Evangélikus Élet, 2005 (70. évfolyam, 1-52. szám)

2005-05-01 / 18. szám

‘Evangélikus Életi? KULTÚRKÖRÖK 2005. május i. 5 MEMMMMMMMK AZ ÖRÖK ISTENVALLÓ, ISTENTAGADÓ Dies Academicus József Attiláról ► „Az Isten itt állt a hátam mögött, / s én megkerültem érte a világot...” - ezt a József Attila-idézetet írták a szervezők mottóul az Evangélikus Hittudo­mányi Egyetem idei Dies Academicusának, akadémiai napjának a meghí­vójára. A tudományos konferencia középpontjába József Attila istenes verseit állította az intézmény, ezzel is tisztelegve a nagy költő emléke előtt születésének századik évfordulóján. Április 21-én, csütörtökön a teológia dísztermében azok, akik a zord idő ellenére is eljöttek a rendez­vényre, elnyerték jutalmukat a kiváló előadók nívós előadásai által. Reményik Sándor összes verse a XII. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon Kiadónk igazgatója, Kendek K. Péter köszönti a könyvbemutató résztvevőit. Balról jobbra: Tan Kálmán, Dávid Gyula, Imre László és O. Szabó István Az Evangélikus énekeskönyv 256. számú énekével vette kezdetét a nap. Lutherá­nus „himnuszunk" e szövegváltozatával kapcsolatban egy érdekes történetet osztott meg a jelenlevőkkel ár. Fabiny Ta­más egyetemi docens. Az akadémiai nap házigazdája elmondta, hogy a két világ­háború között a Magyarság című lap pá­lyázatot tett közzé Luther Ein feste Burg ist unser Gott című zsoltárfeldolgozásának magyarra fordítására. Egy huszonkilenc éves fiatalember - J. A. Hódmezővásár­helyről, a Horthy Miklós út 14. szám alól - tollat ragadott. írt egy levelet méltósá- gos báró Radvánszky Albert doktornak, egyetemes felügyelő elnöknek az Üllői út 24. szám alá, tisztelettel elkérte a dal­lamot és az eredeti szöveget, majd mun­kához látott. A háromszáz pengős pályadíj igen vonzóan hathatott az ifjú, szegény sorú költőre - mert természetesen róla, József Attiláról van szó... Jeligés pályázatban küldte el fordítását, műve akkor azonban „abszolút sikertelensége miatt” nem talált kedvező fogadtatásra. Mint Fabiny Tamás hangsúlyozta: adjunk most elégtételt a költőnek, az istenkeresőnek és -tagadó­nak, aki 2Kor 6,7 igéje alapján - ez volt vá­lasztott jeligéje a pályázaton - ajánlotta magát: „Ajánljuk magunkat igazmondás­ban, Isten erejében, az igazságnak jobb és bal felől való fegyvereivel...” A „van és nincs" rettenetes feszültsége Beney Zsuzsa költő, irodalomtudós - aki legutóbb a Vigíliában publikált tanul­mányt, de kötetet is szentelt a költőnek - előadásában rámutatott: József Attila mindig két oldalról közelített minden­hez. A költő két késői istenes versét ele­mezve (Nem emel föl; Bukj föl az árból) tet­te fel a kérdést az előadó: hitt-e Istenben József Attila? Ugyan megszólította Is­tent, de soha nem volt elég bátor vállalni a hit egyértelműségét... Isten egyszerre „van és nincs”, létezik és hiányzik - ép­pen hiánya tanúskodik létezéséről! -, s e bonyolult lélektani képlet szinte elvisel­hetetlen feszültséget teremt József Attila kereső lelkében. Beney Zsuzsa végigvet­te a költő lehetséges motivációit, a sze­mélyestől (hányatott gyermekkor; sze- retethiány; érzelmi űrök; az anya, Pó'cze Borbála utáni vágy, aki nevelőszülőkhöz is kiadta a kis József Attilát, s nem láto­gatta a gyermeket; az ambivalens apa­kép) a bűnhődés-ártatlanság komplexu­sig, valamint a költőben transzcendens iránt meglévő örökös vágyig és fogé­konyságig. Titokó'rzo szavak Jeleníts István piarista pap tanár Hogy vall­jalak, tagadjalak... címmel az önmagával viaskodó költő küzdelméről szólt. Alap­vető kérdés, hogy mit tudhatott, mit hallhatott egyáltalán a görögkeleti vallá- sú József Attila Istenről. „Aki a saját is­tenképét kirajzolja, soha nem csak ön­magából merít” - hangsúlyozta Jeleníts István. Melyek voltak hát az Istenhez kö­tő szálak? Hányatott életében a József család tudott az élet Gazdájáról, a költő tudta a Miatyánk szövegét, ismerte és használta verseiben is a templomi litur­gia szavait. A Biblia ugyan nem volt mindennapos olvasmánya úgy, mint Adynak, de a titokhordozó, titokőrző szavak még proletárverseiben is felbuk­kannak. Imádság megfáradtaknak című költeménye pedig egy gyönyörű Mi- atyánk-parafrázis. Elfordult, majd visz- szatalált - a talán soha el sem vesztett - Istenhez, de rövid élete során mindvégig küzdött érte. Hiszen ha tagadjuk Istent, az egész, Isten nélküli világ terhe ránk szakad, és ez akkora súly, amelyet ember nem bír elhordozni. A vég ismeretében... Kovács Imre evangélikus lelkész, teológus, irodalomszerető a „tisztességes költő" képét rajzolta elénk, aláhúzva, hogy ne­héz a vég ismeretében beszélni József Attila költészetéről, Istennel való kap­csolatáról. Olyan életről kell ugyanis be­szélnünk, amely egy tehervonat kerekei alatt ért véget a költő harminckét éves korában. A lelkész úgy fogalmazott: az istenélmény nem volt elég erős ahhoz, hogy megtartsa a költőt, a hitben lévő, ténylegesen létező erő nem tudta őt itt tartani, eldobta életét. Tragédiája az, hogy nem tudott megkapaszkodni. Költészetéről szólva azt hangsúlyozta az előadó, hogy „veszélyes költészet” Jó­zsef Attiláé. Mint egy gyermek, „lecsupa­szítja magát”; a kezünkbe kapaszkodik, „itt és most” mondja szavait. Talán meg­érzés volt, amit a költő leírt: .....halált ho zó fű terem / gyönyörűszép szíve­men.” Kései költészetében a transzcen­dencia, illetve két pólus: Isten és a semmi jelentkezik igen markánsan. Kovács Im­re megdöbbentő részletekkel kiegészít­ve ismertette az utolsó napok króniká­ját. A súlyos beteg, szünet nélkül síró, a „semmi ágán vacogó” ember a lakhatat­lan mindenségben fázva, reszketve nem lelt megtartatásra. Mit köszönhetünk József Attilának mi, lelkészek? - tette fel előadása végén a kérdést a lelkipásztor. Többek között azt, hogy megrendítő erővel mutatta meg az istenhiány traumatizáló fájdal­mát - hangzott a válasz. Nincs magyar költő, aki nála erőteljesebben tudta vol­na ezt az érzést ábrázolni. „»Kollégánk« József Attila, hiszen a lét nagy forduló­pontjainál, amelyeknél lelkészként szol­gálnunk kell (keresztelés, esketés, teme­tés, tanítás) mind-mind van mit tanul­nunk tőle —mondta. - Megmutatta, mi bízatott ránk - a tűz őrzői vagyunk; Is­ten melege, a hit lángja nélkül a világ hi­deg és lakhatatlan tér csupán.” Sorai szószékre valók Különleges élmény volt a nap záróelő­adása. Udvaros Béla színházi rendező mondta el gondolatait az önmagát és Is­tent kereső József Attiláról. A rendező mostani előadásának az előzménye egy 1987-es felkérés volt, mely némi viszon­tagság után Bécsben, a jezsuiták székhe­lyén, a Pazmaneumban, a Semmi ágán ül szivem címmel tartatott meg. Udvaros Béla a nehéz emberről, a skizofrénia, a súlyos ideggyengeség által megtört, zse­niális fiatal költőről szólt. József Attila életének utolsó kilenc hó­napját az 1937. február 20-án, baráti társa­ságban megismert Kozmulza Flóra, egy ifjú medika csillaga ragyogta be. De a tragédia már nem volt feltartóztatható. Ez a kereső lélek egész életén át „vallotta s tagadta” Is­tenét, miközben önmagával birkózott. Népszerűség, siker nem adatott neki, mint például Adynak vagy Petőfinek. Kötete alig- alig fogyott, ez is szomorította a szívét. Udvaros Béla megvallotta, hogy a ti­zenhét éves ifjú költő Csöndes estéli zsoltár című költeménye, mondhatni „életprog­ramja” sűrű imádságává lett. Majd még mélyebbre, még közelebb vezette a hall­gatóságot az előadó József Attila költé­szetének rejtett kincseihez: „Gyémánt­hegyen állunk, / De zsebünkben kavi­csok vannak.” Szinte lubickol e templo­mi szószékre is illő sorokban az ember. 1936-ra pedig Kész a leltár: „Akárhogyan lesz, immár kész a leltár. / Éltem - és eb­be más is belehalt már.” A programban még jelzett előadó, Tverdota György irodalomtörténész prog­ramütközés miatt sajnos nem tudott je­len lenni a konferencián. A nap során el­hangzó József Attjla-versek Galkó Balázs színművész értő és érző tolmácsolásá­ban lettek a „mieink”, dallamokról ár. Finta Gergely és a liturgikus ének szemi­nárium gondoskodott, a műfajok sok­színű egymás mellett élése jegyében pe­dig zárásként Kéri György, az első ma­gyarországi skót dudás muzsikája szólt. A Dies Academicus ez évi programját befejezni nem, csak abbahagyni lehetett, s otthon folytatni - egy József Attila-kö- tettel a kézben... ■ Kőháti Dorottya Testvérkiadókkal - a Magyar Bibliatár­sulattal és a református Kálvin Kiadóval - árulta „egy gyékényen” kiadványait a XII. Budapesti Nemzetközi Könyvfeszti­válon a Luther Kiadó. A felekezetközi együttműködés egyúttal a határokon is átívelt, hiszen Reményik Sándor verseinek e rangos seregszemlére időzített kiadá­sában a két egyházi kiadó partnere az er­délyi Polfs Könyvkiadó volt. A Budapest Kongresszusi Központ­ban április 21. és 24. között összesen csaknem ötszázötven magyar és külföl­di műhely több mint negyvenötezer kö­tetével, köztük mintegy négyszáz ma­gyar könyvújdonsággal találkozhattak a látogatók. A Luther Kiadó első ízben vett részt a Független Kiadók Szövetsége által a világ húsz legjelentősebb könyv­vására között jegyzett eseményen, és el­fogultság nélkül leírhatjuk, hogy a debü­tálás sikeresnek bizonyult. Van egy színház. Esetünkben az Örkény. Vagy aki úgy ismeri jobban, a volt Ma­dách Kamaraszínház. A színpadon meg­jelenik egy színész: Mácsai Pál. Amikor éppen nem rendez, azaz nem direktort játszik. Mert hát szerep az egyik is, sze­rep a másik is. Ám az egyik játék, a má­sik „valóság". De meddig tart a játék, és hol kezdődik a valóság? Ha az egyik is szerep, a másik is szerep, mi a különbség a kettő között? Donáth László Van egy gyülekezet. Esetünkben a csillaghegyi. Hétről hétre valaki magára ölt egy „jelmezt”: a Luther-kabátot, és fellép a „színpadra”. Vagy az oltárhoz, vagy a szószékhez. A lelkészszerepben most éppen Donáth László van. De vajon ez szerep-e? Ki lehet-e lépni belőle? Sorjáznak a kérdések. Hol a „műsorve­zető”, Ócsai Zoltán lelkész kérdez, és a szí­nész válaszol, hol a színész kérdez, és a másik lelkész válaszol; eközben azt érez­zük, hogy szinte ugyanezek a kérdések és válaszok tolulnak az ajkunkra, hiszen va­lamennyien szerepet játszunk. Van, amit le lehet vetni, és van, ami összemosódik a személyiségünkkel. De vajon azok va­gyunk-e, amit vagy akit eljátszunk? Va­jon a személyiségünk alakítja a szerepet, vagy a szerep formál át minket? Meg­egyezik-e az elvárás és a szerep? Reményik Sándor verseinek minden korábbinál teljesebb, két kötetbe foglalt gyűjteményét szombaton bensőséges ankét keretében is bemutatták a ki­adók. Ennek során dr. Imre László iroda­lomtörténész az evangélikus költőfeje­delem életútjának kevésbé ismert moz­zanataira irányította a figyelmet, a Polis Könyvkiadó igazgatója, Dávid Gyula pe­dig az irodalmi hagyaték feltárásának folyamatát ismertette. A költő művei­ből O. Szabó István Jászai Mari-díjas szín­művész avatott tolmácsolásában hall­gathattak meg „ízelítőül” néhányat mind­azok, akik elfogadták a Kálvin, illetve a Luther Kiadó igazgatójának - dr. Tan Kálmánnak, illetőleg Kendeh K. Péternek - az invitálását a legnagyobb 20. századi magyar evangélikus költő újrafelfede­zésére. A közös kiadói vállalkozás gyümölcsére la­punkban természetesen még visszatérünk. Tehát ismételten kérdezhetjük: mi a szerep és mi a személyiség? Hol a határ? És kérdéseinknek még korántsem ér­tünk a végére. Választ kell adnunk a leg­nehezebbre: mi a kereszténység? Netán Mácsai Pál ez is egy szerep? Hiszen a jézusi tanítás szerint élni szintén elvárás, noha min­denkinek személyesen kell megtalálnia és megélnie azt az utat, amely Názáret- től Jeruzsálemig és azon túl vezet. Vi­szont ez az útkeresés is átalakulhat „sze­reppé", amely ugyanakkor megtartó is lehet... A győri tanítóképző főiskola termé­ben lejár az április 21-i együttlétre szánt „műsoridő”. Az „asztali beszélgetés” a folyosón folytatódik. Valaki váratlanul arra kér, hogy egy pillanatra fogjam meg a könyvét. Önkéntelenül belelapozok a keresztény erkölcsteológiáról szóló kö­tetbe. Talán sorsszerűén nyílik ki egy bibliai idézetnél: „Akik Krisztus Jézushoz tanoznak, keresztre feszítették testüket szenve­délyeikkel és kívánságaikkal együtt. Ha a Lélek szerint élünk, viselkedjünk is a Léleknek megfe­lelőén.” (Gál 5,24-25; katolikus fordítás) „Mert ha test szerint éltek biztosan meghal­tok, de ha lélekkel megölitek a test szerinti tet­teket, élni fogtok." (Róm 8,13; katolikus for­dítás) ■ Veres Emese-Gyöngyvér Beney Zsuzsa, jeleníts István, Udvaros Béla és Kovács Imre A liturgikus ének szeminárium Finta Gergely vezényletével Maszk, álarc, szerepek Asztali beszélgetések nyolcadszor Győrben FOTÓ SZŰK ODON

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom