Evangélikus Élet, 2005 (70. évfolyam, 1-52. szám)
2005-10-02 / 40. szám
14 2005- szeptember 24. TANULMÁNY "Evangélikus Életit Technológiaváltás - Káldy Zoltán püspök. Ablaka István, a kecskeméti Petőfi Nyomda igazgatója és Tólh-Szöllős Mihály esperes, az Evangélikus Elet későbbi főszerkesztője A lap sorsa - az egyház sorsa ,Azóta azt a kort már megítélték Merjük már írni; hamis volt a mérték” (Scholz László) Összegezve elmondható, hogy az Evangélikus Élet történetének első szakaszában, az 1945 előtti polgári korban a lap cikkeit nem egy szűk szerkesztőbizottság írta, hanem a széles értelemben vett művelt, elkötelezett egyháztagság. Ennek köszönhető, hogy az 1933-as szerény kezdetek után egyre jelentősebbé vált az újság, és hamarosan a hazai evangé- likusság véleményformáló eszközévé, közkedvelt lapjává vált. Jó kézbe venni a régi számok sárguló oldalait, olvasni a régen hiányolt, elfeledett témákat. Állhatatos egyházszeretet és egyházféltés árad a sorok közül. Egy elműlt világ hírnökei ezek az írások. Fedezzük fel őket, hogy épüljünk belőlük! A háború után azonban alaposan megváltozott a helyzet. Veöreös Imre a Húsz év alatt című cikksorozatában azt írja: 1945 után az egyházi sajtó az „egyöntetűség felé haladást mutatja”110. A második világháború után még több egyházi kiadó és sajtótermék működött hazánkban, egymástól függetlenül. Később az Evangélikus Sajtóosztály végezte az egész egyházi könyvkiadást. Az Új Harangszó 1950- ben, az Elő Víz 1951-ben olvadt bele az Evangélikus Életbe (ez utóbbi egy rövid ideig még a hetilap egyik rovata lehetett). Míg korábban ellentétes nézetek is megjelenhettek az újságban - sőt: az volt a lap egyik fő profilja, hogy teret adott a különféle álláspontoknak -, 1950 után csak egységes, az egyházvezetők által jóváhagyott és engedélyezett vélemények kerültek az olvasók elé. Az Evangélikus Élet szocializmus kori története, az 1948-1989 közötti időszak az adott kor sajátosságainak figyelembevételével érthető meg. Nem kétséges, hogy a lap értékeket is felvonultatott: az egyház-, irodalom- és művészettörténeti írások, valamint a lelkiségi cikkek és írásmagyarázatok jó része érdekes, értékes olvasmányul szolgált az evangélikus hívek számára. Ha sok esetben torzan és hiányosan, de mégis csak tájékozódhattak belőle az egyház életének fontosabb eseményeiről. A kérdés az, hogy vajon nem volt-e túl nagy az az ár, amelyet az Evangélikus Életnek a hatalom elvárásaiért kellett fizetnie. Hiszen megkövetelték, hogy az újság azo110 EvÉlet 1965. június 20. nosuljon a szocializmus ideológiájával, tagadja meg az ’56-os forradalmat, dicsőítse a Szovjetunió és a szocialista tábor béke-erőfeszítéseit, és kíméletlenül bírálja a kapitalizmust. Az Evangélikus Élet teljességgel eleget tett ezeknek a kívánalmaknak, és Ordass Lajos második püspökségének másfél esztendejét leszámítva soha nem feszegette a sajtó számára kijelölt határokat, még csak a sorok között sem üzent... A negyvenévnyi ideológiai prés alatt a szerzőkben kialakult az öncenzúrázás képessége: mindenki tudta, hogy mit illik, mit szabad leírni, és mit nem. Ráadásul a lap szerkesztői és főbb cikkírói nem egy esetben még a püspöki irányvonaltól is balra helyezkedtek el, így tulajdonképpen a cenzúrának túl sok dolga nem akadt: kifogástalanul működött egyrészt az öncenzúra, másrészt a túlteljesítés. Azonban ezzel még nem volt vége a biztosítékoknak, a rendszer nem bízta a véletlenre a dolgot. Az Evangélikus Élet elkészült példányait előzetesen mindig be kellett vinni az Állami Egyházügyi Hivatalba, ahol az „illetékes elvtárs” (1958 után hosszú ideig Grnák Károly) megadta a „legfelső, kegyes engedélyt". Az ÁEH majdnem egészen a rendszerváltásig, 1988-ig töltötte be az állami cenzúra szerepét. Az Evangélikus Élet tehát ezen a „hármas szájkosáron” (öncenzúra, püspöki és állami ellenőrzés) fejthette ki mondandóját az egyház népe felé. Így honosodott meg az egyházban is a kádá- ri-aczéli kor „tűrt-tiltott-támogatott” sajtó- és cenzúrarendszere. Az ezen edződött munkatársak tudták, hogy mit írjanak, az olvasók pedig igyekeztek a sorok közül kihámozni a lényeget. A hetilap az egyház politikai-ideológiai egyenirányításának szócsövévé válva sokszor nemcsak tájékoztatta, hanem befolyásolta is olvasóit. Ez a helyzet hűen tükrözte az egyháznak az államtól való teljes függését: partnerség helyett csak a kiszolgálás és a lojalitás magatartása volt elfogadható. A kényszerű kompromisszumokat, ferdítéseket, elhallgatásokat azzal indokolták, hogy ez az ára annak, hogy az egyház a szocialista rendszerben is működhessen. Hiteles maradhatott-e az Evangélikus Élet és maga az egyház a negyvenévnyi súlyos megalkuvás után? A közelmúlt alapos feltárása talán elvezet e nehéz kérdés megválaszolásához. Az Evangélikus Élet hetvenkét évének feltárása során az evangélikus egyház háromnegyed évszázados történetét is áttekintettük. A folyóiratoknak is megvan a sorsuk, nemcsak a könyveknek. Hetilapunk fölött sem múlt el nyomtalanul az idő: tükröt tart elénk, amely hízelgés nélkül megmutatja, hogy milyen volt az egyház. Fontos, hogy belenézzünk hát ebbe e tükörbe, hogy meglássuk: mi volt az igazság. Hiszen - Wass Albert szavaival élve - csak aki megismeri a múltat, az láthat a jövőbe. ■ Amikor még ólmot használtak a nyomdászok - magasnyomóforma Kézi tördelés - a szedőgép által kiöntött betűsorokat egyesével kellett elhelyezni
