Evangélikus Élet, 2005 (70. évfolyam, 1-52. szám)

2005-12-18 / 51. szám

io 2005. december 18. KRÓNIKA ‘Evangélikus ÉletB Ő is Radvánszky volt Radvdnszky Albert (1880-1963) Radvánszky Albert régi, tekintélyes családja sok jó szolgálatot tett egyházunknak és hazánknak. Egyik őse, Radvdnszky György az eperjesi Caraffa-törvényszék áldozata volt; Radvánszky Ferenc jelentős szerepet töltött be a miskolci evangélikus egyház- község létrejöttében, a család több tagja pedig a sajókazai egyházközség életében. Már Radvánszky Albert báró nagyapja, Radvánszky Antal és rokona, Prónay György is betöltötte egyházunkban az egyetemes egyházi és iskolai felügyelői tisztséget. Radvánszky Albert a budapesti egye­temen jogi államvizsgát tett, végbizo­nyítványt szerzett, ezután pedig elvé­gezte a magyaróvári gazdasági akadémi­át. Az I. világháború előtt a szabadelvű, később a munkapárt tagja, 1905-től a fő­rendiház tagja, majd jegyzője volt. 1923. március 22-én iktatták be az egyetemes egyházi és iskolai felügyelői (jelenlegi megjelöléssel: országos fel­ügyelői) tisztségbe. E tisztségben hu­szonöt évig végezte a munkáját. Egyhá­zunk egyik vezetőjeként 1927-től felső­házi tag, majd 1935-től az Országgyűlés felsőházának alelnöke volt. 1942-ben koronaőrré választották. Tevékenyen részt vett a politikai, társadalmi és gaz­dasági életben: főtanácsosként, elnök­ként, iparvállalati igazgatósági tagként, szövetségek, egyesületek tisztségviselő­jeként. Soproni hittudományi karunk díszdoktora volt. 1942-ben elnöktársával, Kapi Béla püs­pökkel megakadályozta azt a német próbálkozást, hogy Luther Mártonnak egyházunk tulajdonában lévő, eredeti végrendelete Hitleré legyen. Külön tár­gyalásokat folytatott a háborúból törté­nő kilépésünk lehetőségéről. Radvánsz­ky azért is küzdött - eredménytelenül hogy Budapestet Rómához és Bécshez hasonlóan nyilvánítsák „nyílt várossá”, és így csökkentsék a háború pusztításait. 1948. augusztus 24-én azzal a koholt váddal tartóztatták le, hogy részt vett Sza- lasi eskütételén, és nem akadályozta meg a korona külföldre vitelét. Radvánszky a tárgyaláson rosszul lett és összeesett. Ügyét ekkor elkülönítették az Ordass püs­pökék elleni vádaktól, őt pedig szabad­lábra helyezték; közben lemondott tiszt­ségéről. Tisztában volt azzal, hogy a „régi­nek” vége van, és valami „új” kezdődött el. Ezután politikai, egyházpolitikai, tár­sadalmi, ökumenikus, szociális és kultu­rális téren igyekezett egyházunk érdeke­it hatékonyan képviselni, távol tartani az egyházat az „izmusoktól” és segíteni, menteni a rászorultakat. Anyagilag is gondolt egyházunkra: az ő adománya Heréden a szép, Luther-ró- zsával díszített oltárterítő-készlet, az oltá- ri szent edények, a gyönyörű kiállítású Biblia, valamint a pesthidegkúti templom oltára, a rajta lévő hatalmas kereszttel. A hatvani templom felépítését is segítette nagyobb összegű adományaival. A hálás herédiek az evangélikus templomban el­helyezett emléktáblával is őrzik emlékét. Élete végén a Fébé Evangélikus Diako­nissza Egyesület hűvösvölgyi anyaházá­ba került, és ott élt csendes visszavonult- ságban. 1963. február 5-én hunyt el. Egyházunk kétszer rehabilitálta: még életében, 1956 decemberében, majd ha­lála után, 1992 novemberében. Munkásságának értékei beépültek egy­házunk és hazánk életébe. Istennek kö­szönjük meg életét, szolgálatát! ■ BarczaBéla szeretet.éhség. A Magyar Ökumenikus Segélyszervezet csekkjei megtalálhatóak a nagyobb postahivatalokban. (Számlaszám: OTP-11709008-20464563; honlap: www.segelyszervezet.hu.) ISTENTISZTELETI REND / 2005. december 18. Advent 4. vasárnapja. Liturgikus szín: lila. Lekció: Ezs 52,7-10. Alapige: Jn 1,19-28. Énekek 137., 134. I., Bécsi kapu tér-de. 9. (úrv.) Balicza Iván; de. 10. (német) Andreas Wellmer; de. 11. (úrv.) Bence Imre; du. 6. Simon Attila; II., Hűvösvölgyi út 193., Fébé de. 10. (úrv.) Herzog Csaba; II., Modern u. 6. de. 3/4 n. Sztojanovics András; Pesthidegkút, II., Ördögárok u. 9. de. fél 10. (úrv.) Fodor Viktor; Csillaghegy-Békásmegyer, III., Mező u. 12. de. 10. (összegyülekezés napja) Mártonffy Marcell; du. 4. (vecsemye) Donáth László; Óbuda, III., Dévai Bíró M. tér de. 10. (gyermekkarácsony) Hokker Zsolt; Újpest, IV., Lebstück M. u. 36-38. de. 10. Solymár Péter Tamás; V., Deák tér 4. de. 9. (úrv.) Smidéliusz Gábor; de. 11. (úrv.) Cselovszky Ferenc; du. 6. (Karácsonyi oratórium) Gerőfi Gyuláné; VII., Városligeti fasor 17. de. 11. (úrv.) Lukáts Miklós; du. 5. (gyermekek és ifjak karácsonya); VIII., Üllői út 24. de. fél ti. (úrv.) Kertész Géza; VIII., Rákóczi út 57/a de. 10. (szlovák) Szpisák Attila; VIII., Karácsony S. u. 31-33- de. 9. Kertész Géza; VIII., Vajda P. u. 33. de. 9. Smidéliusz András; IX., Gát utcai római katolikus templom de. 11. (úrv.) Szabó Julianna; Kőbánya, X., Kápolna u. 14. de. fél 11. (úrv.) Smidéliusz András; Kerepesi út 69. de. 8. Tamásy Tamásné; Kelenföld, XI., Bocskai út 10. de. 8. (úrv.) Joób Máté; de. 11. (úrv.) Joób Máté; du. 6. (vespera) Petri Gábor; XI., Németvölgyi út 138. de. 9. Petri Gábor; Magyar tudósok krt. 3. (Egyetemi Lelkészség) du. 6. (úrv.) Rihay Szabolcs; Budagyöngye, XII., Szilágyi E. fasor 24. de. 9. (úrv.) Bence Imre; Budahegyvidék, XII., Kék Golyó u. 17. de. 10. (úrv.) Bácskai Károly; XIII., Kassák Lajos u. 22. de. 10. dr. Karner Ágoston; XIII., Frangepán u. 41. de. fél 9. Kendeh György; Zugló, XIV., Lőcsei út 32. de. 11. (úrv., gyermekkarácsony) Tamásy Tamásné; XIV. Gyarmat u. 14. de. fél 10. Tamásy Tamásné; Pestújhely, XV., Templom tér de. 10. (úrv.) Kendeh K. Péter; Rákospalota, XV., Juhos u. 28. (kistemplom) de. 10. (úrv.) Bátovszky Gábor; Rákosszentmihály, XVI., Hősök tere 11. de. 10. (úrv.) Tóth-Szöllős Mihály; Cinkota, XVI., Batthyány I. u. de. fél 11. Blatniczky János; Mátyásföld, XVI., Prodám u. 24. de. 9. Blatniczky János; Rákoshegy, XVII., Tessedik tér de. 9. Marschalkó Gyula; Rákoskeresztúr, XVII., Pesti út 111. de. fél 11. Marschalkó Gyula; Rákoscsaba, XVII., Péceli út 146. de. 9. Wiszkidenszky András; Rákosliget, XVII., Gózon Gy. u. de. 11. Wiszkidenszky András; Pestszentlőrinc, XVIII., Kossuth tér 3. de. 10. (úrv.) dr. Korányi András; du. 6. (úrv.) Győri Gábor; Pestszentimre, XVIII., Rákóczi út 83. (református templom) de. 8. (úrv.) dr. Korányi András; Kispest, XIX., Templom tér 1. de. 10. Széli Bulcsú; du. 4. Széli Bulcsú; XIX., Hungária út 37. de. 8. Széli Bulcsú; Pesterzsébet, XX., Ady E. u. 89. de. 10. Győri János Sámuel; Csepel, XXL, Deák tér de. fél 11. Zólyomi Mátyás; Budafok, XXII., Játék u. 16. de. 10. Solymár Gábor; Budaörs, Szabadság út 75. de. 10. Endreffy Géza; Budakeszi (református templom) de. fél 9. (úrv.) Zsugyel Koméi. ■ Összeállította: Boda Zsuzsa Cserkészparancsnok a varrógép mellett ► November elsejétől új munkatárs dolgozik az Insula Lutherana Kft. másfél éve alakult győri műhelyé­ben, ahol egyházi liturgikus öltö­zékek, textíliák készítésével foglal­koznak. Farkas Lászlónét munka közben látogattam meg. Miközben éppen az egyre gyarapodó stóla­rendeléseknek igyekezett eleget tenni, elsőként életpályájáról kér­deztem.- Eredetileg tanár szerettem volna len­ni - kezdi felidézni a múltat Farkas Lász- lóné -, de érettségi után nem vettek fel el­sőre a főiskolára. Akkoriban nem volt szokás kihagyni és munka vagy tanulás nélkül tölteni egy évet, így azonnal szak­mát választottam. Női szabóként végez­tem 1975-ben. Ez a foglalkozás nem állt távol tőlem, mert a nagybátyám is szabó volt, a nagymamám pedig mindig azt ta­nította nekünk, hogy a kislányok nem ül­hetnek le anélkül, hogy ne lenne hímzés a kezükben. Kézügyességem volt, és idő­közben megszerettem a szakmát, mely aztán végigkísérte az életemet.- A kft. keretein kívül milyen kapcsolata van a győri gyülekezettel?- A családommal együtt nemrégiben kiköltöztem a belvárosból Győr-Szabad- hegyre, a szülői házba. Férjem presbiter a győri egyházközségben. Három gyerme­künk van, a középső - Zsófia - jelenleg ha­todéves teológus Győrben. Férje ugyanitt segédlelkész. Én a tizenöt évvel ezelőtt ala­kult Győry Vilmos Cserkészcsapat pa­rancsnoka vagyok immár két éve.- Milyen tervekkel, elképzelésekkel vág neki az új feladatnak?- Elődöm lemondása miatt hirtelen kerültem erre a munkahelyre, a megren­delések pedig folyamatosan érkeznek. A legfontosabbnak azt tekintem, hogy a fenntartó egyházközségnek a munka­társa vagyok. Lényegesnek tartom, hogy például archívumot készítsek anyagne­vekkel, fazonokkal, minőséggel, szabás­mintákkal, motívumokkal, hiszen így annak a munkáját is megkönnyíteni, aki a jövőben majd tőlem veszi át ezt a fel­adatot. Még nagyon sok minden folya­matban van, amit ki kell dolgozni a jó minőségű munkához - egyrészt a kft. ré­széről, másrészt részemről, ugyanis egy­két hónapig még más munkakörben is dolgozom. Farkas Lászlóné egyelőre Luther-ka- bátot, Mózes-táblát, barettet és stólát ké­szít, de hamarosan szeretne gépi és kézi hímzésű oltárterítőket is kínálni. Tervei között szerepel a papi civil ingek készí­tése is. Amikor pedig az árakra kerül a sor, csak ennyit mond:- A gyülekezeti megbízottakkal utána­néztünk más műhelyek árainak. Igyek­szem viszonylag olcsón a lehető leg­jobb minőségben dolgozni megrende­lőimnek. ■ Menyes Gyula Nem volt meddő a vita ► A Bonyhádi Petőfi Sándor Evangé­likus Gimnázium és Kollégium ti- zenegyedikes tanulója, Dömötör Zsuzsanna megosztott első díjat nyert a középiskolások tudomá­nyos diákköri konferenciájának (TUDOK) regionális fordulóján, ezzel bejutott az országos döntő­be. Zsuzsanna halk szavú lány. Ezt azért érdemes megemlíteni, hogy megértsük, milyen komoly felké­szülést igényelt részéről a konfe­rencia, melyen tízperces önálló előadást kellett tartania.- Két tanévben is indultam a Kitaibel Pál országos középiskolai biológiai ta­nulmányi versenyen, de az idei évre „ki­öregedtem” belőle - meséli. Másodszor­ra azért elhoztam az ötödik helyezést. A TUDOK-on tavaly indultam először, ugyanabban a témában, mint a biológia­versenyen: Szukcessziós megfigyelések a nagymányoki meddőhányóban. Azt kuta­tom felkészítő tanárommal, Nagy Andre­ával, hogy a meddőhányó hogyan népe­sül be növényekkel. Tavaly óta is több­ször végeztünk megfigyeléseket, gyűj­töttünk adatokat a területen.- Hogyan zajlott a TUDOK?- Szekciókban versengtünk; a miénk­ben tizenegyen indultunk, és négyen kaptunk megosztott első helyezést. Ezzel továbbjutottunk a 2006. április végi deb­receni döntőbe. A versenyen mindenki­nek tízperces előadást kellett tartania a saját maga által választott témában, majd ötperces vita következett. Ekkor a zsűri és a résztvevők kérdéseket tettek fel az előadónak. A végén a zsűri tagjai hasz­nos szakmai tanácsokat adtak az orszá­gos erőpróbára való felkészüléshez. A Hőgyészről bejáró gimnazista több területen bizonyítja tehetségét: országos novellapályázaton is indult és részesült elismerésben kifejezőképességéért, érzel­mekre ható elbeszéléseiért. A kedvenc tantárgyai közé sorolt biológiából a na­pokban vett részt az országos középisko­lai tanulmányi versenyen (OKTV), most várja az eredményről szóló értesítést. A szerény diáklány azt is elárulta: további erőpróbákat keres, hogy rendszeresen le­mérhesse a tudását. Felnőttként szeretne biológiával foglalkozni, a természet és az állatok szeretete ugyanis kisgyermekkora óta végigkíséri a mindennapjait. ■ Máté Réka A Béres Alapítvány karácsonyi adománya rászorulóknak A hagyományoknak megfelelően kará­csony közeledtével a Béres Alapítvány az idén is Béres Cseppet adományozott ki­lenc, a legnagyobbak közé tartozó orszá­gos karitatív szervezetnek. A Béres Rt. székházában az alapítvány elnöke, Béres Klára december 8-án hatvanezer üveg Bé­res Cseppet adott át egyebek mellett a Katolikus Karitász, a Magyar Máltai Sze­retetszolgálat és a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet képviselőinek. A Béres Alapítvány és a karitatív szervezetek kö­zötti jó együttműködésnek köszönhető­en az adomány - amelynek piaci értéke több mint hatvanmillió forint - nagy ré­sze már karácsonyra eljut a rászorulók­hoz. A Béres Rt. karitatív tevékenységé­nek koordinálására 1993-ban létrehozott alapítvány az egészségügy mellett törek­szik a tudományos munka, az oktatás és a kultúra támogatására is. Lehel László, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezel vezetője és Béres Klára, a Béres Alapítvány elnöke

Next

/
Oldalképek
Tartalom