Evangélikus Élet, 2005 (70. évfolyam, 1-52. szám)
2005-06-05 / 23. szám
2 2005- június 5. FORRÁS ‘Evangélikus Élet^ ÉLŐ VÍZ SZENTHÁROMSÁG ÜNNEPE UTÁN 2. VASÁRNAP - Ézs 5,20-24 Az első lépés Az ötezer ember megvendégelésének történetét mindannyian jól ismerjük, és azt is, ami utána történt a háborgó tengeren: Péter a vízen járt, majd elkezdett süllyedni. Ha gyülekezeti összejöveteleink során arra keresünk példát, hogy mit jelent jézus helyett a problémákra figyelni, rendszerint ezt az esetet említjük meg. Milyen hitetlen volt ez a Péter! Biztosan? Ezt a történetet (Mt 14,22-33) olvasva elgondolkodtam azon, hogy mi is történt. Jézus a tengeren gyalogolva- megközelíti a viharban hánykolódó hajót. A tanítványok megrémülnek, majd miután Jézus megnyugtatja őket, Péter megkéri Mesterét, hogy odamehessen hozzá a vízen. Jézus - teljesen természetesnek véve a kérést - magához hívja tanítványát. Ez az a pont, amelynél érdemes megállnunk, mielőtt véleményt alkotnánk Péter viselkedéséről. Mi történik a hajóban ülés és a vízen járás között? Ki kell szállni a hajóból, más szóval rá kell lépni a vízre. Meg mernénk tenni? Ha valamihez bizalom, hit szükséges, akkor ez az. Amikor Jézus bátorítja Pétét, hogy menjen oda hozzá, olyasmit kér, ami Péter hitének a vizsgáját is jelentheti. Hiszen amint kiteszi a lábát a hajóból, el is nyelhetik a hullámok. A Biblia azt mondja, hogy „a hit pedig a reme'lt dolgokban való bizalom, és a nem látható dolgok létéről való meggyőződés" (Zsid 11,1). Péter remélte, hogy megmarad a víz felszínén, de emberi ésszel végiggondolva egyáltalán nem volt ésszerű, hogy engedelmeskedett Jézus hívásának. Ismerte Urát, ezért megtette az első lépést. Számomra ez a hit bizonyítéka, és ezért nem csupán egy apró mozzanat. Komolyan gondoljuk végig, hogy Jézus Krisztus velünk is lehet-e ilyen személyes és nyílt. Péter hitt Jézusnak, egyébként nevetve bent maradt volna a hajóban. Még nem volt olyan rég húsvét ünnepe, amikor Megváltónk halálára és dicsőséges feltámadására emlékeztünk. Az alábbi öt kérdést őszintén megválaszolva megvizsgálhatjuk, hogy mennyire tudjuk komolyan venni a húsvétnak és egyben Péter történetének az üzenetét. 1. Istennek fontos volt, hogy Jézus Krisztus szenvedjen, és meghaljon érted. Számodra mit jelent ez a szeretet? 2. Elhiszed, hogy Jézus feltámadt, és ma nemcsak hogy él, hanem uralkodik ezen a világon? 3. Ismered Krisztus hangját; tudod, milyen az, amikor megszólít? 4. Kérhet tőled korántsem racionális tetteket? 5. Amikor Urunk megkér valamire, meg mered tenni az első lépést? ■ Nagy Tamás LAPUNK A VILÁGHÁLÓN: www.evelet.hu SEMPER REFORMANDA „A szentségekkel élésről azt tanítják: a szentségek nemcsak azért rendeltettek, hogy ismertetőjelei legyenek a hit megvallásának az emberek közt; hanem inkább azért, hogy jelei és bizonyságai legyenek Isten irántunk való jóakaratának, s felkeltsék és erősítsék a hitet mindazokban, akik élnek velük.” H Ágostai hitvallás XIII. cikk (Nagy Gyula fordítása) Bölcsek legyünk, ne „bölcsek”; hősök, ne „hősök”; igazak, ne „igazak”... Az erkölcs lábbal tiprása, részegség, ti- vornyázás, a dolgok elferdítése, önteltség, hamis bírók. Ők a bölcsek, a hősök, a vitézek. Érzékletes képet fest korának (korunknak?) bűneiről Ézsaiás próféta. A terméketlen szőlőről szóló dal után hét jajkiáltás (a hetedik a 10. fejezetben) formájában hangzik el a próféta szájából Isten üzenete, ítélete azok felett, akik megvetik szavát, kicsúfolják keze munkáját, visszájára fordítják a teremtés rendjét. „Jaj a dőzsölő gazdagoknak" összefoglaló cím alatt találjuk Bibliánkban az első figyelmeztetést, de korántsem „csak” azok vehetik magukra, akik jómódúak, akik „életművészek”... Komoly szavak e „jajok” - s ami a szentírási igéknél mondhatni megszokott: mintha rólunk, most, 2005-ben íródtak volna; mintha napjaink társadalmát, korunk csúf, kis és nagy bűneit, álnokságait, istentelenségeit, erkölcstelenségét látnánk a prófétai szózatban. A kérdéses versek tehát elevenünkbe vágnak - annál is inkább, mert nem a templomfalakon kívüli, Istenről tudni sem akaró világról és világnak, hanem rólunk és nekünk: Isten népéről és népének szólnak. A bűnbánattal, az önvizsgálattal, a bűnök számbavételével mi vagyunk tehát adósak - s ez még tovább erősíti e szakasz érezhető feszültségét. Az élő Isten színe előtt vagyunk! (Újszövetségi párhuzamként 1. Mt 23.) A kísértés kézenfekvő (lenne) ugyanakkor: ostorozzuk a világot... A gazdagok, a borivók, a hamis bírók felett hirdessünk mi ítéletet. A közélet, a politika, a sajnos sok szennyet ránk zúdító média, a botrányok, a csalások, az átverések jelenhetnek meg lelki szemeink előtt, korunk „sztárjai”, bálványozott hírességei és gazdagjai ölthetnek testet, ahogy olvassuk az igét. Ám ha engedünk ennek a kísértésnek, akkor alapvetően félreértjük az ige üzenetét, és épp olyanokká válhatunk, mint akik fölött ítélkezni akarunk, akikről Ézsaiás beszél: olyan bölcsekké, akik maguk mondják meg, hogy mi a jó, és mi a rossz, mi a keserű, és mi az édes, a világos és a sötét. Az ige hallgatóinak - mint Isten népének - van tudomása az igazság, a törvény, az erkölcs fogalmáról. Ezért számon kérhető felelősségük is óriási. Ne asszociáljunk tehát mások bűneire! A mai evangélium (Lk 14,15-24, a nagy vacsora), valamint Agendánk címsora (Meg ne vessétek azt, aki szól!) az isteni hívásról és a hívásra érkező emberi válaszról szól, igénk pedig á mindennapi élet szituációiban mutatja be azt, hogy milyen bűnökre visz, ha megvetjük Isten hívó szavát. A jeruzsálemi gazdagok a fejük tetejére állították az erkölcsi törvényeket, gondolkodásukban pedig elszakadtak atyáiktól. Megmaradásukat saját politikai ügyességüktől várták. De a bíráik sem voltak különbek. Az italok fogyasztásában és keverésében jeleskedtek, nem pedig a tiszta és igaz, Isten igéje szerinti ítélethozatalban. Nem keltek a jogfosztottak védelmére. Megvetették, utálták Isten beszédét, nem is gondolva arra, hogy tettük végül nem marad büntetés nélkül. Ézsaiásra jellemző, hogy az er- kölcsiséget az Isten igéjéhez való viszony tükrében szemléli. A közéletnek, az ember életének köze van Isten igéjéhez, amely világos (Zsolt 19,19) és édes (Zsolt 19,11); aki ezt meghamisítja, az Isten szavát, teremtését veti meg. (Az összezavarás az ördög műve, a világosság és a sötétség Isten teremtett rendje!) Örök emberi problémákról van szó. Láthatjuk: nem csak a mi korunkra jellemzőek. Aki maga akarja meghatározni a saját erkölcsi normáját, végzetes bűnökbe esik. „Na de mi a jó?” - kérdezheti erre bárki. Talán még soha nem volt akkora szükség arra, hogy e feje tetejére állított világban az ige tiszta üzenete hangozzék az egyházban, templomainkban, bibliaórai közösségeinkben, gyülekezeti alkalmainkon. Hitvallás az egyedüli Jóról: Istenről magáról (1. Mt 19,17), akit mi Jézusban ismerhetünk, aki maga a Világosság. Bölcs az, aki számol Isten ítéletével (például Mt 7,24 kk.), és józan az, aki ébren várja Urát (például Mt 24,45 kk.). A lapok, a tévéműsorok tele vannak azzal, hogy mi a jó. Mármint hogy mi a „jó” a kényelem, az önzés, a siker, az önmegvalósítás szempontjából. A horoszkóp megmondja, hogy mit kell tenned. Egyeztess a holdállással, vess kártyát, jósolj a számmisztikát használva, fordulj a mágiához - csak ne törődj Istennel... „Hős” leszel, „vitéz”, és „bölcsen” vezéreled életedet - de hová? Ki elől és ki felé futsz? És kiben, miben bízol, ha egész életedben önmagadban hittél? Ha a saját eszedbe, ügyességébe kapaszkodtál? Bölcsnek gondolod magad, akinek nincs szüksége Isten útmutatására. És amikor majd kiderül, hogy nem gyémántokat, hanem kavicsokat gyűjtöttél, és ráment az életed...?! Izrael Szentjének köze van a mindennapi élethez, a közélethez. Ebből következik, hogy nekünk, mai magyar kereszA VASÁRNAP IGÉJE tényeknek, evangélikusoknak 2005-ben minden tettünkben, döntésünkben közünk van a minket megváltó Jézus Krisztushoz és az ő beszédéhez: a parancsolatokhoz, amelyeket Urunk adott. A példához, amelyet megélt. A tanításhoz, amelyet átadott. A Golgotához, amelyen meghalt értünk. A nyitott sír jelentéséhez, amelyben harmadnapon nem találtatott meg a teste. Ha azt hisszük, hogy magunk vagyunk bölcsek, hogy magunk adhatunk erkölcsiséget önmagunknak, ha fejet hajtunk a közerkölcs előtt, akkor megvetjük Isten hívó szavát. Hiszen hallottuk hívását, és elhívatást kaptunk, hogy legyünk világosság, íz, lámpás. E világ szíves-örömest összezavarja, degradálja, gúnyolja, elveti, letagadja a szent, tiszta, igaz tanítást, és a gonosznak szolgál. Isten népe önmagában nem lenne erős - de Isten népe nincs önmagában! Isten vele van! O ad erőt, tisztánlátást, bölcsességet. Nézzünk önmagunkba, ne a másikon keressünk fogást. A címbeli idézőjel most az életünket jelenti. Van - vagy nincs...? ■ Kőháti Dorottya Imádkozzunk! Uram, Jézus, ments meg engem saját „bölcsességemtől”, és add nekem a te bölcsességedet. Igaz, tiszta, szent igéd vezessen engem az örök életre. Ámen. Oratio oecumenica Mennyei Édesatyánk! Hálaadással állunk meg most színed előtt, amiért ezen a vasárnapon is emlékeztettél irántunk való szeretetedre és jóakaratodra. Áldunk téged, hogy Jézus Krisztusban gyermekeiddé fogadtál minket, és Szentlelked által vezetsz, jóra segítesz bennünket. Köszönjük neked, hogy értékesek, fontosak vagyunk a számodra, olyanok, akikkel törődsz. Köszönjük, hogy megbízásunk van a világon, hogy feladatokat adtál nekünk, és hogy gyönyörködsz abban, amikor keresünk téged. Köszönjük, hogy nem hagysz bennünket árván, hanem eljössz hozzánk, engeded, hogy találkozzunk veled, megérintesz bennünket, és magadhoz vonzol. Köszönjük, hogy áldássá akarod tenni az életünket. Hálát adunk azért, hogy nemcsak megalkottál bennünket, hanem figyelsz is ránk. Tanítasz, nevelgetsz, terelgetsz, hogy azzá válhasson az életünk, aminek te tervezted. Urunk, te ismersz bennünket, tudod, hogy gyakran jobban hiszünk a magunk megérzéseinek, mások tanácsának vagy az emberi bölcsességnek, mint neked. Uram, nem könnyű velünk, sokszor meg- szomorítunk téged. Köszönjük, hogy te mégis úgy szeretsz bennünket, ahogyan az ember a gyermekeit. Újra meg újra hívsz, keresel bennünket, hogy - makacsságunk és okoskodásunk ellenére is - célba érhessünk, és áldott életet élhessünk a te örömödre. Hozzád fordulunk most, Istenünk, hogy hűségedre bizalmunkkal válaszoljunk. Kérünk téged, érleld a szívünket belátásra. Adj megújulást, téged kereső szívet egyházadnak és minden embernek. Munkáld az igaz megtérést és a feléd fordulást mindnyájunkban! Segítsd népünket és vezetőinket, hogy a neked tetsző értékrend szerint éljenek; add, hogy bölcs szívhez jussunk! Támogasd a családokat, hogy a gyermekeket nevelni is merjék, ne csak elkényeztetni! Bátorítsd a szülőket, hogy inkább ragaszkodjanak a te tanácsaidhoz, mint a világ sodrásához, amely mindent megad, csak éppen a legfontosabbat vonja el a kicsinyektől. Adj belátást a házastársaknak, hogy az oly tetszetős, divatos viselkedésformák helyett inkább a neked tetsző hűséget és tapintatos szere- tetet válasszák! Erősítsd a gyengéket, óvd a magukra maradottakat, vigasztald a bánkódókat, csendesítsd el a háborgó szíveket, gyógyítsd be a sebeket, csitítsd a viszályokat! Használj ebben a munkában bennünket is a te dicsőségedre és embertársaink javára! Ámen. ISTENTISZTELET ÉS ... 4. Istentisztelet és kultúra LITURGIKUS SAROK Kultúra alatt sokáig a magaskultúrát értette az egyház, vagyis egy magas szintű képzésben részesült kisebbség által ismert és értékelt ínyencséget. E kultúrának megvolt a kánonja, az értékesnek tartott művek és stílusok, s ami ezen kívül esett, az silánynak számított, ezért semmi keresnivalója nem volt az istentiszteleten sem. Mára ezt a kultúrafogalmat fokozatosan felváltja egy befoga- dóbb értelmezés. Eszerint minden, ami őrzi az ember keze nyomát - nyelv, zene, mozgás, öltözet, tárgyi környezet, gondolkodásmód, életérzés - egyaránt a kultúra része. Ebből következik, hogy kultúránkat, ha akarnánk, sem tudnánk a templomkapun kívül hagyni, és hogy ezeknek van helyük az istentiszteleten, még ha a régi kulturális kánon ki is vetette magából őket. Ennek gyümölcse, hogy ma nemcsak azért vannak úgynevezett réteg-istentiszteletek, mert a többség kiveti magából a kisebbséget, hanem azért is, mert néhány kisebb csoport világosan meg tudta fogalmazni, hogy számára milyen formában hiteles az istentisztelet, és ezt meg is valósítja. így a cigány missziói közösségek a magyar istentiszteletek számukra komor hangulata helyett vidáman, saját énekeikkel, tánccal ünnepelnek. A különböző korosztályoknak szóló alkalmak is jó példát jelentenek az evangélium kontextusban való megszólaltatására. A fiataloknak a szavaknál is többet jelent a zene, mégpedig az elit kultúra mércéjével értéktelennek tartott könnyűzene. S itt nemcsak a már-már klasszikusokká vált, tizenöthúsz éves ifjúsági énekekre gondolhatunk, hanem a technora, a rapre stb. Új stílusok szinte évente keletkeznek, és ha Magyarországon még nem is, de Nyu- gat-Európában minden fiatal - tartozzon bármely irányzathoz - találhat az általa kedvelt zenével kísért istentiszteletet. Nem mindenütt állítják a „vagy Isten, vagy az őrült zenéd” dilemma elé a fiatalokat. Hasonló a helyzet a sajátosan női spiritualitással. Szokásos istentiszteleteink kevésbé a csendre és az imára, mint inkább a gondolatok követésére, ösztönöznek. Ezért alakultak ki olyan liturgiák, amelyek a bibliai szövegeket szimbolikus cselekedetekkel, meditativ énekléssel és tánccal, esetleg alkotással (festés, agyagozás) dolgozzák fel, s amelyeken hangsúlyt kap az egymásért való imádkozás, a személyes áldás. Többnyire nők látogatják ezeket az istentiszteleteket, bár férfiak számára is nyitottak. A Tamás-misék, más néven a kételkedők, keresők istentiszteletei hazánkban is kezdenek elterjedni. Ezeken az alkalmakon az az elsődleges szempont, hogy olyanok is követni tudják őket, akik még nem köteleződtek el az egyház iránt, de keresik Istent. Keresztény közhelyek helyett hiteles, személyes megszólalások és formalitásoktól mentes beszélgetés, imádkozás, bűnvallás, áldás alkotják az istentiszteletet. Szokatlanul hangozhat az „istentisztelet a vendéglőben” elnevezésű műfaj, amely étkezéssel köti össze az istentiszteletet, különösen figyelve eközben az olyan érdeklődőkre, akik a templomba idegenkedve lépnének be, de szívesen eljönnek egy egész délelőttös programra, amelyen a közös reggeli és ebéd között istentiszteletet is tartanak a helyszínen. Ez mind istentisztelet? - kérdezhetjük elképedve. Miért is ne? Soha, még az új- szövetségi időben sem létezett vegytiszta, a kulturális közeg által nem befolyásolt istentisztelet. S a legerősebb kulturális előítéletet már akkor leromboltuk, amikor elhittük Luthernek, hogy Isten nem csak héberül, görögül és latinul ért. Ha elhisszük, hogy más kulturális különbségek sem zavarják őt, kinyílhatnak a templomajtók. Az egyetlen, amelyben egység szükséges: az istentisztelet Isten és ember találkozásának helye és ideje. Ha ez létrejöhet, akkor minden kulturális sokszínűség legitim. Ha nem, akkor bármiféle egység álságos hagyományparódia csupán. ■ ZsugyelAdél 1 «
