Evangélikus Élet, 2005 (70. évfolyam, 1-52. szám)
2005-11-20 / 47. szám
„Aki majdnem üdvözült, az elkárho- zott... A nap központi üzenete így foglalható össze: a »majdnem« és a »majd később« nem elég ahhoz, hogy a mennyek országába jussunk.” >► „Jöjj, de mégse!" - 3. oldal „Többé nem mondhatjuk, hogy »egy fordítás mindenkinek tökéletesen megfelel«. A Szentírás egy, de az olvasók sokfélék.” ► Beszélgetés dr. Simon Crisp fordítói konzultánssal - 4. oldal „Ha így szólítanának meg minket a prédikáció előtt: »Kedves parázna testvéreim!«, nem tudom, hogy lenne-e olyan, aki nem háborodna föl. »Nagytiszteletű úr! Azért nem kellene elvetni a sulykot!«” ► Kísértések közepette - 8. oldal jézus listája ► 2. oldal Mit gondol Isten a szexről? ► 4. oldal 150 éves a Békéscsabai Evangélikus Gimnázium ► 4. oldal Réti Zoltán festőművész albumáról !► 5. oldal Vallásos, de egyházellenes?! ► 9. oldal Megemlékezés a „csodatemplomban" !► 10. oldal Harmincéves a protestáns új fordítású Biblia ► A Magyar Bibliatársulat Alapítvány (MBTA) november 7-8-án ünnepségsorozatot rendezett a protestáns új fordítású Biblia megjelenésének harmincadik és revíziójának tizenötödik évfordulója alkalmából. A program több helyszínen zajlott: a Magyarországi Református Egyház Dunamelléki Egyházkerületének budapesti központjában található Ráday Könyvtár olvasótermében, a Biblia Múzeumban, valamint a Magyar Bibliatársulat székházában. ► Folytatás a 4. oldalon V. Evangélikus Médiaműhely Összeállításunk a 6-8. oldalon Nem csak a tudományra fókuszáltak Díszdoktorokat avattak az evangélikus teológián ► Egy „magyar tudós társaság” megalapítására ajánlotta fel birtokainak egyévi jövedelmét - hatvanezer forintot -1825. november 3-án a pozsonyi ország- gyűlésen gróf Széchenyi István. Ennek emlékére a magyar kormány - a Magyar Tudományos Akadémia kezdeményezésére - 1997-ben november 3-át a magyar tudomány napjává nyilvánította. A kezdetben egynapos megemlékezés idővel többhetes sorozattá bővült; az idei évtől hivatalosan már a magyar tudomány ünnepéről beszélhetünk. Ennek jegyében hazánkban október 24. és december 2. között csaknem félszáz tudományos rendezvényt szerveznek. Ezek sorába illeszkedett az Evangélikus Hittudományi Egyetemen november 8-án tartott ünnepi ülés. Ekkor vette át oklevelét a teológia rektorától, ár. Szabó Lajostól az intézmény két új díszdoktora: Bölcskei Gusztáv, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke, valamint Keveházi László nyugalmazott evangélikus lelkész, teológiai előadó. Nem csak a hely szelleme miatt volt magától értődő, hogy miután az ünnepélyes alkalom kezdetén dr. Korányi András egyetemi adjunktus köszöntötte a megjelenteket, Isten igéjére figyelt a teológia dísztermét zsúfolásig megtöltő gyülekezet. Dr. Szabóné Mátrai Marianna, a gyakorlati intézet vezetője - a 67. zsoltár második verse alapján tartott - rövid igei elmélkedésében azt hangsúlyozta, hogy mindennap Isten kegyelmére szorulunk. Szükségünk van áldására, és arra, hogy ránk ragyogtassa arcát, hogy megtanítson bennünket örülni. A legutolsó kérés szinte azonnal teljesülhetett, hiszen a kitüntetettek és a meghívott vendégek - rokonok, barátok, ismerősök - együtt örültek a református püspök és az evangélikus lelkész tudományos elismerésének. Az új díszdoktorok munkásságát dr. Reuss András és dr. Csepregi Zoltán professzor méltatta. Ezután a kitüntetettek székfoglaló előadása következett: dr. Bölcskei Gusztávé A reformátori teológia aktualitása a 21. században, Keveházi Lászlóé pedig Egyházépítés egykor és ma: reformáció és misszió címmel. A Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke referátumát anyai ükapjának ajánlotta, aki 1837 és 1855 között Soltvadkerten evangélikus lelkészként szolgált. A reformátori teológiáról szólva elmondotta, hogy annak korszakos Dr. Szabó Lajos rektor jobbján Keveházi László, balján dr. Bölcskei Gusztáv feladata ma és az elkövetkezendő évtizedekben az, hogy újra megerősítse a protestáns gondolkodás- és döntéskultúra alapjait. Véleménye szerint „ez lehet a sokat emlegetett, sokat hiányolt erőteljesebb és egységesebb protestáns hang a ma és a holnap Európájában”. Székfoglaló előadásában dr. Bölcskei Gusztáv idézte Kálvin gondolatait, aki szerint „az egyház egysége kompromisszumok árán is megőrzendő drága kincs”. Az egyház nem hívők önkéntes egyesülése - ahogy azt ma esetleg mi látjuk hanem „azoknak az anyja, akiknek Isten az atyja” - hívta fel a figyelmet az előadó a reformátori definícióra. Az egyház egységének erénye továbbá az is - emelte ki -, hogy megtart az Istennel és a szolgatársakkal való közösségben. Négy évvel ezelőtt, 2001-ben jelent meg Keveházi László „Tegyetek tanítvánnyá minden népet" - Egyetemes missziótörténeti vázlat című könyve, monográfiáját pedig az idén adta ki a Luther Kiadó, „A kereszt igéjét hirdetni kezdtem” - Sztárai Mihály élete és szolgálata címmel. A nyugalmazott evangélikus lelkész székfoglaló beszédének témájául két kutatási területét választotta, mert előadására készülve erősödött benne az a meggyőződés, hogy az egyház építésének az útja a reformáció és a misszió. Az egyház építésében a reformáció és a misszió összetartozott - hangsúlyozta Keveházi László, hozzátéve, hogy ennek ma is így kell lennie. Az előadó aláhúzta, hogy a reformáció nem - a magyarországi reformáció sem - szakadást akart, hanem a meglévő egyház megújítása volt a célja. Ennek egyik eszköze volt a misszió, Krisztusnak és a kereszt igéjének a hirdetése. Ez az az üzenet, amelyet a tanítványoknak - ki- nek-kinek a maga helyén - ma is tovább kell adniuk. A magyar tudomány ünnepe a teológián délután a zuglói evangélikus gyülekezet templomában tartott hangversennyel folytatódott, majd az egyházi zene, közelebbről a himnológia egyes kérdéseit taglaló tartalmas előadásokkal zárult. ■ G. Zs. Élemedett félelem Van valahol egy - közelebbről meg nem nevezendő - kisváros. A kisvárosban nem régen (bizonyára ünnepélyes körülmények közepette) átadtak egy elegáns, modem, ízléses szociális otthont. Mivel idős embereknek szánták, pillanatok alatt meg is telt koros rászorultakkal, özvegyen maradt magányosokkal. Mintegy hatvan fő találhatja meg otthonát az építészetileg kifogástalan épület szobáiban. A testi táplálékkal is minden rendben, és a bizalmat elnyerő orvosok is bármikor benyithatnak pácienseikhez. A „páciensek” felett hűtlenül eljárt az idő. Deres a haj, ráncos a kéz, az arc, egyre romlik a látás, lassúbb a járás, olykor rosszul ver a szív, szökdel a vérnyomás, akadozik az emésztés, nem sikerül aludni, egyre több gyógyszer kell; hát bizony fekete varjúként kering életünk felett a halál riasztó valósága. S a halálnak csak egyetlen egy igaz ellenszere van: a Krisztusba kapaszkodó, élő hit. Ennek a közelebbről meg nem nevezendő otthonnak a vezetője egy „lakógyűlésen” kedves ajánlattal lepte meg a rábízottakat. Elmondta, hogy igény esetén nagyon szívesen megszervezik az otthonban a lelkészi szolgálatot is, tudván, hogy a test mellett a lélek táplálása is fontos. Az otthonvezető kedvesen magyarázta: semmi akadálya a lelkészi munkának, sőt ő maga arra is lát lehetőséget (mert van elég helyiség), hogy az egyik szobát kápolnává alakítsák, hogy lehessen helyben bibliaóra, istentisztelet... Az idős, fáradt tekintetek az asztalra szegeződtek, vagy a fali polcokon lévő dísztárgyakra vetődtek, mintha az idősek éppen műelemzésre készülnének. A megőszült hajak talán még őszebbek lettek, a reszketeg kezek most még a pohárért sem mertek nyúlni, nehogy a műanyag térítőre löttyenjen az édes tea. Csendben volt mindenki, mint a temetőben szokás. Csak a vezető firtatta tovább a kérdést, mondván, hogy ő megérti, ha az idős embereknek lenne ilyen lelki igényük, és szeretnének igét hallani vagy lelkésszel beszélgetni, neki mint vezetőnek nincs, sőt a vezetőségnek sincs semmi, de semmi kifogása ez ellen, épp ellenkezőleg, segít megszervezni a dolgot. Hiszen tudja ő, hogy a lakók többsége még a múlt század első felében született, hogy gyermek-, ifjúkorukban még vallásos nevelést kaptak, meg aztán ő - a vezető - tanult lélektant is, és nagyon jól tudja, hogy egy bizonyos kor után az ember újra Isten felé keresgél. .. S még ki tudja, mi minden hangzott el. A teremben mintegy hatvanan ültek; munkától megfáradt testtartással, munkától elgörbült gerinccel, csontos ujjakkal, reumás végtagokkal, keringési zavarokkal. És csend. A jószívű vezető végül azt kérte a demokratikus beszélgetéshez nem szokott lakó- közösségtől, a mintegy hatvan főtől, hogy nyújtsa fel a kezét az, aki igényelne ilyesmit. Nagyon lassan, nagyon bizonytalanul felemelkedett három kéz. Egy katolikus, egy református és egy evangélikus lakó keze. Róluk kiderült, hogy eljárnak a saját templomukba. Jellemző módon: a katolikus minden vasárnap megy a misére, mert félti az üdvösségét. A református havonta egyszer, mert úgy nevelték, hogy legalább egyszer havonta illik elmenni a templomba. Az evangélikus azt mondta, hogy ritkán megy, de a sátoros ünnepen többnyire ott van. Hajdanán tisztségviselő volt, de hát persze - mentegetőzött - felette is eljárt az idő. Vége volt a gyűlésnek, oszlott a tömeg, és megindult a szokásos „háttérzúgolódás". Hát mégiscsak jó lett volna, ha abban állapodnak meg, hogy jöhet a lelkész. Csak csendben, egymás közt suttogva, körülnézve, óvatosan hangoztak el a rejtett megjegyzések: jó lett volna mégis... Azon tűnődöm, hogy vajon luxuscikk-e az üdvösség, meg azon, hogy miért nem tudja egy jólelkű, tapintatos vezető sem felolvasztani az elmúlt évtizedekben megfagyott lelkeket. Volt, aki attól félt, hogy a jelenlegi „luxuskörülményeit” veszélyezteti, ha az örök élet lehetőségével kezd el foglalkozni. Hatvan idős emberből három merte „bevallani" hitét. A többiek egy része közömbösen, halált megvetve csoszogott vissza egyszemélyes szobájába. Másik része a szíve mélyén szerette volna, ha másképpen alakul a gyűlés, hiszen a lelkész hozhatott volna számukra valamit. Lehet, hogy nem tudnák megmondani, hogy mit, de valamit: reményt, erőt, igét, szentséget, feloldozást... Kinek mire lenne szüksége. Az üdvösség nem luxuscikk, hanem Isten csodálatos ajándéka Jézus Krisztus által. Ám ha nem tudjuk elfogadni az ajándékot, akkor a megajándékozott marad szegényebb. Szegényebb talán az örök üdvösséggel. ■ Ribár JÁNOS Északiak egyházkerületi napja ► „Jöjjetek hát, gyermekek, szülők, nagyszülők és egyedül élő testvéreink! Érezzük minél többen a találkozás örömét” - volt olvasható az Északi Egyházkerület idei kerületi napjának szórólapján. A programsorozatot november 12-én rendezték meg a budai Várban Vegyetek Szentlelket címmel. E napon a nyolcvan gyülekezetei magába foglaló egyházkerület számos egyházközségéből érkezett mintegy négyszáz hívőnek volt lelki hajléka a Bécsi kapu téri evangélikus templom és három „világi” helyszín. >► Folytatás a 3. oldalon „Ha ő valamit ígér, biztosnak kell lenned abban, hogy meg tudja és meg akarja tartani ígéretét. Különben nem tarthatod őt sem igaznak, sem megbízhatónak. Ez pedig hitetlenség, merő istente- lenség, a magasságos Isten tagadása.” H Luther Márton: A szolgai akarat (Jakabné Csizmazia Eszter, Weltler Ödön és W'eitler Sándor fordítása) SEMPER REFORMANDA
