Evangélikus Élet, 2005 (70. évfolyam, 1-52. szám)

2005-07-10 / 28. szám

‘Evangélikus Életi;

ÉLŐ VÍZ

2005. július IO.

9

Munkanélküliség

Nem szándékom olcsó ékekkel ostorozni a gazdasági helyzetet, sőt az sem célom, hogy a közgazdaság- vagy más tudományba kontárkodva elemzésbe kezdjek a jelenlegi munkavállalási lehetőségekről. Azt azonban kijelenthetem, hogy komoly problémával kell szembenéznie annak, aki elveszíti a munkahelyét, és újra álláshoz szeretne jutni. Csaknem kortól, országrésztől, szakmától függetlenül. S mert e nehéz helyzetbe kerülők száma egyre emelkedik, alig-alig van ember e hazában, aki így vagy úgy ne lenne érintett a kérdésben. Vagy azért, mert ő maga szenved ettől az állapottól, vagy mert a családjában kénytelen valaki megtapasztalni ezt a sorsot; esetleg azért, mert segítségért fordulnak hozzá közeli vagy távolabbi ismerősök, reménykedők.

A közismert magyar népi bölcsesség szerint bajban ismerszik meg a barát, de - barátság ide, barátság oda - nem könnyű ebben a helyzetben segíteni, akármennyire szívszorító is látni, hogy a munka nélkül maradt édesanyának, édesapának micsoda teher ilyenkor a saját baján, kudarcán kívül a család fenntartásának - amúgy sem könnyű - terhét is viselni. De nem kevésbé szomorú nézni az ambícióját már-már elvesztő pályakezdőt vagy a korosodó, akár több évtizedes munkaviszonyt maga mögött tudó, ám tettre kész, mégis utcára dobott embertársat sem.

Munkahelyet, kereső foglalkozást aligha tudunk nyújtani számukra, hiszen kevesen vannak olyanok, akiknek tevékenységük, vállalkozásuk révén módjuk van másoknak is munkahelyet teremteni. S bár az egyszeri anyagi mentőöv is jól jön a bajbajutottnak, egy család biztonságos fenntartásához, a szakmai ambíciók ápolásához a holnapnál mindenképpen hosszabb távú tervezésre, tervezhetőségre van szükség.

Meg kell próbálni azonban ebben a helyzetben is meglátni Urunk szándékát! Isten megpróbáltatásnak vet alá, de el nem hagy minket! Nehézséget állít elénk, de biztos, hogy előbb vagy utóbb megadja a megoldást is. így irányít az idő múlásával beköszöntő, most még kiszámíthatatlan titkokat rejtő jövőnk felé. Bármennyire is nehéz, el kell fogadnunk, hogy Teremtőnk nagy, átfogó világirányító munkájának ez is része, még akkor is, ha pillanatnyilag nem láthatjuk értelmét.

Minket, „éppen állásban levőket” azonban ez nem ment fel a segítség- nyújtás kötelezettsége alól! Hiszen egyszersmind eszközök is vagyunk Urunk kezében, mi lehetünk a megoldást hozó menedék. S nem vitás, hogy van lehetőségünk hathatósan tenni azért, hogy a nehéz helyzetbe került embertársunk megtartsa egészséges élet- és munkakedvét, pozitív szemléletét.

A munkanélküliségben - mondják a hozzáértők - az a legveszélyesebb, hogy aki belekerül, előbb-utóbb elveszíti munkavállaló képességét, magyarul alkalmatlanná válik a munkavégzésre. S ennek oka nem elsősorban testi - bár olyan is akad szép számmal, aki szenvedélybeteggé válik -, hanem a pszichés leépülés. Vagyis azok a tulajdonságai hagyják cserben a nyomasztó helyzetbe került embert, amelyek nélkül nem lehet egy társadalomban kulturáltan létezni, nem lehet egy munkahely zárt közösségében hasznos, értelmes munkát végezni.

A visszafordíthatatlan folyamat, a lelki összeomlás megállításának leghatékonyabb módszere pedig nem más, mint az időben történő lelki elsősegély, a meggyőző, vigasztaló, hiteles szó, az együtt érző támasz. S vigasztalásban, lelki segítségnyújtásban soha senki nem volt sikeresebb, mint a csaknem kétezer éves kereszténység! Nem lehet tehát, hogy most, a harmadik évezred elején torpanjon meg ez a folyamat, hogy most érjen véget ez az igazán szép és nemes gyakorlat! Hiszen se szeri, se száma a példáknak, amelyek igazolják, hogy a jó szó, a keresztény testvéri közösség milyen nagy segítségre, milyen csodákra képes.

Néha egy őszinte beszélgetés, egy jelentéktelennek tűnő gesztus is elég ahhoz, hogy egy ember élete fordulatot vegyen - vagy éppenséggel visszatérjen egészséges menetébe. S nekünk itt van a kezünkben a lehetőség, személy szerint mindenkinél ott van a kulcs. A zárba illeszteni pedig nemcsak alapvető testvéri kötelesség, de a józan érdekünk is azt diktálja, hogy a nehézségek idején zárjuk szorosabbra sorainkat!

■ Gyarmati Gábor

Kedves Gyerekek!

► A nyári hónapokban biztosan ti is sokfelé kirándultok. Talán vízpartra mentek, vagy egy szép múzeumba, de az is lehet, hogy egy régi várhoz vezet majd utatok. A szünidőben négyszer olvashatjátok a Gyermekvár rovatát az Evangélikus Életben. Minden alkalommal egy-egy képzeletbeli kirándulást teszünk a Biblia segítségével olyan kó'épületekhez, városfalakhoz, ahol Isten megmutatta hatalmát. A történetek végén találtok egy-egy rejtvényt is; a megfejtésüket küldjétek el a szerkesztőség címére (Evangélikus Élet szerkesztősége, 1085 Budapest, Üllői út 24.). A borítékra írjátok rá: Gyermekvár. A negyedik rész után sorsolást tartunk, amelyen három szerencsés megfejtő ajándékcsomagot nyer. Aki minden alkalommal beküldi a helyes megfejtést, annak a neve négyszer kerül a kalapba, így nagyobb esélye van arra, hogy nyerjen.

GYERMEKVÁR

Nem is maradtak sokáig együtt. Mindenki összepakolta a holmiját, és az emberek szétszéledtek szerte a világban, így alakultak ki a nyelvek.

A félbemaradt tornyot Bábel tornyának nevezzük, bábeli zűrzavarnak pedig az olyan helyzeteket, amikor az emberek össze-vissza szaladgálnak, nagy a hangzavar és a felfordulás.

Öregen is méltósággal

Az ember életét örömök és megpróbáltatások szövik át. Fiatalon könnyebben vészeljük át a megpróbáltatásokat, az örömöt pedig szinte természetesnek vesszük. Korunk előrehaladtával fordul a kocka, a nehézségek sűrűsödnek, és sokszor elmegyünk az örömök mellett.

Valamelyik reggel az Egy perc emberség című rádiós sorozatműsor egyik vendége arról beszélt, hogy nagyon fontosnak tartja a méltósággal elviselt öregséget, amely az ember életének egyik legnagyobb próbatétele, különösen akkor, ha hozzá még magány és betegség is társul.

Méltóság? Mi ad erőt ahhoz, hogy méltósággal viseljük az idő múlását, hogy tudomásul vegyük mindazokat a változásokat, amelyek sorvasztják testünket, lassítják lépteinket? Nos, testi erőnk elfogyhat, de a lélek ellen tud állni. Hitünk adhat méltóságot, mert tudjuk, hogy Isten öregségünkben sem hagy el bennünket.

Jézus így szól Péterhez: „Bizony, bizony, mondom néked: amikor fiatalabb voltál, felövezted magadat, és oda mentél, ahova akartál; de amikor megöregszel, kinyújtod a kezedet, más övez fel téged, és oda visz, ahova nem akarod. ” (Jn 21,18) Sok fiatal számára az öregember - akár saját szülője is - terhet jelent. Egy drámai dokumentumműsorban hallottam arról az édesanyáról, aki egyetlen utat látott maga előtt öregségére: az öngyilkosságot. Három gyermeke közül egyik se ment el még a temetésére sem. (Volt-e akár egypercnyi emberség is valamelyik gyermekében?)

Emberhez méltó életet élni sem ifjan, sem öregen nem könnyű. „Ne olyan feladatra vágyakozz, amilyenre erődből telik, hanem olyan erőre, amely elég a feladathoz. Ha így teszel, nem fogsz csodákat művelni, hanem te magad leszel a csoda” - írta egy ismeretlen szerző. Számunkra a hit ereje teheti méltósággal elviselhetővé az öregséget.

■ Csaba Piroska

„De én hozzád fohászkodom, Uram, már reggel hozzád száll imádságom." (Zsolt 88,14)

HETI ÚTRAVALÓ

i. Bábel tornya (iMóz 11,1-9)

Az özönvíz után az egész földön csak egyetlen nyelven beszéltek az emberek. Egyszer felkerekedtek, és Sineár földjén, egy völgyben telepedtek le. Először téglát készítettek, majd abból várost építettek. Egy nap az jutott az eszükbe, hogy olyan magas tornyot emelnek, amely az égig fog érni. így akartak maguknak hírnevet és dicsőséget szerezni.

Amikor az Úr látta, hogy milyen nagy munkában vannak az emberek, leszállt, hogy megnézze a várost és a tornyot. Nagyon nem tetszett neki, amit látott, mert tudta, hogy ha elkészül az

égig érő torony, akkor az emberek túlságosan büszkék lesznek magukra. Azt fogják gondolni, hogy már nagyobbak, mint maga az Úr, és ezért nem fognak hozzá imádkozni. így büntetésül összezavarta a nyelvüket. Mindegyikük más és más nyelven kezdett el beszélni - nem is értették egymást. A vezetők hiába akarták kiadni az utasítást az építkezéshez, az emberek nem értették, mit mondanak. Az egyik kőműves nem értette a másikat, az ácsok sem tudtak tovább dolgozni, és a téglavetést is abbahagyták. Teljes lett a zűrzavar. Mindenki kiabált és szaladgált, de hiába: nem tudták folytatni a torony építését.

írd be a sorokba a helyes válaszokat! A megszámozott építőkövek betűiből olvasd össze a megfejtést!

I. ennyi nyelv volt az építkezés elején

II. téglákat egymásra rak

III. építőkő

EV. ez is épült a városban

V. az Úr ezt akarta az emberek nyelvével: „össze...”

VI. itt telepedtek le az emberek

VII. a várost és a tornyot készítők más szóval

ILYEN LETT VOLNA BÁBEL TORNYA:

NI

<

Az előző rejtvénysorozat három szerencsés nyertese: Abrahám Adám (Ke- Nyereményeiket postán küldjük el. Gratulálunk! A többi, helyes megfejtést menesmihályfa), Tapolcai Tamás (Sopronnémeti) és Tóth Anikó (Lébény). beküldő játékos emléklapot és apró meglepetést kap.

Nem vagytok többé idegenek és jövevények, hanem polgártársai a szenteknek és háza népe Istennek. (Ef 2,19)

Szentháromság ünnepe után a hetedik héten az Útmutató reggeli igéi Isten háza népének ünnepi vacsorájáról közölnek „előzetes” tudósításokat. E ház alapja, sarok- és záróköve is Krisztus. „Az Úré a föld és ami betölti, a földkerekség és a rajta lakók” (Zsolt 24,1), és ő mindegyik „lakóját” az élet világosságára és a megszentelődésre hívja a bűn sötétségéből. Megigazító igéiben a hit által örök életet kínál, hogy hontalanokból az ő tulajdonaivá legyünk, s már e földön is megérezzük és meglássuk, „hogy jó az Úr! Boldog az az ember, aki hozzá menekül.” (Zsolt 34,9) Az Úr „saját kezűleg" vendégeli meg a sokaságot, mint egy családfő a háznépet: „Jézus pedig vette a kenyereket, hálát adott, és kiosztotta az ott ülőknek; ugyanúgy osztott a halakból is, amennyit kívántak" (Jn 6,11), de „kenyérkirállyá” nem lett! A tizenkét tanítvány mellette szolgált; összeszedték a tucatnyi kosarat megtöltő maradékot. Az első gyülekezet - a kihívottak - Isten újszövetségi háza népe volt. Ok ige-, imádság-, vagyon- és úrvacsorái közösséget alkottak, „és amikor házanként megtörték a kenyeret, örömmel és tiszta szívvel részesültek az ételben” (ApCsel 2,46). Ezékiás meghirdeti a páskaünnep megtartását Isten ószövetségi háznépének: „Sok nép gyűlt össze Jeruzsálemben, igen nagy gyülekezet, hogy megtartsák a kovásztalan kenyerek ünnepét. .." „Azután levágták a páskabárányt"; ez - az Egyiptomból való kiszabaduláson kívül - a végső idők messiási menyegzőjére is utal (2Krón 30,13.15). A királyi menyegző ismert példázata Isten személyválogatás nélküli kegyelmét hirdeti:

.....akit csak találtok,

hí

vjátok el a menyegzőre." (Mt 22,9) Ezenkívül az elhívottak személyes felelősségéről is tanítást ad, hiszen az ingyen kapott menyegzői ruha felvételét vissza is lehet utasítani! Az Úristen boldog jövőt ígér háza népének:.....úgy határoztam, hogy jót teszek Jeruzs

álemmel és Júda házával. Ne féljetek!” (Zak 8,15) Krisztus testéből és véréből való részesedésünk nem emlékvacsora csupán, hanem boldog, élő közösség vele és egymással is, „mert egy a kenyér, egy test vagyunk mindannyian, akik az egy kenyérből részesedünk" (iKor 10,17). Az Isten által egyoldalúan megkötött új szövetséget, Jézus megismételhetetlen keresztáldozatát a magunk számára úgy tehetjük érvényessé, ha engedünk Urunk kérésének: .....ezt cselekedjétek az én emlékezetemre." (Lk 22,19) „Ahol azt látod, hogy a szentségeket helyesen szolgáltatják ki, biztosan tudhatod, hogy Isten népe van ott.” (Luther) Ez a közösség a Bárány menyegzőjén jut teljességre, amelyen a menyasszony azért lehet felkészült, mert Isten ingyen kegyelméből nyer megigazítást;.....megadatott neki...” Mi is az Úristen kihívott népéhez tartozunk-e, akik (már itt) „boldogok, (mert) hivatalosak a Bárány menyegzőjének vacsorájára’? (Jel 19,8.9) „Örülj, szívem, / Vigadj, lelkem, / Ékességed lett a hit. / Vacsorához / Mégy Jézushoz, / Hivatalos vagy te itt." (EÉ 309,1)

■ Garai András