy mikor töri rájuk az ajtót a templomi titkosszol­gálat, és esetleg őket is elrángatják a kí­nos keresztig. Bár a reménység színhelye volt, de menjünk innen. Emmausban biztonságosabb lesz, mégiscsak hatvan futamnyira van Jeruzsálemtől, ott talán békén hagyják az embert. Mentek hazafelé a Jézus-élmény hatá­sa alatt, de nem értve a kereszt borzal­mát. Egymás közt tanakodtak, sőt vitat­koztak egymással. Vitték lelkűk nagy gyászát, bánatát, komor tekintetük már csak visszafelé fordult, a múltban találva némi szépséget és reményt. A jelen és a jövő halott. Vissza Emmausba, ledarál­juk életünk hátralevő részét, felbukunk, eltemetnek, és a földön és a kozmoszban nem történt semmi, legfeljebb elszárad egy-egy virág, és olykor kihuny egy csil­lag. Bandukolunk, sokszor nem is tud­juk, hogy merre, csak menni kell. Nem vették észre, hogy melléjük sze­gődött Jézus. S talán a legfontosabb szent lecke itt kezdődik: megyünk... leszegett fejjel, lógó orral, visszafelé pillantgatva, reménytelen lélekkel, és mindez annyira fáj, annyira megbénít, hogy nem vesszük észre a mellénk szegődő Jézust! Pedig Jé­zusnak még szelíd humora is van: még­sem kellene dolgainkat, életünket annyira tragikusan felfogni. Jézus kérdésére, hogy mi a beszélgetésük témája útközben, Kle- opás értetlenkedve feleli: mi is lehetne más, mint az, ami az elmúlt napokban történt Jeruzsálemben. S a nagyon is érin­tett Jézus, az egyetlen főszereplő kedve­sen megkérdezi tudatlanságot mímelve: „Mi történt?” S ők elmondják: „Pedig mi ab­ban reménykedtünk... ” De mindennek vége. Jézus meghalt. Kész, vége, és nincs to­vább. Már csak az okoz némi zavart, hogy néhány asszony kora hajnalban nem ta­lálta a sírban a holtestet. Hát még ez is. Nem elég, hogy brutálisan kivégezték, de még a holttestét sem hagyják békén, ennyi tiszteletet pedig igazán megérde­melne. A drágán beszerzett illatszerek is feleslegesnek bizonyultak, nem volt holt­test, amelyet megkenhettek volna. S most az úton, mellettük ott van Jé­zus, de még mindig nem ismerik fel fáj­dalmuk nagysága miatt, pedig az ismeret­len útitárs „balgáknak” nevezi őket lelki vakságukért. Rest a szívük, mint sokszor a mienk is: mert minden ott van az igé­ben, de mi mégsem értjük, látjuk, hisszük. AZ ÜNNEP IGÉJE Lassan este lesz - mint az élet országút- ján is -, és döntő dolog, hogy felismerjük- e Jézust a kenyér megtöréséről az Úr szent vacsorájának szentségében. Hevülő szívvel hallgattuk-e életünk útján az igét? Mert akkor igazán eljön a szent pillanat, hogy az úrvacsora szentségében is vele találkozunk! Lehet, hogy életünk útján beesteledik, mire igazán felismerjük őt, de az a fontos, hogy felismerjük. íme, egy nagyon fontos alapszerke­zet: csalódottságuk ellenére is Jézus dol­gával foglalkoztak tanítvány elődeink. Jézus a vele foglalkozókhoz csatlakozik, és megszólal az ige, és hévül a szív, és egyszer csak eljön a látás: találkoztunk vele. S ez lesz a mi igazi feltámadásunk! ■ Ribár JÁNOS Feltámadott Urunk, sokszor csalódottak és re­ménytelenek vagyunk életünk kanyargós és rá­zós útján. Köszönjük hogy mellénk lépsz, csat­lakozol hozzánk de adj lelki látást, hogy felfe­dezzünk téged, és veled találkozzunk életünk­ben és halálunkban! Amen. Csüggedéstől az örömig

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom