Evangélikus Élet, 2005 (70. évfolyam, 1-52. szám)
2005-08-07 / 32. szám
‘Evangélikus Életit KULTÚRKÖRÖK 2005. augusztus 7. 5 Kiskőrösi lány az orgonánál A kiskőrösi evangélikus templom csodálatos hangzású, felújított hangversenyorgonáján Liszt, Bach, Olivier Messiaen, valamint Dietrich Buxtehude művei szólaltak meg nemrégiben. A koncerten, amelynek előadója Szokody Ildikó egyházzenész volt, elhangzott több, alapos zenei felkészültséget igénylő kompozíció is, mint például Bach egyik legjelentősebb orgonaműve, az Esz-dúr prelúdium és fuga, illetve a C-dúr triószonáta. Szokody Ildikó 1987-ben kezdte zenei tanulmányait a kiskőrösi Állami Zeneiskolában zongora tanszakon dr. Pethőhé dr. Fodor Katalin tanítványaként, majd 1994-től Pusztai Virágnál folytatta. Az orgonával a fóti Evangélikus Kántorképző nyári tanfolyamain ismerkedett meg, ahol Finta Gergely orgonaművész tanította. A kecskeméti Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskolában 1995-től Révész László orgonaművész tanítványaként folytatott orgonatanulmányokat. Részt vett a Maestoso Art Center szervezésében 1998-ban Egerben megrendezett mesterkurzuson, ahol Baráti István, az esztergomi bazilika orgonistája volt a tanára. Az érettségi után egy évig szintén Baróti Istvánnál tanult, s mellette kántori szolgálatot látott el a kiskőrösi gyülekezetben. 2000-ben felvételt nyert a szombathelyi Berzsenyi Dániel Főiskola ének-ze- ne-egyházzene szakára. Orgonatanulmányait itt Virágh András Liszt-díjas orgonaművésznél folytatta, illetve folytatja jelenleg is, jóllehet ének-zene tanár-egy- házzenész diplomáját már 2004-ben megszerezte. ■ Boda Zsuzsa (Kiskőrös) Művészetek Völgye Lapzártánk idején kezdődött és augusztus 7-ig tart az a nagyszabású programsorozat, amelynek immár tizenhetedik alkalommal ad otthont a Balaton-felvidék öt kis faluja. Ahogyan lapunk július 24-i számában már beharangoztuk, a kapolcsi és taliándörögdi evangélikus gyülekezet is kiveszi a részét ezekből a több százezer embert megmozgató eseményekből. Horváth-Hegyi Olivér felvétele a rendezvény második napján készült. Bővebb információ a http://kapolcs.szinhaz.hu weboldalon található. Régészeti szenzáció Wittenbergben ► A wittenbergi Luther-házat az UNESCO a világörökség részének nyilvánította; 2004-ben a vendégek száma (nyolcvanötezer fő) rekordokat döntött. A közelmúltban a látogatható terület egy gazdasági udvarral bővült. Az ünnepélyes megnyitót július 29-én tartották, melyen prof. Wolfgang Böhmer, Németország Szász-Anhalt tartományának miniszterelnöke is részt vett. Tizenhatodik századi gazdasági épületek maradványait fedezték fel azok a munkások, aki egy esztendővel ezelőtt, 2004 júliusában a wittenbergi Luther- ház déli oldalánál dolgoztak. „Körülbelül meg tudtuk állapítani, hol volt a konyha és az a helyiség, ahol mostak. Az azonban mindenki számára nagy meglepetést okozott, hogy a föld egy igen jó állapotban lévő szintet, ablaknyílásokat, födémboltozatokat és egy latrinát rejt magában” - számolt be a felfedezésről dr. Stefan Rhein, a Luther Emlékhelyek Alapítvány igazgatója. Azt is elárulta, hogy „egy tükör segítségével kívülről beláthatunk Lutherék kivilágított toalettjébe”. A régészeti leletnek köszönhetően a látogatók pontosabb képet kaphatnak az épület alaprajzáról, és jobban maguk elé képzelhetik a reformátor mindennapi életét. Az ágostonos kolostornál (fekete kolostor) lévő gazdasági épület a 16. században négy emelet magas volt, és egy toronyhoz hasonlított. Az építménynek téglából készült, kettős fala van; a köztük lévő rést kőzúzalékkal töltötték fel, majd a falat bevakolták. Az épület az egykori ágostonos kolostor priorja számára készült; később ez lett a reformátor dolgozószobája. A termeket úgy építették hozzá a városfalhoz a déli szárnyban, a Lu- ther-ház előtt, hogy a homlokzat szabadon maradt. A ház nyolcszor tíz méteres része a földben van; az alsó pince mintegy hatvan négyzetméter. A régészek a csaknem egy esztendeig tartó ásatások során az udvarban összesen harmincezer tárgyra bukkantak, többek között például cserepekre, egy aranygyűrűre és számos állatcsontra. „Valószínűleg sok állatot vágtak le itt” - magyarázza az utóbbi leleteket Rhein. A mintegy három méterrel mélyebben fekvő gazdasági udvarba most egy amfi- teátrumszerűen kiképzett lépcső vezet. M A www.ekd.de és a www.martinluther.de internetes oldalak információi alapján A tizennégy karátos csavargó ► Hivatása csavargó, polgári foglalkozásként szívesen ücsörög Raguzában egy kőlépcsőn, és szalmaszállal piszkálja a fogát. Halt harminchat évig, élt néhány napot. Siratják őt a „fijjugg”: Fülig Jimmy, Vanek úr és Piszkos Fred. Idén lenne százéves Rejtő)enő. Talán nem tévedek, ha azt állítom, hogy Jókai mellett a legolvasottabb magyar író Rejtő Jenő. Ám hiába keressük nevét a hazai irodalom nagyjait felsorakoztató vaskos kötetekben, az irodalomtudomány nem vesz tudomást róla. Pedig művei nem „csak” ponyvák, hanem sajátos ötvözetei a kor divatos légiósregényeinek és ezek paródiájának. Aki végignevette egyszer is A láthatatlan légiót, az többé nem tud komolyan venni egyetlen igazi légiósregényt sem. Sziporkázó humora, bravúros szójátékai, abszurd ötletei népszerűvé teszik őt az alig olvasók tágas és az irodalmi ínyencségekre vágyók szűkebb táborában egyaránt. A háború után a hivatalos irodalompolitika a ponyvaírók közé sorolta, műveit majd egy évtizeden át nem adták ki. Fülig Jimmy és társai zugárusok sötét táskáiban lapítottak, és elképesztően magas áron cseréltek gazdát. Amikor 1956-ban egy kiadó mégis megjelentjette A láthatatlan légiót, megfenyegették az igazgatót, hogy lelövik, ha nem hagy fel a kötetek kiadásával. Akár egy P. Howard-regényben. A vezető ennek ellenére teljesítette az ötéves tervet, és nem hagyott fel a szocializmus Rejtő általi építésével: sorozatban jelentette meg a P. Ho- wardokat, és nem lőtték le. Azóta Vanek úr és Piszkos Fred a könyvtárak legnépszerűbb lakói, holdfényes estéken előbújnak a szamárfüles, agyonolvasott, koszos kötetekből, és hatalmas vircsaftot rendeznek a békés könyvtártermekben. Hivatása: csavargó Sokáig kérdéses volt, hogy Rejtő kitette-e valaha is a lábát Budapestről, és feltételezték, hogy regényalakjainak kalandjai csak korlátlan fantáziájának a termékei. A közelmúltban azonban előkerült egy eddig bujkáló Rejtő-kéziratköteg, amely egyértelmű választ adott a kérdésre: az író életének kalandjai vetekszenek a „fijjugg” történeteivel. A kéziratok között lapult egy útinapló is, amelyet Megyek Párizsba, ahol még egyszer sem haldokoltam címmel jelentettek meg; ebben az 1927 és 1930 közötti európai csavargásának élményeit rögzíti. Naplójából kiderül, hogy tizenkilenc éves korában néhány fillérrel a zsebében Berlinbe utazott, és Heltai Jenő ajánlásával megpróbált bejutni a város neves színházaiba. Mivel ez nem sikerült, kénytelen volt más munka után nézni: lovakat csutakolt egy versenypályán, statiszta volt néhány filmben, majd to- vábbállt Hamburgba, ahol illatszerekkel házalt. Svédországban heringhalászok között dolgozott, és feledhetetlen tapasztalatokat szerzett a dokkmunkások életéről. Egyetlen állam sem kedveli az úti okmányok nélkül flangáló idegeneket, így számtalanszor toloncolták egyik országból a másikba, és alkalma nyílt összehasonlítani különböző börtönök és fogdák komfortfokozatát. Hajófenéken potyautasként indult el Franciaországból Afrikába, de útközben észrevették, és kazánfűtőként szolgálta meg a viteldíjat. Valószínűleg csak pár napot töltött Afrikában, ahol beállt a légióba, és hatvanadmagával elindult Dakar felé. Élményeiről így számolt be: „Egy ezredorvos kitüntető jóvolta és egy megevett fél darab szappan segítségével rövid idő alatt szabadultam a légióból, és következett egy lázálomszerű ván- szorgás félig ébren, félig halva Észak-Afrika felé. Trópusi lázam volt. Autócar tetején, a szörnyű napon, mint csomagfelvigyázó érkeztem meg Casablancába.” Amikor hazatért, és a Keletiben leszállt a vonatról, a testvére elképedve üdvözölte, mert úgy festett, mint egy későbbi regényhőse: vitorlavászonból készült kabátot és zsakettnadrágot viselt. „Főúr, két sor kávét!" A hórihorgas, már fiatalon kopaszodó fiú belevetette magát a pesti életbe: három ökölvívó-szakosztálynak volt egyszerre a tagja, rengeteget olvasott, és But- tola Ede barátjával együtt Három nap címmel operettet írt. Az újdonsült szerzők művét ugyan nem tűzte műsorára egyetlen színház sem, de a későbbi librettóira írt operetteket, az Aki mer, az nyer, illetve az Úrilány szobát keres címűt több százszor játszották. Ösztöndíjasként tanult Rákosi Szidi színitanodájában, ám mivel nem tűnt ki a többiek közül, egyik napról a másikra felhagyott színészi ambícióival, és végképp az írás felé fordult. Első igazi sikerét a Nádasi László barátjával együtt alkotott Gengszteridill című kabarétréfájával aratta 1932-ben. Nem sokkal később megismerkedett a Nova Könyvkiadó főnökével, és nekijelentette be, hogy pengős regényeket szeretne írni. Az igazgató légiósregényeket parancsolt, és megkérte Rejtőt, hogy válasszon magának valami jól csengő angol nevet. O azonnal kapcsolt, és kivágta: P. Howard. 1936-ban már ezen a néven jelent meg A pokol zsoldosai című műve, és ettől kezdve ontotta az öngúnnyal, frivol szójátékokkal megtűzdelt történeteket. Néhány éven belül divatos szerzővé vált, mindenhol ment valamilyen darabja, ő volt a színházi megrendelők álma: egy hét alatt szállította a megígért, pontosan egyórás kabarétréfát. A korábbi csavargó alig győzte belépetni a pénzt. Abban az időben, amikor havi kétszáz fixszel az ember könnyen viccelt, ő gyakran kétezret keresett, ám képes volt néhány nap alatt elverni a teljes összeget, különösen, ha ehhez segítőtársak is akadtak. A Japán kávéház galériáján tanyáztak a hamiskártyások, akik szívesen fosztották ki a hozzá hasonló balekokat. Rejtő ugyan tisztában volt azzal, hogy kikkel ült le játszani, de a tapasztalat oltárán szívesen feláldozott néhány száz pengőt, mert tudta: az élményalap következő regényének hamiskártyás figuráival úgyis megtérül. Dolgozószobáját a Japán és a Bucsinsz- ky kávéházban rendezte be, ahol saját márványasztalt tartottak fenn neki, és egyáltalán nem zavarta, hogy élénk társasági élet folyik körülötte. Ha pénzszűkében volt, letépett néhány sort a kéziratából, és azzal fizetett. A pincér pedig átsétált a kávéházzal szemben lévő Nova kiadóba, ahol megkapta a pénzt. Előfordult az is, hogy éjjel háromkor felhívta a gépírónőjét, hogy nemsokára ott lesz, mert diktálni szeretne. És Rózsi- ka az éjszaka közepén felvette az estélyi ruháját, kirúzsozta magát, mert Rejtő úr ragaszkodott az eleganciához. A lánynak komoly arccal kellett végighallgatnia a legképtelenebb jeleneteket is, mert ha véletlenül mosolyra húzódott a szája, az író olyan goromba lett, mint egy kiképző őrmester. Az angyali türelmű Ró- zsika végül elnyerte méltó jutalmát, Rejtő feleségül vette. Halt harminchat évig, élt néhány napot A kimerítő munka, az álmatlanság és az izgatószerek felőrölték idegrendszerét; 1939-től többször is kezelték idegszanatóriumban. Egy időben Lipótmezőn gyógyítgatták, de nappalra kiengedték, és csak éjszakára ment vissza. Egy este későn érkezett, a kapu már zárva volt, mire rugdosni kezdte. A portás kérdésére közölte, hogy a hálószobáját keresi. „Megőrült?” - kiáltott rá a kapus. „Igen, ^zért van itt a hálószobám” - felelte. Az első munkaszolgálatos behívó után még lázasabb tempóban dolgozott: megírta a Piszkos Fred közbelép Fülig Jimmy őszinte sajnálatára című művét és a Vanek úr Párizsbant. Még a szanatóriumban is állandóan dolgozott. Itt kapta vissza az egyik kéziratát is: a kiadó arra kérte, hogy dolgozza át, mert ellentmondásokat találtak benne. Rejtő ekkor fellázadt a kiadói önkény ellen, és egy rendkívül keserű hangú levélben szakított a Novával. Az ellopott futár és a A megkerült cirkáló már máshol jelent meg. A súlyosan idegbeteg, sárga csillagot viselő íróval 1942 novemberében indult el a vonat a keleti frontra. Voronyezs térségében mínusz negyven fokban meneteltek a minden terhűktől megszabaduló, beteg, éhező munkaszolgálatosok. Rejtő nem a sorból dőlt ki, hanem flekktífusz végzett vele. Regénybe kívánkozó sírfeliratát már korábban megírta Sír (a) felirat címmel. „Halt harminchat évig, élt néhány napot, / S ha gondolkozott, csak álmodott / Néhány lapot. S mikor kinevették: /Azt hitte, hogy kacagtatott. / Most itt fekszik e nehéz / Temetői'hant alatt, / Zöld koponyáján kiüt a csíra / És azt álmodja, hogy él. / Szegény. Béke hangjaira!” ■ Jánosi Vali
