Evangélikus Élet, 2006 (71. évfolyam, 1-52. szám)
2006-03-12 / 11. szám
MÁRCIUS IDUSA 8 -4t 2006. március i2. fókusz ‘Evangélikus EletS legyen béke. szabmisat; és egi ■ »*! «-íjH-fc- •> , :U i kn .-injuk .■» ^«|to vwtHnrn, Hior Tökéletes egyenlőség és viszonosság „Imádni Istent a természetben” Kossuth Lajos tengerinövény-gyűjteménye az Evangélikus Országos Múzeumban A „tökéletes egyenlőség és viszonosság” a felekezetek egymás közti viszonyát írta le a „vallás dolgában” született 1848/20. törvénycikkben. Ma, amikor a boszorkányszövetség jogilag éppen olyan egyháznak számít, mint bármelyik több száz vagy éppen ezer éves hagyománnyal rendelkező történelmi egyház, talán nem érzékeljük ennek a törvénynek a történelmi jelentőségét. Pedig a protestánsok számára e törvénycikk hozta meg az évszázadok óta hőn áhított egyenlőséget 1848 tavaszán. A vallásegyenlőség kodifikálásáig hosszú út vezetett. A türelmi rendelet (1781) tette lehetővé a magyarországi protestánsok számára a szabad, nyilvános vallásgyakorlatot. Egy évtized alatt 272-ről 758-ra emelkedett a protestáns gyülekezetek száma. A II. József halála után összehívott 1790-91-es országgyűlés 26. törvénycikke megerősítette a türelmi rendelet által a protestánsoknak biztosított jogokat. A jogi különbségek azonban megmaradtak az „uralkodó” (praedominans) katolikus és a „bevett” (recepta) evangélikus és református egyház között. A reformkori országgyűlések idején a vallásegyenlőség ügye túllépett a felekezeti kereteken, és politikai üggyé vált. Deák Ferenc 1833-ban így fogalmazta meg a liberális ellenzék álláspontját: „A polgári társaság czéljaival egyező minden szabadságot és így a vallás szabadságát is, sérthetetlen szentség gyanánt tisztelem.” 1830-ban a katolikus Beöthy Ödön tizenkét pontban fogalmazta meg a protestánsok követeléseit. Több sikertelen próbálkozás után az 1844/2. törvénycikk szabályozta a tizenkét pont szellemében a protestánsok jogait, de formálisan továbbra sem mondta ki a felekezetek egyenlőségét. A márciusi forradalomra villámgyorsan reagáltak a protestánsok. Üdvözölték a kialakult új polgári állam vívmányait. A debreceni székhelyű Tiszántúli Református Egyházkerület március 22- én megfogalmazott tíz pontja az egyenlőség és viszonosság mellett az állami dotáció igényét is megfogalmazta. A korabeli viszonyok között szinte elképzelhetetlenül gyorsan formálódott meg a 20. törvénycikk szövege, amely az egyenlőség mellett ígéretet tett arra, hogy „minden bevett vallásfelekezetek egyházi és iskolai szükségei közálladalmi költségek által fedeztessenek". A dotáció módjáról a vallás- és közoktatásügyi miniszternek kellett egyeztetnie az egyes felekezetek képviselőivel. A „tökéletes egyenlőség” következetes keresztülvitele 1848-ban lehetetlen volt. (Ezt csak száz évvel később sikerült megvalósítani máig hatóan tragikus módon a magyarországi egyházak kifosztásával és [pártjállami elnyomásával.) A magyarországi protestánsoknak az államhoz való viszonyát az autonómia jellemezte. Állami támogatást nem kaptak, nagybirtokokkal és jelentős vagyonnal nem rendelkeztek, de egyházkormányzatukat önállóan intézhették, püspökeiket maguk választhatták, iskoláikat saját tanterveik szerint működtethették. A katolikus egyház ezzel szemben hatalmas vagyonnal bírt, az állam irányításában főpapjai révén aktívan részt vehetett, de belső ügyeinek intézésében - a sekrestyésnek is gúnyolt II. József kora óta - nem volt önálló. Püspökeit az uralkodó nevezte ki, iskolái állami tanterv szerint működtek, birtokai nemcsak hatalmat és jogokat, de kötelezettségeket is jelentettek. Katolikus egyház és állam ezer szállal kötődött egymáshoz, egymástól kölcsönös függőségben. A katolikus egyház hierarchikusan és klerikusán szerveződött, míg a protestánsok egyházkormányzatának alapjai a világiak aktív részvételén nyugvó választásokkal létrehozott önkormányzati szervezetek voltak. Az egyenlőségtől a katolikus egyház a birtokait, a protestánsok pedig az autonómiájukat féltették, és továbbra is tartottak a katolikusok számbeli és anyagi fölényétől. Az 1848-ban hatalomra került liberális ellenzék nem tudta elképzelni, hogy nép- képviseleti alapon nyugvó országban zavartalanul működhessen egy hierarchikus szervezet, ezért a katolikus egyház „képviseleti” alapon való átszervezését és a laikusok egyházkormányzatba való bevonását szorgalmazta. A katolikus autonómiakísérletek azonban kudarcot vallottak 1848-49-ben. Eötvös József vallás- és közoktatási miniszter legalább a protestánsokkal igyekezett megegyezni a 20. törvénycikk végrehajtásáról. A pesti protestáns lelkészek már 1848. március végén nem hivatalos megbeszélést folytattak a Batthyány-kor- mány minisztereivel, köztük Eötvös Józseffel. Kezdeményezésükre sajtóvita zajlott le az állami támogatás és az autonómia kérdéséről. 1848 szeptemberében Eötvös József értekezletre hívta meg a protestánsok képviselőit. Az értekezleten a reformátusok is elfogadták egyetemes közgyűlésünk azon határozatát, amely kimondta, hogy a protestánsok számára az autonómia fontosabb, mint az állam anyagi támogatása. Az 1848. márciusi forradalom új politikai rendszer alapjait teremtette meg hazánkban: a jogegyenlőségen nyugvó polgári államét. Az evangélikus egyháznak is ehhez az alapvetően új helyzethez kellett alkalmazkodnia. Bár az állam anyagi támogatására 158 évvel ezelőtt éppúgy rászorult volna egyházunk, mint ma, mégis mindennél fontosabbnak tekintette önállóságát. Felismerte, hogy a 19. századi politikai liberalizmus által képviselt szabadságeszmény nem feltétlenül tartja tiszteletben az egyház szabadságát, amely az evangélium hirdetéséhez elengedhetetlenül szükséges. ■ Dr. Kertész Botond A festett fadobozban, amelyen fehér festékkel, ecsettel felírt szöveg - „Kossuth Lajos / Tengeri növény gyűjteménye” - olvasható, foltos kartondosszié fekszik, tetején kifakult nemzetiszínű szalaggal. A dossziéban egykor nyolc lap volt. Ezeken - feltehetően lelőhely szerinti csoportosításban - különféle szárított tengeri növények vannak elhelyezve. Sajnos a lapokon semmilyen információ nem olvasható sem a gyűjtőkről, sem a növények lelőhelyéről, és az azonosítást segítő feliratokat sem találunk. (A nyolcból három lap ma a múzeum állandó kiállításán, az 1848-49-es szabadságharc alakjait bemutató tárlóban látható.) Ez annál is különösebb, mert a Kossuth-fé- le herbárium lapjai - ezek a Magyar Természettudományi Múzeumban kaptak végső helyet — gazdagon vannak feliratozva; a szárított és gondosan felragasztott növényeket több forrás alapján azonosította a gyűjtő. A természettudományi múzeumban őrzött lapok mérete sem egyezik a tenge- rinövény-gyűjtemény lapjaiéval. Az irodalom Kossuth komoly természettudományos elmélyedésének kezdetét körülbelül 1870-re, szeretteinek elhalálozása és a számára oly fájdalmas kiegyezés utáni időszakra teszi. Ezzel szemben a ten- gerinövény-gyűjtemény - ha hihetünk a feliratoknak - már 1860-ban elkészült. Elképzelhető tehát, hogy ez a néhány lap amolyan kezdeti próbálkozás, melynek elkészítésére inkább még a növények szépsége késztette, nem pedig a rendszerezés vágya, a botanikai ismeretek iránti érdeklődés. * * * De hogyan is került közel a lánglelkű szónok, a nagy hatású államférfi a növények csendes világához? A sokoldalú Kossuth Lajos éppen - nyilván nem véletlenül - számkivetésében, főképp a kiegyezés után kezdett természettudományokkal foglalkozni. A politikában, az emberekben csalódva a tökéletes természet, az állandónak látszó teremtettség kérdései foglalkoztatták, elsősorban a botanika. Mindebben talán vigaszt keresett, de bizonyos, hogy szelleme sem bírta a tétlenséget, amelyre kárhoztatták. 1876-ban a Magyar Természettudományi Társulat elnökének írt levelében így vall: „Kerestem a természet csodás nyilatkozványainak tanulmányozásában, a végtelenség világától a lábam alatti porszemig. Nagyon keveset tudok, de a kevéssel is többet találtam, mint a mennyit keresék. Csak vigasztalást kerestem, de lelki kincset is találtam, melynek becsével semmi sem mérkőzhetik. És a mióta ezt fellelém, életem nem érzem olyan örömtelen ridegnek, mint minővé azt emberek tevék.” Hihetetlennek tűnik a felsorolás, mennyi minden érdekelte. Feljegyzései és könyvtárának, hagyatékának darabjai, gyűjteményei árulkodnak arról, hogy csillagászattal, őslénytannal, kémiával, földtannal, botanikával foglalkozott. Valóban: .....a végtelenség világától a. .. porszemig", az élővel, az egykor élttel és az élettelennel. Növénygyűjtő útjainak többségét a hatvanas évek végétől a nyolcvanas évekig tette: erről levelei, feljegyzései tanúskodnak. * * * Több adat utal arra, hogy a hagyaték listázásakor (úgynevezett turini jegyzék) a ma az Evangélikus Országos Múzeumban lévő tengerinövény-gyűjtemény már nem volt Kossuth tulajdonában. Egyrészt az önálló dossziét alkotó csoportot nyilván megemlítette volna a legkisebb tárgyakra is kiterjedő, részletes felsorolás. Másrészt az adásvételi szerződésben az 1. pontban ezt olvashatjuk: „Növénygyűjtemény, minden lapja saját kézirattal ellátva.” Milyen utat járhatott be tehát a kis gyűjtemény? Kossuth leghűségesebb barátja, társa a száműzetésben Ihász Dániel ezredes volt. Személyi titkára, támasza lett, kölcsönösen nagy tiszteletben tartották egymást. Kossuth feleségének és leányának halála után egyetlenként maradt mellette. Benne nemcsak politikai nézeteinek, hanem természettudományos érdeklődésének is visszhangjára talált. Hűséges és szorgalmas társa volt Kossuthnak kertészkedésben és növénygyűjtésben egyaránt. Ihász Dániel viszonylag fiatalon halt meg 1881-ben. Sajnos eddig nem sikerült végrendeletére vagy hagyatékának listájára bukkanni. Feltehető, hogy halála után tárgyait valamelyik családtagja hazaszállította. A növénygyűjtemény dossziéján szereplő „i860. Kossuth Lajostól” felirat alapján joggal gondolhatjuk, hogy a hagyaték részeként a gyűjtemény is Magyarországra került 1881 után. A „Jancsinak" felirat utalhat esetleg a hagyatékhagyó kívánságára, hogy a gyűjtemény János nevű fivérére szálljon. A szál ékkor jó másfél évtizedre megszakad. A gyűjteményre vonatkozó következő adatot a pápai gyülekezet évkönyvében olvashatjuk. A „leltárban" tárgyévi növedékként az alábbi bejegyzés olvasható: „Nagyságos Ihász Lajos úr [Ihász Dániel unokaöccse] Kossuth Lajosnak az 1860-ik évben számos tengeri növényből álló kiváló, nagybecsű növény gyűjteményét ajándékozta múzeumunknak.” (Erről az adományozásról tanúskodik a borító leghosszabb felirata.) A pápai kisdiákok jó ötven évig okulhattak az iskolai múzeum gazdag gyűjteményéből, egyszersmind pedig gyönyörködhettek is benne. Az iskolák államosításakor a múzeum megszűnt. A gyűjtemény egy része nyilván a szertárba került, Kossuth tengerinövény-gyűjteménye pedig a Pápai Evangélikus Egyházközségé lett. * * * Sokak szerint Kossuth herbáriumát feljegyzései, nyelvi leleményei, szellemes fejtegetései teszik igazán értékessé. Sajnos az Evangélikus Országos Múzeumban őrzött lapokról éppen ezek hiányoznak. Ám a nagy államférfi, a hívő evangélikus hazafi máig élő kultusza és a teremtett világról tett hitvallása - botanikai és személyes jegyzetektől mentesen is - felbecsülhetetlen szellemi kincsesé teszik e lapokat. ■ ZÁSZKALICZKY ZSUZSANNA Kossuth Lajos növénygyűjteményének doboza a Deák téri múzeumban
