Evangélikus Élet, 2005 (70. évfolyam, 1-52. szám)
2005-11-27 / 48. szám
‘Evangélikus Életi? MOZAIK 2005. november 27. IX Szemét ügy A minap lakóhelyemen, Fót utcáin kerékpároztam. Az egyik útkereszteződésben a következőket láttam. Valaki egy szemét- szállító konténert hozatott a háza elé, melyet építési törmelékkel pakolt meg. Az élelmes lakótársak - látván a konténert - elkezdték a saját szemetüket is odahordani. Amikor a konténer megtelt, a szemeteszsákokat a gyűjtőedény mellé rakták le. Szemtanúja voltam, hogy egy fehér furgon áll meg a szeméthalom mellett, és további két hatalmas zsákot hajítanak le róla a konténer mellé, amely körül már legalább annyi szemét volt, mint benne. Persze ismerem a történet folytatását is. A szemétszállító autó jön, és elviszi a teli konténert, a körülötte lévő szemétkupacot pedig - mivel annak elszállítása nem az ő dolga - otthagyja az „élelmes” lakótársaknak, és az ott is marad ki tudja, meddig. Ekkor eszembe jutott az uniós irányelv, melyet hazánk is próbál megvalósítani: a fenntartható fejlődés... A Környezet és Fejlődés Világbizottság 1987-ben egy jelentést adott közre Közös jövőnk címmel. A dokumentum célja, hogy felhívja az emberiség figyelmét arra a szomorú tényre, hogy eddigi minden tevékenységével a saját vesztébe rohan. Tönkreteszi az egyetlen helyet, ahol élhet: a Földet. A jelentés megoldást is javasol, amely nem más, mint afenntarthatófejló'dés elvének megvalósítása az emberek között minden szinten. Mit jelent ez a két szó, melyet az utóbbi időben egyre többet hallunk? A fenntartható fejlődés a fejlődés olyan formája, amely a jelen generációk igényeinek kielégítése mellett nem fosztja meg a jövő generációit saját szükségletei kielégítésének a lehetőségétől. Egyszerűen fogalmazva: úgy lakjunk jól, hogy amit meghagyunk, abból unokáinknak se kelljen majd éhezniük. A fenntartható fejlődés eszméje feltételezi, hogy ez a fajta törődés a még meg sem született utódainkhoz és életfeltételeikhez való alapvető hozzáállás kell, hogy legyen egészen addig, amíg ember él a Földön. Nem egyértelmű azonban, hogy mely igényeket és szükségleteket kell tudnunk kielégíteni. Van, akinek a szükséglete nem más, mint hogy meglegyen a mindennapi élelem és a tiszta ivóvíz, de van, akinek az igényeit még a százöt centiméteres képátmérőjű plazmatévé sem elégíti ki. Irányadó lehet, hogy természeti erőforrásainkat (erdők, termőföldek) csak olyan mértékben használjuk, hogy azok képesek legyenek a megújulásra. Ez alapján viszont ellentmondásra jutunk, hiszen ma már nem titok, hogy a Föld kőszén-, kőolaj- és földgázkészletei (azaz a nem megújuló erőforrások) legfeljebb egy-kétszáz évre elegendőek. így tehát a fenntartható fejlődés nem biztosítható tetszőleges ideig. Helyesebb lenne azt mondanunk: a fejlődés még körülbelül százötven évigfenntartható. Ugye milyen hátborzongató kijelentés? Annyi bizonyos, hogy mivel a nem megújuló erőforrásokat egyre jobban kimerítjük - hiszen ezekkel termelünk áramot, fűtünk és közlekedünk a már élő és a még meg sem született utódainknak egyre kevesebb marad belőlük. A megoldás egyértelműen a környezetet kímélő, a jelenlegieket helyettesítő, megújuló energiaforrásokban keresendő. Izrael népe pórul járt, amikor annyit gyűjtött a mannából, hogy másnapra is maradt (lásd 2MÓZ 16,16-20). Ránk pedig más sem jellemző, mint hogy egyre többet és többet halmozunk fel élelemből, energiából, pénzből - félve a holnaptól. Ez a szemlélet nemcsak egyénekre igaz, hanem a gazdaságra, a nemzetekre, a politikára, az egész világra. Aki megteheti - nem tudva, hogy mit hoz a holnap -, egyre magasabb pozíciókra tör. A mező- gazdasággal foglalkozók egyre magaÜZENET AZ ARARÁTRÓL Rovatgazda: Jerabek-Cserepes Csilla sabb termésátlagok elérésére, a brókerek egyre magasabb tőzsdeindexre, az országok egyre több pénzköltő turista becsalogatására, a multinacionális cégek egyre több bevásárlóközpont létrehozására, a kormányok egyre több állami beruházás megvalósítására törekednek. Úgy vélik, ezáltal fejlődhetnek, és utolérhetik azokat, akik „fejlettnek” mondják magukat. És ha utolérték őket, akkor mi lesz? Tényleg fenntartható ez a fejlődés? A fenntartható fejlődés gondolatát az EU-ban és a világban is mint valami merőben újat és merészet üdvözölték, és azóta hangoztatják is ezt a szlogent konferenciákon éppúgy, mint kormány- programokban. Lássuk a következő idézetet: „Még egy egész társadalom, egy nemzet, sőt egyszerre minden társadalom együttvéve sem a Föld tulajdonosa. Csak birtoklói, haszonélvezői vagyunk, és mint boni patres familias (jó családapák) jobb állapotban kell örökül hagynunk a következő nemzedékekre.” De hiszen ez a fenntartható fejlődés megfogalmazása más szavakkal! Nemde? Lehet. Csakhogy a fenntartható fejlődést 1987-ben „találták ki”, a fenti idézet pedig - bármilyen hihetetlen is -1844- ből való, Kari Marx tollából. A gondolat tehát nem új keletű. Az, hogy mit kezdünk vele - rajtunk múlik. Elődeink félreértelmeszték, és egy végzetes, gyilkos, beteg eszmerendszert építettek fel belőle, helyette. Tanulunk-e mindebből? Ahogyan Izrael népe, szerencsére mi sem egyedül vándorolunk, de vajon észrevesszük-e az intő jeleket? ■ Benkovics Sándor Önfenntartó egyház?! Nem akarok abba a hibába esni, hogy hivatalos állásfoglalásként értelmezzek egy magánvéleményt. Ezenkívül azt gondolom, hogy a Szabad Demokraták Szövetségének honlapján november 23-án - Ceglédi Zoltán aláírással - megjelent nyílt levél sem stílusa, sem tartalma miatt nem alkalmas vitaalapnak. Örömmel nyugtáztam, hogy az ominózus írás két nappal később le is került az SZDSZ honlapjáról. Időközben azonban hivatalos álláspontként megjelent ugyanott egy olyan végiggondolt anyag - A hívők tartsák el papjaikat címmel -, amelyet minden szempontból vitára méltónak tartok. Számunkra is jó lehetőséget ad ugyanis arra, hogy végiggondoljuk az „egyház-finanszírozás” témakörének néhány alapvető kérdését. Három fontos terület került elő az utóbbi hetek vitáiban: Finanszírozható- e államilag az egyházak hitéleti tevékenysége? Vannak-e kiváltságai az egyháznak, illetve az egyházi embereknek? A harmadik témakör a nem állami oktatási és szociális intézmények finanszírozása. Lássuk ezeket egyenként, nem a külső politikai nyomás miatt, nem is a megélhetés vagy a túlélés szempontjából, hanem az egyházunk iránti felelős gondolkodás és teológiai megfontolások fényében. I. „Magyarország azon ritka országok közé tartozik a fejlett államok sorában, ahol az állam tartja el az egyházat, noha semmi nem indokolja ezt a kiemelt támogatást” - ezzel a mondattal kezdődik a liberális párt álláspontjának a kifejtése. A megállapítás nagyon sommás, de csak részigazságot tartalmaz. Mert igaz ugyan, hogy a jelenlegi rendszerben az állam ad hitéleti támogatást is az egyházak számára, és ennek jó vagy rossz voltán el kell gondolkodnunk, ebből azonban még nem következik az a valótlan állítás, hogy „az állam tartja el az egyházat”. A 2000. évi I. törvény az egyház háztartásáról a következőképpen fogalmaz: „A Magyarországi Evangélikus Egyház háztartását Isten gondviselő szeretetére alapozza, anyagi erejét az evangélium hirdetésére és a szeretet gyakorlására fordítja. Hívei az egyházat hitből és egy- házszeretetből tartják fenn. Anyagi hozzájárulásuk is segíti az egyházat küldetésének betöltésében.” A törvény preambuluma - nagyon helyesen - egyházunk háztartását nem politikai rendszerek jóindulatához, hanem Istenünk gondviselő szeretetéhez és hívei anyagi áldozatvállalásához köti. Ezért számunkra a hitélet „külső" és/vagy „belső” forrásból való finanszírozásának kérdését nem politikai pártok, politológusok, szociológusok kell, hogy feltegyék, hanem saját egyházunkról vallott felfogásunk szembesít bennünket vele. Gyakorló lelkészként is látom, hogy egyházunk tagságának egy része mennyire messze van a törvényben megfogalmazott anyagi áldozatvállalástól. Azt gondolom, hogy az ebből eredő „deficitre” nem az a helyes válasz, ha az állami pénzforrások felé „menekülünk”, hanem meg kell találnunk a misszió korszerű formáját, hogy a hit megújulásából következzen gyülekezeteink anyagi ereje is. II. A második témakör az egyházak és az egyházi emberek (lelkészek) adókedvezményeit, adómentességét érinti. Ezzel kapcsolatban az SZDSZ kétirányú kritikát fogalmaz meg. Egyrészt elutasítja azokat a kedvezményeket, amelyeket az egyház mint intézmény kap (illetékmentesség, gépjárműadók stb.), másrészt kifogásolja az egyházi személyek adókedvezményeit. Az első részterület szerintem józan egyeztetés kérdése, a részletek kimunkálása politikusok és egyházvezetők közös feladata és felelőssége. Ennél sokkal kényesebb kérdés a lelkészek jövedelmének adómentessége. Őszintén meg kell mondanom, hogy a jelenlegi megoldással én magam sem értek egyet. Teljes jogú magyar állampolgárként a közterhekből és a jogokból egyaránt részesedni akarok, különösen annak a Jézusnak gyarló képviselőjeként, aki Péternek azt mondta, hogy a szabadság jegyében és a megbotránkoztatás elkerülése érdekében fizesáe be az adót (lásd Mt 17,24-27). III. A harmadik témakör a nem állami intézmények normatív támogatása és az úgynevezett egyházi kiegészítő normatíva. Az SZDSZ nem az alapnormatívát, hanem a kiegészítő normatívát kifogásolja, az egyházak pedig kétségbeesetten védik intézményeiket. Úgy vélem, nem a lényegről szól a vita. Az alapvető gondot én abban látom, hogy az állam által megállapított alacsony normatívákból nem lehet sem oktatási, sem szociális intézményt fenntartani. Ettől minden intézményfenntartó szenved - az önkormányzati éppúgy, mint a civil vagy az egyházi. Nem tartom helyesnek a politika magatartását, mert a kiegészítő támogatás megvonását csak akkor tudnám elfogadni, ha az alapnormatívát viszont úgy állapítaná meg az Országgyűlés, hogy abból az állami, az önkormányzati, az egyházi vagy a civil szervezet képes is lenne működtetni intézményeit, ha abból a nem állami szféra is teljesíteni tudná az átvállalt feladatot. Az egyházaknak a védekezés helyett sokkal inkább keresniük kellene a többi intézmény- fenntartó szervezetet, hogy közösen „kényszerítsék ki” az alapnormatíva felemelését a Magyar Köztársaság Ország- gyűlésétől. Az Európai Unióhoz való tartozásunk következménye lesz az euró bevezetése. Ennek kapcsán előbb-utóbb megkerülhetetlen az eddig minden kormány által elodázott költségvetési reform végrehajtása. Úgy gondolom, egyházunk akkor járna el felelősen, ha az egyház-finanszírozás kérdését ebben az összefüggésben - biblikus, teológia és európai normák szerint - szorgalmazná újrarendezni, hogy a jövőben ne kelljen róla méltatlan vitát folytatni. Hogy jó rendben végezhessük hitéleti, missziói, kulturális, oktatási és szociális szolgálatunkat. ■ LaborcziGéza (A szerző evangélikus lelkész, az SZDSZ volt országgyűlési képviselője.) EVÉ L & L EVÉ L & E VÉ L &LE VÉL Emlékezés elhunyt szeretteinkre Az egyházi esztendő utolsó vasárnapján a protestáns egyházak gyülekezeteiben azokra a családtagokra, gyülekezeti tagokra emlékeznek, akik abban az évben hunytak el. A november 20-i istentiszteleten a rákospalotai gyülekezet megható módon emlékezett meg az elhunyt testvérekről. Megható volt, amint az istentisztelet keretében a gyülekezet lelkésze az oltári gyertya tüzénél meggyújtott egy újabb hosszú gyertyát, külön asztalra helyezte, majd felolvasta az elhunytak nevét. Egy-egy név elhangzása után kezükben kis mécsessel gyermekek jöttek előre az oltárhoz, a nagy gyertyánál meggyújtották és körberakták őket. Égtek a megemlékezés mécsesei, szólt a templom harangja, az elhunytak családtagjai és a gyülekezeti tagok is csöndben imádkoztak - azzal a vigasztaló hittel, hogy az örökkévalóságban találkoznak. Juhász Géza (Budapest) „Mindeddig megsegített bennünket az Úr!” Hálát adtunk a Középhalmi Misszióban az esztendőnek a Szentháromság utáni 24. vasárnapján, amikor missziónk harangja elhunyt testvéreinkért szólt. Lázár Zsolt reájuk emlékezve a 103. zsoltár vigasztaló szavait hirdette; bár e földön a halottak napját tartják, nekünk az örök élet vasárnapja a vigasztalónk. Ez év április, július és október hónapjában gyógyító heteinken százhatvanketten hallhatták, hogy Jézus Krisztus a gyógyítónk és szabadítónk. Selmeczi Lajos, Túri Krisztina és Erdélyi Zoltán szolgálatát megáldotta Urunk. Szeverényi János közöttünk töltött egy napot - ezúttal is köszönjük a segítségét. Az országos egyház támogatása lehetővé tette, hogy évről évre megszervezzük nagycsaládos táborunkat és az idősek hetét is. Ezeken az alkalmakon nyolcvannégy idős és fiatal testvérünk hallhatta Krisztus Urunk üzenetét Pecsenya Anna, Nobik Erzsébet, Túri Krisztina, Domokos Jenő és Szász Ferenc szolgálata révén. Missziónk harangja hívogatta az élőket, így a hívogató szó eljutott Ambrózfalvá- ig, Aszódig, Békésig, Békéscsabáig, Budapestig, Gyomáig, Farmosig, Kamondig, Két- póig, Mezőtúrig, Nagyszénásig, Nemeskérig, Nyíregyházáig, Ózdig, Paksig, Szarvasig, Tatabányáig és Tiszaföldvárig. A gyermekek szívében az elvetett mag kikéi, a betegek gyógyulnak, a szenvedély rabjai szabadulnak, a hitben járók erősödnek, és az idős testvéreink megértik, hogy van örök élet. Dr. Sárkány Angyal (Szarvas) Élményt adó találkozások Az egy éve Kőszegen szolgáló lelkész házaspár, Baranyay Csaba és Baranyayné Rohn Erzsébet az „évfordulóra” különlegesen szép ajándékkal lepett meg bennünket. Az egyik október eleji vasárnapra gyülekezeti kirándulást szerveztek, hogy megmutassák nekünk régi, kilenc évet átölelő szolgálati területüket: a Balaton környéki gyönyörű vidék kis szórványgyülekezeteit, amelyekhez életre szóló élmények kötik őket. Elmaradt volna ezért Kőszegen a vasárnapi istentisztelet? Hiszen útra kelt a lelkész házaspár családjával együtt, a felügyelő, a gondnok és egyházfi, sőt a helyettesítéseket gyakran ellátó nyugdíjas lelkész házaspár is, s velük együtt mintegy negyven gyülekezeti tag. - Az istentisztelet korántsem maradt el; a gyülekezet teológusa, Lackner Eszter, valamint a kántor és egy hűséges presbiter látta el a vasárnapi teendőket. Istent dicsérő énekkel indult reggel a csapat. Első állomásunk Balatonboglár volt, ahol részt vettünk az istentiszteleten; ezen Aradi György lelkész és Körmendy Petra hatodéves teológus szolgált. Utunk következő állomása Balatonszárszó volt. Az egyházi üdülő vezetője, Végh Szabolcs a jó házigazda szívélyességével és gondoskodásával terített bőséges asztalt számunkra. Szárszóról Kötcsére vezetett az utunk. A több mint kétszáz éves templomban Lengyel Henriett lelkésznő és a felügyelő számolt be az eredetileg Németországból idetelepült gyülekezet múltjáról. A kötcsei gyülekezet presbitere, Opperheim József borkóstolóra is meghívott bennünket. Utolsó állomásunkon, Siófokon az embereknek megfé- nyesedett a tekintetük, amikor meglátták régi lelkészeiket... Lampért Gábor lelkipásztor és a gyülekezet tagjai nagy szeretettel fogadtak és láttak vendégül minket. Keveháziné Czégényi Klára (Kőszeg) LAPZÁRTÁNK UTÁN... Nyilatkozat Tegnap kézhez vettük Kuncze Gábor elnök úr levelét, amelyben ismerteti a Szabad Demokraták Szövetségének álláspontját, megemlítve, hogy szeretné tisztázni a félreértéseket. A pártjuk nevében kifejtett nézeteket tisztán megértettük és nem félreértettük. Itt nem elsősorban azokra a levelekre gondolunk, amelyek megjelentek honlapjukon, és amelyek hangvételükkel mélyen megsértették a hívőket, hanem az egyik vezető parlamenti képviselőjük által nyilvánosan tett kijelentésekre. Az egyház és az állam kapcsolata nagyon sok kérdést felvet, és ezekre a kérdésekre sokféle válasz adható, de az igazi választ elsősorban a törvények betűjének és szellemének korrekt megtartása jelenti, nem pedig a napi, választási szempontok szerint megfogalmazott, tartalmilag ellentmondásos, komolytalan javaslatok hangoztatása. Szeretnénk kimaradni mindenfajta politikai kampányból, és sajnálattal állapíthatjuk meg, hogy az SZDSZ egyes képviselői a választás közeledtével a vallásos emberekkel nem szimpatizáló szavazók voksainak megszerzésére törekednek, és ennek érdekében az egyházellenes hangulatkeltés eszközeitől sem riadnak vissza. Reméljük, hogy az e képviselők által megfogalmazottak nem tükrözik a párt egészének véleményét, és ezért az elnök úr a levelet bocsánatkérésnek szánta; ha ez így van, azt a magunk részéről elfogadjuk. Őszintén reméljük, hogy az SZDSZ - csakúgy, mint az európai liberális pártok túlnyomó többsége - elismeri és értékeli a vallásos emberek és szervezetek szerepét a társadalomban, és nem kívánja a Magyarországon kialakult, alkotmányos garanciákkal alátámasztott törvényes rendet megváltoztatni. Budapest, 2005. november 22., kedd Dr. Erdő Péter bíboros, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke Dr. Bölcskei Gusztáv püspök, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke D. Szebik Imre elnök-püspök, Magyarországi Evangélikus Egyház Dr. Feldmájer Péter elnök, Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége
