Evangélikus Élet, 2005 (70. évfolyam, 1-52. szám)
2005-07-03 / 27. szám
2 2005. július 3. FORRÁS 'Evangélikus Élet!; ÉLŐ VÍZ SZENTHÁROMSÁG ÜNNEPE UTÁN 6. VASÁRNAP - Lk3,7-14 Szabadulás Mindenki könnyen tudna felelni a kérdésre, még ha váratlanul éri is: „Mitől akarsz szabadulni?” Talán betegségtől, adósságtól, rossz szomszédtól... Jézus neve azt jelenti: szabadító. Azonban ő másféle szabadítást kínál. Jézus először önmagunktól akar megszabadítani bennünket. De hát mi ennek az oka? Sok embert az emészt fel, hogy sorsát, önmagát nem tudja elfogadni. A másikra irigykedő, zúgolódó szőlőmunkásnak azt mondja a gazda: „Vedd, ami a tied, és menj el.’’ (Mt 20,14) Más szóval: fogadd el sorsodat, helyzetedet. Vannak magunkkal, gyermekeinkkel, unokáinkkal kapcsolatos terveink, elgondolásaink, álmaink. Es ha az élet másképp alakul, ha látunk valakit, aki jobb helyzetben van, mint mi, aki sikeresebb, akinek kevesebb a terhe, a családja egészséges, ő maga pedig jól boldogul - zúgolódni kezdünk, és ez nehezíti meg az életünket. Az önmagában még nem baj, hogy terveink, elgondolásaink vannak, de az már igen, hogy Isten őrzése nélkül akarunk élni és a magunk útján járni. Jézus meg akar szabadítani bennünket attól, hogy nálunk nincs alárendelés. Ő vezetni akar minket, ahogy szép énekünk is mondja: „Velem vándorol utamon Jézus. ..” (EÉ 459) Ez azt is jelenti, hogy az Uram akar lenni. De úgy, hogy ez a szó tényleg az ő uralmát, naponkénti tanácsát, vezetését jelentse. Beleszülettünk, az Istentől elszakadt állapotba; így él a világ, és ezt látjuk a környezetünkben is. A kísértő elindít bennünket az önző, engedetlen életbe, és jönnek a „megkötözöttségek", a testi vágyak, az anyagiasság, a gyűlölködés. Ha valaki mégis változni akar, úgy jár, mint a láncra vert kutya: mikor tovább akar menni, szorul a lánc a nyakán. A kísértő nótája ez: „Elkezdted, most már csináld, amíg bele nem pusztulsz!” Ez igaz a gyűlöletre, az alkohol vagy a drog hatalmára és más szenvedélyekre is. „Nem vagyok függő, abbahagyom, ha akarom" - mondja a szerencsétlen, aztán később, amikor már tönkrement, rádöbben, hogy képtelen szabadulni. Önmagámtól akar megszabadítani engem Jézus, vagyis abból az életből, amelyet eddig nélküle éltem. Önmagámtól, ha már rájöttem: nem a férjem, a feleségem, a főnököm vagy a szomszédom, hanem én rontok el mindent. És mehetnék bárhová - más lakásba, más környezetbe, más emberek közé -, jön velem az én önző, elégedetlen, zúgolódó természetem. Csak az tapasztalja meg, hogy Jézus ma is él, aki átadja neki a saját élete fölötti uralmat. Akkor működni kezd benne Jézus ereje, és ez segíti abban is, hogy megszabaduljon önmagától. Hogy énje háttérbe szoruljon, és megkötözöttsége gyötrő bilincsei lehulljanak. ■ Gáncs Aladár „Az idő sokszínűsége felett áll egy örökkévaló Isten, akinek a bölcsessége vezet bennünket, akinek az ereje véd bennünket, akinek a szeretete megtart bennünket.” M Martin Luther King SEMPER REFORMANDA „Azt jelenti, hogy a bennünk lévő régi embernek naponkénti bűnbánattól és megtéréstől vízbe kell fulladnia és meghalnia minden bűnével és gonosz kívánságával együtt, és viszont naponként új embernek kell előjönnie és feltámadnia, hogy Isten előtt igazságban és tisztaságban örökké éljen.” N Luther Márton: Kis káté (Profile Károly fordítása) „Teremjetek hát megtéréshez méltó gyümölcsöket...” „Megtértem. Nosza rajta, Isten! Csinálj valamit! Változtass meg! Tegyél helyre! Elmondtam az imádságot. Most rajtad a sor! - Nem működött.” Ezek Adrian Plass író szavai, aki Növekedésem kínjai című önéletrajzi könyvében vall megtéréséről. Szól a hit küzdelmeiről is, amelyekben - számára teljesen váratlanul és zavarba ejtően - rögvest azután találta magát, hogy átadta életét Jézusnak. Miért? Mert még sok volt benne az önfejűség, a hiúság, a téves képzet - vallja -, amelyeket csak az ige világosságánál és a Jézussal való bizalmas, feltáró imádságok során tudott szívben-lé- lekben-fejben megérteni és feldolgozni. Egy különösen szép és a Szentlélek által hitre ébresztő prédikáció nyomán, amelyben lelkésze a jobb lator megtéréséről prédikált, Plass döntött: Megváltójának vallotta Jézus Krisztust, átadta neki az életét - majd kisvártatva előállt az említett helyzet. Nem tudta, hogyan tovább, most mit tegyen, vagy milyen jelre várjon Istentől, miközben tanúja volt más, megtért emberek küzdelmeinek, hittapasztalatainak is: „A szívem megszakad azokért, akik számára a hívő élet olyan, akár egy maratoni gyaloglás bokáig érő sárban. Egyesek kihullanak, mások továbbmennek, de valamennyien azon tűnődnek: mi ez az egész? Miért van az a sok hegycsúcs és völgy? Miért olyan kevés a béke?” (I. m.) Különleges volt az a prédikáció, amelyet Keresztelő János mondott a pusztában a megkeresztelésre váró sokaságnak, akik szintén telis-tele voltak kérdéssel, bizonytalansággal, Isten utáni vágy- gyal, vagy éppen valamilyen csodára, jelre vártak. Nem hízelgő a beszéd, de nem is az volt a küldetése Jézus útkészítőjé- nek, hogy azt hirdesse, amit a fülük (fülünk) hallani szeretett volna (szeretne)! A megtérés keresztségét hirdeti a bűneiben elveszett, magát mégis ezer módon mentegetni akaró embernek. Kíméletlenül megmondja hallgatóinak, hogy kik ők, és mi vár rájuk - „A fejsze pedig ott van már áfák gyökerén...” -, ha nem fordítanak hátat önáltató életüknek. Keresztségünk és megtérésünk a legnagyobb csoda és ajándék, amelyet Istentől kaphatunk! Keresztségünk által Krisztushoz tartozó, az atyai házba tárt karral befogadott gyermekekké lettünk (meg nem érdemelten), a megtérés „hatására pedig - amint a Teológiai kisszótárban olvashatjuk - radikális és alapvető vallási aktussal mindenestül rábízzuk magunkat Istenre és kegyelmi vezetésére”. A görög metanoia a gondolkodás megváltoztatását jelenti, amely új életvitelben ölt testet, és az emberi lét valamennyi dimenziójára értendő; vagyis áthatja gondolkodásunkat, cselekvésünket, gesztusainkat és minden megnyilvánulásunkat. Megtérésünk után is jogos, ha tele vagyunk kérdésekkel. „Istenem, mit kell tennem?” „Hogyan használsz majd engem, milyen módon lehetek az eszközöd?” „Mit vársz tőlem?” „Mit tartogat nekem ez az új élet?” „Valóban az enyém lehet ez az üdvösségre szóló, ésszel felfoghatatlan ajándékod?” Lehet, szabad, kell kérdezni, kérdezni, kérdezni: a Krisztust. .....ne kezdjétek azt mondogatni magatokban...’’-folytatja prédikációját a Keresztelő, mert tudja, hogy kifogással mindig készen állunk. De nincs senkinek „mentelmi joga” semmilyen hivatkozással („Ábrahdm a mi atyánk!") sem a megtérés tekintetében, sem az ítéletkor. Senki nem mondhatja: „Nekem nincs szükségem megtérésre. Ebből és ebből az evangélikus családból származom; őseim valamennyien kiváló lelkészek - presbiterek, kántorok stb. - voltak...” De amilyen határozottan visszautasítja a ki sem mondott kibúvókat Keresztelő János, olyan komolyan veszi a konkrét kérdéseket. Szól arról, miként szeressük a szükséget szenvedőt, hogyan legyünk igazságosak; figyelmeztet arra, hogy ne éljünk vissza (vélt) hatalmunkkal, és hogy békességre törekedjünk. E területeken mutatkoznak ma is legfőbb hiányosA VASÁRNAP IGÉJE ságaink... A megtérés gyümölcseire nem Istennek van „szüksége”, hanem nekünk és mindazoknak, akik közé Isten küldött bennünket! Nem e gyümölcsökért üdvö- zülünk, hiszen nem a mi érdemünk közülük egy sem. A hit gyümölcse nem a mi emberi nagyságunk jele, hanem a minket ingyen, kegyelemből megigazító, bűnökből megváltó Krisztusé. Ha saját erőtartalékainkra hagyatkozunk, csupán korhadt fák vagyunk, amelyeket a fejsze kettévág, mert nincs bennük élet. Térjünk meg az Élet forrásához, aki által napról napra tudunk őhozzá méltó gyümölcsöket teremni! ■ Kőháti Dorottya Imádkozzunk! Úr jézus Krisztus, kezedbe teszem az életem. Bűneim csak a halálra tesznek méltóvá, kegyelmedből mégis élhetek Hadd adjak hálát neked a keresztség szentségéért, és kérjem tőled a Szentleiket, hogy nap mint nap gyümölcsöt teremjen életem. Hittel beléd kapaszkodom, Jézusom, légy velem, fogd a kezem. Ámen. Oratio oecumenica Köszönjük, Urunk, hogy emlékeztetsz bennünket a keresztség ajándékára. Hálát adunk neked azért, hogy Jézus Krisztusért gyermekeiddé fogadtál bennünket. Ma pedig - Keresztelő János szavain keresztül - arra figyelmeztetsz bennünket, hogy ne feledkezzünk meg jóságodról. Az a tény, hogy követőid lehetünk, nemcsak jogokkal, hanem kötelezettségekkel is jár. Törekednünk kell arra, hogy életünk példamutató, jó gyümölcsöket termő élet legyen. Istenünk, te tuISTENTISZTELET ÉS ... 8. dód, hogy a magunk erejéből erre nem vagyunk képesek. Szent Fiadért, az Úr Jézus Krisztusért kérünk, küldd el hozzánk Szentlelkedet! Formáld úgy életünket, hogy az a te dicsőségedet és az emberek javát szolgálja. Urunk, köszönjük neked a nyarat, a pihenés napjait. Hálát adunk neked azért, hogy több időnk jut családtagjainkra, barátainkra. Köszönjük a testi-lelki felüdülés idejét, amikor a sok munka és fáradozás után hosszabb-rövidebb időre elfeledkezhetünk munkahelyi kötelezettségeinkről, háztartási teendőinkről, és jobban figyelhetünk rád és magunkra. Taníts minket jobban befelé és felfelé figyelni. Segíts minket igazabb életre, hogy a világ felismerje: a tanítványaid vagyunk. Add, hogy ne halogassuk tovább a változást, hanem engedelmesen nyissuk meg szívünket előtted. Köszönjük, hogy ha megvalljuk bűneinket, akkor te Jézusért megbocsátod őket, és mindig adsz esélyt és lehetőséget az újrakezdésre. Mert mi, akik a Jézusba kereszteltettünk, a halálba kereszteltettünk. És mert Krisztus feltámadt a halálból az Atya dicsősége által, mi is új életben járhatunk. Urunk, te formáld és alakítsd személyes életünket. Te viselj gondot gyülekezeteinkre, lelkészeinkre és mindazokra, akik élő közösség építésén munkálkodnak. Te vezesd országunk irányítóit. Áldd meg hazánkat, népünket, adj bőséges termést és gazdag aratást. Fiad, az Úr Jézus Krisztus nevében kérünk. Ámen. Istentisztelet és nyilvánosság Az elmúlt héten általában vizsgáltuk meg az istentisztelet és a nyilvánosság viszonyát. Most egy különleges területet helyezünk homloktérbe: a televíziós istentiszteletet. Valószínűleg semmilyen agenda nem ismer ilyen formát, ami jó is, hiszen nem szükséges saját liturgiát előírni egy-egy ilyen alkalomra. A közvetítésbe bekapcsolódó nézők alighanem éppen azt látják szívesen, ami amúgy is zajlik egy templomban. A gyülekezet és az istentiszteletet előkészítők részéről mégis bizonyos rugalmasságot igényel egy-egy ilyen alkalom. Mielőtt részletekbe bocsátkoznánk, érdemes végiggondolni azt, hogy egy televíziós vagy rádiós közvetítést több tízezren, adott esetben több százezren követnek figyelemmel, vagyis nagyságrendekkel többen, mint ahányan az ország evangélikus templomaiban együttvéve vannak. Magyarországon még kevés felmérés foglalkozott azzal, hogy egy-egy ilyen közvetítést pontosan kik néznek- hallgatnak. Kérdés, hogy beszélhetünk-e „médiagyülekezetről”, vagyis hogy a közönség közösséggé válik-e. Ez az írás nem törekedhet átfogó elemzésre, csupán néhány gyakorlati szempontra próbálja felhívni a figyelmet. A televíziós istentiszteletekkel kapcso(Folytatás) latos tapasztalatok birtokában egy kettős tételt merek megfogalmazni. A gyülekezet és a médium két ellenérdekelt fél. A gyülekezet és a médium két egymásra utalt fél. Miért „ellenérdekelt” a kettő? A gyülekezet - bármennyire is törekszik a missziói nyitottságra - viszonylag zárt közösséget alkot. Ezt óhatatlanul megzavarja egy közvetítés, hiszen a televízió munkatársainak a személyében idegenek jelennek meg a templomban, munkájukon keresztül pedig teljesen kívülállók is bekapcsolódnak az alkalomba. A gyülekezetben fontos az állandóság, akár a liturgiában, akár a helyi szokásokban (reménység szerint kevésbé a prédikációban), egy közvetítéssel viszont változtatások járhatnak együtt. Lehet, hogy az énekkar nem a megszokott helyén kénytelen énekelni, mert a karzatot esetleg nem tudják jól megvilágítani. Kívánatos több szolgálót bevonni - például az igeolvasásba vagy az imádkozásba. Talán egy-egy formailag is igényes televíziós istentisztelet példája bátoríthatja a gyülekezeteket arra, hogy aztán a hagyományos alkalmakat is minél több szolgáló bevonásával tartsák. A templom szakrális hely, a média világa viszont alapvetően profán. Elsősorban az egyházi szerkesztő feladata annak biztosítása, hogy ne a gyülekezet profanizálódjon, hanem - legalább arra az egy órára - a média szakralizálódjon. Ezért is fontos a jó tartalmi és technikai előkészítés mellett az előzetes tájékoztatás. A szerkesztő a televízió munkatársait is fel kell, hogy készítse a viselkedéssel és az öltözködéssel kapcsolatos elvárásokra, ám bizonyos kérdésekben a gyülekezet rugalmasságát is kérnie kell. Nem szabad elfelejteni, hogy a hit hallásból van, ennek nyomán mi elsősorban az ige egyháza vagyunk - ugyanakkor a televízió képes műfaj. Nem öncélú látványosságra kell törekedni, ám gondolni kell arra, hogy minél több minden megjeleníthető legyen. A gyülekezet zöme egy bizonyos fele- kezethez tartozik, a média által közvetített alkalmak viszont kifejezetten öku- menikusak. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy önazonosságunkat, ősi hagyományainkat feladjuk, ám tudatosítani kell, hogy többségükben nem evangélikusok néznek és hallgatnak, vagyis célszerű lehet bizonyos elemek elmagyará- zása, közérthetővé tétele. Egy ilyen bemutatkozás - amely persze alapjában véve Jézus bemutatása - hihetetlenül nagy missziói esélyt jelent! Mindezek nyomán hangsúlyozhatjuk LITURGIKUS SAROK a kettős tétel második részét: a gyülekezet és a médium két egymásra utalt fél. A közös küldetés talán ebben a jézusi mondatban foglalható össze:.....amitfülbe súgva hallotok, azt a háztetőkről hirdessétek” (Mt 10,27) Jézus természetesen nem a parabolaantennákra utalt, ám érdemes belegondolni abba, hogy a templomi istentisztelet hatókörzete mennyire megnövekedhet a mai technika segítségével. Ha mindkét fél komolyan veszi a hivatását, és valóban minőségi munkát akar végezni, akkor szép eredmények születhetnek. Hiszen egy televíziós vagy rádiós közvetítés során mind az egyház, mind a média munkatársai szolgálatot végeznek. Sőt közszolgálatot! Ezért meg kell becsülni egymás munkáját, és törekedni kell arra, hogy ennek az összefogásnak az eredményeképpen olyanokhoz is eljusson az evangélium, akik másként talán nem hallanak róla. így lehet a nyilvánosság, a televíziós vagy rádiós nyilvánosság is a misszió és az evangéli- záció eszköze. ■ Fabiny Tamás LAPUNK OLVASHATÓ A VILÁGHÁLÓN IS A WWW.EVELET.HU CÍMEN
