Evangélikus Élet, 2005 (70. évfolyam, 1-52. szám)

2005-11-06 / 45. szám

‘Evangélikus Élet3 KULTÚRKÖRÖK 2005. november 6. 5 Egy nap a reformátorral Luther-fümek a berlini Collegium Hungaricumban Az 1993-ban alapított, berlini székhelyű s nem csupán az NDK, hanem Kö­zép-, Kelet- és Dél-Európa egyes államainak és egyházainak a kapcsolatát is vizsgáló Institut fur vergleichende Staat-Kirche-Forschung (ISKF) és a berli­ni magyar kulturális intézet, a Collegium Hungaricum közös szervezésű „Luther-napján” ismerkedhettek az érdeklődők a filmtörténet fontosabb, Luther életét és tevékenységét feldolgozó alkotásaival. Az október 29-én megrendezett, délelőtt n-től este n-ig tartó maratoni filmnap „időutazása” 2003-ban kezdődött és 1927-ben fejeződött be; a legfrisebb film Eric Till al­kotása, a legrégebbi pedig Hans Kyser Luther - a német reformáció filmje című némafilmje volt. A 200. tanév Bonyhádon Díszünnepség az evangélikus gimnáziumban A rendezvény magyar vendégeként és szakértőjeként Berlinbe érkező dr. Fabiny Tamásnak a Duna Televíziónál készült Is­ten kezében - Luther a filmvásznon című, hu­szonhat perces alkotása már hetekkel a rendezvény előtt őszinte lelkesedést vál­tott ki a német szervezőkből: a Luther- filmek történetéről mesélve nem csupán remekül bevezette az eseményt, hanem a nevezetes „Itt állok..." jelenet külön­böző feldolgozásainak összehasonlítá­sával fontos szempontot adott az egész napos mozizásra elszánt nézőknek. A nap érdekessége - s minden bi­zonnyal csúcspontja is - az 1927-ben ké­szült némafilm vetítése volt, Carsten- Stephan Graf von Bothmer élő zongorajáté­kával kísérve. Az előadások szüneteiben került sor a jelen levő alkotók bemutatására, illetve a pódiumbeszélgetésekre. Lew Hohmann, a Copyright by Luther című, 1983-ban ké­szült animációs film és a Bürger Luther (A polgár Luther) címet viselő, 1981-es doku­mentumfilm alkotója arról beszélt, hogy a Luther-téma lehetőséget nyújtott szá­mára, hogy az NDK-s időkben egyrészt ► Budapest II. világháborús ostroma alatt, 1944-45 telén harminc gyer­mekotthon nyújtott menedéket - a Nemzetközi Vöröskereszt véd­nöksége alatt, Sztehlo Gábor evan­gélikus lelkész irányításával - az üldözöttek gyermekeinek. Ezek egyike volt a Rózsadombon, a Bo­gár utca 29. alatt működő intéz­mény. Az otthon pedagógiai veze­tője, „Éva néni” - ma Bartosné Sti- asny Éva - háborús viszontagsága­iknak és csodás megmenekülésük­nek a lejegyzésével tanúskodik Is­ten gondviselő kegyelméről. A Há­borúban békességben - A Bogár utcai gyermekotthon lakóinak csodás meg­menekülése című könyv bemutatója október 27-én volt a Budapest-De- ák Téri Evangélikus Gimnázium dísztermében. Röviden, tömören, fegyelmezetten és a megtartó Istent dicsérve zajlott a könyv- bemutató. Szerény volt az emlékező, aki­ről pedig Sztehlo Gábor így írt: „Jelentős, pótolhatatlan segítőim egyike. Életét ezen időszakban teljesen az ügynek szentelte Stiasny Éva, akit még fasori se­gédlelkész koromból ismertem, mint jó ifjúsági munkást” (Koren Emil: Sztehlo Gábor élete és szolgálata, Budapest, 1994, 51. oldal). Stiasny Éva könyvének rangját emeli a Horváth Ádám rendező által írt előszó, amelyben megbecsüléssel, a gyer­mekmentő szolgálatot nagyra értékelve szólt Stiasny Éváék tevékenységéről. .....nem csupán a felnőtt olvasók, ha­nem a mai gyerekek is megismerhetik a hittanórákon, illetve az ifjúsági körök­ben, hogyan vészelték át Budapest ost­romát az akkori gyermekek és fiatalok, és hogyan tapasztalták meg Isten segít­ségét” - foglalja össze könyvének célját a szerző a kötet elején. Ke ndeh K. Péternek, a Luther Kiadó igaz­gatójának a jóvoltából igen informatív és jól szervezett volt a bemutató. A nagyszámú résztvevő vetített képen lát­hatta az ép, majd romos Bogár utcai há­zat. Hallhatta a könyv kiadásának izgal­meneküljön a napi valóság elől, más­részt hogy a múltat metaforává alakítva szóljon mégis a jelenről. Szerencséje volt, mert az NDK kultúrpolitikusai tá­mogatták a Lutherről szóló művek ké­szítését, ugyanis a párt ekkor indított kampányának értelmében nem volt sza­bad a reformátort „az ellenségnek áten­gedni”. A film forgatása során azonban nem kevés akadályt kellett legyőznie: a mellé kirendelt szakértő makacsul ra­gaszkodott Luther proletár vonásainak a kidomborításához... Az esti pódiumbeszélgetésen Brigitte Rochow, az Eric Till rendezte film produ­cere, Kurt Veth, az 1983-ban az NDK-ban készült, többrészes és majd tízórás tévé­sorozat rendezője, Siegfried Brauer törté­nész és Fabiny Tamás vett részt; a mode­rátor az est szervezője, az ISKF helyettes vezetője, Joachim Heise történész volt. A beszélgetés során sok szó esett a fil­mek történeti hűségéről; például a forrá­sok szerint Luther inkább halkan mond­ta azt a bizonyos mondatot Wormsban, ugyanakkor a filmekben gyakran egy igencsak teátrálisan dörgő Luthert látha­mas történetét, megismerhette a kétszer is elénekelt korálunkat: „Oh, terjeszd ki, Jézusom...” (120. ének) Ezen az estén nemcsak a helyszínen, hanem határainkon túl is sok helyütt emlékeztek Stiasny Évára és az otthon­ban eltöltött időre, hiszen az egykori gyerekek - ma már idős emberek - kö­zül jó néhányan külföldön élnek. Mivel személyesen nem tudtak jelen lenni az eseményen, többen levélben üdvözölték Éva nénit. A kiadóigazgató e szívhez szóló levelek közül hármat felolvasott. A jelenlevők között voltak a hajdani otthonlakók és utódaik, akik szintén is­merik az eseményeket. Mindnyájan Bar­tosné őszinte tisztelői. A hallgatók má­sik fele Éva néni barátai, ismerősei közül került ki. Az alkalom végén mindannyi­an körben állva, egymás kezét fogva énekelték el a már említett korálunkat, és mondták együtt a Miatyánkot. A bemutatón a néhány hozzászóló szava nem embermagasztalás, hanem Isten-dicsőítés volt. Az egész estére jel­lemző volt az a mondat, amelyet a Jad Vasemben olvasunk Jeruzsálemben: „Aki egy életet megment, a világot men­ti az meg.” Mostanában sokszor hallottunk 1956 örvendetes és gyászos eseményeiről. Joggal. De a mai idősek nem felejtik el 1944-45 háborús eseményeit sem. Ah­hoz, hogy a közös emlékezet békévé oldja a harcot, fontos, hogy kiderüljön: a magyar, a német, az orosz katona egy­aránt ember tudott maradni, még ha egyenruhában volt is... A szerző köny­vében erről is szól. Meggyőződtünk arról, hogy igaz, amit János első levelének a 4. fejezetében ol­vasunk: „...a teljes szeretet kiűzi a félel­met...” (18. vers) Őszintén senki sem mondhatja, hogy nem volt benne féle­lem ezekben az időkben, de a másokért felelős szeretet erősebbnek bizonyult a jogos félelemnél is. Nagyon örültem annak, hogy az olva­só nem manipulált írásokból, egyoldalú naplóbejegyzésekből vagy cikkekből származó információk alapján kényte­len tájékozódni: a bemutatón az esemé­nyek részeseitől hallhatta - a könyvben tunk. Lew Hohmann közbevetése sze­rint keletnémet filmes körökben közis­mert volt a szólás, mely szerint „minél valósághűbb - annál unalmasabb”... A rendezők egyébként is megértést mutat­tak kollégáikkal szemben, mondván: más a film, és más a történeti valóság. Kurt Veth ebben az összefüggésben be­szélt a félelem filmes megjelenítéséről, valamint szintén ő hozta ismét szóba az NDK-s valóság és a történelmi film kap­csolatát: 1983-ban számukra bármilyen történelmi kutatás eredményénél sokkal fontosabb volt a filmek aktualitása, hogy sikerüljön a jelenetekben célzáso­kat és üzeneteket elrejteniük. Fabiny Tamás és Joachim Heise Az est végén a moderátor a következő év terveiről is szólott: talán Münzer Tamás lehetne a jövő évi rendezvény témája, még akkor is, ha róla nem készült annyi film, mint Lutherről - egész napos he­lyett legfeljebb félnapos filmprogramot szerveznének. ■ Fehéri György pedig olvashatja -, hogy mi történt a há­ború közben a békesség szigetén. Éva néni szavaiból a teljes valóság sejlett fel. Talán kissé túlozva a könyvbemutatón annak voltunk tanúi, hogy mit jelent a „történelem alulnézetből”. Itt nem poli­tikusok, hadtörténészek, párttagok megállapításait hallhattuk, hanem a Bo­gár utca 29. elfelejtett valóságát. Éva néni született pedagógus. Tudja, hogy sem a gyerekek, sem a gondozók nem angyalok, a megszállók még kevés­bé. Mégis, a nyomorult emberek is Isten küldöttei és ápoltjai lehetnek. A Jelenések könyvének egyik szakasza (3,2-3) ellent­mondásosnak látszik, mégis valóság. A halottnak mondott gyülekezeti tagok is segíthetnek a haldoklóknak. A végtele­nül erőtlenek a még gyengébb testvérek­nek. .. Ez történt a Bogár utcában is. Jó, hogy Éva néni nemcsak saját magá­ról beszél a könyvében, hanem más, hite­les keresztényekkel együtt láttatja saját szolgálatát. Sztehlo Gábor, Koren Emil, Le­hel Ferenc, Benczúr László, Éliás József, Hajós Emil és mások neve jól ismert számunkra; azonban sok ismeretlen név is előkerül: váratlanul segítő német tiszteké, orosz katonáké, a magyar rendőrség néhány tagjáé - ők is lehettek Isten eszközei. Igazat adok Horváth Ádám rendező­nek, aki arról panaszkodik, hogy „Éva néni” és Sztehlo Gábor nevét még min­dig csupán emberek kis csoportja - a megmentettek és hozzátartozóik, illetve néhány lelkes tisztelőjük - ismeri. Úgy hiszem, hogy akik e könyvet elolvassák, sokat megtudhatnak róluk, és áldhatják Istent, amiért mindig megsegíti a hozzá fordulókat. Amint a szerző írja: „Mert mi bizony sokszor elmondhattuk:»Minded­dig megsegített bennünket az Úr!« (iSám 7,12)” És ahogyan JSir 3,22-23-ban olvas­hatjuk: „Szeret az Úr, azért nincs még végünk, mert nem fogyott el irgalma: minden reggel megújul.” S miként abban az időben gyakran énekeltük: „Csak az Úrnak nagy kegyelme, hogy még nincsen végünk.” Ez a könyvecske gyermekeink és unoká­ink számára 9'rről szóló tanúságtétel. (A kötetről ismertetés olvasható október 23-i szá­munk 5. oldalán.) ■ Hafenscher Károly (id.) ► A reformációi hét keretében jubile­umi programsorozat vette kezde­tét a Bonyhádi Petőfi Sándor Evan­gélikus Gimnázium és Kollégium­ban október 27-én. Az intézmény­nek ugyanis a jelenlegi a kétszáza- dik tanéve. A bicentenáriumi meg­emlékezés nyitánya a Vörösmarty Mihály Általános Művelődési Köz­pontban tartott díszünnepség volt.- Mindennapi munkánk mellett tulaj­donképpen az egész tanév a jubileum je­gyében fog telni, ezért az oktatás folya­matában felhívjuk a diákok figyelmét a kétszáz éves múlt jelentőségére. Hagyo­mányos programjainkon kívül számta­lan újszerűvel is jelentkezünk majd, má­jusban pedig egyházi ünnepéllyel és egy nagy közösségi rendezvénnyel zárunk. Minden hónap első hétfőjén jelenlegi és öregdiákok előadásai várják a fiatalokat - tájékoztatta lapunkat Ónodi Szabolcs igazgató. - Fontos számunkra, hogy mit tudunk tárgyi feltételekben hozzátenni ahhoz a kétszáz éves hagyatékhoz, me­lyet elődeink megteremtettek. Egy olyan közösségi teremre lenne a legnagyobb szükség, ahol egyidejűleg akár ezren is elférünk, hogy valóban közösen tarthas­suk meg ünnepeinket. Ez a testnevelés ügyét is szolgálná, vagyis tulajdonkép­pen egy sportcsarnokról van szó, amely­nek tervezett megépítésével Bonyhád versenysportjára, lakosságára is gondo­lunk - tette hozzá az intézmény vezetője. A bicentenáriumi nyitóünnepségen elhangzott köszöntőjében Krähling Dá­niel esperes elmondta: kétszáz éve arra törekedtek hazánk vezetői, hogy elné- metesedjen az ország. Ekkor jött létre Sárszentlőrincen a gimnázium, mely 1870-ben került át Bonyhádra. Az iskola nem mondott le arról, hogy értelmiséget neveljen, s a nemzetiségek közti békét mindig meg tudta őrizni. „Remek ma­gyar hazafiakat szeretnénk nevelni. Jó visszatekinteni, és látni, hogy a múltban ez így volt: elfogadásra - is - neveltek, s nekünk szintén ez a feladatunk” - zárta beszédét az esperes. A rendezvények fővédnöke Gáncs Pé­ter, a Déli Egyházkerület püspöke nyolc védnök - egy fő a szülők képviseletében és hét öregdiák - mellett. A szeptemberi tanévnyitón az intézmény udvarán szö- kőkutat avattak; a mellette elhelyezett padokon szívesen üldögélnek a diákok. A gimnázium vezetősége a jubileumi tanév alkalmából Adománylevelet alapí­tott, melyből a megnyitón Ónodi Sza­bolcs hatot nyújtott át.- Ők hatan nagyon sokat tettek azzal, hogy a ’90-es évek elején felismerték: a bonyhádi gimnáziumnak dinamikusabb jövője lehetne, ha visszakerülne régi tu­lajdonosához - mondta el az igazgató. - A kitelepítések miatt már csak szórvány­ban élnek evangélikusok a beiskolázási körzetünkben, épp ezért az egyháznak nem volt célja, hogy az elsők között kér­je kötelékeibe a bonyhádi gimnáziumot. Hogy ez mégis így történt, abban elévül­Ónodi Szabolcs igazgató (balra) gratulál Oroszki István volt polgármesternek hetetlen érdemei vannak a díjazott hat embernek. Krähling Dániel kezdemé­nyezte az ügyet városi képviselőként; Oroszki István, Bonyhád akkori polgár- mestere felkarolta az ötletet, dr. Harmati Béla püspök meggyőzte az egyház veze­tőit, dr. Frenkl Róbert országos felügyelő kompromisszumteremtő képességeivel segített, Platthy Iván államtitkár pedig „le­vezényelte” az állam és az egyház közöt­ti tranzakciót. Amikor átvették az intéz­ményt, közel ötszázmillió forintot irá­nyítottak a bonyhádi gimnázium re­konstrukciójára; ebben elévülhetetlen érdemei voltak Szemerei Zoltánnak, az egy­ház gazdasági ügyekért felelős munka­társának - fejtette ki Ónodi Szabolcs. A bicentenárium nyitórendezvényén Gáncs Péter püspök ünnepi szavait a Lu­kács evangéliumából vett történetre építet­te, mely a tizenkét éves Jézusról szól, aki hallgatta és kérdezte a tanítóit. Az ünnepségen a Lutheránia énekkar szolgált dr. Kamp Salamon vezényletével. Másnap a bonyhádi gimnáziumban ven­dégül látták az evangélikus iskolák pe­dagógusainak delegációját. Erre a napra ellátogatott az intézménybe Magyar Bá­lint oktatási miniszter is, és előadást tar­tott az oktatás reformjáról, a tanköny­vek felülvizsgálatáról. ■ Máté Réka Kronológia • 1806 őszén megkezdődött a tanítás a Tolna megyei Sárszentlőrincen az evan­gélikus kisgimnázium első osztályában • 1831-től kezdve két tanéven át az iskola tanulója volt Petőfi Sándor • 1870-ben az algimnáziumot átköltöztették Bonyhádra, itt folytatódott a tanítás • 1893-ban jelentős államsegéllyel itt épült fel Tolna megye első tornacsarnoka • 1897-től a bonyhádi evangélikus algimnázium egyházi fenntartói rendszeres segélyt biztosító szerződést kötöttek az állammal; ezután az iskola személyi kiadásainak a kétharmadát az állam fedezte • 1906 szeptemberében - a centenáriumi ünneppel egy időben - megkezdődött a főgimnáziummá való fejlesztés • 1906 és 1908 között felépült az új főgimnáziumi épület, amelyet 1908 októbe­rében vettek birtokba a diákok és a tanárok. A régi algimnáziumi épületből in- temátust alakítottak ki • 1910-ben zajlott le az első érettségi vizsga huszonhárom végzőssel • 1914-től 1916-ig a gimnáziumban tanult Illyés Gyula • 1919 június elején az iskolát államosították • 1919 augusztusában a gimnázium újra visszakerült egyházi tulajdonba • 1924 szeptemberében az iskola reálgimnáziummá vált • 1948 júniusában a gimnáziumot államosították • 1948 szeptemberétől négy évfolyamos gimnázium, humán és reál tagozattal • 1949 őszétől az iskola neve; Állami Petőfi Sándor Általános Gimnázium • 1965-től az iskolareformmal a gimnázium egységessé vált, fokozatosan meg­szűnt a humán és a reál tagozat. Az iskola neve: Petőfi Sándor Gimnázium • 1992 óta újra egyházi intézmény: Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimná­zium és Kollégium Háborúban békességben Bemutatták a Luther Kiadó új kötetét

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom