Evangélikus Élet, 2005 (70. évfolyam, 1-52. szám)

2005-04-03 / 14. szám

ÉLŐ VÍZ 2005. április 3. 9 ‘Evangélikus Élet!; Szerkesztőségünk címén továbbra is várja olvasóink leveleit Szókéné Bakay Beatrix lelkésznő, akinek „Lelki segély” rovata ezentúl kéthetente - a gyermekrovattal vál­takozva -jelentkezik Kedves Gyerekek! ► A Napos oldalak mellett most közkívánatra újra elindítjuk lapunkban a gyer­mekrovatot, amelyet - Gyermekvár címen - ezentúl kéthetente találtok meg az Evangélikus Életben. Füller Tímea segítségével megismerkedhettek Jénával, aki a kapemaumi százados házában lakik. Jóna és barátja, Simon sok csodát lát Jézus földi éle­téből, ezeket el is mesélik nektek. Minden történet végén egy-egy rejtvényt oldhattok meg. A helyes megfejtést minden alkalommal küldjétek el a szer­kesztőség címére (Evangélikus Élet szerkesztősége, 1085 Budapest, Üllői út 24.). A borítékra írjátok rá: Gyermekvár. A hetedik rész után sorsolást tar­tunk, amelyen három szerencsés megfejtő értékes könyv- és játékcsomagot nyer. Aki minden alkalommal beküldi a helyes megfejtést, annak a neve hét­szer kerül a kalapba, így nagyobb esélye van arra, hogy nyerjen. Jó szórakozást kívánok szeretettel: Boda Zsuzsa-Jóna! Jóna! Eszter mama rosszkedvűen csóválja a fejét. Hol lehet megint ez a gyerek?! Nem szereti, hogy mindig elkószál, különö­sen most, amikor ennyi idegen van a vá­rosban. Ki tudja, kifélék, mifélék. Bezzeg míg kicsi volt, mindig ott sürgött-for- gott a sarkában. Ha söpört, a csöppség már hozta is a lapátot. Ha mosogatott, Jóna eltörölgette az edényeket, és ügye­sen a helyükre rakta őket. Néha azt kí­vánta magában: bárcsak örökké ilyen ki­csi maradna a kisfia. De hát az élet más. A gyerekek úgy nőnek, mint a gomba! Ez a Klaudiusz is... Úgy tűnik, mintha most született volna. Nemrég nevezte el őt Eszter mamának, s lám, lassan nősül­ni készül. De várjunk csak! O talán tudja azt is, merre csavaroghat ez a haszonta­lan gyerek.- Klaudiusz úrfi, nem látta véletlenül Jónát? - Eszter mama alázatosan meg is hajol, miközben felteszi a kérdést, de a fiatalember pironkodva felemeli.- Ugyan, Eszter mama, előttem nem kell hajlonganod. Mi anélkül is tisztel­jük egymást. Én téged, hisz nevelőm, anyám helyett anyám voltál, és te is en­gem, mint a kenyéradó gazdád fiát. Tu­dom, hol van Jóna. Simon Péterékhez küldte el apám égy kis levessel, friss ke­nyérrel. Tudod, az anyósa, szegény An­GYERMEKVÁR Rovatgazda: Boda Zsuzsa na néni súlyos beteg, talán fel sem épül. így a lányának most nagyon sok a dol­ga. Biztosan jólesik nekik, hogy gondol­tunk rájuk. Eszter mama könnyes szemmel hall­gatja Klaudiusz szavait. Kedveli ezt a nyurga legénykét. Milyen szép, értelmes fiatalember lett belőle! Pedig amikor el­veszítette az édesanyját, mindenki hogy aggódott érte. Jónával is mennyit foglal­kozik ez a kedves fiú: írni és olvasni ta­nítja. És most Simon Péter anyósáról is milyen szeretettel beszélt, pedig semmi közük nincs egymáshoz. Klaudiusz apja római százados. Csodálatos ember. Ha­talmas kegyelme az Istennek, hogy ép­pen ők kerültek ide. A többi városból nagyon sok panaszt lehet hallani. Az ot­tani rómaiak sokat kegyetlenkednek, és rossz dolgokat tesznek. Ok meg milyen áldott jó emberek; még a betegekkel is törődnek! Na, de ott jön már Jóna! És ki ugra­bugrál mellette? Egek, hisz ez a kis Si­mon! Hát nem azt mondta Klaudiusz, hogy haldoklik szegény nagyanyja? Ak­kor mit keres itt Jónával? - De nem kell HETI ÚTRAVALÓ Áldott a mi Urunk Jézus Krisztus Istene és Atyja, aki nagy irgalmából újjá szült minket Jézus Krisztusnak a halottak közül való feltámadása által édőreménységye... (iPt 1,3) Húsvét ünnepe után az első héten az Útmutató reggeli igéi az ige és Szentlélek által történő újjászületésről szólnak. A mai fehérvasárnap bevezető keretverse is ezt üze­ni: .....mint újszülött csecsemők a hamisítatlan lelki tejet kívánjátok, hogy azon növekedjetek az üd vösségre...” (iPt 2,2) Nem csak az óegyházi a katekumenoknak volt szükségük erre az eledelre, akik a húsvéti megkeresztelésükkor kapott fehér ruhát fehérvasámap tet­ték le, az első úrvacsoravételüket követően. Szüksége van erre minden megerősítésre szoruló konfirmandusnak ma is. Két-három évszázada ez a vasárnap a konfirmáció hagyományos időpontja egyházunkban. Az óegyházi evangélium e hármas monda­nivalója a mindenkori tanítványok húsvéti hitét erősíti: feltámadott Urunk megjele­nése, missziói parancsa és Tamás hitre jutása - „Én Uram, és én Istenem!" Jézus három­szor köszönti így bezárkózott tanítványait: „Békesség nektek!”, s kijelenti: „...boldogok, akik nem látnak és hisznek" (Jn 20,28.19.21.26.29) A jelen lévő Péter később így ír: .....őbenne hisztek, bár most sem látjátok és kimondhatatlan, dicsőült örömmel örvendeztek, mert elé rtétek hitetek célját, lelketek üdvösségét.” (iPt 1,8-9) Akik ezt vele(m) együtt - már múlt időben - mondhatják, „dicsőítsék az Urat, hirdessék dicséretét" (Ézs 42,12)! Nehogy Jób ba­rátaihoz legyünk hasonlóak; s „Jób pedig imádkozzék értetek. Mert (...) nem beszéltetek ró­lam olyan helyesen, mint szolgám, Jób. (...) Az Úr pedig jobban megáldotta Jóbot azután, mint azelőtt.” (Jób 42,8.12) Péter így folytatja heti igénk „helyes beszédét”: ti szeressétek egy­mást, „mint akik nem romlandó, hanem romolhatatlan magból születtetek újjá, Isten élő és. ma­radandó igéje által” (iPt 1,23). Luther ehhez hozzáfűzi: „Ahol az ige gyökeret ver, ott van a Szentlélek, s új embert teremt, aki egészen más; gondolatban, szóban és cselekedet­ben. így egészen átalakulsz!” Főpapi imádságában Jézus ezekért az egészen átalakult, újjászületett tanítványaiért könyörög szent Atyjához, akit csak itt szólít meg így, s azt kéri az övéinek: „Szenteld meg őket az igazsággal: a te igéd igazság. (...) ...én őértük odaszen­telem magamat, hogy ők is megszentelődjenek az igazsággal.” (Jn 17,17.19) Nem tévedés; Jézus temetéséről olvasunk (Lk 23,50-56) ama nagypéntek után két héttel? Ez az ige ma megkérdez minket, hogy Pállal együtt részt vettünk-e már óemberünk temetésén?! A keresztség az óember temetése és az új ember feltámadása az életre (1.: Róm 6,3-11). Az új élet Teremtője felemelt hangon mondja ma is: „...aki hisz énbennem, ne maradjon a sötétségben. (...) En pedig tudom, hogy az őparancsolata örök élet.” (Jn 12,46.50) És „Szent Atyja is megszólalt (...) I »Ez kedves egyszülött Fiam! / Őbenne örvend szívem. / Őt hallgatva mindannyian, / Őt kövessétek híven / Az örök élet útján!«” (EÉ 295,2) ■ Garai András Mindig ható passió sokat morfondíroznia, mert Jóna és a pajtása egyenesen hozzá fut, és egymás szavába vágva meséli:- Édesanyám, édesanyám, képzeld csak!- Jött ez a Jézus, megfogta a nagyma­ma kezét, és ő már fel is kelt.- Igen! Én is láttam! Anna néni talpra ugrott. Olyan volt, mintha hirtelen megfi­atalodott volna.- És most mindenki ujjong, és dicséri Istent. Eszter mama alig győzi kapkodni a fe­jét. Mi történt?! Anna meggyógyult?! Honnan jött ez a Jézus? Hogyan? Zava­rában ezt kérdezi:- És most mit csinál a nagymamád, Si­mon? A kisfiú csodálkozva néz rá.- Hát mit csinálna? Ebédet főz, és friss vizet hoz a kútról a vendégnek. így illen­dő, nem? Eszter mama a fejét csóválja, és össze­zavarodva néz a két izgatott fiúra.- Ezt nekem is látnom kell! - kiáltja vé­gül, és szaladva indul Simonék házához. Nagy tömeg fogadja őt. Mindenki lát­ni akarja a meggyógyított Annát, és be­szélni akar a csodatévő Jézussal.- Valóban csoda történt! - kiáltja Esz­ter mama, amint átöleli Annát. Örö­mükben mindketten sírva fakadnak. 1. Keresd meg a hét különbséget a két kép kö­zött! A futás a lényeg Tart még a télies tavasz, de a merész, edzett sportemberek már kimerészked­nek a budapesti Margitszigetre vagy az ország hegyes-dombos vidékeire. És fut­nak. Mert futni jó. Megmozgathatjuk ve­le fáradt, netán elgémberedett tagjain­kat. Szaporább lesz a légzés, felgyorsul a vérkeringés, fokozottabb munkába kezd testünk motorja, a szív. Ezenkívül a fu­tás - és minden testedzés - hatására szervezetünkben egy endorfin nevű hormon szabadul fel, amelytől boldo­gabbnak érezzük magunkat. Végül pe­dig a jóleső fáradtság mellett azt is kons­tatálhatjuk, hogy tettünk valamit testi­lelki jóllétünk érdekében. Persze nem csak egészségünk megőr­zése miatt kocogunk. Mindennapi éle­tünket sokkal inkább az állandó lótás- futás jellemzi az elintéznivalóink miatt, a pénzünk és az eltűnt idő nyomában. Keresztény hitünk is a futáshoz ha­sonlatos. Megtérésünk pillanatától fog­va végső célunk, a mennyek országa és az örök élet felé igyekszünk. Előfordul, hogy nagyon elfáradunk, és mások tá­mogatására van szükségünk a tovább­haladáshoz. Néha még az is megtörté­nik, hogy elesünk. Megütjük magunkat, felsebezzük a térdünket és a könyökün­ket. Valahogy azért elbicegünk a pálya szélére, és onnan nézzük az előttünk el­suhanó többieket. Szerencsére előbb vagy utóbb mindig odalép mellénk va­laki, és addig-addig ösztökél, hogy az­tán hosszabb-rövidebb kihagyás után újra nekibuzdulunk. Valósággá válik számunkra az ézsaiási ige: (az Úr) „Erőt ad a megfáradtnak, és az erőtlent nagyon erőssé teszi. Elfáradnak és ellankadnak az if­jak, még a legkiválóbbak is megbotlanak. De akik az Úrban bíznak, erejük megújul, szárny­ra kelnek, mint a sasok, futnak, és nem lan­kadnak meg, járnak, és nem fáradnak el.” (40,29-31) A hobbiszinten kocogok feltehetőleg szeretnék megőrizni fizikai állóképessé­güket, vagy egyszerűen csak kikapcsoló­dásra vágynak. A versenyszerűen futó­kat valószínűleg a bizonyítási vágy, az aranyérem megszerzésére való törekvés hajtja. Krisztus követői azért futnak, mert tudják, hogy nem bizonytalan a cél. Jézus Krisztus áldozatának köszön­hetően mindenki nyer, és a jutalom nem az ókori olimpiai játékok résztvevőinek dí­ja, vagyis egy hervadó koszorú lesz, ha­nem az igazság koronája. ■ -SZG ­■ BenczeImréné Száznál több kisfiú ült a fasori templom padjaiban 1934-ben, mennybemenetel ünnepén. Konfirmáció volt. Az iskola diákjai itt, a szomszédos gyülekezetben készültek a vizsgára, és dobogó szívvel hallgatták a kérdéseket. Sokan voltak, és nem került mindenkire sor, amikor vála­szolni kellett. Talán ez a sokaság okozta, hogy elveszett a kellő áhítat, az izgalmas vizsgáról már nem is maradt semmi em­léke a résztvevők közül annak, aki fel­idézte az ötven évvel ezelőtti napot. De büszkeséggel és örömmel töltötte el az a lehetőség, hogy a konfirmandus ifi befo­gadta az újoncokat. Ezentúl járhatott a fasori ifjúság összejöveteleire, melyeket Danhauser László fiatal segédlelkész veze­tett, aki nagy népszerűségnek örvendett a fiatalok körében. Mosolygós arca, ked­vessége bizonyította, hogy a keresztény­ség nem szomorú, savanyú és kedvetlen életforma, hanem csupa öröm és szíves­ség, jóság, szelídség. A tavaly olyan népszerű és izgalmas, A passió című film juttatta eszembe eze­ket a férjem által elmesélt emlékeket. Mert az ő megtérése is a passióhoz fűző­dik. Nem egy film plasztikus képei ráz­ták meg őt, hanem a Megváltó szenvedé­se, melyet a segédlelkész szavakkal ábrá­zolva mondott el az ifjúsági órán, és az, hogy megértette: Jézus személyesen érte vállalta a kínhalált. Ez a nagyheti élmény adta a kezébe a Bibliát, és tette őt Jézus hálás megváltottjává egész életén ke­resztül. A Krisztus előtt ötszáz évvel élt prófé­ta - Ézsaiás - is ilyen plasztikus képekkel ábrázolja a fiát elküldő Isten utolsó esé­lyét az ember megmentésére. Nagyívű, a szenvedést megrendítően ábrázoló le­írása bizony valósággá lett Isten utolsó megmentő' tettében, az emberért ke­resztre küldött Jézusban. Megrémültem, ahogy leírtam: Isten utolsó esélye, utolsó megmentő tette. ítélet ez számunkra. Nincs több, nincs más pró­bálkozás, Jézus Krisztus kereszthalála az egyedüli lehetőség az ítélettől való sza­badulásunkra. Nem érdemes pótmegol­dásokat keresni, nem hatásos más meg­váltókhoz fordulni, más istenek kien­gesztelésével foglalkozni. Egyedül Jézus Krisztus adhat új életet, bűntől való sza­badulást, igazi, örvendező, elégedett, a szenvedésben is tűrő életet. Az ő kín- szenvedése - passiója - a mi megváltá­sunk. Kétezer évvel ezelőtt, a reformáció idején, 1934-ben és most is, egészen ad­dig, amíg Urunk visszajön hatalommal és dicsőségben. Búza Barna Krisztus-szobrának részlete (Iváncsa-főoltár)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom