Evangélikus Élet, 2005 (70. évfolyam, 1-52. szám)
2005-06-19 / 25. szám
"Evangélikus Életi ELŐ VIZ 2005. jumus 19. Missziói nap Szolnokon A Dél-Pest Megyei Egyházmegye nyári programjai között ebben az évben kiemelt jelentőségű volt egy missziói nap megszervezése. Ezt tavaly Szigetszent- miklóson a helybeli evangélikusok, az idén, június 11-én, szombat délelőtt pedig a szolnoki gyülekezet tagjai vállalták fel. A helyi gyülekezetnek és az egyházmegye más gyülekezeteinek a tagjaiból összeállt lelkes csapat kihangosított énekkel, bizonyságtételekkel, személyes megszólítással és Jézus szavával hívogatta a járókelőket a város egyik forgalmas terén felállított színpad körül. „Ha valaki szomjazik, jöjjön hozzám, és igyék!” (Jn 7,37) Legyen ez az alkalom is példa és biztatás arra nézve, hogy hol a helyünk, és mi a dolgunk. ■ Kustra Csaba HETI UTRAVALO Egymás terhét hordozzátok: és így töltsétek be a Krisztus törvényét. (Gál 6,2) IX0YC Szentháromság ünnepe után a negyedik héten az Útmutató reggeli és heti igéi ____ Ur unk szeretettörvénye szerint a kölcsönös teherhordozásra intik az Isten hívását meghalló híveket; ez az ítélkezés helyett a megbocsátást jelenti az embertársainkkal való kapcsolatunkban és földi hivatásunkban egyaránt. Jézusnak a mezei beszédben elhangzott erkölcsi tanításai egymás szeretetben való elhordozásával kapcsolatban adnak gyakorlati tanácsokat: „Ne ítéljetek, és nem ítéltettek. (...) Bocsássatok meg, és nektek is megbocsáttatik Adjatok, és adatik nektek...” (Lk 6,37-38) Pál azért „nem ajánlja”, hogy elítéljük embertársainkat, mert mindenki önmagáról fog számot adni Isten ítélőszéke előtt. Kerülnünk kell még a bűnre vezető alkalmakat is: „Többé tehát ne ítélkezzünk egymás felett, hanem inkább azt tartsátok jónak, hogy testvéreteknek se okozzatok megütközést vagy elbotlást.” (Róm 14,13) A bevezető zsoltár keretversének „ajánlata” viszont megszívlelendő: „Nagy a te irgalmad, Uram, (...) és minden parancsolatod maradandó.” (Zsolt 119,156.151) Isten Lelke gyógyító erő is, a testi-lelki gyógyulás pedig az Úr bűnbocsánatának a következménye - ma is. Jézus - a bénát hordozó emberek hitét látva - nekünk is mondja: .Azért pedig, hogy megtudjátok: van hatalma az Emberfiának bűnöket megbocsátani a földön: Neked mondom - így szólt a bénához kelj fel, vedd az ágyadat, és menj hazai" (Lk 5,24) Isten dicsőítését szolgálja a nyilvános bűnvalló imádság is: ,Az Izrael utódai (...) vallást tettek vétkeikről, (...) mi pedig hitszegők voltunk. Hiszen királyaink, vezetőink, papjaink és őseink nem teljesítették törvényedet.(Neh 9,2.33-34) Nem hasonlít-e a mi keresztény életünk a terméketlen fügefáéhoz? A gyümölcstermés feltétele:.....bocsássátok meg, ha valaki ellen valami panaszotok van, hogy mennyei Atyátok is megbocsássa nektek vétkeiteket.” (Mk 11,25) Pál is a kölcsönös teherhordozásra és gondoskodásra figyelmezteti a Krisztus testét alkotó gyülekezet különböző, de egymásra utalt tagjait: „És így ha szenved az egyik tag, vele együtt szenved valamennyi...” (iKor 12,26) Fél évvel a Megváltó testté létele előtt, Keresztelő János születésnapján édesapja minden lényeges információt előre „elénekel” fiáról, aki már nevével is hirdeti: az Úr kegyelmes! „Te pedig, kisgyermek, a Magasságos prófétája leszel, mert az Úr előtt jársz, hogy előkészítsd az őútjait, hogy megtanítsd népét az üdvösség ismeretére, bűneik bocsánata által...” (Lk 1,76-77) „Nem kisebbítem Keresztelő Jánost, sőt nagyra értékelem. De (...) János csak szolga, s nem maga az Úr. Útmutató az igazi világossághoz...” (Luther) Pál a szeretet és a békesség Istene törvényének betöltéséről szól, s apostoli áldását küldi a korinthusiaknak (nekünk is): „Az Úr jézus Krisztus kegyelme, az Isten szeretete és a Szentlélek közössége legyen mindnyájatokkal!” (2Kor 13,13) O, „Atya, Fiú és Szentlélek! / Hiszem, veled célhoz érek, / Örökkön-örökké élek!” (EÉ 251,9) ■ Garai András Gyermekmegtérés EVELET LELKI SEGEI.Y ► „Kedves Lelkésznő! Mindenekelőtt szeretném megköszönni az újságnál végzett szolgálatát, mert személyesen nekem is nagyon sokat segített tanácsaival! Hívő, három gyermeket nevelő édesanya vagyok, és régóta foglalkoztat néhány kérdés. Szeretném tudni, hogy hány éves korától képes arra egy gyermek, hogy Jézus mellett döntsön. Egyáltalában létezik-e gyermekmegtérés? Akkor válik-e egy gyermek bűnössé, amikor megszegi a törvényt, vagy eleve bűnösként születik? Mi történik a gyermekkel, hogyha megtérés nélkül hal meg? Kérem, mielőbb válaszoljon!” Drága Ilona! „Veled van Istened, az Úr, őerős, és megsegít. Boldogan örül neked, megújít szere- tetével, ujjongva örül neked.” (Zof 3,17) Nagyon szépen köszönöm lelkes, érzelmileg telített, bizonyságtételekben gazdag és szolgálatomban megerősítő testvéri levelét! Mint Krisztus-követő édesanya, aki mély felelősséget vállal és hordoz gyermekeiért, joggal tudakozódik kicsinyeinek üdvössége felől. Bárcsak minden édesanyának szívügye lenne, hogy az anyagi, lelki szükségleteken kívül gyermeke szellemi éhségét is megelégítse! Méghozzá az örök életre tápláló mennyei eledellel. „Mert az Isten kenyere a mennyből száll le, és életet ad a világnak" (Jn 6,33) Érdemes lenne statisztikai kimutatást készíteni arról, hogy hány megkeresztelt gyermek kap otthonában világos és tiszta igei tanítást szüleitől és keresztszüleitől, hogy hány evangélikus családban veszik komolyan az Úr oltára előtt elmondott esküjüket: „Vállaljuk, hogy az evangélikus egyház segítségével gondoskodunk e gyermek hívő keresztyénné növekedéséről!" Hogy hányán engedték be Jézus Krisztust mint az egyetlen Urat otthonaikba, hétköznapjaik minden területére, hogy Szentlelke által a család élethajójának kormányosa legyen. Mert gyermekeinknek világosságra, gyógyulásra, fölépülésre van szükségük: Krisztus igazságára és az új ember erkölcsére, hogy felépíthessenek majd egy egészséges társadalmat. De vajon mi, hívő szülők, nagyszülők és keresztszülők felvállaljuk- e az imádkozás, a tanítás, az elöl járás szolgálatát, vagy megvárjuk, hogy a bűn időzített bombája felrobbanjon bennük, s romjaik aztán betemessenek minket is?! Mert az fog a legjobban fájni nekünk, ha gyermekeink szívszaggató fájdalmával ér utol bennünket az ítélet. Már az Ószövetségben (iMóz 5,3) olvashatjuk, hogy Adám bűnéből eredően minden utóda hozzá hasonlóan bűnös természettel születik. Az írás világossá teszi, hogy az emberiség története a bűneset óta nem más, mint az Isten elleni lázadás terjedésének története. Minden ember bűnös (Zsolt 51,7; Jób 14,4). Az Újszövetségben Pál apostol ad erről tanítást: „...mindenki vétkezett, és híjával van az Isten dicsőségének” (Róm 3,23) A rómaiakhoz intézett levél ötödik fejezetét is érdemes elolvasni, ahol az apostoli tanítás megmutatja számunkra, hogy bizony minden ember bűnnel fertőzötten érkezik erre a világra. A bűn Adámtól terjedt át minden emberre, ezért nem a törvény áthágásával válunk bűnössé, hanem eleve bűnösként születünk meg. Szent és jó az isteni törvény, amely felismerteti velünk bűnös mivoltunkat (Róm 7,7-13), de megmenteni nem tud bennünket. Odaűz minket a Golgotához, ahol Istennek bűntelen egyszülöttje áldozta fel életét azért, hogy érette igaznak fogadjon el bennünket az Atya (Róm 7,24-253). Mindennek alapján elmondhatjuk, hogy az édesen szunnyadó, ma született csecsemő is bűnös, és megváltásra van szüksége. Természetesen attól a kortól képes a gyermek a megtérésre, amikor már tudatában van az Istennel szemben elkövetett személyes erkölcsi bűnének. „Tejszínt és mézet fog az enni, amíg meg tudja vetni a rosszat, és a jót tudja választani.” (Ézs 7,15) Azt, hogy egy adott kisgyermek esetében mikor jön el az az idő, hogy erkölcsileg felelős személy lesz, csakis az Úr tudja pontosan. Elképzelhető - van rá konkrét példa -, hogy négyéves korban. Nem ritka, hogy nyolcévesen vagy konfirmandusként, esetleg a középiskolás évei idején tér meg egy gyermek. De az nyilvánvaló, hogy van gyermekmegtérés. Isten kegyelméből többnek is tanúja lehettem! Természetesen tudatában kell lennünk annak is, hogy a Szentírás nem fedi fel előttünk maradéktalanul Isten titkait. így nem ad az ige konkrét útmutatást nekünk arra nézve, hogy mi történik azzal a gyermekkel, aki meghal még az előtt, hogy elérte volna az erkölcsi felelősség korát. A bibliai alapelvek figyelembevételével én Szókéné Bakay Beatrix úgy gondolom, hogy az erkölcsileg még nem nagykorút, aki nem tud különbséget tenni a jó és a rossz között, Isten nem vonja ítéletre elhalálozása esetén, hanem érvényesek rá Krisztus megváltói művének áldásos következményei. „Mert ahogyan az egy ember engedetlensége által sokan lettek bűnösökké, úgy az egynek engedelmessége által is sokan lettek igazakká.” (Róm 5,19: vö. még Róm 8, 20-22) Teljes hittel Krisztus kegyelmére kell tehát bíznunk erkölcsileg még éretlen csemetéinket. Az Úr Jézusról tudjuk, hogy földi életében tanítványai rosszallása ellenére is hívta, magához engedte, sőt ölbe vette és megáldotta a kisgyermekeket. Biztosak lehetünk abban, hogy az élő Krisztus ma is nagyon szereti a gyermekeket. Védi, áldja, és nem hagyja magukra őket. Ma is felfedezi bennük azt a feltétel nélküli bizodalmát, amely a gyermeki lélek sajátja. A kérdés csak az, hogy mi szeretjük-e a gyermekeinket annyira - szűkebb és tágabb környezetünkben -, hogy odavisszük őket Jézushoz, vagy sem! Vesz- szük-e fáradságot arra, hogy szüntelenül imádkozzunk értük, hogy meghalljuk verbális és észrevegyük nonverbális közléseiket lelkűk szükségeiről? Meghallgatjuk-e problémáikat, és tudunk-e együtt örülni és sírni velük? Mert nagyon vágynak erre. Ahogyan arra is, hogy ne csak „behajtsuk” őket mindennapi feladataik közé, sőt a templomba, a EGYHAZUNK SZIMBÓLUMAI A gyertya ■ Gáncs Aladár Az égő fénynek közvetlenül megszólító mondanivalója van, ezért az egyház liturgiája többféle módon használatba vette. A lutheri istentisztelet is átvette azt a szokást, hogy a magát elemésztő gyertyát meggyújtja az oltáron. Ezért jó lenne, ha mindenütt lecserélnénk a villanygyertyákat valódi, égő viaszgyertyákra. A fényszimbólum bibliai megalapozását Jézusnak az okos és a balga szüzekről szóló példázatában találjuk meg (Mt 25). Az égő lámpa az éber, az eljövendő Urat váró hit jelképe lesz, míg a kioltott fény a lelki megfáradásé. Az újszövetségi fényszimbolika visszanyúlik a hétkarú arany gyertyatartóig, mely az ószövetségi kultusz lényeges darabja volt. A kereszténység már korán kedvét lelte a fényszimbólumokban. A katakombákban sok agyaglámpát találtak, melyeken keresztény szimbólumok voltak, és nemcsak világításra, hanem az oltárok díszítésére is használták őket - utalva arra az Úrra, aki a „világ világossága”. Jó, hogy az evangélikus egyház használja a világító, melegítő, önmagát felemésztő' gyertya közvetlenül érthető szimbólumát. Azonban nem csak az oltárgyertyák tartoznak ide, melyek megszabott rendben, egymás után gyulladnak ki az istentisztelet folyamán. Néhol nálunk is ismerik a keresztelési gyertyát, amelyet a kereszteléskor kapnak a szülők és a keresztszülők, s amelyet a gyermek keresztelésének emléknapján évről évre újra meggyújtanak. Ma sok helyen ismét használni kezdik a húsvéti gyertyát. Ezt húsvéttól mennybemenetel ünnepéig - tehát negyven napon át - gyújtják meg az istentiszteleteken. Ez az az időszak, melyben Jézus, a Feltámadott megjelent tanítványainak. Mindez utalás arra, akit a Niceai hitvallás így dicsőít: „lumen de lumine” - világosság a kimeríthetetlen világosságtól. Déli harangszó Ezen a héten minden délben a lovász- patonai evangélikus templom harangja szól a Kossuth rádióban. Lovászpatona Veszprém megyei község; Pápától húsz kilométerre északkeletre fekszik a Bakony északi lejtőjén, a Kisalföld határán. Egykor királyi lovászok lakták a települést. Innen ered a falu nevének első része, a második pedig személynevet jelöl. Patonáról az első írásos feljegyzés 1253-ból származik. Ekkor már bizonyosan kész volt a helység Szent Márton tiszteletére épült első plébániatemploma, melynek három román kori ablakát a déli hajófal nyugati részén láthatjuk. A torony a 14. században épült, majd az 1450-es években gótikus stílusban kibővítették. A lutheránusok 1622-től kezdték használni a magas kőfallal körülvett templomot. Máig ez az ország egyik legrégibb evangélikus gyülekezetének az otthona. A szájhagyomány szerint a gyomoréi római katolikus plébános a főbíróval és katonasággal ment visszafoglalni a patonai templomot, ám a helybéli asszonyok cséphadaróval és piszkaiéval felfegyverkezve elijesztették a támadókat. A lovászpatonai evangélikus templom gúlasisakos tornyában két harang lakik. A délidőben megszólaló kétszáz- nyolcvanhét kilós harang Seltenhofer Frigyes öntödéjében készült 1922-ben Sopronban. N (Forrás: RTV Részletes) Várunk táborainkba! Az Ifjúsági és Gyermekosztály idén is számos nyári tábort szervez. Az alábbi táborokba még lehet jelentkezni Húsz ák Zsolt ifjúsági referensnél június 30- ig (tel.: 20/824-3870, e-mail: zsolt.hu- szak@lutheran.hu). Ha még nem döntötted el, hogy melyik táborba szeretnél jönni, akkor nézd át alaposan az alábbi táborok listáját, és válassz közülük! Hogy mit kínálnak neked ezek a táborok? Jó közösséget, új barátokat, sok játékot, kirándulást, sportprogramokat, a hittel kapcsolatos kérdésekről és más érdekes témákról szóló beszélgetéseket. Az ifjúsági táborok részvételi díja S Z O S Z O R O _ . 0 >............. •v 01 s T----^ ‘í ( If iúságirovat-gazda: Balog Eszter 12 000 Ft. Megfelelő indoklással igényelhettek szociális támogatást is; a kérelmet az Ifjúsági Osztályra (1085 Budapest, Üllői út 24.) kell beküldeni Huszák Zsolt ifjúsági referens nevére. Szeretettel várunk táborainkba! Balog Eszter hittanórára is, hanem vezessük őket, járjunk előttük, adjunk a gyakorolt hitéletHelyszín (kód) / időpont: Korosztály: Vezetők: Gyenesdiás (G2) / július 10-16. középiskolásoknak Sághy Balázs ben személyes példát nekik. Kedves levélíró édesanya, legyen álGyenesdiás (G3)/július 17-23. középiskolásoknak Kendeh K. László dott, hogy szívén viseli gyermekeinek Gyenesdiás (G4) / július 24-30. középiskolásoknak Bence Imre üdvösségét is! Adjon az Úr erőt és reGyenesdiás (G5) / július 31. - augusztus 6. vezetőképző Balog Eszter ménységet ahhoz, hogy mindennap MegBalatonszárszó (Sl) / augusztus 25-31. felnőtt ifjúságnak Réz-Nagy Zoltán váltónk karjaira tegye gyermekeit! BenBalatonszárszó (S2) / szeptember 5-11. 25 év fölötti egyedülállóknak Szigethy Szilárd ne, általa van örök életük. Piliscsaba (Pl) / július 10-16. 14-30 éveseknek Ocsai Zoltán ■ Szókéné Bakay Beatrix Piliscsaba (P2)/július 31. - augusztus 6. gyermektábor Joób Réka Nagyveleg (NI)/július 3-9. gyermektábor Mády Erzsébet Nagyveleg (N2) / augusztus 14-20. öregedő ifi Bajuszné Orodán Krisztina Leveleiket „Lelki segély” jeligével várjuk szerKőszeg (KI)/augusztus 6-13. kézműves tábor Martonné Némethy Márti kesztőségünk címére. Kérjük, jelezzék, hozzájáSarród (TI)/július 4-11. természetismereti tábor Kodácsy-Simon Eszter rulnak-e ahhoz, hogy a levelükre adott válasz lapunkban is megjelenjen. Zselickisfalud (Zl)/július 16-23. médiaismereti tábor Győré Balázs