Evangélikus Élet, 2005 (70. évfolyam, 1-52. szám)
2005-10-30 / 44. szám
IO 2005. október 30. KRÓNIKA "Evangélikus Élet5 Szopori Nagy Lajos halálára Szopori Nagy Lajos (1935-2005) élete utolsó éveiben egyházunk folyóiratának, a Credónak a munkatársai közé tartozott. Mint szerkesztő bátran állíthatom: ebben az időszakban nem volt olyan evangélikus szerzőnk, akivel akkora szerencsénk lett volna, mint vele. Világosan értette és helyeselte a periodika célkitűzését: nem bocsátkozott ugyan elvi fejtegetésekbe, de - számomra megtisztelő - barátsága, egy- egy megjegyzése, állandó és szíves segítsége mindennél többet jelentett. Mindig minőségi munkával érkezett: amit lefordított, magyar szövegként életre kelt. Én már így olvastam, hiszen finnül nem tudok. Lajos filológiai készségéről, alaposságáról inkább közvetve győződhettem meg, versfordításai azonban rögtön megmutatták, hogy igazi művész. Amit kaptunk tőle, sohasem volt lapos, unalmas. Igaz, a minőség önmagában is kizárja az unalmat, de azt sem szabad elfelednünk, hogy a kortárs finn irodalom talán legjobb magyar ismerőjeként okosan és kiváló arányérzékkel válogatott folyóiratunk számára. Még megengedte az Isten, hogy a Sirkka Turkka-versek fordítását - halála előtt másfél hónappal - elküldje címünkre. Úgy tapasztaltam, hogy igen nagy önfegyelemmel viselte sorsát; de amikor a költőnő sötét tónusai magyarul is megszólaltak, talán az a Szopori Nagy Lajos vallott, aki saját szenvedését is a műfordításba rejtette. És most itt az idő, meg kell vonnom egy szolid, rövidre szabott munkatársi kapcsolat mérlegét. Hat dupla számban - az utolsó még előttünk - negy- ven-egynéhány oldal: hat kortárs szerző rövid bemutatása, két elbeszélés, egy rövid prózaciklus, huszonhat vers. A finn irodalom hazai recepciójához képest úgyszólván elenyésző mennyiség: a kapcsolat rövid volt, a folyóirat ritkán jelent meg. És mégis..., huszonhat valódi vers igen nagy érték. Úgyszólván karcsú kis kötet. Ha valaki a finn irodalmat s különösen a finn költészetet szereti, észben kell tartania folyóiratunk 2002-2005-ös számait. Önfegyelmét és munkabírását őseitől, a Sopron megyei magyar paraszt- gazdáktól örökölhette Szopori Nagy Lajos. Beleérzőkészsége, kifinomult hallása talán személyre szólóbb adomány. A finn föld és a finn irodalom iránti szeretete pedig titok: életútjában vannak ugyan támpontok, amelyek az érdeklődés korai megjelenését bizonyítják, de az életrajzi adalék nem magyarázat. Márciusban, a hetvenedik születésnapján talán úgy lehetett összegezni pályáját: nehéz korszakban is tudta kamatoztatni tehetségét. Aztán sokkal rövidebb, de - bizonyos szempontból - sokkal győzelmesebb korszak következett, s mégis maradt ereje... Elküldte az utolsó műfordításokat. Míg végül Isten határt szabott a kísértésnek, s most fájó szívvel, de az ő akaratában megnyugodva búcsúzunk. ■ MÁNYOKI JÁNOS ISTENTISZTELETI REND j 2005. október 30. Szentháromság ünnepe után 23. vasárnap. Liturgikus szín: zöld. Lekció: Fii 3,17-21. Alapige: )n 20,30-31. Énekek: 461., 44. I., Bécsi kapu tér de. 9. (úrv.) Simon Attila (teológushallgató); de. 10. (német) Andreas Wellmer; de. 11. (úrv.) Bencéné Szabó Márta; du. 6. Bence Imre; II., Hűvösvölgyi út 193., Fébé de. 10. Veperdi Zoltán; II., Modori u. 6. de. 3/4 11. Sztojanovics András; Pesthidegkút, II., Ördögárok u. 9. de. fél 10. (úrv.) Fodor Viktor; Csillaghegy-Békásmegyer, III., Mező u. 12. de. 10. Vári Krisztina; Óbuda, III., Dévai Bíró M. tér de. 10. Bálintné Varsányi Vilma; Újpest, IV., Lebstück M. u. 36-38. de. 10. Solymár Péter Tamás; V., Deák tér 4. de. 9. (úrv.) Gerőfi Gyuláné; de. 11. (úrv.) Gáncs Péter; du. 6. (orgonazenés áhítat) Cselovszky Ferenc; VII., Városligeti fasor 17. de. 11. (úrv.) Szirmai Zoltán; VIII., Üllői út 24. de. fél 11. Kertész Géza; VIII., Rákóczi út 57/a de. 10. (szlovák, úrv.) Szpisák Attila; VIII., Karácsony S. u. 31-33. de. 9. Kertész Géza; VIII., Vajda P. u. 33. de. 9. Smidéliusz András; IX., Gát utcai római katolikus templom de. 11. (úrv.) Szabó Julianna; Kőbánya, X., Kápolna u. 14. de. fél 11. Smidéliusz András; Kerepesi út 69. de. 8. Tamásy Tamás; Kelenföld, XL, Bocskai út 10. de. 8. (úrv.) Blázy Árpád; de. 11. (úrv.) Blázy Árpád; du. 6. (vespera) Joób Máté; XI., Németvölgyi út 138. de. 9. Joób Máté; Magyar tudósok krt. 3. (Egyetemi Lelkészség) du. 6. (úrv.) Barthel-Rúzsa Zsolt; Budagyöngye, XII., Szilágyi E. fasor 24. de. 9. (úrv.) Bencéné Szabó Márta; Budahegyvidék, XII., Kék Golyó u. 17. de. 10. (úrv.) Bácskai Károly; XIII., Kassák Lajos u. 22. de. 10. Kendeh György; XIII., Frangepán u. 41. de. fél 9. Kendeh György; Zugló, XIV., Lőcsei út 32. de. 11. (úrv.) Tamásy Tamás; XIV. Gyarmat u. 14. de. fél 10. Tamásy Tamás; Pestújhely, XV., Templom tér de. 10. (úrv.) dr. Korányi András; Rákospalota, XV., Régi Fóti út 75. (nagytemplom) de. 10. Bátovszky Gábor; Rákosszentmihály, XVI., Hősök tere 11. de. 10. (reformációi, úrv.) Börönte Márta: Cinkota, XVI., Batthyány I. u. de. fél 11. Blatniczky János; Mátyásföld, XVI., Prodám u. 24. de. 9. Blatniczky János; Rákoshegy, XVII., Tessedik tér de. 9. Eszlényi Ákos; Rákoskeresztúr, XVII., Pesti út 111. de. fél 11. Eszlényi Ákos; du. 6. (reformációi) Szabó Lajos református lelkész; Rákoscsaba, XVII., Péceli út 146. de. 9. Kosa László; Rákosliget, XVII., Gőzön Gy. u. de. ti. Kosa László; Pestszentlőrinc, XVIIL, Kossuth tér 3. de. 10. Győri Gábor; du. 6. dr. Korányi András; Pesíszentimre, XVIII., Rákóczi út 83. (református templom) de. 8. Győri Gábor; Kispest, XIX., Templom tér 1. de. 10. Széli Bulcsú; XIX., Hungária út 37. de. 8. Széli Bulcsú; Pesterzsébet, XX., Ady E. u. 89. de. 10. Győri János Sámuel; Csepel, XXL, Deák tér de. fél n. Zólyomi Mátyás; Budafok, XXII., Játék u. 16. de. 10. Solymár Gábor; Budaörs, Szabadság út 75. de. 10. Endreffy Géza. ISTENTISZTELETI REND /2003. október31. Reformáció ünnepe. Liturgikus szín: piros. Lekció: Mt 5,1-10. Alapige: Zsolt 36,6-10. Énekek: 254., 258. 1., Bécsi kapu tér de. 11. (úrv.) Bence Imre; du. 6. (Luther-film vetítése) Bence Imre; Pesthidegkút, II., Ördögárok u. 9. du. 6. (úrv.) Fodor Viktor; Csillaghegy-Békásmegyer, 111., Mező u. 12. de. 10. Donáth László; Óbuda, III., Dévai Bíró M. tér du. 6. (úrv.) Hokker Zsolt; Újpest, IV., Lebstück M. u. 36-38. du. 6. (úrv.) Solymár Péter Tamás; V., Deák tér 4. de. 9. (úrv.) Cselovszky Ferenc; de. 11. (úrv.) Smidéliusz Gábor; du. 6. Kovács Áron; VII., Városligeti fasor 17. de. n. (úrv.) Szirmai Zoltán; VIII., Üllői út 24. de. fél 11. (úrv.) Kertész Géza; VIII., Rákóczi út 57/a du. 6. (szlovák) Szpisák Attila; VIII., Karácsony S. u. 31-33. de. 9. (úrv.) Kertész Géza; Kőbánya, X., Kápolna u. 14. de. fél 11. (úrv.) Smidéliusz András; Kelenföld, XI., Bocskai út 10. de. 11. (úrv.) Blázy Árpádné; du. 6. (úrv.) Blázy Árpádné; Budahegyvidék, XII., Kék Golyó u. 17. du. 6. (úrv.); XIII., Kassák Lajos u. 22. du. 6. Szirmai Zoltán, Szloboda József; Rákospalota, XV., Régi Fóti út 75. (nagytemplom) du. 6. (úrv.) Bátovszky Gábor; Cinkota, XVI., Batthyány I. u. de. fél 11. Blatniczky János; Pestszentlőrinc, XVIII., Kossuth tér 3. du. 6. Hulej Enikő; Kispest, XIX., Templom tér 1. du. 6. Széli Bulcsú; Pesterzsébet, XX., Ady E. u. 89. de. 10. (úrv.) Győri János Sámuel; du. 6. (meditációs) Győri János Sámuel; Budafok, XXII., Játék u. 16. de. 10. Solymár Gábor; du. 6. (ökumenikus) előadást tart: dr. Varga Gyöngyi; Budaörs, Szabadság út 75. du. 6. (úrv.) Endreffy Géza. ■ Összeállította: Boda Zsuzsa Huszár Gál, a nyomdász és püspök Négyszázharminc évvel ezelőtt egy reformációt pártoló patrónus, báró Forgách Imre komjáti földesúr ezeket a sorokat írta be naplójába: „Huszár Gál úr, az én második atyám, s mindenkinél kedvesebb barátom, nagy képzettségű teológus, Isten evangéliumának páratlan hűségű és fáradhatatlan hirdetője, a jók nagy gyászára és fájdalmára, Pápa városában, 1575. október 23-án pestisben elhunyt...” A debreceni Huszár Gál-szobor Ma már csak a romjai láthatók Vas megyében a török időkben elpusztult, egykor Vadászülésnek nevezett, Boba és Kemenespálfa közötti településnek, ahol - az újabb kutatások szerint - nyomdász-reformátorunk megszületett 1512 októberében. Korának modern kommunikációs lehetőségére, a nyomda varázsára már korán, krakkói egyetemi évei során felfigyelt a sziléziai Vietor Jeromos tevékenysége láttán. Később, amikor a Pozsony megyei Vizkelet eretneknek bélyegzett plébánosaként háromszorosan kiátkozták, és a reformációt pártoló Miksa trónörökös oltalma alatt a Moson megyei Óvár prédikátora lett, ismét feltámadt benne a nyomdászat iránti érdeklődés. Talán még a korszak kutatói közül is kevesen figyeltek fel annak a történelmi találkozásnak a jelentőségére, amely 1557-ben a lengyel származású neves nyomdász, Hojfhalter Rafael bécsi otthonában összehozta a negyvenöt éves Huszár Gált az alig huszonkét éves „pesti fi" Bornemisza Péterrel. Az óvári prédikátor az igehirdetései miatt, az egyetemista diák az ekkorra elkészült Magyar Elektrájának a kézirata végett kereste fel Hoffhal- tert. A találkozás nemcsak e két magyar reformátor életre szóló barátságát, hanem a 16. századi magyar protestáns média megszületését is eredményezte. Bécsi tárgyalásainak eredményeként Huszár kölcsönpénzen nyomdát vásárolt. Matricákat - betűanyákat - és fametszetes iniciálékat vett. Óváron azután rézmetszetet készítő műhelyt állított fel, és beszerezte Nádasdy Tamás egykori nyomdájának díszítődúcait is (ezeket később átörökítette Bornemiszára, akit segédül maga mellé is fogadott). Tüstént hozzálátott saját prédikációs kötetének, majd egy évvel később Sztárai Mihály népszerű iskoladrámájának a kinyomtatásához. Érezte, hogy az idő sürgeti, mert röviddel e két mű megjelenése után Oláh Miklós érsek eltiltotta a további nyomdászattól. Huszár Gál kommunikációs tevékenységét annál is inkább nagyra kell értékelnünk, mert a korábbi hazai nyomdák kizárólag főurak anyagi támogatásával jöttek létre. Hosszabb-rö- videbb ideig így működött a Nádasdyak sárvári, a Batthyányak németújvári, a Bánffyak alsólendvai vagy a Zrínyiek monyorókeréki nyomdája. A magyaróvári kezdeményezés volt tehát az első önálló, saját pénzen vásárolt nyomda, mely végigkísérte a reformátor további zaklatott életútját. Huszár Gál magyaróvári oktató-nevelő munkája is figyelmet érdemel. Patrónusá- hoz 1558-ban írt leveléből tudjuk, hogy saját költségén iskolát létesített, a szomszéd falvakba pedig kiküldte tanítványait, hogy gondozzák a híveket, mert úgy látta, hogy „a semmittevő, csak hasuknak élő elöljárók a népet elhanyagolják”. Óvár után vándorbotja Kassa városába vitte: itt a magyar evangélikus gyülekezet prédikátori tisztébe iktatták be, majd részt vett az „öt városok” kisszebe- ni zsinatán. Sikerült kinyomtatnia a még Óváron elkészített énekeskönyvét, de itt is rövidre volt szabva az ideje; az egri érsek elfogatta, börtönbe záratta. Az őt hűségesen Kassára is elkísérő Bornemiszának regényes körülmények között sikerült urát kiszabadítania. „Liberavi dominum Galium” - olvassuk utóbb Bornemisza Volaterranus-kötetében. Huszárnak már egy év után menekülnie kellett Kassáról: Debrecen volt a cél, oda menekítette nyomdáját is, ott tudott - igaz, csak tizenhat hónapig - együtt dolgozni Melius Juhász Péterrel. Neki ajánlotta akkor elkészült, sokáig elveszettnek hitt művét, amelynek A keresztyéni gyülekezetben való isteni dicséretek címet adta. A rövid közös munka eredményeként Melius Juhász is ki tudta nyomatni több művét, bár nem volt felhőtlen a két, más-más hitvallást követő reformátor együttműködése. Huszár gyors távozását mégsem ez, inkább a török betörés indokolta. II. Bajazid szultán rendeletéből nyilvánvaló lett, hogy a török uralom nem tűri meg a területén a tipográfiát. Huszár ezért jobbnak látta felszerelésének egy részét idejében Nyugatra, Habsburg-Magyarországra menekíteni. Ez sikerült is, hiszen nyomtatványainak típusai és díszei fennmaradtak az ottani későbbi kiadványaiban. Családjával együtt Nagyszombat városába menekült, ahol rövid ideig ispo- tályos lelkészként működött. Ám Oláh érsek tüstént panaszt nyújtott, be, a. királynak, mert a rebellis prédikátor „Veszélyezteti a pápista hitet és a rendet”. Ezért ismét tovább kellett lépnie. Komárom főkapitányának a meghívását fogadta el, és családját hátrahagyva a dunai naszádosok és a hozzájuk tartozó huszárok lelkipásztoraként szolgált tovább. Ismét feljelentették, mert „mindkét nembeli sok katolikust a saját eretnekségébe belevon”. Mint űzött vad cikázott több éven át Nagyszombat és Komárom között. Nagyszombati hívei a városhoz közeli Rózsavölgy nevű faluban rejtették el néhány hónapra, onnan azonban a jezsuiták miatt ismét menekülnie kellett. Ebben segítségére lehetett a Nyitra megyében tekintélyes birtokokkal rendelkező, főúri Forgách család, amelynek egyik tagja szemtanúja volt a nevezetes kassai „börtönszabadításnak”. Komjáti földesura, a protestánsbarát fiatal Forgách Imre örömmel vette oltalmába a sok viszontagságot megélt reformátort. Huszár Gál ekkorra nyomdájának már csak a töredékét tudta megőrizni, segítségére volt azonban a gondviselés. Egyfelől ebben az időben Nyitra vidékén - előbb Galgócon, majd Semptén - a Salm grófok védelme alatt működött régi barátja és munkatársa, Bornemisza Péter. Nyomdájukat közösen kiegészítve újra nekikezdhettek a közös missziói vállalkozásnak. Másfelől az isteni gondviselés újabb kaput nyitott a számukra ezekben az években. Oláh Miklós érsek 1568-ban meghalt, székének betöltését azonban politikai okok még késleltették. Ez a kedvező időszak alkalmasnak kínálkozott arra, hogy „a pápistaságnak e két kemény pörölye” megvalósíthassa régi tervét: egy önálló evangélikus püspökség megszervezését. Csallóköz-Mátyusföld hányatott sorsú nyomdász püspöke gyülekezeti látogatásai és lelkipásztori munkája mellett egy számára rendelt rövid kegyelmi időszakban, 1573-74-ben sorra kiadta Bornemisza posztilláinak első kötetét, illetve saját énekes- és imádsá- goskönyvét, adventi és karácsonyi prédikációit. E széles körű tevékenység azonban ismét kivívta a restaurációs erők haragját. Az egyházi teljhatalmat gyakorló Telegdi Miklós püspök hajszát indított a reformációt pártoló főurak és prédikátoraik ellen. Huszár Gál kénytelen volt a püspökjoghatóságától független Pápa városába menekülni. A protestáns patrónusok védelme alatt álló Pápán ekkor azugyancísa^ hányatott életű Sztárai Mihály volt az egyik prédikátor. Sopron is meg akarta hívni lelkészének, s talán ez a bizonytas 1L c. CXI lan gyülekezeti helyzet is elősegítette Huszár Gál jelentkezésének az elfogadását. 1574 nyarán úgy tűnt, hogy Huszár Gál, az exuláns szuperintendens és Dávid fia, az ifjú pápai rektor végre együtt szolgálhatja a reformáció ügyét. A vidéken már öt éve pusztító pestisjárvány idején, 1575-ben azonban a „kemény erkölcsű” Sztárai, majd Huszár Gál is Istentől kapott küldetése végéhez ért. Reformátoraink szolgálata, fáradhatatlan példamutatásuk, lángoló Krisztus-hitük ma, négyszázharminc év távlatából is gyümölcsöt terem. ■ Dr. Fabiny Tibor K K £ K L E A TÍZ PARANTSOLAT, AZ AZ, MINDEN TANACZKOzafunknac, itelctunkncc cs czekkedetűnkncc Exod. XX VmuV líráéi j^eretó* nepema Halgaííad az en tdruenvem » Te Részlet Huszár Gál 1574. évi komjáti graduál-énekeskönyvéből 4 «
