Evangélikus Élet, 2005 (70. évfolyam, 1-52. szám)
2005-12-18 / 51. szám
8 2005- december 18. FÓKUSZ "Evangélikus ÉletS „Néha úgy tűnik, oda is figyelnek rám.. ► Az idei Magyar Örökség díjasok között két evangélikus is van. Egyikük Tillai Aurél pécsi karnagy, aki sokoldalúan képzett zeneszerző, nevelő, karvezető is egy személyben. Három énekkarral dolgozott párhuzamosan évtizedeken keresztül, együtteseivel összesen hatvan dijat szerzett, és a magyar zene nagyköveteként kórusaival beutazta a világot. Számos kórusművével pályadíjat nyert, és tanítványai kiválóan megállják a helyüket a zenei életben. Csendes, szelíd, mosolygós ember ül velem szemben, elmélázva kavargatja a kávéját, és mesél, mesél kifogyhatatlanul, végtelen eleganciával és szabatossággal arról, ami neki mindent jelent: a zenéről. Nyomát sem lelni szavaiban a sikertől megrészegült ember fennhéjázásának.- Sikerben egy karnagynak évről évre része van. Egy verseny megnyerése, egy jól sikerült koncert, a kórustagok arcán tükröződő öröm mind-mind nagy dolog. Boldog pillanat, amikor úgy jövök le a színpadról, hogy ez jó volt, és fájdalmas, amikor egy hosszabb darabnak a végére érünk, és nem foglalkozunk vele többet - fejtegeti Tillai Aurél.- Mitől más az Ön által vezényelt kórus, mint az összes többi?- Ezt akkor értem, érzem meg igazán, amikor más kórusokat hallgatok zsűritagként. Sokszor előbb abbahagyják a művek kidolgozását, mint ahogy én tenném. A Kodály-lemezünkről azt mondták, hogy más, mint a többi. Korábban Kodály műveit nagy énekkarokkal vették fel, profikkal, akiknek erős, „zsíros” hangjuk volt. Egy kamarakórusnak nem szabad így megszólalnia. Amikor mi éneklünk, az hajlékonyabb, finomabb, elegánsabb. A kamarakórus hangzásvilága a magyar nyelv kiejtéséhez közelebb áll. A próbák során olyan beszédszerű gyakorlatokat végzünk, amelyek magukban hordozzák a szavak ritmikáját. A nyelvünknek van egy belső ritmuTillfli Aurél átveszi a Magyar Örökség díjat sa, amelyre mások nem fordítanak kellő figyelmet. Amikor zsűrizek, néha felfigyelek arra, hogy túl gyors, nem eléggé tartalmas a darab. Többet nyertek volna, ha lassabbra veszik a tempót. Persze ezeket a hibákat néha a saját korábbi lemezeinken is észreveszem.- Számtalan népdalt és verset megzenésített már. Valahol úgy nyilatkozott, hogy vannak művek, amelyekhez nem szabad nyúlni. Miért?- Azokra a versekre gondoltam, amelyek önmagukban is tökéletesek, és a zenével már nem lehet hozzájuk tenni semmit. Ilyen például Vörösmartytól A vén ágány. Még senkinek sem sikerült igazán jól megzenésítenie. De nagyon szeretem Weöres Sándor, Aprily Lajos, janus Pannonius verseit. Sokszor felkérésre dolgozom: ilyenkor olvasgatok, aztán megtetszik valami.- Ön pedagógus is, a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karán karvezetést és zeneelméletet oktat.- A kórusvezetés és a tanítás is szórakozás számomra, örömömet lelem benne. Jó a társaság, remek dolog fiatalok között lenni. Ha hosszabb szünet iktató- dik a kóruspróbák közé, borzasztóan hiányzik. Így vagyok a tanítással is. Már óriási a korkülönbség köztem és a tanítványaim közt, de szeretem előadni azt, amit tudok. Néha úgy tűnik, oda is figyelnek rám...- Mikor volt nehezebb bejutni az Ön kórusaiba? A kezdeti időszakban vagy most?- Régebben nehezebb volt. Amikor a negyvenes évek végén betiltották a cserkészetet, olyan társaságot akartunk létrehozni, ahol zenélhetünk, és olyan emberekkel lehetünk együtt, akik a betiltott értékeket képviselik, és persze nem buktatnak le minket. így hát csak ajánlással lehetett bejutni közénk.- Korlátozták-e egy karnagy munkáját a szocializmus évtizedeiben? Mennyire kapott szabad kezet a művek megválasztásában?- A legelső időszakban madrigálokat énekeltünk; ez akkoriban polgári műfajnak számított, tehát „káros” volt. Egy művelődési házban gyakoroltunk, ám amikor az intézmény vezetője megtudta, hogy mit énekelünk, azt mondta, hogy csak akkor tarthatjuk meg a hangversenyt, ha utána egy mozgalmidal-estet is tartunk. Próbáltuk meggyőzfti, hogy azok utcai énekek, tömegfelvonulásokra valók, nincs értelme koncert formájában előadni őket. Végül megtartottuk a madrigálhangversenyt, és kidobtak minket. Amikor a következő próbahelyünkön sem láttak már szívesen, a pécsi Nevelők Háza igazgatójának panaszoltam el, hogy nincs hol próbálnunk, mire ő befogadott minket, és tartotta értünk a hátát. Egyébként nem kerültem látványos összeütközésbe a pártbeli emberekkel, csak késleltették az előléptetésemet, nem kaptam prémiumot, elfektették a Lisztdíjamat. És akadt néhány kifejezetten kellemetlen esetünk is. Brugge-be hívtak minket egyszer egy fesztiválra, ahol műhelymunkát kellett vezetnem, és Kodály- műveket megtanítanom egy soknemzetiségű kórusnak. Az ingyenes kint tartózkodás fejében misén kellett volna énekelnünk a brüsszeli dómban. Még itthon voltunk, amikor ezt bemondta a Szabad Európa Rádió. Erre közölték velünk, hogy nem utazhatunk. Végül mégis mehettünk, azzal a feltétellel, hogy a misén való éneklést nem vállaljuk. Nagyon kínos helyzet volt, mert kint kitalálták, hogy mégis énekelnünk kellene. Végül az az ötletem támadt, hogy esetleg a Ko- dály-atelier énekelhetne. Bevettünk a kórusunkba néhány külföldit is, ők csak ott álltak mellettünk. A rádióban végül csak az atelier neve és az enyém hangzott el, és mindenki megnyugodhatott.- Úgy tudom, többször is találkozhatott Kodállyal, sőt a mester hallgatta is az Ön által vezényelt kórust...- Kodály erősen kötődött Pécshez, többször is megjelent különböző hangversenyeken. Nagyon készültünk arra az alkalomra, amelyről tudtuk, hogy ő is jelen lesz. A koncert végén többen is állították, hogy egy könnycseppet törölt ki a szeméből, amit furcsálltunk, mert az elérzékenyülés távol állt tőle. A hangverseny végén feljött a színpadra, kezet nyújtott, és közben mondott néhány mondatot, amelyet sajnos nem hallottunk jól, mert közben zúgott a taps a nézőtéren. Kodály hosszasan szorította a kezemet, én pedig annyira zavarban voltam, hogy azt se tudtam, mit csináljak: szorítsam tovább a kezét, vagy elengedjem. .. Aztán intett, hogy húzzák össze a függönyt, hogy a közönség ne zavarja, amíg velünk beszél. Tanárjelöltekből állt a kórusunk, és arra biztatta a tagokat, hogy azt a lelkes előadást, amelyet most produkáltak, vigyék magukkal emlékként, és hasonlóan eredményes munkát végezzenek majd a saját énekkarukban. Aztán egyszer voltam a lakásán is Pesten. Akkoriban indítottuk a pécsi kama- rakórus-fesztiválokat, és arra akartuk kérni, hogy írjon a műsorfüzetünkbe. Nem vállalta, de még távoztunkban odafordult hozzám: „Azt a művét, amit a feleségem kamarakórusa énekelt, vajon kiadták már? Ötletes.” Sajnos nem tudtam, melyik művemre gondol, nem mertem megkérdezni. Csak sejtettem, hogy az Aprily-versre írt Tavaszodik címűre. A karnagy halk szavú történeteit hallgatva azon gondolkodom, hogy ez az ember tán fel sem fogja, hogy sokaknak már ő a mester, akinek minden szavára figyelni kell, s aki előtt félszegen áll meg egy-egy ifjonc karnagy, és azon töpreng, hogy vajon mennyi ideig illik szorongatni Tillai Aurél kezét... ■ Jánosi Vali Népénektáraink tegnap és ma Tudományos ülésszak a gyülekezeti énekeskönyvekről ► Az Éneklő Egyház című katolikus énekeskönyv megjelenésének 20. évfordulóján, december 8. és 10. között két és fél napos tudományos ülésszakot rendezett a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Egyházzenei Kutatócsoportja és a Mágyar Egyházzenei Társaság. A más intézmények bevonásával megvalósult, magas színvonalú konferenciához csatlakozott az az emlékülés, amelyre az Éneklő Egyházat kiadó Szent István Társulat hajdani dísztermében került sor. A népének (protestáns szóhasználatban: gyülekezeti ének) fogalma szűkebb értelemben olyan templomi éneket jelent, amelyet szerzője stroflkus formában ír, a nép pedig anyanyelven énekel. Az első tulajdonképpeni gyülekezeti énekeskönyvet (népénektárat) Huszár Gál szerkesztette és jelentette meg 1560-1561- ben. Az évszázadok alatt sorra jelentek meg az egyes felekezetek énekeskönyvei: az Éneklő Egyház című gyűjteményt - a második hivatalos katolikus énekeskönyvként - 1985-ben adták ki. Az emlékülésen előadások hangzottak el az Éneklő Egyház szerkesztésének körülményeiről, a gyűjtemény teológiai, liturgiái és pasztorális üzenetéről. A II. vatikáni zsinat szellemében e gyűjtemény a népénekeken kívül magyar nyelvű liturgikus énekeket és imádságokat is tartalmaz. Pap, kántor, énekkar és a hívek egysége azáltal is megvalósul, hogy a nép bekapcsolódhat a liturgikus szövegek mondásába és éneklésébe. Ez a népénektár egyben a más egyházakkal való közös hagyomány felélesztését is jelenti. A konferencia előadásai a 16. századtól napjainkig megjelent protestáns (evangélikus, református, baptista) és katolikus énekeskönyvek történetéhez kapcsolódtak. A jelenlévők hallhattak a gyűjtemények és az egyes korszakok sokoldalú, szinte minden lehetséges kutatási szempontra kiterjedő vizsgálatáról. Elméleti és gyakorlati előadások hangzottak el az egyes énekeskönyvek szerkezetéről, szerkesztőiről, dallamanyagáról, énekműfajairól. A két és fél nap után valamennyi résztvevő számára érthetőbbé vált az a folyamat, amely a ma használatos énekeskönyvek kialakulásához vezetett. A harmincöt előadást és az egyes üléseket követő vitát is magába foglaló konferencia gazdag programját, a rangos előadók névsorát e cikk keretében lehetetlen ismertetni. (A tanulmányok a tervek szerint külön kötetben is megjelennek majd.) így csak az evangélikus him- nológia kutatóinak előadásairól álljon itt egy rövid ismertető. Bence Gábor (egyházzenész, tanár) az új evangélikus agendában található énekrendet mutatta be. A 1990-es évektől fogva tanulmányok elemezték azokat a forrásokat, énekrendeket, amelyek az egyes korszakok vasárnapokra ajánlott énekeit tartalmazzák. Bence Gábor így ezt a ma is aktuális témát választotta doktori disszertációja témájául, melyet nemsokára megvéd. Történeti kutatásai eredményeképpen ő kapta azt a feladatot, hogy az új evangélikus liturgikus könyv számára kiválassza az ajánlott ünnepi énekrendet. Az énekek összeválogatásakor a következő alapelv vezérelte: az istentisztelet központi énekének nem az a feladata, hogy az éppen aktuális igemagyarázatot illusztrálja, hanem hogy megszólaltassa az egyházi év adott ünnepének az üzenetét. Ecsedi Zsuzsanna (egyházzenész, tanár) a régi nótajelzések nyomán járó dallamkutatásairól számolt be. A Régi Magyar Költők Tára című sorozatban készül a 17. századi gyülekezeti énekek kritikai kiadása. E munkában Ecsedi a szövegekhez tartozó dallamok feltárását és közlését végzi. Munkája jól példázza a himnológia interdiszciplináris jellegét: irodalomtörténészek, egyházzenészek, teológusok, nyelvészek munkája révén jöhetnek csak létre komoly himnológiai eredmények. Ecsedi Zsuzsanna énekszóval, dallamtáblázatok segítségével mutatta be a helyes dallamok megtalálásának szövevényes útjait. A 17. századi gyülekezeti énekeket magyar, latin és német eredetű dallamokra szerezték a többnyire névtelen szerzők. A kutatás jelenlegi szakaszában úgy tűnik, hogy nem minden esetben lehet egy fő dallamot megadni az egyes énekekhez, hanem egy szöveghez több egyenrangú dallam is tartozhat, más esetben viszont az egy adott szöveghez tartozó dallam nem kutatható fel. Fintfl Gergely (orgonaművész, tanár) Dietrich Buxtehude korálelőjátékai és a mai énekeskönyvek kapcsolata címmel tartott zenei példával illusztrált előadást. Buxtehude harminchét dallam alapján negyvennyolc korálfeldolgozást készített. Öt típusba rendezhetőek kompozíciói: monodikus orgonakorái (a korái tartalmi, hangnemi és hangulati előkészítését szolgálja): versus feldolgozások; korálfantázia (a legjelentősebb korálok nagyszabású, többféle szerkesztésmódot felvonultató feldolgozása); egy variációs mű és egy kontra- punktikus kompozíció Luther Mit Fried und Freud kezdetű énekére. A Buxtehude által feldolgozott dallamok legtöbbje megtalálható a mai népénekeskönyvekben is. Flafenscher Károly (liturgiateológus, lelkész) az evangélikus egyházban jelenleg folyó himnológiai és liturgikai munkát, az énekeskönyv és a liturgikus megújulás kölcsönhatását és elválaszthatatlan- ságát vázolta fel. Az evangélikus egyház 20. századi történetében a liturgikus megújulás mindig együtt járt az éneklés megújításával (lásd az 1911-ben kiadott Dunántúli énekeskönyvet, az 1936. évi Raf- fay-féle Agendát, a Profile Károly által ösz- szeállított, 1963. évi Agendát, az 1982-ben megjelent énekeskönyvet stb.). Most használatos énekeskönyvünk nagy erénye nemcsak az énekanyag gazdagítása, hanem az is, hogy a gyülekezet kezébe adja az istentisztelet felépítésének a leírását, variációit és lehetőségeit, a gregorián és szlovák hagyományú vagy korái dallamanyagú liturgikus énekeket. Az 1994-ben létrejött Agendaszerkesztő és Liturgiái Bizottság munkája nyomán készült el az a konferencián bemutatott próbakötet (Evangélikus istentisztelet - Liturgikus könyv), amelynek célja a lutheri isten- tiszteleti tradíció minél teljesebb megőrzése. Már készül a szertartási énekek mellett az újabb gyülekezeti énekanyagot is kínáló Gyülekezeti liturgikus könyv. Hubert Gabriella (irodalom- és könyvtörténész) kivetítő segítségével a 16-17. századi protestáns énekeskönyvek hálószerű kapcsolódását mutatta be. Kiemelte, hogy az énekeskönyvek sokszor nem önállóan, hanem a mindennapi vallásos életet szolgáló könyvekkel együtt jelentek meg (mint például Biblia, graduál, imakönyv, káté, agenda és így tovább). Javasolta ennek a többfunkciójú gyűjteménytípusnak a feltámasztását. A 17. század második felének közös protestáns énekeskönyvei ugyancsak például szolgálhatnak egy mai protestáns énekeskönyv megszerkesztéséhez. Az előadó javasolta továbbá az unitárius him- nológiának a Magyar Egyházzenei Társaság munkájába való bekapcsolását, hiszen az unitárius éneklés a kezdetektől szoros kölcsönhatásban fejlődött az evangélikussal és a reformátussal, valamint a mai erdélyi egyházi helyzet is indokolttá tenné az együttműködést. Kinczler Zsuzsanna (egyházzenész, tanár) Gyülekezeti éneklés és énekeskönyvek a 19. század első felében címmel tartott előadást. Rövid áttekintést nyújtott az európai himnológia egyes korszakairól: az ortodoxia, a pietista kegyesség, a felvilágosodás énekköltészetéről. Elemezte azokat a nehézségeket, amelyek egy-egy új énekeskönyv befogadása körül adódtak. A korálkönyvek előszavai nyomán beszámolt a 19. század eleji restaurációs törekvésekről (zeneileg az ősi forrásokat keresték, minden koráihoz prelúdiumot ajánlottak, mintegy kilencszáz ének képezte a törzsanyagot stb.). Mai énekeskönyvünkbe is bekerültek például Christian Gellert vagy Friedrich Gottlieb Klopstock énekei. A sorok közötti közjáték olyannyira jellemző volt e korra, hogy még Wagner A nürnbergi mesterdalnokok című művében is kimutatható, mint azt az előadásban idézett zenei részlet bizonyította. Köszönet Dobszay László zenetörténész egyetemi tanárnak és munkatársainak, amiért a tanácskozást tudományos és technikai szempontból is kitűnően szervezték meg. Ezáltal lehetővé tették, hogy a konferencia résztvevői két és fél napon keresztül tanítva tanuljanak, és szembesüljenek a más felekezetekkel közös népénekhagyományaikkal. ■ G.H. Az 1566-os váradi énekeskönyv címlaprészlete
