Evangélikus Élet, 2005 (70. évfolyam, 1-52. szám)
2005-04-17 / 16. szám
‘Evangélikus Életi? ELŐ VIZ 2005. április 17. Icu néni Pagács Pálné, Icu néni a kiskőrösi ötgyermekes Bajusznács család középső gyermekeként jött a világra egy öregszőlői kis tanyán hetvennégy évvel ezelőtt. Tizennyolc évesen ment férjhez, harmincnyolc évesen már nagymama volt. Ma népes család veszi körül; két leánya, hat unokája, öt dédunokája örvendezteti meg. Tartalmas életet él férjével, soha nem unatkozik. Idős kora ellenére rendszeresen kijár dolgozni a szőlőbe, s a kiskőrösi evangélikus gyülekezet presbitereként az egyházi rendezvényekről sem marad el. Szerdánként házi bibliaórára jönnek hozzá a környékbeliek, s a betegeket is rendre látogatja. Nyugdíjából rendszeresen segíti a rászorulókat. Nem hord ékszert, hiszen - amint mondja - amíg csak egyetlen nélkülöző is él a világon, addig ő minek cicomázza magát... Értékes ember, példaképe lehetne a ma ifjúságának. Hallgassuk csak!- Nagyon szeretem jézus Krisztust, mert nekem mindig kimenekedést adott minden bajomból, és segített, amikor nehéz helyzetbe kerültem. Aki egyszer megismeri szeretetének forráskútját, az egész életében meríteni tud ebből a sze- retetből. Lehet, hogy csak apró dolgokban nyújtja felénk a kezét, s mi észre sem vesszük, ha nem figyelünk kellően. Szeretem az egyházamat is. Szeretek szolgálni, és ahol csak tudok, ott jelen vagyok. Hosszú éveken át képviselőként szolgáltam gyülekezetünkben, ma presbiter vagyok. Csodálatos dolognak tartom, hogy a Jóisten lehetővé tette, hogy hetvennégy évesen még tudok kerékpározni, annak ellenére, hogy jó néhány betegségen átestem már. Hit nélkül képtelenség élni. A tétlenség sem a kenyerem; soha nem is volt szokás a családunkban. Emlékszem, édesanyám, mire mi felkeltünk, már begyújtott a kemencébe, és elkészítette számunkra a reggelit. Édesapám haladó gondolkodású, háborút járt parasztember volt. Sokat olvasott, és minket is a betű szeretetére nevelt - mindezt amellett, hogy rengeteget dolgozott, mert bizony nagy szegénységben éltünk. Szegényen, szerényen mégis nagy boldogságban telt napjaink sora. Nagyobb becsülete volt mindennek, mint manapság, és egymáshoz is jobban ragaszkodtunk. , Mindig akadt valami közös program a nap végére is. Ősszel a kukoricafosztás telítette meg tartalommal az estéinket. Sus- tyát készítettük, melyet a szőlőkötözéshez használtak, közben pedig beszélgettünk, énekeltünk. A fiúk tökből lámpást faragtak, otthonról hoztunk pogácsát, és egy harmonika is mindig előkerült valahonnan. A tollfosztás is a téli esték unaloműzője volt. Már kilenc-tíz éves korunkban legeltettük a libákat, a tolláikból elkészültek a stafírung párnái és dunyhái. Egy dunyha és négy párna a tisztaszobába került dísznek, egy dunyha és két párna pedig mindennapos használatra készült. Mi, lányok szedegettük, tépdes- tük a tollpihéket a vastag szárról, anyáink pedig összeszedték a pihéket. A fiúk meg időnként tréfálkoztak velünk, például galambot hoztak az ingük alatt, és szabadon engedték a tollfosztó asztal mellett... Lett is ribillió, szállt a toll mindenfelé. Húsvét előtt böjtöt tartottunk. Mint az idén is, felkerült a fekete terítő az asztalra, esténként közösen imádkoztunk, és egyetlen alkalmat sem mulasztottunk el, hogy elmehessünk Isten házába, ahol erőt merítettünk a prédikációból, megnyugodtunk, ha valami fájt a lelkűnknek, ahol együtt örülhettünk mások boldogságának, és ahol találkozhattunk gyülekezeti társainkkal is. Húsvéthétfőn a belső szobában terítettünk meg; előkerült a böjt alatt nélkülözött sonka, a kolbász és a keményre főtt tojás is. Édesanyám kocsonyát készített, kalácsot sütött, amely nélkül Kiskőrösön elképzelhetetlen volt az ünnep. Jólesik visszagondolni ezekre az időkre; nézegetem a fényképeket, eltűnődöm a múlton. Nem most volt, de mintha ma történt volna, olyan közelinek tűnik. Nem voltunk gazdagok, néha nekünk is alig volt elég az étel, de édesanyám minden szombaton sütött valamit, és vitt a szomszédban lakó gyerekeknek is. Megtanította nekem, hogy a szeretet, a hit és az adakozás építi az embert. ■ Lejegyezte Boda Zsuzsa (Kiskőrös) Kedves Gyerekek! ► Közkívánatra két hete újra elindult lapunkban a gyermekrovat Gyermekvár néven. Füller Tímea segítségével megismerkedhettetek Jénával, a képzeletbeli kisfiúval, aki a kapernaumi százados házában lakik; édesanyjával, akit mindenki csak Eszter mamának hív, és Simonnal, Jóna kis barátjával. Ők ketten sok csodát látnak Jézus földi életéből, amelyeket el is mesélnek nektek. Minden történet végén egy-egy rejtvényt oldhattok meg. A helyes megfejtést minden alkalommal küldjétek el a szerkesztőség címére (Evangélikus Élet szerkesztősége, io8s*Budapest, Üllői út 24.). A borítékra írjátok rá: Gyermekvár. A hetedik rész után sorsolást tartunk, amelyen három szerencsés megfejtő értékes könyv- és játékcsomagot nyer. Aki minden alkalommal beküldi a helyes megfejtést, annak a neve hétszer kerül a kalapba, így nagyobb esélye van arra, hogy nyerjen. GYERMEKVAR Rovatgazda: Boda Zsuzsa 2. Másnap reggel hétágra süt a nap, és a konyha felől csodálatos illatokat hoz a friss szél. Hamarosan megérkezik Jóna barátja, Simon is, és a két csibész eltűnik a kertben. Eszter mama hiába szólongat- ja őket, hogy jöjjenek segíteni vizet hordani, sehol senki. Csak Klaudiusz úrfi szavára kerül elő a két dologkerülő.-Jóna, fontos dolgot szeretnék rád bízni - kezdi a fiatalember komolyan, de a szája szöglete mosolyra húzódik, mint mindig, ha a kisfiúra néz. „Kedveli a fiamat" - gondolja magában Eszter mama, és későbbre halasztja az előbbi bújócska miatti szidást.-Apám a múltkor elfelejtett pénzt vinni magával, és adós maradt a vámnál. Te már nagy és ügyes fiú vagy. Menj el szépen a vámszedő Mátéhoz, és add át neki ezt az erszényt. Benne van a tartozás. Pontosan annyi, amennyi jár. Ha vitatkozna az a semmirekellő, mondd meg neki, hogy apámnál reklamáljon. Eszter mama csodálkozva veszi észre, hogy Klaudiusznak beszéd közben szinte szikrákat hány a szeme. Jaj, ha még ezt a szelíd embert is így ki tudja hozni a sodrából ez a Máté! Bizony, szégyellhet- né magát! Eszter mama megigazítja Jóna ruháját. Hihetetlen, hogy milyen rendetlenül áll ezen a gyereken minden ruha. Aztán végignéz Simonon. Hm, hm, az övé se különb, sőt, el is szakadt egy picit. Fára mászott ez a két csibész, semmi kétség. Gyorsan megvarrja az ágtépte részt, aztán még inti a gyerekeket, hogy nagyon figyeljenek ám az úton. A fiúk vidáman bólogatnak, tán oda se figyelnek, mennének már inkább, szeretik az efféle lóti-futi feladatokat. Máté, a vámszedő asztala előtt hosszú sor szokott állni, de most sehol senki. Vajon merre keressék?- Menjünk a házához, talán beteg - tanácsolja a kis Simon. Nincs is messze Máté háza - bár inkább nevezhetnénk palotának -, melyet az emberektől összecsalt temérdek RAJZ: JENES KATALIN pénzből épített a vámszedő. Odafelé menet a fiúk azon tanakodnak, hogyan tudnak majd Máté bácsival beszélni, ugyanis egyikük se merne bemenni a házba. Kitalálják ezért, hogy majd kiabálnak az ajtóból. Ám amikor odaérnek, döbbenten állnak meg a küszöbön, mert Máténál vendégek vannak. Nem is akárki: Jézus és a barátai. Közöttük van Simon apukája is. Most akkor be szabad menni, vagy sem? A fiúk tanácstalanul néznek egymásra.- Máté bácsi, Máté bácsi! - kiált be Jóna. - Ezt az erszényt a gazdám, Júliusz százados úr küldi. A múltkor adós maradt a vámnál. Azt üzeni, hogy pontosan annyi van benne, amennyi jár. A rossz hírű vámszedő arcán furcsa mosoly fut át. Látszik rajta, hogy zavarban van. Közelebb lép, kicsit oldalra billenti a fejét, aztán megvakargatja a sza- kállát, és csak áll ott lehajtott fejjel, tétován. Nem kap mohón a pénzes zacskó után, ahogy szokott. Ki tudja, mi járhat a fejében. Végül csöndesen így szól:- Vigyétek vissza ezt a pénzt, fiúk! Sőt egy aranypénzt még adok is mellé, mert a múltkor csúnyán becsaptam a gazdátokat. Pedig rendes ember, nem érdemelte meg. Nézzétek, ez még itt az övé. Menjetek békével, és mondjátok meg neki, hogy a régi Máté nincs többé - mostantól új életet kezdek, mert találkoztam Jézussal. A szobán halk, döbbent morajlás fut át, a fiúk zavartan szorongatják az erszényt. Jóna megvakarja a fejét. Meglepi, hogy Máté bácsi ilyen furcsán viselkedik. Aztán ránéz a mosolygó Jézusra, majd megfogja Simon karját, és vidáman hazaszaladnak, hogy elújságolják az újabb csodát. 2. Számold meg, hogy hány aranypénzzel tartozott a vámszedőnek Júliusz századosi Ha az eredményt beírod a négyzetbe, kiderül, hogy pontosan hol olvasható ez a történet a Bibliában. Máté evangéliuma, fejezet, 9. vers Freudi elszólás? Deák László Húsvét utáni első vasárnap volt. A hódmezővásárhelyi evangélikus templom oltárja előtt álltam, és a gyülekezet a kezdő ének utolsó versszakát énekelte: „Jézusunk nevének zengjen hálaének...” Az Agendámat fogtam, és a kezdés előtt még egy pillantást vetettem a szövegre: „Húsvét után 1. vasárnap: Quasi modo geniti. Litargikus szín: fehér.” Litar- gikus? Megakadt a szemem ezen a különös kifejezésen, és a helyes „liturgikus” szó helyett a „letargia” jutott az eszembe. Letargikus-e Isten népe 2005 húsvét- ja után? Olyanok vagyunk, mint Jézus tanítványai a kereszthalált követően, akik képtelenek voltak felfogni, hogy Jézus valóban feltámadt? Nézem az arcokat, és arra gondolok, hogy talán tényleg ilyen letargikusak vagyunk még mindig. Nem hasít a szívünkbe húsvét fénye; hiába a fehér a liturgikus szín ezen a vasárnapon, a lelkünk szürke és fáradt. De belém hasított az evangélium is: a kegyelmes Isten nem hagy el minket! Ahogy egykor Palesztina földjén az emmausi tanítványok mellé szegődött, ahogy megjelent tanítványainak, és élő hitre hívta a tamáskodó Tamást, úgy jön felénk - letargikus és megfáradt tanítványai felé - is. .. .elkezdődött az istentisztelet, és újra szólt a megtérésre hívó, élő ige: „Az Atya, Fiú, Szentlélek nevében.” És a gyülekezet válaszolt: „Ámen! Úgy legyen!” Valaki az anyakönyvből A középkorú férfi idős édesapja temetését jött bejelenteni egyik délelőtt. Fel volt háborodva, amikor a hivatalban közölték vele, hogy a lelkész éppen Révfülöpön van hivatalos elfoglaltság miatt, de mihelyt hazaér, telefonon keresni fogja. Hangot is adott elégedetlenségének, amiért ismét be kell majd jönnie a temetés miatt. Éreztette, hogy az egyház bizony nem végzi jól szolgáltatói feladatát. Mentorommal végül megegyeztek egy másnapi, közvetlenül a presbiteri gyűlés utáni, kora esti időpontban, mely mindkettejük számára megfelelő volt. Mivel azonban a gyűlés a tervezettnél néhány perccel tovább tartott, én fogadtam az illetőt. Mikor kis türelmét kérve hellyel kínáltam, pillantásával jelezte újbóli elégedetlenségét. Jobb ötletem nem lévén átnyújtottam neki gyülekezeti hírlevelünket, s miután furcsán nézett rám, hozzátettem, hogy ez a kis nyomtatvány nem csupán közösségünk tagjainak szól, hanem szeretettel adjuk mindazoknak, akik csak egyszer is kapcsolatba kerülnek egyházunkkal. Tekintete ekkor már kezdett enyhülni, és sietve jegyezte meg, hogy ő tulajdonképpen evangélikus, sőt itt konfirmált, de erre már csak halványan emlékszik; arra a kérdésemre, hogy esetleg itt is keresztelték-e, már nem tudott felelni. „Nézzük meg!” - javasoltam. A jelenlegi, 1954 óta használt anyakönyv legelső oldalán találtam meg a nevét. Néhány hónapos korában, több mint ötven évvel ezelőtt keresztelték gyülekezetünkben. Ezen eltűnődött. Milyen különös is az, hogy itt őriznek róla egy bejegyzést élete kezdeti időszakából! Egy eseményről, amelyre már senki sem emlékszik; egy emberről, akit e közösségben senki sem ismer. „Tulajdonképpen evangélikus vagyok” - ismételgeti rövid beszélgetésünk során többször is. Kiemel egy-egy momentumot az életéből. Hitvesi gyászát, amikor feleségétől kellett búcsút vennie. Örömét, hogy később új társat talált. „Tulajdonképpen evangélikus vagyok” - mondja, mintha nem is engem, hanem önmagát győzködné. „Mondtam is a páromnak - folytatja -, hogy egyszer érdemes lenne elmenni a templomba, de hát ez nem olyan egyszerű, hiszen ott idegenek lennénk, és nem is ismerjük a szokásokat...” Buzdítom, hívogatom: jöjjenek el, ismerkedjenek meg azokkal a bizonyos ismeretlen szokásokkal, a gyülekezettel és Istennel is. A beszélgetésünk közben megérkező lelkészt már sokkal szelídebben fogadja, s miután lopva belepillant a lelkészi naplóban sorakozó bejegyzésekre, hangot is ad csodálkozásának. Hiszen ő nem is sejtette, hogy itt az egyháznál ilyen sok és sokféle feladata van egy lelkésznek! Egy ismeretlen, megsárgult anyakönyvi bejegyzés arcot öltött számomra azon az estén, s egy elégedetlen férfi megtudott valamit egyházáról. Remélem, lesz még alkalmam Isten áldását kívánva köszönni el tőle. Talán az édesapja temetése utáni vasárnapon eljön gyülekezetünkbe feleségével együtt, ahol imádságban visszük az elhunytat és a gyászolókat Isten elé. S talán nem ekkor látjuk majd őt utoljára... ■ Hulej Enikő HETI UTRAVALO Ha valaki Krisztusban van, új teremtés az: a régi elmúlt, és íme: új jött létre. (2Kor 5,17) Húsvét ünnepe után a harmadik héten az Útmutató reggeli igéiben János és Pál személyes vallomásait olvashatjuk az örök öröm forrásáról, a Krisztusban elnyert új életről. Krisztus nélkül nincs üdvösség, ezért: Jubilate! „Örvendj, egész föld, az Istennek1 Zengjétek dicsőnevét, dicsérjétek dicsőségét!" (Zsolt 66,1-2) Mi a titka Jézus ujjongó gyülekezetének? „En vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők aki énbennem marad, és én őbenne, az terem sok gyümölcsöt, mert nélkülem semmit sem tudtok cselekedni.” (Jn 15,5) A hit győzelme kettős Isten gyermekei életében: a kezdeti győzelem a megtéréskor és a folyamatos győzelem napról napra. A szeretettel együtt a hit jellemzi a vezérigénkben említett új teremtést: „Aki hiszi (...) és szereti (...) Istent” (íjn 5,1-2). Luther szerint „az öröm titka ez: tartsa magát az ember teljes szívvel az igéhez, vigasztalván magát Krisztus drága ígéretével, hogy ő az Atyával együtt velünk marad, s megoltalmaz, hogy semmi baj ne ártson, ördög s világ semmi hatalma el ne tiporjon, se tőle el ne szakítson. Ebben mindig örömet s vigaszt lelünk, sőt egyre örvendezőb- bek leszünk.” Pál szerint is nagy szükségünk van az evangélium szabadító erejére és a hitre, mert Isten haragját és ítéletét nyilatkoztatja ki ,az ok ellen, akik gonoszságukkal feltartóztatják az igazságot (...), és a halhatatlan Isten dicsőségét felcserélték emberek és madarak, négylábúak és csúszómászók képével" (Róm 1,18.23). A heti ige ellenpéldájának felvázolása után arra indítja Pált Krisztus szorongató szeretete, hogy minden új teremtést az emberek közötti és az Istennel való megbékélésre szólítson fel; Isten „megbékéltetett minket önmagával Krisztus által, és nekünk adta a békéltetés szolgálatát” (2Kor 5,18). Amint egykor a benne hívő zsidókhoz, úgy szól ma élő gyülekezete tagjaihoz az élő Krisztus: „Ha tehát a Fiú megszabadít titeket, valóban szabadok lesztek" (Jn 8,36) a bűntől - ez Isten gyermekeinek igazi szabadsága! Pál abban látja a Szentlélekben való öröm okát, hogy Isten,, Aki feltámasztotta a Krisztus Jézust a halottak közül, életre kelti halandó testeteket is a bennetek lakó Lelke által" (Róm 8,11). Jézusnak azért kellett meghalnia, „mert Isten Fiává tette magát", noha Pilátus háromszor is kijelenti: „.. .én nem találom bűnösnek." (Jn 19,6; 18,38; 19,4.6) „Ecce Homo” - íme, a helyettünk halálra ítélt, megkorbácsolt és kigúnyolt ember... János a keresztig elkísérte Urát, s megadatott neki, hogy előre lássa az örök öröm városát, a mennyei Jeruzsálemet, ahol helyreáll a bűn miatt megrontott és „elveszett paradicsom”. Az édenkert új lakói Isten és a Bárány véren megváltott szolgái, akik számára „a régi elmúlt, és íme: új jött létre”, s „az Úr Isten fénylik fölöttük, és uralkodnak örökkön-örökké" (Jel 22,5). Miklós deákkal mondjuk: „Már elmegyek az örömbe, / Paradicsomnak kertjébe, / A boldogultak helyére.” (EÉ 508,1) ■ Garai András i
