Evangélikus Élet, 2005 (70. évfolyam, 1-52. szám)
2005-02-20 / 8. szám
IO 2005. február 20. KRÓNIKA ‘Evangélikus Élet!; Ökumenikus utak a Szentföldre Hívjuk és várjuk a Biblia történelmi helyeit megismerni vágyókat zarándokútjainkra: • Damaszkuszi út - ahol Saulusból Paulus lett (Szíria, Jordánia, Libanon): 9 nap április 26-tól. Ara 280 000 Ft, jelentkezés február 28-ig. • „Jézus nyomában”, Izrael - körutazás a Szentföldön: 8 nap áprilisban és novemberben. Ara 220 000 Ft. • „Bibliai helyek Egyiptomban” - keresztények a fáraók földjén: n nap körutazás szeptemberben. Ára 315 000 Ft. Az utak ára minden költséget magában foglal a szakértő, magyar nyelvű lelkész vezetésével egyetemben. Pontos tájékoztatás: Ökumenikus Tanulmányi Központ, 1114 Budapest, Bocskai út 15. III. em. 3. Tel./fax: 1/466-4790; 70/508-7624. Evangélizációs konferencia Szarvason Isten iránti hálával tudatjuk, hogy Szarvason, az Alföld egyik legszebb kisvárosában befejeződött az evangélikus Újtemplom mellett álló épületünk belső renoválása, így alkalmassá vált többféle funkcióra, például vidékiek számára szállást és teljes ellátást is tudunk biztosítani benne. Legközelebb március 14. és 18. között (hétfőtől péntekig) evangelizációs hetet tartunk itt Szeverényi János országos missziói lelkész szolgálatával. Kérjük, a részvételi szándékot jelezzék a 20/824-6682-es, illetve a 66/313-131- es telefonszámon, vagy az ujtemplomi@szarvasnet.hu e-mail címen, vagy levélben: Újtemplomi Lelkészi Hivatal, 5540 Szarvas, Szabadság út 70. Kérésre mindenkinek megküldjük a hét részletes programját és az egyéb tájékoztatást. Szeretettel hívjuk és várjuk minden lelki megújulásra vágyó testvérünket. A Szarvas-Újtemplomi Evangélikus Egyházközség vezetősége Evangélikus ifjúsági pályázat 2005. Kiíró: a Magyarországi Evangélikus Egyház Gyermek- és Ifjúsági Osztálya. Pályázhatnak evangélikus gyülekezetek, egyházmegyék, gyülekezeti ifjúságok és evangélikus oktatási intézmények, valamint evangélikus cserkészcsapatok. Egy egyházközség csak egy pályázatot nyújthat be (például nem pályázhat külön az ifjúsági csoport és a gyülekezet). A határon túli gyülekezetek számára külön pályázatot írunk ki márciusban. A pályázat célja: gyermek- és ifjúsági programok, rendezvények támogatása, ifjúsági alkalmak megrendezéséhez szükséges anyagok, kellékek, felszerelések beszerzésének, továbbá evangélikus ifjúsági kiadványok kiadásának a támogatása. A pályázatok támogatásának pénzkerete: 7 000 000 Ft + az országos ifjúsági offertórium összege. A pályázaton igényelhető legmagasabb összeg 100 000 forint. A benyújtott pályázatokat a Gyermekbizottság és az Ifjúsági Bizottság által felkért szakértők bírálják el. A pályázat eredményéről mindenkit értesítünk levélben, a támogatottak listája az Evangélikus Életben is megjelenik. A pályázatok beérkezésének határideje: március 19. Az elbírálás időpontja: április 10. A kifizetés határideje: május 7. Az elszámolás határideje: november 11. Pályázni csak hiánytalanul kitöltött, hivatalos űrlapon lehet, amelyet az Ifjúsági Osztályon kell kérni levélben vagy telefonon, illetve e-mailben (1085 Budapest, Üllői út 24., tel.: 20/824-2019, e-mail: eszter.balog@lutheran.hu). A kiírt határidőn túl beérkezett pályázatokat nem fogadjuk el. Abban az esetben, ha a pályázó a kapott összegről nem számol el a megadott határidőn belül, a következő évben nem pályázhat, illetve a pályázaton nyert összeget köteles visszafizetni. A pályázatot gyülekezeti pályamunka esetén a gyülekezeti elnökség egy tagjának, egyházmegyei pályamunka esetén az egyházmegyei elnökség egy tagjának kell aláírnia és lepecsételnie. Carment behívták katonának... Egy Gregersen-leszdrmazott nehéz évtizede ► Az Evangélikus Elet 2004. december 12-i számában Gregersen Gudbrartd norvég származású, ám tehetségével a 19. században Magyarországon is maradandót alkotó evangélikus építőmester emléktáblájának Lónyay utcai avatásáról emlékezett meg Sánta Anikó. Megírta, hogy „voltak olyan idők, amikor Gregersen Gudbrand neve nem csengett jól a hatalom számára”. Ez olyannyira igaz, hogy az ötvenes években az építőmester unokája, Berkó Antalné Gregersen Asztrid és lánya, Carmen is a kitelepítendők listájára került. Az utóbbit, kedves rokonunkat arra kértem, hogy emlékezzen vissza ezekre a nehéz időkre.- Édesapám, aki tábornoki rangban katonaorvosként szolgált, 1938-ban meghalt, de annyi év után mégis az ő neve szerepelt indokként a kitelepítési papíron. Természetesen ehhez a Gregersen családhoz való tartozás is hozzájárult - kezdi felidézni emlékeit.- Miként zajlott a kitelepítésetek?- 1951-ben a mamámmal laktam. Június 22-én éjjel hozták a kitelepítési végzést. Huszonnégy óránk maradt a kiköltözésre. Akkor a régi ötszobás lakásunkból már csak egy szobát lakhattunk. Ingóságaink közül amit lehetett, Pál testvéremék gyorsan a saját otthonukba szállították; volt, aminek a megőrzését a szomszédok vállalták. Ezek a holmijaink az amnesztia után is megmaradtak, de minden más elveszett.- Hová kerültetek, és hogyan éltetek kitelepített ként?- 1953. augusztus végéig a Bihar megyei Sápot jelölték ki tartózkodási helyünknek, ahol mezőgazdasági munkásként dolgoztam. El kell mondanom, hogy életem legszebb, igazán meghitt, bensőséges karácsonyát itt éltem át a mamámmal. Egy gazdasági vályogépületben a tyúkól és az istálló között volt a kamrából átalakított szállásunk, jó, egészséges istállóillattal. A tanyán, ahol laktunk, a gazdának eredetileg öt szobája volt. Egyet meghagytak neki, az elvett négy szobába, a sütőházba, a tejkamrába és a mi istállónkba pedig huszonegy személyt helyeztek el. Volt az ajtónkra akasztva egy sárga függöny, amelyet egy kiscsikó lerágott. Biztosan azt hitte, hogy ennivaló. Karácsonykor a gazdáéknál, a ház konyhájában gyűltünk össze boldog ünnepet kívánni, aztán ment ki-ki a saját helyére. így mi is az istálló mellé. Nekünk karácsonyfánk is volt. Díszeket készítettünk, és gyertyát is öntöttünk. A petróleumlámpánk alatt volt egy Jézus születésére emlékeztető kép. Karácsonyi dalokat énekeltünk, és elolvastuk az evangéliumot. Egyáltalán nem volt szomorúság a szívünkben, hanem az ember egészen átadhatta magát annak, amit ez az este igazán jelent. Jobban, mint a többiek, bent a szobákban. Hiszen ők nem érezhették át azt, amit mi az istállóban.- Egyházi emberekkel kapcsolatba kerülhettetek-e?- Igen. Az egyik családhoz megérkezett egy ferences rokon, és az ünnepnapokon nálunk is mondott misét. Akkor már egy kicsit bátrabb volt mindenki, így többen gyűltünk össze. Persze ennek a híre eljutott a rendőrökhöz, és ketten kijöttek az őrsről beszélni a gazdával. Végül engedélyeztek húsz perc együttlétet, de utána nem volt szabad egyszerre hazamenni, csak kettesével, nehogy feltűnést keltsünk. Általában éjszaka jöttek a rendőrök, de ha az ember nem félt, és nem volt velük barátságtalan, ők is emberségesek voltak. Később ismeretségbe kerültünk a bárándi plébánossal. O, szegény, sokszor csak úgy szolgáltathatta ki az oltáriszentséget, hogy a vasúti váróteremben úgy tett, mintha újságot olvasna, és a gyónni, áldozni kívánók egyenként leültek vele szemben. Ilyen idők voltak azok.- A katolikus papon kívül más lelkésszel is volt kapcsolatotok?- A helybeliek leginkább reformátusok voltak, és szorgalmasan látogatták az istentiszteleteket. Édesanyám rögtön megtalálta a kapcsolatot a lelkészükkel, hamarosan könyveket is kaptunk kölcsön tőle. Ez nagyon sokat jelentett számunkra azokban a nehéz időkben. Rendeztünk szavalóesteket, amit csak szűk körben engedélyeztek. De a társasjátékozást betiltották, mert „túl sokat és zajosan” nevettünk.- Gondolom, időnként problémák adódtak a neved miatt...- így igaz. Az egyik eset meglehetősen mulatságos: valamelyik szomszéd városban a katonaságnál összeírták a kitelepítettek neveit, de azzal, hogy Berkó Carmen, nem tudtak mit kezdeni. így hát kiküldtek a nevemre is egy behívót Berkó Herman néven. Én éppen dolgoztam, ezért a mamám ment be a tanácselnökhöz, akinek szintén érdekes neve volt, Láda elvtársnak hívták. Szerencsére ő ismert engem, és tudta, hogy lány vagyok. Rögtön felhívta a honvédséget - persze édesanyám költségén -, hogy ezt elmagyarázza. Alig akarták elhinni neki, de a végén szerencsére mégsem kellett bevonulnom katonának. Szóval volt humor is!- Úgy tudom, hogy 1953 nyarán, az amnesztia után sem jöhettetek vissza régi otthonotokba.- Budapestet csak hatvan kilométerre volt szabad megközelítenünk, így én hol a testvéreméknél, hol pedig Gödöllőn, egy ismerősünk szerszámos kamrájában aludtam hónapokig. Végül Máriabes- nyőn kaptunk egy szobát, innen mentem férjhez. Férjem révén sikerült később egy házrészbe költöznünk Rákospalotán. * * * Ez a néhány sor kísérlet csupán egy család történetének tárgyilagos felidézésére. Példaértékű és tanulságos, ahogyan egy élő hitű ember visszaemlékezik a nehéz évekre, sokunk életének egy időszakára. Tanuljunk belőle. ■ Bolla Árpád ISTENTISZTELETI REND j 2005.február 20. Böjt 2. vasárnapja (Reminiscere). Liturgikus szín: lila. Lekció: Mt 15,21-28. Alapige: Ézs 50,4-1 o. Énekek: 81., 189. Dr. h, c, Kiss János (1920-2005) I., Bécsi kapu tér de. 9. (úrv.) Bencéné Szabó Márta; de. 10. (német) Andreas Wellmer; de. 11. (úrv.) Bence Imre; du. 6. dr. Széchey Béla; II., Hűvösvölgyi út 193., Fébé de. 10. (úrv.) Veperdi Zoltán; II., Modori u. 6. de. 3/411. Vati Zsuzsanna; Pesthidegkút, II., Ördögárok u. 9. de. fél 10. (úrv.) Fodor Viktor; Csillaghegy-Békásmegyer, III., Mező u. 12. de. 10. Németh Zoltán; du. 4. (vecsemye) Paál Gergely; Óbuda, III., Dévai Bíró M. tér de. 10. Hokker Zsolt; Újpest, IV., Lebstück M. u. 36-38. de. 10. Solymár Péter Tamás; V., Deák tér 4. de. 9. (úrv.) Smidéliusz Gábor; de. 11. (úrv.) Zászkaliczky Péter; du. 6. (ifjúsági) Barthel-Rúzsa Zsolt; VII., Városligeti fasor 17. de. n. (úrv.) Kézdy Péter; VIII., Üllői út 24. de. fél 11. (úrv.) Kertész Géza; VIII., Rákóczi út 57/a de. 10. (szlovák, úrv.) Szpisák Attila; VIII., Karácsony S. u. 31-33. de. 9. Kertész Géza; VIII., Vajda P. u. 33. de. 9. Smidéliusz András; IX., Gát utcai római katolikus templom de. 11. (úrv.) Szabó Julianna; Kőbánya, X., Kápolna u. 14. de. fél 11. Smidéliusz András; Kerepesi út 69. de. 8. Tamásy Tamásné; Kelenföld, XI., Bocskai út 10. de. 8. (úrv.) Joób Máté; de. n. (úrv.) Joób Máté; du. 6. Győri Tamás; XI., Németvölgyi út 138. de. 9. Győri Tamás; Magyar tudósok krt. 3. (Egyetemi Lelkészség) du. 6. (úrv.) Rozs-Nagy Szilvia; Budagyöngye, XII., Szilágyi E. fasor 24. de. 9. (úrv.) Bence Imre; Budahegyvidék, XII., Kék Golyó u. 17. de. 10. (úrv.) dr. Béres Tamás; XIII., Kassák Lajos u. 22. de. 10. Kendeh György; XIII., Frangepán u. 41. de. fél 9. Kendeh György; Zugló, XIV., Lőcsei út 32. de. 11. (úrv.) Tamásy Tamásné; XIV. Gyarmat u. 14. de. fél 10. Tamásy Tamásné; Pestújhely, XV., Templom tér de. 10. (úrv.) Barthel-Rúzsa Zsolt; Rákospalota, XV., Juhos u. 28. (kistemplom) de. 10. (úrv.) Bátovszky Gábor; Rákosszentmihály, XVI., Hősök tere 11. de. 10. (úrv.) Börönte Márta; Cinkota, XVI., Batthyány I. u. de. fél 11. (úrv.) Blatniczky János; Mátyásföld, XVI., Prodám u. 24. de. 9. (úrv.) Blatniczky János; Rákoshegy, XVII., Tessedik tér de. 9. Kosa László; Rákoskeresztúr, XVlI., Pesti út 111. de. fél n. Kosa László; Rákoscsaba, XVII., Péceli út 146. de. 9. Eszlényi Ákos; Rákosliget, XVII., Gőzön Gy. u. de. 11. Eszlényi Ákos; Pestszentlőrinc, XVIIL, Kossuth tér 3. de. 10. Győri Gábor; Pestszentimre, XVIII., Rákóczi út 83. (ref. templom) de. 8. Győri Gábor; Kispest, XIX., Templom tér 1. de. 10. Széli Bulcsú; XIX., Hungária út 37. de. 8. Széli Bulcsú; Pesterzsébet, XX., Ady E. u. 89. de. 10. dr. Schulek Mátyás; Csepel, XXL, Deák tér de. fél 11. Zólyomi Mátyás; Budafok, XXII., Játék u. 16. de. 10. Szántó Enikő (teológushallgató); Budaörs, Szabadság út 75. de. 10. (úrv.) Endreffy Géza. ■ Összeállította: Boda Zsuzsa Kiss János 1920-ban született Sopronban, Kiss Jenő teológiai tanár gyermekeként. A líceum elvégzése után a Magyar Királyi Erzsébet Tudományegyetem Soproni Evangélikus Hittudományi Karán szerzett lelkészi oklevelet 1942-ben, majd rövid ideig vallástanító lelkészként dolgozott Sopronban. Egy alkalommal a szószéken Reményűt Sándor egyik közismert versét idézte, ezért feljelentették. Státusát hamarosan megszüntették, és mint „államellenes tevékenységet folytató személynek” a hitoktatási engedélyét is megvonták. Ezután könyvtárosként szeretett volna dolgozni Sopronban, de ehhez szüksége lett volna a doktorátus megszerzésére. Himnológiából készült, de igyekezetét válaszra sem méltatták. Közben a teológiai fakultást leválasztották a pécsi tudományegyetemről, így a doktorálási lehetősége is elveszett. Mivel mindezek párosultak azzal, hogy egy félreállított professzor fia volt, semmiképpen nem maradhatott Sopronban. 1943-tól ösztöndíjjal a Pázmány Péter Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán folytatott tanulmányokat, de a lelkészi szolgálatot emellett is tovább végezte. Bölcsészeti tanulmányait a háború miatt nem tudta befejezni. Mégis töretlenül folytatta a kutatómunkát, ennek elismerése azonban sokáig váratott magára: 2002-ben avatták őt az Evangélikus Hittudományi Egyetem díszdoktorává az intézmény doktori tanácsának egyhangú javaslata alapján. 1945-ben Celldömölkön házasságot kötött Rosta Irmával. Négy gyermekük született. Az egyházi iskolák mellett való bátor kiállása miatt - már három gyermek édesapjaként - szeretteitől távolra, Tapolcára helyezték. A helyi javadalma csak az ebéd volt sorkoszt formájában. Családja ekkoriban hol a szüleinél élt Sopronban, hol a felesége szüleinél Celldömölkön. Havonta csak egyszer tudta meglátogatni őket. Közel két és fél év után, 1953-ban a ka- polcsi gyülekezet hívta meg lelkészéül. Itt újra együtt lehetett családjával. Néhány évig télen-nyáron gyalog járt a fíli- ákba, majd kerékpárt tudott vásárolni. Később az autóbuszjáratok menetrendjéhez igazította szolgálatait. Az istentiszteleteken a kántori szolgálatot is ő végezte. Igehirdetései mindig lényegre törők voltak, a Megváltó szabadító kegyelméről szóltak. Érdekes módon lelkészi munkája mellett főkönyvelőként is dolgozott a szomszéd falu termelőszövetkezetében. Elmondása szerint a járási tanács is elfogadta, a téeszben is kedvelték. Mivel a gyülekezet ekkorra anyagilag meggyengült, gyakorlatilag a termelőszövetkezet biztosította megélhetésüket. Csendben, szerényen éltek; Kiss János kedvenc időtöltésének, a bélyeggyűjtésnek hódolt - szenvedélyes gyűjtő volt -, illetve részt vett a Művészetek Völgye rendezvénysorozat komolyzenei programjainak a szervezésében. A falu képviselő-testülete díszpolgári címmel tüntette ki őt. Negyvenhét évnyi kapolcsi szolgálata után 2000 áprilisában nyugállományba vonult. Nagyszámú gyülekezet jelenlétében helyezték végső nyugalomra a kapolcsi evangélikus temetőben január 27-én. Életét, hitvallását jól jellemzi az a mondat, amelyet a gyülekezetétől való búcsúztatása alkalmán mondott: „Amit tettem, Istennek köszönjék, nem a saját erőmből tettem. ■ Menyes Gyula i I
