Evangélikus Élet, 2005 (70. évfolyam, 1-52. szám)

2005-12-18 / 51. szám

‘Evangélikus Életéi ÉLŐ VÍZ 2005. december 18. »► 9 Jó kezekben van... Decemberi szombat délelőtt. A hely­szín egy két tannyelvű gimnázium elő­csarnoka. Gyerekek gyülekeznek, nyol­cadik osztályos tanulók, pályaválasztás előtt állók. Van, aki szülői kísérettel, van, aki egyedül érkezett a „nagy nap­ra”. Tanulmányi verseny lesz, és a tét nem kicsi: aki eléri a megadott százalé­kot, annak a gimnázium (további felvé­teli vizsga nélkül) felajánlja a továbbta­nulás lehetőségét. Nagy a nyüzsgés, a versenyre érkezők regisztrálják magukat, egymással és kí­sérőikkel csevegnek. Van, aki izgul, van, aki félvállról veszi az előtte álló lehetősé­get. Egy házaspár érkezik; leányukat kí­sérték el. Regisztráció, eligazítás, isme­rősökkel való találkozás, rövid köszön­tések, röpke kérdések és válaszok. Az anya arcán feszültség tükröződik, izgul amiatt, hogy gyermeke miként fog telje­síteni. Tudja, hogy sok múlik ezen a na­pon. A leány is izgul, de igyekszik lep­lezni. Az apa számára sem megszokott a helyzet, de próbálja elterelni a figyelmét. A falakon lévő képeket nézegeti, tekinte­te el-elidőzik az újonnan érkezőkön. Látja, hogy több gyermek is vastag könyvvel a kezében lép be az épületbe. És a könyvtől nem válnának meg egy pillanatra sem. A leány észreveszi apja érdeklődő pillantásait. „Harry Potter- könyvek” - mondja édesapjának. Az apa arcán keserű mosoly, amely inkább szá­nalmat és belső fájdalmat fejez ki: ezek a gyerekek mintegy kabalaként, szeren­csét hozó tárgyként cipelik magukkal ezeket a könyveket. Közben hallja, amint a feleségével be­szélgető hölgy éppen azt meséli, hogy az előző nap természetgyógyászati kezelé­sen járt a gyermekével, akinél a termé­szetgyógyász 70%-os „feszültséget” álla­pított meg... Az apa nehezen tudja tür- tőzteni magát, egyszerre tombol benne a düh és a sajnálat: hát senki sem mond­ja meg ezeknek a fiataloknak, hogy mi­csoda veszélynek vannak kitéve!? A szü­leik sem tudják, hogy a Harry Potter-so- rozat okkult olvasmány, vagy hogy a természetgyógyászat nem az, mint ami­nek látszik, hogy sötét dolgok bújnak meg mögötte!? Legszívesebben felkiálta­na, beleüvöltene a tömegbe: vigyázza­tok, ne hagyjátok becsapni magatokat, ne a bálványoktól várjátok a segítséget! De ezt itt nem teheti meg. Magában rövid imát mondva a leányához fordul: „Imádkoztál, kicsikém?” - kérdezi gyer­mekét. „Persze, apa!” - válaszol a leány, és az apa látja mosolygó szemeiben, hogy őszintén válaszolt, és úgy is gon­dolja, ahogy mondta: igen, a leánya Is­tenre bízta ezt a délelőttöt. Ebben a pilla­natban az anya is odahajol: „Ézsaiás 41,10” - mondja. A leány bólint. Igen, tudja ő: „Ne félj, mert én veled vagyok...” - ezt az igét mondta neki reggel az édes­anyja. Újabb „versenyző” érkezik, egy is­merős barátnő a bibliakörből. A szülők örülnek neki, ismerik, rendes leány, és - akárcsak az ő gyermekük - Istenbe ve­tett bizalommal jött a versenyre. Elérkezik az idő, egy gyors búcsú - „Az Úr legyen veled!” -, és a gimnázium épületében már csak a versenyzők és a tanárok, illetve a segítők tartózkodhat­nak. Az apa és az anya sétálnak egyet. Iz­gatottak mindketten, de tudják, hogy „jó kezekben” van a gyermekük. Mikor nem egymáshoz szólnak, akkor magukban halkan az Urat kérik, hogy legyen gyer­mekük segítségére, adjon neki bölcses­séget, kitartást a feladatok megoldásá­hoz. Egy idő után lépteiket ismét a gim­názium épülete felé irányítják a decem­beri napsütésben. A többi szülővel és hozzátartozóval együtt várják, hogy is­mét kinyíljon az épület ajtaja. És nyílik az ajtó. Kérdések, válaszok röpködnek a levegőben, a folyosót du- ruzsolás tölti be. A szülők leányukat fag­gatják, aki mosolyogva válaszol: úgy ér­zi, bár nehéz volt, jól sikerült. Előkerül a bibliakörös barátnő is. Ő is bizakodva, reménykedve számol be a versenyről. Mind a négyen nagyon örülnek, és hálá­sak: érzik Isten jelenlétét, gondviselését. Még hátra van egy ötperces elbeszélge­tés, amelyre egyenként szólítják be a fia­talokat. Ha ezen is túl vannak, még két nap, és az eredményt is tudni fogják... De az apa, az anya és leányuk is tudja: már el van döntve. Aki mindenek fölött uralkodik, igen, Isten már döntött. És tudják azt is: bízhatnak az ő döntésében, mert Isten mindig a legbölcsebben dönt; bármi legyen is a döntés eredménye, ők el fogják fogadni. - Két nap múlva örömkönnyek csorogtak mindhármuk arcán, és ujjongott a barátnő is: mind­kettőjüknek sikerült a verseny, bejutot­tak a továbbtanulók közé...! Legyen Is­tené a dicsőség! Történt mindez Mezőberényben, 2005 decemberében, velünk. Velünk történt, és velünk volt az Úr, ahogy megígérte: „...veled vagyok...” m Szívós László Viaszbábuk és tanítványok ► „Kedves lelkésznő! Nagyon jók és szépek a tanácsai, de én nem sokra megyek velük! Szerintem az olva­sók többsége nem úgy él, ahogy azt a Biblia megkívánná... Nem tu­dom, hogy mennyit mozög a való világban, de Krisztus tanítása a leg­több ember számára olyan, mint valami rózsaszín felhő. Sajnos az életet nem lehet egy ilyen rózsa­szín felhő alatt leélni. Tudja, mi a véleményem a keresztények több­ségéről? Az, hogy képmutatók! Nem úgy festenek, mint akik meg vannak váltva, pedig éppen erre lenne szüksége ennek a világnak.” Kedves Ildikó! Járt már Madame Tussaud londoni panoptikumában? Nekem volt rá lehetőségem, és amikor végigjártam a kiállítás minden termét, nagyon különös érzés fogott el. Előttem álltak - viaszból megformálva - a legkülönbözőbb rendű és rangú világhírű személyiségek: ural­kodók és politikusok, hadvezérek és tu­dósok, művészek és a közélet többi sze­replője. Életnagyságban, de élettelenül. A hasonlóság megdöbbentő, de mit ér mindez, ha a lényeg hiányzik?! Bénító azoknak a viaszfiguráknak a lélektelen- sége. És bénító a lélektelen, sőt inkább így szeretném mondani: a „szentlélekte- len” kereszténység látványa is. Köszönöm, hogy megosztotta velem a véleményét. Szerintem is nagy nyomo­rúság az, ha van vallás, de nincsen élet. Ha vannak keresztény külsőségek, de nincs bennük erő. Jó, ha sok a művelt ke­resztény, de baj, ha nincs elég bátor hit­valló. Sajnos jogos a kritikája, mert nem minden keresztény áll a bibliai tanítás sziklaszilárd alapján, és tény, hogy so­kukról elmondható: „N'em úgy festenek, mint akik meg vannak váltva...” Sem er- kölcsiségben, sem érzületben. De hát EVÉLET lelki segély Szókéné Bakay Beatrix ezek már az utolsó napok jellemzői a Szentírás szerint: „Az emberek ugyanis ön­zők, pénzsóvárak lesznek, dicsekvők, gőgösek, istenkáromlók, szüleikkel szemben engedetle­nek, hálátlanok, szenlségtélenek; szeretetlenek, kérlelhetetlenek, rágalmazók, mértéktelenek, féktelenek, jóra nem hajlandók, árulók, vakme­rők, felfuvalkodottak, akik inkább az élvezete­ket szeretik, mint az Istent. Az ilyenek a ke­gyesség látszatát megőrzik ugyan, de annak erejét megtagadják.” (2Tim 3,2-sa) íme a látszatkeresztények serege a 21. század elején! A világ nem nyer semmit ezzel a vert haddal. De biztos, hogy erre a vert hadra kell tekintenie, Ildikó? Miért nem a győztes Megváltóra figyel? Krisz­tus megváltotta a világot, igaz követője azonban csak az lehet, aki benne új éle­tet kapott. Aki meghalt a bűnnek, és új teremtés lett. Hát persze, lehangoló, hogy olyan sok erőtlen „alkalmi" keresz­tény van. Olyanok, akiknek keresztelők, esküvők és temetések alkalmával ott parkol a kocsijuk a templom előtt, de az­tán gyorsan továbbszáguldanak a széles úton - sokszor a szakadék felé! No és persze a széles út még szélesebb „látszatkeresztény járdáján” ott az a sok gyalogos is. Évtizedekig minden vasár­nap ott ültek a vasárnapi istentisztele­ten, de valójában soha nem találkoztak Krisztussal. A gondviselő Atyát talán is­merik, de a feltámadott Krisztussal soha­sem találkoztak. Érintetlen maradt a lel­kűk, nem omlottak össze bűneik súlya alatt. És a Szentlélek tüze vajon átjárja-e őket? Talán ők is fennhangon énekelték: „Isten élő Lelke, jöjj, áldva szállj le rám, / Égi lángod járja át szívem és a szám! / Oldj fel, küldj el, tölts el tűzzel!” (EÉ 244,1) Mégsem engedték meg, hogy ez az égi tűz megperzselje a szívüket, átfor- rósítsa a lelkűket. De ki mondta, hogy a látszatkeresztények életén, hitén kell tá­jékozódni a keresztény vallás egészét il­letően? Annyira sajnálom, hogy még soha­sem találkozott elkötelezett keresztény hívőkkel! Én sok ilyet ismerek. Igyek­szem minél többet mozogni „a való vi­lágban”, és elmondhatom: lenyűgöző, hogy mennyi Krisztusnak odaszánt éle­tű keresztény van! Orvosok, akik igés la­pokat osztogatnak a betegeik között; művészek és sportolók, akik nem kere­sik a saját dicsőségüket; vendéglátósok, akik becsületesen adóznak, és nem rövi­dítik meg a vendégeket... Gyógyszeré­szek, akik a gyógyszer mellé kedves, biz­tató szavakat mellékelnek; több mű­szakban dolgozó gyári munkások, akik hajnali fél négykor kelnek fel azért, hogy mielőtt munkába indulnak, legyen ide­jük kettesben maradni az Úrral. Szá­mukra nem „rózsaszín felhő” csupán a Szentírás tanítása, hanem az örök élet beszéde és konkrét útmutatás a hétköz­napokban. Krisztus pedig nem virtuális valóság, hanem élő Szabadító. Ők nem keresztény jelmezes viaszbábuk, hanem tanítványok. Napról napra megragadják Jézus karjára kísértések és fájdalmak út­ján. Égő áldozatul adják magukat Isten­nek, de boldogok. Imában hordozom, hogy megperzselje szívét az Úrnak láng­ja, és Ön is az legyen! ■ Szókéné Bakay Beatrix Leveleiket „Lelki segély” jeligével várjuk szer­kesztőségünk címére. Kérjük, jelezzék, hozzájá­rulnak-e ahhoz, hogy a levelükre adott válasz lapunkban is megjelenjen. HETI ÚTRAVALÓ Örüljetek az Úrban mindenkor! Ismét mon­dom: örüljetek. Az Úr közel! (Fii 4,4.5b) Advent negyedik hetében az Útmutató reggeli igéi a beteljesülő öröm forrására mutatnak rá. Karácsony böjtjének hét utolsó napján „lelkünk az Urat várja, ő a mi segítségünk és pajzsunk. Benne van szívünk öröme, mert szent nevében bízunk." (Zsolt 33,20-21) „Az öröm a hit gyümölcse. Meg kell ahhoz igazulni, hogy valaki örülhessen az Úrban. (...) Az ember szívbéli gyönyörűségét leli Istenben, szerető kegyelmes Atyjában.” (Luther) Az ő békessége „megfogja őrizni szíveteket és gondolataitokat a Krisztus jézusban” (Fii 4,7). Erzsébet hangos szóval kiáltotta az Úr közelsége miatt átélt örömét: „...ujjongva mozdult meg a magzat méhemben. (...) Mária pedig ezt mondta: »Magasztalja lelkem az Urat, és az én lelkem ujjong Isten, az én Megtartóm előtt...»” (Lk 1,44.46-47) Ha már bennünk él a szabadító Úr, mi is mondhatjuk: Magnificat! (EÉ 38) „Mert valahány ígérete van Istennek, azokra őbenne van az igen, és ezért általa van az ámen is, az Isten dicsőségére általunk” (2Kor 1,20) Heti igénk kijelentése mindhárom igeidőre vonatkozik. Első eljövetelekor az Ige test­té lett, és azóta a Szentlélek által, írott és hirdetett igéjében s szentségeiben van közel hozzánk az Úr. Második eljövetele is közel van, ipert Isten szemében ezer év annyi, mint egy nap. A Szentírás utolsó könyvének három szakasza erről így tudósít: Jézus első eljövetelekor áldozati Bárány lett, utolsó eljövetelekor azonban oroszlán, ítélőbí­ró lesz! János apostol is megvigasztalódott, mert győzött „a Dávid utóda, és felnyitja a könyvet és hét pecsétjét" 0el 5,5), amely Isten tökéletes, elrejtett és titkos végzését, üdvtör­téneti tervét tartalmazza. A „testvérszeretet” nevű gyülekezet örömének oka, hogy „csak” dicséretet és ígéretet kap az Úrtól: „Eljövök hamar: tartsd meg, amid van, hogy senki el ne vegye koronádat." (Jel 3,11) Akarunk-e mi is ilyen győztesekké, Isten és Krisztus névhor­dozóivá lenni a mennyei városban? A Biblia utolsó mondatai az Úr eljövetelét sürge­tik: „A Lélek és a menyasszony így szól: »Jöjj!« Aki csak hallja, az is mondja: »Jöjj!« (...) Jöjj, Uram Jézus!” (Jel 22,17.20) Zsidók és pogányok együtt dicsőítik Istent a gyülekezetben, ezért „»Örüljetek, népek az őnépével együtt.« (...) A reménység Istene pedig töltsön be titeket a hitben teljes örömmel és békességgel...” (Róm 15,10.13) Karácsonyeste azért ünnepelhetünk, mert „megjelent az Isten üdvözítő kegyelme minden embernek” (Tit 2,11), s „ez a Jézus Krisztus a mi Urunk”. Pál nekünk is küldte karácsonyi üdvözletét: „Kegyelem néktekés békesség Istentől, a mi Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól." (Róm 1,4.7) Máté evangélista Isten ígérete betelje­sülésének jó hírét Ézsaiás próféta szavaival adja tudtuk „»íme, a szűz fogan méhében,fiút szül, akit Immánuelnek neveznek« - ami azt jelenti: Velünk az Isten" (Mt 1,23); ez a mi karácso­nyi örömünk forrása! „Csendes éj! / Tiszta, szent éj! / Szív örülj, higgy, remélj! / Isten szent Fia jött ma hozzád...” (EÉ 167,3) Várod-e őt?! ■ Garai András Ha annyira szomorú vagy, hogy azt gondolod, nincs olyan ember a világon, aki meg tudna vigasztalni, akkor tegyél jót valakivel, és rögvest jobban érzed magad. Peter Rosegger alkalom a találkozásra Szokásos, egész napos adventi összejö­vetelét tartotta december 11-én, vasárnap a Mevisz (Magyarországi Evangélikus If­júsági Szövetség). Az alábbi miniinterjút Bence Orsolyával, a szervezet elnökével készítettem; a téma természetesen az adventi alkalom volt.- Ebben az évben Lágymányoson, az Egyetemi és Főiskolai Gyülekezet szék­házában tartottuk meg az ünnep előtti találkozónkat. Tavaly az Üllői úti iroda tanácstermében csak szűkösen fértünk el, olyan nagy volt az érdeklődés - mondja Orsolya. - Mivel abban bíztunk, SZÓSZÓRÓ lf)úságirovat-gazda: Balog Eszter Ahány élet, ahány sors, annyiféle kötő­dés van a Meviszhez, a Bárkához. Az ökumené jegyében természetesen nem csak az evangélikusok irányában va­gyunk nyitottak. A közösen elkészített „kreatív leves” elfogyasztása hogy az idén is sokan eljönnek - így is lett tágasabb helyet kellett keresnünk. Másrészt a Mevisznek ezáltal sikerült egy - újabb - közös pontot találnia az egyetemi-főiskolai gyülekezettel, egy újabb alkalmat a találkozásra, hiszen délután hat órakor közös úrvacsorái is­tentisztelettel zárult a nap. Fontos, hogy legyenek ilyen találkozások a bárkások és az egyetemi gyülekezet között, hogy egymás erőforrásaiból tudjunk meríteni, és hogy jobban megismerjük egymás életét, munkáját. A nyári táborok és az év közben ren­dezett tábortalálkozók mellett a bárká­sok számára ez az alkalom is az össze­tartozás, a közösség élményét nyújtja.- Milyen programokkal készültetek? így ünnep előtt például nagyon hasznos elfog­laltság lehet a kézműveskedés, az ajándékké­szítés...- Nem akartunk előszentestét tartani, hiszen még advent van. Nyitóáhítattal kezdődött a nap, volt ismerkedős játék, és négyféle „kreatívkodásra” is mód nyílt: az egyik csoport zöldséglevest fő­zött ebédre, egy másik csoport pólót nyomdázott, a harmadik üveget festett karácsonyi mécsestartónak, a negyedik pedig szalvétatechnikával karácsonyi üdvözlőlapokat készített. Zenével, tár­sasjátékozással és sok beszélgetéssel telt a délután a záró istentiszteletig. ■ Kőháti FOTÓ:TEKUS ANDRAS

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom