Evangélikus Élet, 2005 (70. évfolyam, 1-52. szám)
2005-10-09 / 41. szám
‘Evangélikus ÉletS EVANGÉLIKUS ÉLET 2005. október 9. 3 / Uj törvénykönyvet fogadott el a zsinat 41 Folytatás az l. oldalról Az Országos Presbitérium által beterjesztett költségvetést ezentúl a zsinat törvényben fogja elfogadni. Érkezett ugyan néhány, lényeget érintő módosító javaslat is, de ezek koncepcionálisnak nevezhető változtatást jelentettek volna a már korábban eldöntött kérdésekben, « így az elfogadásukat lényegében nem támogatta a zsinat. Egyhangú volt viszont az a vélemény, hogy az erdélyi testvéregyház, illetve a református egyház küldötteit tanácskozási jog illesse meg zsinatunkon. Az egyházi szolgálat külön területeiről szóló törvény tárgyalásában fennakadást okozott, hogy a tábori lelkészségről most folyik az egyeztetés a református egyházzal és a honvédelmi minisztériummal. A zsinat végül úgy döntött, hogy addig nem változtat a törvény ezen szakaszain, amíg a tárgyalások be nem fejeződnek. Ezután a testület az egyházi jogszabályokról fogadott el törvényt. Ebben új elem a jogszabályok értelmezésével foglalkozó testület felállítása, amelyet a zsinat egyik elnöke, az országos ügyész és az egyházi bíróság elnöke alkot. A november i-jén hatályba lépő választási törvény a 2006. évi tisztújítás előtt különös jelentőséggel bír, - jövőre sok egyházi tisztségviselő fogja forgatni ezt a jogszabályt. Az intézményi törvényben rögzítette a zsinat az iskolalelkészek középiskoláinkban való alkalmazásának a lehetőségét. Ezzel kapcsolatban egy kötelező szabály is bekerült a törvénybe: 2007 szeptemberétől a háromszáznál több diákot oktató középiskolákban kötelező lesz iskolalelkészt alkalmazni. A bírósági törvénynek pedig már a címe is nagyon kifejező: törvény az egyház törvényes rendjének és békéjének megőrzéséről. A zárószavazáskor már nyilvánvaló volt, hogy a törvénykönyv nagy többséggel fogadtatik el. így is történt: egy tartózkodástól eltekintve minden szavazat „igen” volt. A zsinat tervei szerint az október a sok törvényszöveg szerkesztési és kiadási munkálataival fog telni: a választási törvényt az Evangélikus Közlöny fogja tartalmazni, amely remélhetőleg a törvény hatálybalépése előtt megjelenik majd. A teljes törvénykönyv összeállítása ezzel egy időben folyik. A választások lebonyolítását a zsinat egy másik kiadvánnyal is segíteni igyekszik: egy választási útmutatóval, amely közérthetően, magyarázatokkal ellátva írja majd le a választás szabályait. A többi törvény - egy kivételével - 2006. január i-jén lép életbe. Az egyház szervezetéről szóló törvény lépcsőzetesen, az egyes testületek hivatalba lépésével egy időben válik hatályossá. így a jelenlegi egyházszervezetről szóló szabályokat a választásokig kell majd használni, de a választások már az új szervezetek megkívánta rendszer szerint történnek. ■ Muntag András zsinati gazda „A személyes kapcsolatokat kell erősítenünk.. Beszélgetés Szirmai Zoltánnal ► Kissé elfogódottan csengetek be, és azon tűnődöm, vajon milyen interjúalany lesz az a most nyugalomba vonuló lelkész, akivel olyan régóta ismerjük egymást... Merengésemből ajtónyitás riaszt föl. Szirmai Zoltán, Zoli bácsi, mint mindig, most is kedvesen, mosolyogva fogad, de az arcán azért látszik, hogy fáradt. Nem is csoda, hiszen mostanság sok teendője akad gyülekezetében, a centenáriumát ünneplő Budapest-Fasori Evangélikus Egyházközségben.- Élete és az itteni közösség sorsa elválaszthatatlanul egybefonódik, hiszen negyvenegy esztendőn át volt a gyülekezet pásztora...- Nekem is nehéz elhinni, hogy így elrepült az idő. 1960-ban végeztem a teológián. Először Gyönkre kerültem id. Krähling Dániel esperes' mellé, majd a ferencvárosi gyülekezet következett. A Fasorba 1964-ben Káldy Zoltán küldött ki mint segédlelkészt. Négy évvel később, 1968-ban lettem másodlelkész. Principálisom, Koren Emil távoztával 1971-ben - miután a gyülekezet presbitériuma ezt a püspöknél kérte - parókus lelkésszé választottak.- Familiáris indíttatás vagy inkább személyes elhatározás áll annak hátterében, hogy a papi pályát választotta?- A családomban nem volt lelkész. Édesapám olajszakértő volt, egy külkereskedelmi vállalatnál dolgozott, édesanyám pedig háztartásbeliként a gyermekeket, azaz engem és három bátyámat nevelte; közülük sajnos már egy sem él. A budapesti Lónyai Utcai Református Gimnáziumba jártam, az utolsó évet - az államosítás és az áthelyezés miatt - az Eötvös József Gimnáziumban végeztem. Érettségi után, 1953-ban nem voltam egészen bizonyos abban, hogy a lelkészi pályát szeretném választani. Irodalom-történelem szakra jelentkeztem, de nem vettek fel. A diósdi csapágygyárba mentem dolgozni, termelésirányítóként helyezkedtem el. Hamar rájöttem, hogy ez a munka nem nekem való, én emberekkel szeretnék foglalkozni. A „végső lökést” a Deák téri ifjúság adta meg, ide jártam tizenkét éves korom óta. Nagyszerű társaság gyűlt össze itt, nagyon összetartó csapat voltunk. Először ebben a körben fordult meg a fejemben, hogy jó lenne lelkipásztornak lenni, de az ötvenes években nem volt könnyű dolga annak, aki e mellett a hivatás mellett döntött. Két év munkaviszony után, 1955-ben határoztam el, hogy felvételizem a teológiára. Mint említettem, 1960-ban végeztem, és 1964 óta vagyok itt, a fasori gyülekezetben.- Volt olyan időszak ez alatt a csaknem fél évszázad alatt, amikor úgy érezte, hogy jobb lenne,felfrissülni”, váltani és esetleg egy másik gyülekezetben folytatni a szolgálatot?- Nemrég azt olvastam, hogy Németországban szinte „ajánlott”, hogy egy lelkész hat-nyolc évenként gyülekezetei cseréljen, új kihívásokkal nézzen szembe. Nálunk ez még nem „kötelező”, és én magam sem éreztem szükségét a változtatásnak. Egyrészt azért nem, mert hűséges típus vagyok, másrészt itthon éreztem magam ebben a gyülekezetben, nem kívánkoztam máshová. így is volt részem elég változatosságban, hiszen nemzedékek nőttek fel a szemem előtt. A mindig újabb és újabb teendőkben sem volt hiány, hiszen a templom szomszédságában álló Budapest-Fasori Evangélikus Gimnáziumban 1989-ben újraindult a tanítás, és a Pesti Egyházmegye es- peresi tisztsége is mindig számos feladatot adott.- Az esperességhez kapcsolódó sok plusz teendő volt az oka annak, hogy legutóbb már nem vállalt el egy teljes ciklust?- Először 1984-től 1990-ig, majd 1995- től 2003-ig voltam esperes. Nem tartottam megterhelőnek ezt a munkát, mert szerettem csinálni. 2003-ban azért mondtam le, mert tiszteletben akartam tartani a zsinati előírásokat. Elértem azt az életkort (65 + 2 év), amikor ideje átadni a stafétabotot. Nem unatkoztam ezután sem, hiszen a gyülekezeti munka továbbra is megmaradt. Szerencsére mindig voltak segítőim, akikkel jó légkörben dolgozhattunk együtt. Leghosszabb ideig dr. Muntagné Bartucz Judit volt mellettem, ő huszonhat évig volt szolgatársam.- Hosszú lelkészi szolgálatára visszapillantva mi az, amit mindenképpen kiemelne?- Legszívesebben két személyes élményemet idézném fel. Az egyik a gyenesi ifjúsági konferenciák szervezése. Ebben a munkában tíz évig vettem részt. Akkoriban egyházunk ily módon végzett ifjúsági munkája rendkívüli dolognak számított, az 'Állami Egyházügyi Hivatal nem nézte jó szemmel, ha egy-egy felekezet a templomfalakon kívül, ráadásul az ifjúság körében tevékenykedik. Mi, evangélikusok azért dolgozhattunk ezen a területen, mert arra hivatkoztunk, hogy nincsenek iskoláink. A másik nagy ajándék a Lutheránus Világszövetség 1984-es budapesti nagygyűlésének előkészületeiben való részvétel volt.- Utólag visszapillantva hosszú lelkészi szolgálatára, akadhattak a ,fényes napok” mellett nehéz pillanatok is. Van-e esetleg valami, amire azt mondja, hogy ezt ma már nem vagy másképp tenné?- Azt hiszem, az építkezéseket szívesen kihagytam volna az életemből. Nem volt mindig könnyű a mesteremberekkel tárgyalni, nagyon nagy volt a rám nehezedő felelősség egy-egy beruházásnál. Jól kellett gazdálkodni a gyülekezet javaival. Ha választhattam volna, akkor inkább lemondtam volna a felújítási munkálatokról, a templom külső-belső megszépítésével járó számos feladatról. Bár a munkák eredménye utóbb mindig igazolta, hogy érdemes volt belevágni. Gyülekezetünkben mindig sok volt a keresztelés, nagy volt a konfirmandusok száma. Szép templomunkban egyre több és több esketés volt, egy-egy családban ez már az új nemzedékek megjelenését is jelentette. Azt hiszem, jó lett volna a születési, a konfirmációi és az esketési évfordulókon néhány soros levéllel felkeresni a családokat, jelezve, hogy nem felejtettük el őket, és számítunk rájuk. Erre nem volt elég időm és figyelmem... Úgy érzem, hogy manapság a személyes kapcsolatokat kell erősítenünk a gyülekezeti munkában; a találkozások a fontosak. A magánéletben pedig a családtagjaim: a feleségem, a gyermekeim és az unokáim azok, akikkel szerettem volna jóval többet együtt lenni. Szerencsére most már ez is lehetővé válik. Gáncs Péter püspöktől azt kértem, hogy a templom és a gyülekezet századik születésnapját még hadd ünnepelhessem együtt a gyülekezettel. Hála Istennek, egészséges vagyok, de mivel hetvenéves lettem, úgy érzem, itt az ideje, hogy a sok, munkával és örömmel teli év után átadjam a szolgálatot. ■ Gazdag Zsuzsanna Lelkésziktatás bordásfalak között ► Tatabányán, az elmúlt rendszer „szocialista városainak” egyikében október t-jén a templom melletti iskola tornatermében tartott istentiszteleten iktatta be hivatalába Schermann Gábort, a gyülekezet most megválasztott lelkészét Bencze András, a Fejér-Komáromi Egyházmegye esperese. A mintegy kétszáz résztvevő ugyanis nem fért volna el a gyülekezet templomában. S hogy ez az információ miért kívánkozik az eseményről szóló tudósítás élére? A válasz a gyülekezet történetének utóbbi évtizedeiben keresendő... A mai Tatabánya területén a. 19. század végéig nem élt számottevő evangélikus. A bányaművelés 1896-ban való megindulásával, a munkát keresők betelepülésével azonban számuk egyre nőtt. (Egy felmérés szerint mintegy négyszázötven településről származnak a ma itt élő evangélikusok.) Az egyházközséggé szerveződés 1930- ban, Kalavszky Kálmán lelkész szolgálata idején történt. A gyülekezet olyan gyorsan nőtt, hogy hamarosan két lelkészi körzetre osztották a várost, és két év alatt - a bányavállalat támogatásával - két templomot is (!) építettek 1937-ben és 1938-ban. A diktatúra beköszöntével azonban a szocialistának kikiáltott városban meggyengült az egyházközség; nagyobbik templomát rövid időn belül mára: még a gúnyolódásnál és a kritikánál is nagyobb teher. Európában lelki vákuum uralkodik - fejtette ki. Ez nem azért van, mert Isten igéje elvesztette volna erejét, hanem azért, mert átok ül rajtunk, nem adatik a szó. A lelkész nem teheti meg, hogy ha nem hallgatják, nem szól semmit - hangsúlyozta. A püspök testvéri türelmet kért a gyülekezeti tagoktól minden lelkész számára. Kérte, becsüljék meg azt, aki mégis mer szólni, akinek nem adatik más reménység, csak az, hogy egyszer csoda történik, és Isten megkönyörül rajtunk. Az egyházkerület vezetője végezetül azt kérte a beiktatandó lelkésztől, hogy nehéz óráiban ne a környezetén tájékozódjon, és ne is a szívét kérdezze, hanem Gazdáját, Jézus Krisztust, aki elhívta őt. el kellett adnia. Az épületet ezután sokáig raktárnak használták. Az egyházközségben utoljára több mint fél évszázaddal ezelőtt iktattak lelkészt Lábossá Lajos személyében. A negyvennyolc évig itt szolgáló lelkipásztornak az ezredforduló évében történt nyugalomba vonulása - majd halála - után évekig csak helyettes vagy segédlelkész szolgált a gyülekezetben. A rendszerváltás után a város újra missziói területté vált. Nos, ezért jelzésértékű, hogy a gyülekezet most megválasztott lelkészének a beiktatásakor kicsinek bizonyult a templom. De Isten igéje, az imádság és az úrvacsora szentsége megszentelte a tornatermet. Ittzés János, a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület püspöke püspök Ám 8,11-12 és Mt 11,28 alapján tartott igehirdetésében hangsúlyozta, hogy az érdektelenség a legnagyobb teher egy lelkész száSchermann Gábor Lk 11,29-30 alapján tartott hivatalátvevő igehirdetésében az életünk során megtapasztalt jelek fontosságát hangsúlyozta. Isten is annyi a számunkra, amennyit jelei mutatnak, amennyit belőlük felfogunk - fejtette ki. Jónás is jellé vált ott és akkor, Ninivében. Nem magától: Isten tette őt azzá, és általa belépett a városba, megmentette a lakóit. A fiatal lelkész beáll azon elődeinek a sorába, akik a golgotái kereszt jelét hirdetik mint megváltásunk egyetlen bizonyítékát - zárta igehirdetését az új parókus lelkész. Az istentisztelet utáni közgyűlésen a püspök elmondta, hogy az egyház „széncsatája” a városi gyülekezetekben dől el. A köszöntők sorában hangot kapott annak reménye, hogy a tatabányai gyülekezet újra fontos és erős stratégiai pont lesz egyházunkban. ■ Menyes Gyula
